Szabad Föld, 2003. január-június (59. évfolyam, 1-26. szám)
2003-02-14 / 7. szám
A magyar népmesék hagyományos értékeket közvetítenek Hetvennyolcatok részénél tart a Magyar népmesék rajzfilmsorozat. Az értékes alkotások mindegyike a kecskeméti rajzfilmstúdióban készült. Az első és a hatodik sorozat létrejötte között tíz esztendő telt el. Az újabb epizódok az m2 Esti mese című műsorában február 10-től láthatók. _______BORZÁK TIBOR_______ - Miért kellett egy évtizedet várni az újabb sorozatra? - kérdeztük Mikulás Ferenctől, a Kecskemétilm Kft. igazgatójától - Az okokat a közszolgálati televízió nehéz gazdasági helyzetében kereshetjük. Az utóbbi időben nemhogy rajzfilmek, de új produkciók sem születtek. Itt, a kecskeméti műhelyben, ahol a korábbi népmesesorozatok készültek, mindannyian a folytatás mellett döntöttünk. Már csak azért is, mert nagyon sok érték rejlik a magyar népmese kincsestárában. Arról nem beszélve, hogy ideje volna a gyerekek számára ártalmas, színvonal alatti napi szériákat kiváltani minőségi sorozatokkal. Úgy gondolom, aki látta valaha is a Magyar népmesék egyik-másik epizódját, az tapasztalhatta, hogy az eredeti történetek nemcsak hogy jók és érdekesek, hanem a magyar nyelv szépségeit is feltárják. - Ez akár missziónak is felfogható? - Rajzfilmjeink a Magyar Tudományos Akadémia néprajzkutató csoportja által gyűjtött népmesékből készülnek, tehát nem az írók feldolgozásait, illetve átdolgozásait alkalmazzuk, így megmarad a magyar nyelv gazdagsága és eredeti íze. A mesélő, Szabó Gyula nagyon szépen beszél, a mai gyerekek csak tanulhatnak tőle. A különböző tájegységeken talált történetek megfilmesítésekor felhasználjuk az adott vidékre jellemző díszítőművészeti formákat. A mostani, hatodik sorozatnál például vajdasági, szabolcsi, székely, dunántúli, matyó, bodrogközi, palóc, szász és Balaton-felvidéki mesékhez illeszkednek megfelelő motívumok. Az epizódok kísérőzenéjéről kezdettől fogva a Kaláka együttes gondoskodik. Feltétlenül meg kell említenem a szakértőként közreműködő Jankovics Marcellt, valamint Horváth Mária és Nagy Lajos rendezőket, akik megőrizve a sorozat hagyományos értékeit, a számítógépes technikával tovább gazdagították a filmek képi formanyelvét. Több évtizedes „pályafutását” kedvező hazai és külföldi fogadtatás fémjelzi Mi a siker titka? - Egykoron geodétaként sokat csavarogtam az országban. Saját szememmel győződhettem meg arról, miként hódítja meg a népet a televízió. Noha nem volt minden lakásban készülék, az emberek sámlival a kezükben vándoroltak a szomszédba a varázsdoboz elé. Nem volt nehéz rájönni, hogy a modern technika fokozatosan háttérbe szorítja a paraszti kultúrát Rajzfilmesként egyértelmű feladat volt számomra a sokak életét meghatározó népi értékek megőrzése. A kecskeméti stúdió indulásakor szűkében voltunk a forgatókönyveknek, s a magyar népmesekincs segített ki bennünket A mese önmagában is rajzfilmre született. A meseszerűen megjelenített szituációk, erőviszonyok, jellemek kortól és időtől függetlenek. És értékesebbek a futószalagon gyártott külföldi kínálatnál Erre a gyerekek is rájönnek? - Hiszek ebben. Amíg a japán vagy amerikai sorozatok egy kaptafára készülnek, addig a Magyar népmesék egyfajta misztikummal és sajátossággal rendelkeznek. Hiányzik belőlük az állandó rohanás, a vibrálás, az öldöklés. - Milyen a külföldi fogadtatás? - Az első két sorozat világban való forgalmazási jogát egy francia partnerünk vásárolta meg. Főként európai visszajelzéseket kapunk. Alkotásaink az északi és a déli országokban találtak kedvező fogadtatásra. Tudok róla, hogy Olaszországban nemcsak a televízió nézőit, hanem a szakmai kritika is elismerőleg nyilatkozott a Magyar népmesékről. - A rajzfilmgyártás még ma is támogatásra szorul? - Igen. Az animációs filmkészítésre nemhogy több, hanem egyre kevesebb pénz jut Ugyanez áll a magyar filmgyártás egészére is. A Magyar népmesék előző öt sorozatának költségeit sem vállalta magára a Magyar Televízió, valamennyi koprodukcióban készült a kecskeméti stúdióval. Ezúttal viszont sikerült támogatást szereznünk az ORTT-től, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától és a Magyar Mozgókép Közalapítványtól. - Hogyan jutnak egyéb bevételhez? - Nincsenek nagy lehetőségeink, de azért elő tudunk rukkolni áruképes ötletekkel. Régebben a Magyar Televízió kiadott magyar, német, angol és francia nyelven néhány kötetet a népmesékből, de ilyesmire ma már nem vállalkoznak. Kerestem hát egy kiadót, és karácsonyra meg is jelent az első közös munkánk. Neuberger Gizella tervezésében és szerkesztésében három epizód rajzai és szövege látott napvilágot egy albumban. - Eljut-e száz részig a sorozat? - Felvetődött ennek gondolata. Ha jelen pillanatban nem is tudjuk a „jubileumig” hátralévő huszonkét epizódot megfilmesíteni, legalább a hangfelvételeket szeretnénk rögzíteni Szabó Gyulával. Nemrég az m 1 közszolgálati csatorna részére ajánlottam, hogy legyen partner a megvalósításukban, de választ még nem kaptam. Tervezzük Kányádi Sándor A világlátott egérke című meséjének, Szoboszlay Péter Száz éve történt című produkciójának, és egy Kossuth Lajos életét bemutató animációs sorozatnak az elkészítését. A rajzfilmgyártás kecskeméti fellegvárában három évtizede töretlen lendülettel dolgoznak. Annak dacára, hogy a Kecskemétfilm Kft időnként rákényszerül külföldi bérmunkák elvállalására, becsülendő azon igyekezetük, hogy a hagyományos értékek közvetítését szolgálja. Ebbe a körbe a magyar népmesék és mondák mellett számos egyedi alkotás is beletartozik. Filmkocka a Cerceruska című palóc népmeséből a kecskemétfilm kft. felvétele VAKABLAK Íme Gyakran hallani a véleményt, miszerint a televízió és a virtuális társadalom egyik nagy bűnHíme, hogy csorbítja a fantáziát. * Hogy elaltatja a nézőben felrémlő képeket Szegény néző csak ül a képernyő előtt, és ahelyett, hogy lelke belső képekben egyre gazdagodna, a tévé hülyére eteti. A tévénéző élete tehát: képtelenség. Gondolkodjunk most el azon, hogy a nézői hülyülés tényleg egyenértékű-e a fantázia kifakulásával, és nézzük meg, vajon a fantáziánkra tényleg olyan büszkének kell-e lennünk. A tömeg mindig hatásoknak kitett Mindig szórakozó, szóródó, szétszórt. A tömegnek nincs szelleme, nincs valódi középpontja. Igazodik hát, látszólagos középpontok köré tömörül. Szórakozik, élvez, kényelmet keres, igyekszik megkönnyíteni az életét. És majdnem igaza van. A könnyűség, az elegancia majdnem úgy emeli az életet, ahogy a szellem. („Egy elegáns vásárlás” - hirdeti a reklám.) A kényelem, a puhaság - persze, nem olyan értelmezésben, mint Sütő könyveimében - könnyű álmot ígér. Amire mintha szüksége is lenne a szocialista rabszolgaságban megfáradt népléleknek. A szocializmusban az ember életének értelme a munka volt, embernek csak az számított, aki termelt A szocialista társadalom értelemhelye a gyár. Nem véletlen, hogy hamar kitalálták a munkásszállót, a gyár mellé telepített élő alapanyagraktárt, amelynek szűk folyosóin sötét, elhasznált erők szédelegtek a munkásosztály. A tömeglét szabad vegyértékére - melynek neve: termelő erő - így kapcsolódott rá a rendszer. A rendszerváltás vegyértékváltást hozott. A fogyasztói társadalomban az élet értelme a vásárlás, a rendszer most a tömeg fogyasztói vegyértékére kötődik. A termelés kéményerdeit felváltják a fogyasztói éden plázái. A cél, hogy a fogyasztó ember minél több időt töltsön ezekben a klimatizált anyagtemplomokban. (Talán nincs messze az idő, amikor lakásokat bérelhetünk az üzletközpontok sétálóutcáiban.) De hogyan hat ez a világ a szerencsétlen fogyasztóra? Hogyan rombol? Vajon úgy, hogy „tönkreteszi a fantáziát”? Platón filozófiájában a phantaszia az ismeretfolyamat kezdeti stádiuma, a képekre támaszkodó felfogás, melyre szükség van ahhoz, hogy eljussunk a megismerésig. De az igazi tudás túl van a fantázián. Ha mértékén túl működtetem fantáziámat, rabja leszek. Aki képek birtoklására rendezkedik be, azt elnyelik a képek. Aki nem tud szabadulni az ingerek barlangjából, annak látása nincs, csak a szeme lohol a képek után. E látványrabság színhelyét nevezzük televíziónak. Ezt a szellemi rabszolgatelepet a reklámok, a hülye sztárok és showműsoraik úgy zárják ránk, hogy az üres képeket és gondolatokat megbonthatatlan körré görbítik. Mancika csinál egy idióta vetélkedőt, amibe meghívja a már sztár Bélát. Béla cserébe visszahívja őt beszélgetőshow-jába. A bulvárlapok megírják, hogy melyiküknek milyen kocsija van. Ez egy következő kvízműsorban lesz találós kérdés. A kvízműsor vezetője könyvet ír sztárvendégeiről. Ezek mindegyike külön könyvet ír saját üres gondolataiból. Ezekről a könyvekről a bulvárlapokban cikkek jelennek meg. A cikkeket író sajtómunkásoknak olykor megadatik, hogy Mancika vagy Béla „kerti party”-ján megjelenjenek, és további üresfejűekkel ismerkedjenek meg, akikről majd újságcikkek és könyvek tömegét lehet írni. Brekegnek a békák: kerty party. Rákh Géza KERTY PARTY Szabad föld KULTÚRA 2003. FEBRUÁR 14. 23 Vérrel írt történelemünk Buglya Sándor Úgy mondtam, ahogy volt című dokumentumfilmjében Ezrek pusztultak el a földvári haláltáborban ________HARDI PÉTER________ - Gyönyörű szép helyen volt a tábor. Volt ott egy tó, a sörgyárosé, a tavon egy sziget, a szigeten két fűzfa. Ott volt a tábor illemhelye. De oda hajtottak bennünket mosakodni is, és ha már nem bírtuk a szomjúságot, ittunk a vízből. Az öregembernek egyetlen foga sincs, feliratozás nélkül talán nem is érteném a szavát. Mert nem mindig ihattunk a kútból. A víz persze fertőzött volt, hamar kitört a tífusz meg a vérhas. Hullottunk attól kezdve, mint a legyek. Kétezer-hétszáz fogoly aluszik ott. Nem a felvevőbe néz, inkább valahová mellé. Indulat nincs a szavában semmi, csak úgy mondja. Ahogy volt. A földvári fogolytáborról beszél, amelyben a háború utolsó hónapjaiban raboskodott. Földvár Erdélyben van, Brassó közelében. A románok Észak-Erdély visszafoglalása után egyebek között ide gyűjtötték a foglyaikat, innen vitték tovább őket a jóvátételi munkára, építeni a nagy testvér országát. Eljárás, ítélet nélkül. De nem is a gyűjtőtábor kifejezés a helyénvaló itt, hanem a haláltáboré. Hiszen mi másnak is lehet nevezni azt a helyet, ahol a foglyok harmada-fele elpusztul? Buglya Sándor rendező, a Dunatáj Alapítvány vezetője filmet készített a táborról. Eredetileg mind az öt romániai tábor történetét fel akarta dolgozni, de a földvárinál nem jutott tovább. Hiszen az is olyan „gazdag”, tengercseppként benne van a többi. Három évig készült a film, januárban láthatta a közönség a szemlén. Három évig járt Földvárra, ültette a felvevője elé az emlékezőket. Ők meg mondták. Ez is a film címe: Úgy mondjam, ahogy volt Mondják, összefogdosták őket, volt, akit csak úgy az utcáról, hogy ki legyen a létszám. Magyarok voltak a legtöbben, négyezer-ötszázan, de raboskodott itt ezerötszáz német is, szlovákok, szerbek. A szerb foglyokért maga Tito partizánparancsnok jött el. - Mi meg ott maradtunk, most annyi csupasz veréb - hallgatom az öregembert. Mondják, hogy a napi adagjuk két deci vékony leves volt, az kotyogott a gyomrukban. De nem csak az éhséggel hadakoztak, hanem a tetvekkel is. - Annyi tetű volt, hogy a csajkába hullott. Adtak egy vasalót, hogy azzal irtsuk őket Amikor végighúztam az ingemen, feketéllett a tetűhústól meg a tetűzsírtól. Mondják, sosem aludták ki magukat, az őrség minduntalan számolta őket, minden váltásnál, két-három óránként. Aki nem ébredt föl, annak puskatussal segítettek. Mondják, egyre többen haltak. A lelkész előbb egyesével temette őket, később tömegével. Egy koporsóba két-három halottat is. Naponta 20-25 foglyot. Néha egész családokat, öt testvérből négyet. Hamar betelt a temető, másikat kellett nyitni. Az a hely már vizenyősebb volt, a koporsókat vízbe engedték. A lelkész temetett és írta az anyakönyveket. Amíg meg nem tiltották neki. De abba akkor sem hagyta, énekeskönyvébe jegyezte a szertartás alatt az odasúgott neveket, papírfecnikre, ceruzacsonkkal. Éjszakánként pedig füzetbe másolta őket. Hat-nyolc füzete telt meg. Térképeket rajzolt a temetőről, ki hol nyugszik Hiába azonban, később, amikor a háború után a hozzátartozók kihantoltatták a sírokat, már felismerhetetlenek voltak a halottak, legtöbbjüket vissza is temették Aztán elvesztek a térképek is, a feljegyzések is. A hatvanas években, amikor a lelkész meghalt, a fia eltüzelte őket. Nem tudta, mi célt szolgálnak. Csak az emlékek maradtak meg, de azok most már örökre. Mondják, persze keleti történet ez is. Kellett a munkaerő az újjáépítéshez, de annyira azért nem, hogy akinek a rokonsága össze tudta gyűjteni a váltságdíjat, arról ne mondjanak le. Hatvanezer lej, hétezer pengő vagy egy ökör volt a fogoly ára. Mondják, akiket vagonokba zsúfolva vittek a végeláthatatlan orosz mezőkre, azok csíkot téptek az ingükből, megszúrták az ujjukat, vérükkel írták rá a nevüket, dobták ki az ablakon. A lelkész családja szedegette a kilométer hosszan szétszóródott rongyokat, adta tovább a hozzátartozóknak. Mondják, bármily különös, de akik túlélték a borzalmakat, azok is a járványnak köszönhetik az életüket. Hiszen végül az oroszok záratták be a tábort, mondván, fertőzik a gulágok foglyait. Persze lassan ment a felszámolás is, a foglyok becsempészett újságból tudták meg, hogy ők már tulajdonképpen régen szabadok. 1945 márciusában aztán valóban feloszlott a földvári haláltábor. Mondják az egykori foglyok a történetüket, de indulat nincs már senkiben, sem boszszúvágy. Nincs szó kárpótlásról, nem akarnak ők már semmit. Csak, hogy elmondhassák. Meg egy emlékhelyet A román hatóság sokáig nem engedte, de aztán lett az is. Nem vitték magukkal a sírba a történetüket Ennyi járt nekik. Meg a kétezer-hétszáz honfitársunknak. Akik a földvári domboldalban alusszák örök álmukat. A foglyok egy részét az utcáról szedték össze