Szabad Föld, 2003. január-június (59. évfolyam, 1-26. szám)

2003-05-09 / 19. szám

^OO^MÁJU^^ 8EIF ■ Miniszterek jönnek-mennek Négy új minisztert nevezett meg Medgyessy Péter miniszterelnök hétfőn napirend előtt a Parlamentben. A kormányfő az esélyegyenlő­ség javítása érdekében tárca nélküli miniszte­ri posztot hoz létre, amelyet Lévai Katalin, a munkaügyi minisztérium esélyegyenlőségi főigazgatóságának vezetője foglal majd el. Persányi Miklós várja Kóródi Máriát a kör­nyezetvédelmi, Gyurcsány Ferenc Jánosi Györgyöt a sport- és Hiller István Görgey Gá­bort a kulturális tárca élén. ■ Vita a békefenntartásról Az Országgyűlés hétfőn nagy többséggel járult hozzá, hogy az Irak újjáépítéséhez szükséges humanitárius és békefenntartói feladatokban résztvevő nemzetközi erők 2004. végéig szaba­don használhassák a magyar légteret, vasútvo­nalakat, illetve közutakat Hétfőn eldőlt az is, hogy hazánk jelenleg nem küldhet békefenntar­tókat Irakba, mert ehhez a Fidesz csak nemzet­közi felhatalmazás alapján járulna hozzá. Né­met Zsolt, az előző kormány volt külügyi állam­titkára pártja álláspontját ismertetve elmondta, hogy­­három igent” mondanak az iraki magyar szerepvállalásra. Támogatják, hogy nemzetközi felhatalmazásra van szükség, egyetértenek azzal is, hogy Magyarország szerepet vállaljon a béke­­fenntartásban, de ezt hazánk ne fegyveres ala­kulatokkal, hanem műszaki, illetve egészség­­ügyi erőkkel tegye. Kovács László külügymi­niszter szerint a legnagyobb ellenzéki párt szá­mára a kormánnyal való szembenállás fonto­sabb, mint az ország érdekeinek szolgálata.­­ Varjú mégis csillebérci érintett Varjú László szocialista országgyűlési képvi­selő felesége érdekelt abban a cégben, amelyik 1999-ben mindössze 15 millió forintért meg­vásárolta a Magyar Úttörők Szövetségétől a csillebérci ingatlant A Bau-bérc Kft. jelenlegi tulajdonosának, a kínai Sen Zsong-csiang­­nek ő a kézbesítési megbízottja. Egy évvel ez­előtt Varju még cáfolta, hogy valamely rokona érintett lenne a Bau-bérc Kft.-ügyben, Polgári Egyesület (KPE) minapi gyűlése után a Kerekegyháza melletti Pongrác-tanyán. A tervek szerint a KPE a Fidesz társszervezete­ként működik a jövőben. Az FKGP és más kis­gazdaszervezetek számára is lehetővé teszi a Fidesz a kettős párttagságot. ■ Továbbgyűrűző paksi erővonalak A paksi atomerőmű vezetőinek leváltását, il­letve egy parlamenti vizsgálóbizottság felállí­tását követelte Illés Zoltán (Fidesz) a parla­ment környezetvédelmi bizottságának ülé­sén, ahol meghallgatták Kocsis Istvánt, az erő­mű vezérigazgatóját is. Sem a magyar kor­mány, sem a Paksi Atomerőmű Rt. vezetői nem tettek eleget megfelelően tájékoztatási kötelezettségüknek, hiszen nem közölték, hogy egyelőre beláthatatlanok a súlyos üzem­zavar következményei, és senki sem tudja a választ a megoldásra - hangsúlyozta Illés Zol­tán. Közben az erőmű vezetése bejelentette, hogy az éves karbantartási munkálatok miatt hamarosan leállítják a 4-es reaktorblokkot is. ■ Lázban a maturánsok E hét elején a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumban a matematika érettségivel el­kezdődtek az idei vizsgák. Az itt megszerezhe­tő, számos külföldi egyetem által is elfogadott nemzetközi érettségit ebben az évben 22 diák teszi le. A két tannyelvű és a nemzetiségi kö­zépiskolákban ma írásbeliznek a diákok, hét­főn a 73 ezer nappali tagozatos vizsgázik ma­gyar nyelv és irodalom tantárgyból, egy napra rá pedig matematikából. Idén összesen 92 715 diák jelentkezett matúrára. Szoborcsempész Büszkénél Egymillió forint értékben fogtak ókori muzeá­lis leleteket a vámosok a röszkei jugo­­szláv-magyar határon. A fehérmárvány szo­bortöredékeket egy éjjel érkező német mikro­­buszban próbálták kicsempészni az ország­ból. Idén ez már az ötödik ilyen jellegű eset, míg tavaly egész évben csak három ehhez ha­sonló csempészési kísérletre derült fény. Az eddig megtalált muzeális csempészáruk össz­értéke meghaladja a négy és fél millió forintot. A tárgyakat feltehetően nyugati magángyűj­tők vennék meg borsos áron. A csempész el­len kulturális javakra elkövetett csempészet miatt indult pénzügyőrségi eljárás. Korrupciógyanú az OEP-nél Matejka Zsuzsa, az Országos Egészségügyi Pénztár főigazgatója belső vizsgálatot rendelt el az állami cégnél, mivel a jelek szerint bizo­nyos külső cégek az orvosok gyógyszerfelírási adatait is tartalmazó listához jutottak. Az eset K Kisgazdák a Fideszben Több száz kisgazda csatlakozhat a néppárttá bővülő Fideszhez a május 17-i kongresszu­son - fogalmazott Orbán Viktor a Kisgazda SZABADFÖLD KÓNIKA A kábítószer-fogyasztást ellenzők füttykoncertje, kiabálása, tojás- és paradicsomdobálás, valamint dulakodás kísérte Budapesten a Vö­rösmarty téren vasárnap megrendezett tüntetést a marihuána fogyasztásának büntethetősége ellen. Bár a Kendermag Egyesület a vad­kender legalizálásáért rendezett demonstrációját, illetve a Szabad Magyarországért Mozgalom és a Friss Levegőt Polgári Kör ellentünte­tését kordon választotta el egymástól, a drogfogyasztás ellen tiltakozók közül sokan a kordont megkerülve vegyültek el a legalizációért tüntető tömegben. Az ellentüntetőket Konrád György írónak sem sikerült lecsillapítania, Jancsó Miklós, a rendezvény fővédnöke pedig csak annyit tudott mondani a füttykoncertben: „azok is itt vannak, akik nem szívnak”. Az ellentábor erre egy akasztófára csomózott kö­télhurkot mutatott fel, „nesztek kender” felirattal. Kohanek miklós felvétele akkor derült ki, amikor az OEP egyik munka­társa négymillió forintot kínált fel egy gyógy­szergyártó cégnek, cserébe a birtokukban lé­vő, orvosok adatait tartalmazó gyógyszerfel­írási listáért, ám a gyártó jelentette ezt az OEP- nél. Időközben kiderült, hogy az ajánlattevő mégsem munkatársa a hivatalnak. A gyógy­szergyárt­ó cégeknek sokat jelentene, ha tud­nák, melyik orvos miből milyen mennyiséget rendel átlagosan, mivel ebből világosan lehet következtetni a konkurens gyártó piaci hely­zetére, emellett a gyógyszergyártók a recept­díj-elszámolást is pontosítani tudják. Utóbbi­nak főképp azért lehet jelentősége, mert az or­vosok egyes esetekben hasonló hatóanyagú gyógyszerek közül szívesebben írják fel azt, amelyikre a gyártó cég nagyobb díjat fizet. Matejka Zsuzsa most az OEP informatikai rendszerének átvizsgálását kezdeményezte, hogy kiszűrhessék a felmerülő további gyanú­kat, és megfelelő védelmet biztosítsanak az or­vosi adatoknak. ■ A kegyes halál passzív változata Előkészületi szakaszban tart az a vizsgálat, amelyet Takács Albert ombudsman az egész­ségügyi intézményeknél a betegjogokkal, ezen belül az önrendelkezés jogával kapcsolatosan kezdeményezett. Az egészségügyi törvény le­hetővé teszi a kegyes halál passzív formáját, je­lesül azt, hogy a gyógyíthatatlan betegnek írásban kérvényeznie kell az életfenntartó ke­zelés visszautasítását, ezzel meggyorsítva saját halálukat Takács Albert szerint a kórházi gya­korlatban nincs nyoma, hogy a betegek élné­nek ezzel a jogukkal. Bármilyen hihetetlenül is hangzik, senki nem tudja pontosan megmon­dani, hogy Magyarországon hányan, hol és miért kérték a passzív eutanázia alkalmazását. ■ Amerikai támaszpont a láthatáron Egyre valószínűbb, hogy egy amerikai tá­maszpont létrehozását és a magyar békefenn­tartók mielőbbi Irakba küldését kívánja elérni az Egyesült Államok, mivel Juhász Ferenc honvédelmi miniszter után tárgyalásokra hív­ták a négy magyar parlamenti párt képviselő­it is. A delegáció, amelyben a pártok részéről helyet kapott Gedei József (MSZP), Balla Mi­hály (Fidesz), Font Sándor (MDF) és Eörsi Mátyás (SZDSZ), kedden utazott el Washing­tonba. A hivatalos közlés szerint a küldöttség ■ Irak NATO-szemmel A NATO még nem döntött arról, hogy vállal-e valamilyen szerepet a háború utáni Irakban - mondta a szervezet főtitkára Washingtonban. George Robertson utalt rá, hogy a NATO eset­leges szerepvállalása Brüsszelben vetődött fel a szövetség külügyminiszteri értekezletén, de döntés addig nem várható, amíg nem tisztá­zódik a helyzet Irakban. Bush amerikai elnök és a NATO főtitkára áttekintette azt is, hogy az észak-atlanti szövetség miként kapcsolódhat­na be Afganisztán stabilizálásába. A Szaddám pénzszállító traktorai Szaddám Huszein megdöntött iraki elnök majdnem egymilliárd dollár készpénzt vett ki országa központi bankjából. Mint a New York Times című amerikai újság internetes oldalán hétfőn beszámolt róla, a pénzt március 18-án három traktorral szállították el a pénzintézet­ből. A lap szerint a nagy összegű lopást Kuszaj, Szaddám Huszein másodszülött fia szervezte meg az államfő utasítására, személyi titkára közreműködésével. Goerge Mullinax, az ame­rikai pénzügyminisztérium képviselője, aki az iraki bankrendszer helyreállítására kapott megbízást, megerősítette a pénz elszállításá­nak tényét. A szállítmány állítólag dollár- és euróbankjegyeket tartalmazott. Ted Seel ezre­des, katonai szóvivő titkosszolgálati értesülé­sekre hivatkozva elmondta, hogy egy trakto­rokból álló járműoszlop Szíria felé haladt át az országhatáron, azt azonban nem tudni, hogy a szállítmány mit tartalmazott. Rosszul tárolt a Szojuz A kozmonautákat a nemzetközi űrállomásról hozó Szojuz TMA-1 a kazahsztáni Aral-tótól északra, a szokott leszállóhelytől mintegy négyszáz kilométernyire landolt. A Roszavia­­kozmosz és a NASA szakértői egyöntetűen úgy vélekedtek, az a fő, hogy a kozmonauták szerencsésen földet értek. Most azt vizsgálják, műszaki vagy emberi hiba okozta-e az űrhajó „elkóborolását”. Jurij Szemjonov, az illetékes orosz cég elnöke szerint az volt az ok, hogy „az amerikai űrhajós nem a megfelelő gombot nyomta meg”. a szövetségesi viszonyok és a kétoldalú kap­csolatok, illetve a transzatlanti kapcsolatrend­szer témakörében elfoglalt amerikai álláspont megvitatása, illetve az ezzel kapcsolatos pár­beszéd erősítése céljából utazott az Egyesült Államokba. Sztrájk a sógoroknál Ausztriában kedden sztrájkokkal és utcai blo­kádokkal tiltakoztak a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen. A Burgenland északi részén lévő magyarországi határátkelőket osztrák oldalról pontosan ötkor blokád alá he­lyezték, amely délelőtt kilenc óráig tartott. Bécsben és a város körüli bevezető utakon ha­talmas torlódásokat okozott a tömegközleke­dés sztrájkja a reggeli csúcsforgalomban. Sú­lyos közlekedési helyzet alakult ki Grazban és Salzburgban is. Fritz Verzetnitsch, a sztrájkra felszólító ÖGB Osztrák Szakszervezeti Szövet­ség elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a ter­vezett nyugdíjreform a fiatalokat későbbi nyugdíjuknál a mai számításhoz képest mint­egy 25 százalékos vesztességgel sújtja, és en­nek ellensúlyozására havi ötszáz eurót kellene magán nyugdíjpénztárba fizetniük. Hangsú­lyozta, hogy nem politikai sztrájkról van szó, hiszen a tiltakozás nem a kormány ellen, ha­nem egy konkrét intézkedés ellen irányul. Ha a tiltakozások nem vezetnek eredményre, va­gyis nem bírják rá a kormányt, hogy egyeztes­se terveit az érdekképviseletekkel, az akció jö­vő kedden folytatódik máris biztos, hogy ak­kor a tanu­tók sztrájkja miatt nem lesz tanítás az általános iskolákban. Európa fél a SARS-tól Rendkívüli ülést tartottak kedden Brüsszel­ben az Európai Unió egészségügy-miniszterei az Ázsiából indult tüdőgyulladásról. A tanács­kozáson, amelyen az Egészségügyi Világszer­vezet főigazgatója is megjelent, a miniszterek beszámolnak azokról az intézkedésekről, amelyeket országaik a járvány elleni védeke­zés érdekében hoztak. A vírusos tüdőgyulla­dás eddig nagyrészt megkímélte Európát, és a miniszterek most arról egyeztettek, hogy ezt miként lehet fenntartani. ■ Drágulnak a gyógyszerek Május elsejétől az OEP megszüntette több mint száz, többek között epilepszia, csontrit­kulás, gombásodás elleni szerek, pszichiátriai és reumatikus betegségek készítményeinek támogatását. A gyártók azzal vádolják a pénz­tárt, hogy önkényesen választotta ki a listán szereplő orvosságokat. Az Országos Egészség­­biztosítási Pénztár célja állítólag nem a bete­gek pénztárcájának további terhelése volt, ha­nem az, hogy a hasonló hatóanyagot tartal­mazó szerek közül csak egyet támogasson ki­emelten a társadalombiztosítás. Bartucz Atti­la, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szóvivője arról tájékoztatott: várhatóan­ júni­­us-júliusban folytatják le az áraikut, s szep­tembertől kerülhetnek fel újabb orvosságok a tb-listára. Júliustól tárgyalások nélkül is vál­tozhat a lista. Az OEP forgalmi adatok alapján készült felmérése azt mutatja, hogy az év első hónapjaiban a betegek olcsóbb készítmé­nyekre álltak át. ■ Duna-híddal kacérkodik Vác A váci városatyák a napokban döntöttek: Du­­na-hidat kell építeni a városnál. A terv előké­szítője, Vác főépítésze, Philipp Frigyes szerint tarthatatlan, hogy a Duna-kanyarban a partok között nincs közvetlen kapcsolat. Autóval az esztergomi hídon Szlovákia felé vagy a buda­pesti Árpád hídon lehet átkelni, így aki példá­ul Visegrád felől autózik a főváros keleti kerü­leteibe, 30-40 kilométeres kerülőre kényszerül a zsúfolt 11-es úton, ha nem akar hajóra száll­ni. A főépítész vezetésével elkészült tanul­mányban szerepelnek költségek is: a legol­csóbb verzió tízmilliárdba, a legdrágább húsz­milliárdba kerülne. Vác teljes idei költségveté­se 11 milliárd forint. ■ Idén is veszteséges a Postabank A Postabank közel 1,8 milliárd forintos vesz­teséggel zárta a tavalyi évet. A pénzintézet vezetése lépéseket tett a költségek csökken­tése, a jövedelmezőség javítása érdekében,a 2003. évi terv azonban még így is félmilliár­dos deficitet tartalmaz. Singlovics Béla ve­zérigazgató a pénzintézet április 30-i köz­gyűlésén ennek fő okaként a magas költség­szintet emelte ki. A pénzintézet ennek fényé­ben lépéseket tett a költségek csökkentése érdekében, ez év elején - egyebek mellett - jelentős létszámleépítést hajtott végre. Az intézkedések hatásaként jövőre két-két és fél milliárdos javulást várnak az üzemi tevé­kenység adataiban.­ ­ Ketyegő nyugdíjbomba Európában a népességen belül mind nagyobb súlyt képviselnek a nyugdíjba vonultak, az öregeket a csökkenő arányú aktív rétegnek kellene eltartania. A magyar társadalombizto­sításnak is ezzel a jelenséggel kell szembesül­nie. Az Európai Unió tagállamaiban viszont magasabb (a legtöbb országban 65 év) az öregségi nyugdíjkorhatár, s az öngondosko­dás különböző formái - magán- és önkéntes nyugdíjpénztárak, egyéb megtakarítások­­ is elterjedtebbek. Magyarországon egy 1997-es törvényben 2009-ig szabályozták a nyugdíjba vonulás idejét, addigra a nők felzárkóznak a férfiak 62 éves korhatáráig. ­ Hány lap a világ a lappiacon? A Magyar Reklámszövetség etikai bizottsága foglalkozik legközelebbi ülésén a Népszabad­ság új arculatához kapcsolódó kampánnyal. A lap új szlogenje: „Más újság nincs”, ami a rek­lámszövetség és a konkurens lapok vezetői szerint is erősen áthallásos. A Népszabadság ugyanakkor számtalan negatív kritikát kapott új arculatával kapcsolatban. Sem a Népszava, sem a Magyar Hírlap nem talál kivetnivalót a N­épszabadság új szlogenjében: „Színes a Nép­­szabadság. Más újság nincs”. „Lehet, hogy a Népszabadság szerint nincs más újság, min­den egyéb újságot azonban megtudhatnak a Magyar Nemzetből” - riposztozott Liszkay Gábor, a polgári napilap igazgató-főszerkesz­tője az Indexnek.

Next