Szabad Föld, 2003. január-június (59. évfolyam, 1-26. szám)
2003-06-20 / 25. szám
Balatonszemesi ifjú titánok LOTHAR PÉTER Balatonszemesen található az év iskolája, amely Arany Titán díjat kapott. Reich Károlyról, a faluban született, messze földön híressé lett grafikusról nevezték el az 1960 lelkes Balatonszemest és a nyolcszáz lakost számláló Balatonöszödöt szolgáló intézményt, amely nem csupán az alapfokú képzést adja meg a több mint másfélszáz kisdiáknak, hanem egyben zeneiskola is. - Hogy miért? - csodálkozott a díj okát firtató kérdésemen a tizennégy éves Cseh Dorottya. - Azért, mert ez egy jó iskola és szeretünk ide járni. Ebből pedig az lesz, hogy szívesen tanulunk, és különféle versenyeket nyerünk Én például anyanyelvi vetélkedőkön szerepeltem jól, s harmadik lettem egy országos atlétikai versenyen hatszáz méteres síkfutásban. Dorottya ősztől kaposvári gimnazista lesz, és színésznőnek készül (már most sem jön zavarba, ha szerepelnie kell), de ha nem sikerülne ez a terve, hát magyartanár is szívesen lenne. Együtt szerepel az iskola ütős együttesében a nála két évvel ifjabb Iván Dáviddal, aki még zongorázásban is jeleskedik - Három éve kezdtem zongorázni, kisebb-nagyobb díjaim máris vannak. Büszke vagyok rájuk és arra is, hogy a mi iskolánkban még sok gyerek ért el mindenféle versenyeken jó helyezéseket - mondta, s ennél többet nemigen árult el, mivel (ellentétben Dorottyával) ő nem készül színésznek, sőt még egyáltalán nem tudja, mi lesz, ha nagy lesz. Tóth Tamás igazgató még távolból sem figyelte, miről tereferélünk a gyerekekkel, és azt sem kifogásolta, hogy nem kértem tőle: válasszon nekem beszélgetőtársakat. Ennek okát is megleltem, amikor őt faggattam iskolájáról. - Hat-hét éve dolgozik együtt itt a mostani, egy híján húszfős tanári kar. Erőinket fölmérve arra jutottunk, hogy az anyanyelvi, a művészeti, a matematikai-számítástechnikai képzést, a németnyelv-oktatást, valamint a testnevelést igyekszünk a lehető legmagasabb színvonalon tartani. Ami persze nem azt jelenti, hogy a többi tárgyat elhanyagoljuk, de egy ilyen kis iskolában, ekkora tantestülettel nem lehet mindenben a csúcsra törekedni. Az ezredforduló körüli években a matematika és a számítástechnika fontosságát nem kell bizonygatnom, az anyanyelvet meg a művészeteket pedig éppen azért emeltük ki, mert a durvuló világ éppen ezek ellen támad, mi pedig töretlenül hisszük, hogy a humán műveltség minden tudás alapja. A jó fizikai állapot jelentőségét szintén nem kell ecsetelnem, a német fontosságára pedig a Balatonparton igazán fölösleges több szót vesztegetni. Az iskola lehetőségek tucatjait kínálja a nebulóknak, feltételezvén, hogy legalább egyet ezek közül bármelyik gyermek meg tud ragadni, s akkor már biztosan nem unatkozni jár be naponta az öreg vadászkastélyból tanodává lett épületbe vagy az attól körülbelül száz méterre, a jókora park másik végében nemrég fölépített új házba és az impozáns tornaterembe, így aztán valóban szinte mindegy, melyik diákot szólítja meg a kíváncsi látogató, valószínűleg hall tőle valami érdekeset. Benedek Rolandtól például azt hallottam, hogy főleg a konditerem miatt szerette meg iskoláját. - Fontosnak tartom, hogy az ember jól nézzen ki - mondta. - Itt bőven van edzési lehetőség. Leginkább a gerelyhajítást kedveltem meg és ez akkor is tetszik, ha nem lesz belőlem élsportoló. Rolandról, aki hamar elköszönt, Csóka Györgyi mondta meg, hogy gázszerelőnek készül, s ezzel apja mesterségét folytatja. - Honnan tudod? - kérdeztem a leánytól kissé csodálkozva, ezt pedig ő nem értette. - Ismerjük egymást, és ha nem is vagyunk szoros barátságban mind a százötven társunkkal, hiszen az lehetetlen, de a legfontosabbakat tudjuk a másikról. Györgyi amúgy matematikaversenyeket szokott nyerni, és rajzaira kapott már díjakat. A művészetet szeretni fogja, ám a hivatása prózaibb lesz valószínűleg, mivel most úgy gondolja, közgazdásznak lenni volna jó. Mások pedig (itt kerül a magamfajta kutyaszorítóba) leginkább újságírónak csapnának föl. Őket gyáván kikerültem, de istápolójukkal, Vinkó Tünde tanárnővel váltottam néhány szót: - Magyart tanítok, és küzdök azzal, hogy sok gyerek alig tud olvasni. Arra is volt már példa, hogy megkérdezték: beadhatják-e a házi dolgozatot számítógépes adathordozón? Azt feleltem, a számítástechnikára igen, de magyarból eszetekbe ne jusson. Ennek ellenére sikerül néhány könyvet a kezükbe csempésznem. Hasonlóan felemás a kép az újságírószakkörben. Körülbelül egy tucat gyerek lelkesen, nagy odaadással ír, szerkeszt, komolyan veszi a dolgát. Ugyanakkor az is kiderül róluk, hogy rendesebb újságot nem vesznek kézbe, szinte kizárólag a szenzációhajhász bulvárlapokról tudnak valamit. Hetedikre, nyolcadikra tudom rávenni őket az igényesebb tájékozódásra. Néhány neveltem már középiskolai lapoknál jeleskedik. Annyi idő még nem telt el, hogy kiderüljön: lesz-e valamelyikükből újságíró. A Reich Károly iskola évente ötször megjelenő kiadványa rendre a legjobbak között szerepel a diáklapok országos megméretésein. Tartalma és formája sem megvetendő. Utóbbit Kiss Sándor számítástechnika-tanár segítségével kapja meg. - Ez csak apró része a munkánknak, néhány, a szerkesztés iránt különösen érdeklődő gyerek foglalkozik vele - mondta a mérnökből lett tanár. - A többség nem jut el idáig, hiszen az újságkészítés igen nehéz feladat. De az egyéb számítástechnikai ismeretek terén az átlagnál jobban állunk. Persze ehhez az is kellett, hogy az önkormányzat támogatásával hozzájussunk a gépparkhoz. Az érdeklődésben természetesen nincs hiány, a gyerekek hihetetlenül fogékonyak e téren. Magyari Norbert is az volt, de nem matematikai és számítógépes sikereiről kezdett beszélni, amikor kérdeztem: - Ez egy vidám iskola. Tán ez a legjobb benne. Rend van, egymást is neveljük a tisztaságra, nem bagózunk a vécében. Eléggé nagy a fegyelem. De nem a félelem igazgatja, hanem a jókedv. Norbertről Nagy Laura pletykálta el, hogy matematika szakra megy a megye legkeményebb gimnáziumába, cserébe Lauráról a fiú „számolt be”, ő is kiröpül Szemesről, egy pécsi középiskoláig meg sem áll, aztán, ha igaz, jogász lesz, egyébként meg a nyelvekben is jeleskedik. Norbert ezenkívül még atléta is, Laura pedig zongorázik és klarinétozik. - Itt mindenki „álláshalmozó”? - Hát, csak kevesen nem - somolyogtak az épp közelben lévők. Én meg kezdtem érteni, amit Tóth igazgató úrtól korábban hallottam. Szemesen néhány éve megszűnt a bukás, de nem azért, mert valaki ezt írta elő számukra. Az év iskolája a lehetőségek tucatjait kínálja A SZERZŐ FELVÉTELE A mozgássérült Balázs környezetvédő lesz MUNKATÁRSUNKTÓL Kassai Balázs mozgássérültként született. A most tizennégy éves fiú óvodáskorában, négyesztendősen került a Nemzetközi Pető Intézetbe. Óvodáskorától három éven át a joggal világhírű intézet konduktorai javították mozgáskoordinációját. A sikeres együttműködés eredményeként 1995 óta integrált általános iskolába jár. Negyedévente visszalátogat az intézménybe, rendszeres utógondozáson vesz részt. Balázs jeleskedik szellemi és fizikai teljesítményekben. Saját magának és környezetének egyaránt bizonyította, hogy - mozgássérülése ellenére is - a társadalom teljes értékű tagjává válhat. Kiváló eredményeket ért el a mozgássérültek diákolimpiáján, ahol aranyérmet szerzett az ötvenméteres mellúszás versenyszámban. Már a felnőtt országos bajnokságon is indult, ahol második helyezett lett. Az eleven eszű, nyitott gyerek szeret tanulni. Kitűnő tanuló, kedvenc tárgyai közé tartozik a biológiai és a kémia, ezért eredetileg orvosi pályára készült Ám sajnos a kézügyessége nem eléggé fejlett, ezért olyan hivatást keresett, amely érdeklődési köréhez közel áll. Mivel orvos nem lehet, környezetvédelmi szakembernek készül. A diósgyőri gimnázium biológia szakára jelentkezett, ahol ősztől ő lesz az egyetlen mozgássérült tanuló. A tehetséges, ambiciózus gyerek számára az iskola elsősorban nem szellemi kihívást jelent, hanem az integráció, az egészséges, mozgásukban nem korlátozott társai közé való teljes beilleszkedés helyszínét. Balázs nagyon nyitott szellemű, társaságkedvelő fiú. Könnyen alkalmazkodik, hamar megtalálja a helyét az új környezetben. Az osztálytársainak talán furcsa lesz az elején, hogy nem olyan gyors a mozgása, mint az övék. Remélem, segítik és elfogadják majd egyenrangúként új osztálytársai - bizakodik a gyerek édesanyja. Szabadföld FIATALOK ! Állást kínál az iskolaszövetkezet Az iskolaszövetkezetek csak 17 éves kor feletti, nappali tagozatos jogviszonnyal rendelkező diákokat foglalkoztatnak. A munkavégzés előtt a munkavállaló diáknak szövetkezeti részjegyet kell jegyezni, melynek szokásos értéke 500-1000 forint Az összeg az első fizetésből kerül levonásra, és a legutolsó fizetés után igényelhető vissza. A szükséges adatok a személyes adatokon kívül: adóazonosító jel, TAJ-szám, bankszámlaszám. Ezek biztosításában a szülők, illetve az illetékes polgármesteri hivatalok tudnak segíteni. Bankszámla bármely bankban nyitható. A munkaszerződés után bármelyik munkára jelentkezhet a munkavállaló, amit az iskolaszövetkezet kínál. Ha azonnal nem talá alkalmas munkát, jelentkezhet adatbázisba vagy levelezőlistára, így e-mailben is értesíthetik. Egy kis nyári munka ÚJLAKI ÁGNES Ha már kipihentétek a legutóbbi, igencsak kánikulás hetek fáradalmait, ha már kimagyaráztátok otthon a bizonyítvány esetleges meglepetéseit, s végiggondoltátok a lehetséges programokat, sokan közületek úgy döntenek, belefér a nyárba még egy kis munka is. A motivációk közt első helyen persze a pénzkeresés áll. Bár a nagyobbak, az egyetemisták emellett már kapcsolataikat is építik választott pályájukon. Az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják ugyanis, hogy a végzősök közt azoknak van legjobb esélyük az elhelyezkedésben, akik már a korábbi nyarakon, vagy akár a tanulás mellett dolgoztak az adott intézményeknek, cégeknek, és megismertették magukat, képességeiket. A fiatalabb diákok még nem tekintenek ennyire előre, számukra az a fontos, hogy a vakáció során minél rövidebb idő alatt, minél több pénzt keressenek. Ha ezen túl a munka még érdekes és kellemes is, hát az külön öröm. Alkalmi közvélemény-kutatásom néhány alanya is így vélekedett. Márti például mamája munkahelyén vállal idén már harmadízben számítógépes munkát, helyettesként. Az adatbevitel számára semmi gondot nem jelent, a cégnek pedig jól jön az ügyes gimnazista egyhónapos ottléte, a nyári szabadságolások idején. Csak az a gond, hogy a lány három óra alatt lezavarja a nyolcórás munkanapra tervezett feladatot, aztán már csak unatkozik. Bár amióta tavaly rájött, hogy a hátralévő időben diszkréten internetezhet, már ez sem probléma. Laci építőipari főiskolás, ha végez, apja építési vállalkozásába lép be. Ezért tulajdonképpen szakmájába vág, hogy a diplomát megelőző nyarakon egy hónapot segédmunkásként dolgozik papája építkezésein, így lesz ez idén is, amikor végez utolsó vizsgáival. A nagy melegben ez ugyan kemény dolog, már csak azért is, mert a mesterek egy kicsit sem kímélik a főnök fiát. Ugyanis ezt kérte tőlük apa és fia egyaránt. A fizetés azért nem kevés, de Laci meg is érdemli, hogy a becsülettel végigdolgozott július után barátaival - és egy hátizsákkal - végigcsavarogja az idei augusztusra kijelölt két-három dél-európai országot. (Az a meleg már meg se kottyan neki a betonkeverő mellett eltöltött hetek után.) Jutka és Piroska, a két barátnő szórólapokat osztogat egy aluljáróban. Ez csak látszólag olyan könnyű munka - bár az építkezéshez természetesen nem mérhető -, hiszen nyolc órát ácsorognak egy helyben, elmenni nem lehet, mert a főnök gyakran ellenőrzi őket. Tavaly egy vendéglős nagyon csúnyán átvágta Marcit és Tündét. A fiatal párt mosogatásra vette fel, három nap próbaidőre, ingyenes mustrára. Napi tizenkét órát dolgoztak, de három nap múlva mégis elküldte őket a tulajdonos, mondván, nem felelt meg a munkájuk. Azóta hallották, hogy ezt másokkal is megcsinálta. Az idén már nem fordulhat elő ez Marciékkal, mert már májusban jelentkeztek egy diákszövetkezetbe, és nagyon jó munkát sikerült elcsípniük. Lehet, hogy valamivel kevesebbért, mint amit a mosogatásért kaptak volna, mármint, ha becsületes a munkaadó. A biztonság megéri azt a kis különbséget. Meg a társaság is. Mert sok diák munkavállalónak az is számít, hogy fiatalok közt, vidáman teljenek a munkával töltött hetek is. A nyári diákmunkával keresett pénz szerencsére szinte soha nem megélhetésre kell. A szülők nem is szokták elkérni a keresetet, sőt, általában ki is pótolják. Úgyhogy lehet belőle utazni, nyaralni, bulizni, egyegy drágább cuccot venni. Varangy a papucsomban Sok éve figyeli a madarakat és más állatokat Schmidt Egon, aki tudós ismereteit utolérhetetlen hangulatteremtő erővel, élvezetes stílusban, finom humorral osztja meg olvasóival. Most naplójegyzeteiből, régi emlékekből és friss élményekből ad közre válogatást a Dénes Natur Műhely Kiadó. A szereplők egyszerű, mindenki által ismert állatok, a leírtak nem számítanak szenzációnak: a róluk szóló megfigyelések, kis történetek bárki számára elérhetőek, aki nyitott szemmel és füllel jár a természetben. A könyv arra is bizonyíték, hogy nemcsak távoli, egzotikus tájak rejtegetnek sok szépséget és érdekességet, hanem a hazai erdőket, mezőket járva is nagy, tarka csokorba gyűjthetjük az elénk táruló élményeket. A könyvet Budai Tibor ihletett grafikái illusztrálják. Mátrix - Újratöltve Nézők millióit ejtette rabul világszerte, tette a Mátrix rendszerének és főhőseinek rajongóivá a film első része. A Wachowski testvérek az elsöprő siker láttán természetesen elkészítették a folytatást, amelyet minden idők legjobban várt filmjeként harangoztak be. Hozzánk is megérkezett az új szuperprodukció, a Mátrix - Újratöltve, a főszerepekben Keanu Reeves, Carrie-Anne Moss, Laurence Fishburne láthatók Még látványosabb, talányosabb és gazdagabb cselekményű a sodró erejű alkotás, mint az első rész. Az emberiség utolsó erődítménye, Zion felé negyedmillió Őrszem tart, hogy megsemmisítse, ami a Mátrixban önálló tudattal bír. Neónak, Trinitynek és Morpheusnak mindössze hetvenkét órája marad az ellenállás megszervezésére. IRÁNYTŰ ZENEKAROK Törd meg a jeget! PETHES JÓZSEF A KISS Forever Band 1995-ben alakult azzal a céllal, hogy alkalmanként előadja kedvenc zenekarának, a legendás KISS-nek a dalait. Aztán az örömzenélés annyira jól sikeredett, hogy egyre több helyre meghívták a fiúkat, így előkerültek a KISS-re jellemző kosztümök, csizmák. A koncerteken a nézők hamisítatlan KISS show-t kapnak, tűzfutással, világító gitárral, rakétákkal és szirénával. Természetesen a siker titka továbbra is a magával ragadó zene, ezért nem csoda, hogy a zenekar egyre több külföldi meghívást kap, s már bejárta szinte egész Európát. A tavaly őszi nagy sikerű turné arra inspirálta a zenészeket, hogy a koncerteken felvett és legjobban sikerült dalokból nagylemez szülessen. A májusban megjelent Plug it out! című albumon tizenkét fantasztikus számot hallhatunk a KISS hihetetlen gazdag repertoárjából. A zenekar iránt élénk érdeklődés mutatkozik távolabbi tájakról is, így idén Dél-Amerika, Ausztrália a fő úti cél az európai fellépések mellett. Szép sikereket ér el a három éve alakult Freak is. A csapat kezdetben külföldi előadók számait dolgozta fel, majd jöttek a saját szerzemények. Igazán 2001-ben váltak ismertté, ők zenéltek a Lánchíd születésnapján, majd az augusztusi tűzijáték előtt. Igényes dalaikból már összeállt egy albumra való, de előtte egy maxival jelentkeztek. A Lusta szerelem és az Új élet című dalokat hallva örömmel állapíthatjuk meg, hogy eggyel több az igényes slágerzenét játszó együttesek száma. Az igényesség és a kellemes hangzás a jellemző Jónás Andi bemutatkozó lemezére is. A Romantik hajdani énekesnője szólókarrierjét építve a Törd meg a jeget! című számával szeretne berobbanni a nyári slágerek közé. Erre minden esélye megvan, hiszen képzett hangja fantasztikus hangszereléssel, például Szolnoki Péter fuvolajátékával párosul. Jónás Andi mint zeneszerző és szövegíró is bemutatkozik, neves zenészek kíséretében. 2003.JÚNIUS 20.