Szabad Föld, 2003. július-december (59. évfolyam, 27-52. szám)

2003-08-08 / 32. szám

fi­ C­S­A­L­A­D - OTTHONHBH ­­méntelén sok gyermeke volt a Hold­nak. Töméntelen sok gyermeke volt a Napnak. Nappal a Nap gyermekei játszottak az égen. Éjjel a Hold gyermekei játszottak az égen. A Földön akkoriban a vizekben egy fia hal sem úszott, a fákon még nem fészkelt madár, a rétek, az erdők és a barlangok mind üresek voltak, állat és ember nyoma még nem érintette a Föld porát. A Nap melegen sütött, miközben játsza­dozó gyermekeit vigyázta mosolyogva. A Nap házában égett a tűz, izzó serpenyőben sustorogva sült az ízletes eledel. Ám egyszer a tűz éppen csak hogy pis­lákolt, nem akart lángra kapni. A Nap a tűzzel bajlódván nem vigyázhatta gyerme­keit, ezért átszólt a Holdhoz, és megkérte, hogy vigyázzon gyermekeire. A Hold, bár álmos volt erősen, kiállt az ajtóba, és onnét vigyázta a Nap töméntelen sok gyermekét. A Nap gyermekei hamaro­san észrevették, hogy a Hold szeme leragad az álmosságtól, s egyre messzebbre merész­kedtek. A végén sorra leszöktek az ég pereméről a Földre. A hosszú út után megpi­hentek a nagy folyamok partján. Közben a Hold elbóbiskolt. A Nap házá­ban lángra kapott a tűz, a serpenyőben meg­sült az eledel. A Nap ebédelni hívta gyerme­keit. Majd elunván a hosszas várakozást, ha­ Tordon Ákos A halak születése BUDAI TIBOFI RAJZA za elé ment, de hiába nézett körül, gyermeke­it az ég legtávolabbi sarkaiban se látta. Erre ijedten loholt a Holdhoz: - Hallod-e, Hold, hogy vigyáztál gyer­mekeimre, se hírük, se hamvuk a kerek nagy égen - támadt az akkor ébredő Holdra. A Hold restelkedett, megijedt, lesütötte a szemét, így pillantotta meg a Földön játsza­dozó Nap-gyermekeket. - Nagyon restellem, hogy elnyomott az álom - mentegetőzött -, de gyermekeid nem tűntek el, nézz csak le a Földre, s meglátod őket, amint a nagy folyamok partján ker­­getőznek - mutatott le a vizek mentén futká­­rozó Nap-gyerekekre. A Nap-gyerekek semmi kedvet, semmi hajlandóságot nem mutattak, hogy viszatér­­jenek az égre, oly jólesett nekik a földi tartóz­kodás, kiváltképp, amikor a partról beme­részkedtek a hűs folyókba. Ámde abban a pillanatban, hogy víz ér­te őket, halakká változtak. Az aranyos, ezüstös pikkelyű halak fürgén és vígan úsz­tak a vízben, mintha mindig is a vizek lakói lettek volna. Ezt látván a Nap mélyen elszomorodott, és könnyezni kezdett. Könnyei a folyókba hullottak, és ott kerek és lapos kavicsokká lettek. A folyókban, vizekben, a kavicsok és kö­vek között megsokasodtak a halak, s azóta is sokasodnak. Mindezt látván lassan és soká­ra megvigasztalódott a Nap, de azért mind­máig görbe szemmel tekint a Holdra, amiért annak idején nem vigyázott éberebben gyer­mekeire. Azóta mereng esténként hosszan és mé­­labúsan a sápadt arcú Hold a Földre és a csil­logó vizekre. ■■ ■ Szabad nem MOLNÁR LAJOS C­sak becsülni tudják a szakemberek, hány alkoholbeteg él hazánkban, számukat ötszázezer és egymillió közé teszik. Annyi bizonyos, hogy minden magyar lakosra - az újszülöttektől az aggastyánokig - évi tizenkét liter alkohol jut A református egyház rehabilitációs szol­gálata keretében tevékenykedik a Magyar Kékkereszt Egyesület és a Református Iszá­kosmentő Misszió. E szervezetek működtetik a Dömösi Alkohológiai Szakintézetet Az or­szágban harmincöt rehabilitációs csoport tar­tozik hozzájuk, az egyik Békéscsabán. A csabaiak minden hónap első és harma­dik szombatján 14 órakor találkoznak a refor­mátus egyház Deák Ferenc utca 4. alatti gyüle­kezeti termében, ahol Cs. Kiss Andor lelkipász­tor tart szolgálatot. A jó hangulatú összejövete­len az igehirdetés után a résztvevők beszámol­nak arról, miként tudtak megszabadulni szen­vedélybetegségüktől. Cs. Kiss Andor így fogal­mazta meg az itt folyó munka lényegét: - A szenvedélybetegek általában azt az utasítást hallják, hogy nem szabad inni, dohá­nyozni, drogozni. Mi viszont azt mondjuk szabad nem inni. Ha valamit elveszünk az em­berektől, az támad utána, ezért jobbat kell he­lyette adnunk. A különféle káros függésekből az Istentől való függés teszi szabaddá őket. A találkozó egyik résztvevője, a huszonkét éves Horváth Mihály asztalosipari technikus a találkozó előtti napon jött haza a dömösi inté­zetből, ahol tizenkét napot töltött azért, hogy megszabaduljon a játékgépek rabságából. - A játékgépeket még iskolai éveim alatt próbáltam ki - emlékszik vissza a fiatalem­ber -, de igazából akkor vált súlyossá a függő­ségem, amikor dolgozni kezdtem. Mihelyt megkaptam a fizetésemet, azonnal a játékte­rembe indultam. Persze legtöbbször elbuk­tam a pénzem, bár néha nyertem is. Horváth Mihályt egyfajta menekülésvágy vitte a játékgépekhez, amikor több mint két év­vel ezelőtt meghalt az édesapja. Ismerőse taná­csára befeküdt egy pszichiátriai osztályra, ám ott nem tudtak segíteni rajta. Innen az egyik re­habilitációs intézetbe ment, de ott sem tapasz­talt gyógyulást. Szenvedélye arra vezérelte, hogy ismerősöktől kölcsönkérjen, és ne csak a saját használati tárgyait adja el, hanem az édes­anyjáét és a bátyjáét is. Emiatt aztán nem mert hazamenni, egy hónapig az utcán élt. - Egy rendezvényen találkoztam Harma­ti Györggyel, az itteni csoport titkárával, ő ajánlotta a dömösi intézetet - szőtte tovább történetét a fiatalember. - Meglepett, hogy ide akármilyen fizikai és lelki állapotban megy be a segítséget kérő, emberként fogadják. Mihály, mikor Dömösön belépett az inté­zetbe, még arra gondolt, ha kimegy, újra ját­szik majd azért egy keveset. Ahogy teltek a na­pok, rájött, a gépezésnek semmi értelme sincs. Az igék, az énekek, a közös imádságok olyan lelki megnyugvást nyújtottak számára, amit nehéz szavakkal kifejeznie. - Már kilátásban van egy új munkahe­lyem. Mihamarabb dolgozni szeretnék, hogy fölgyülemlett adósságaimat megadjam. Ezt követően a Tessedik Sámuel Főiskola Egész­ségügyi Karán szeretnék szociális munkásnak tanulni. Mivel saját bőrömön tapasztaltam, milyen a szenvedélybetegek élete, úgy érzem, nagy beleérzéssel tudnék segíteni rajtuk. Harmati György harmincévi italozás után 1989 márciusában szabadult meg az al­koholtól. Szakközépiskolás korában diáktár­saival kezdett el iszogatni, aztán idővel egyre többre volt szüksége. Elmondta: leszokása óta állandóan tapasztalja az Úr erejét, a hit segítségét. - Tizenhárom éve minden reggelt azzal kezdek, hogy kérem az Urat, mondja meg, mit tegyek aznap. Hogy a választ megkapjam, igét, igemagyarázatot olvasok, és imádkozom. Tu­dom, hogy ennyi idő elteltével is egy slukk után visszaszoknék a cigarettára, egy korty után az italra, de Isten a vágyat vette el tőlem, így ezekre többé nincs is szükségem. inni, drogozni, dohányozni Nehéz szabadulni a káros szenvedélyek rabságából Kohanek miklós felvétele Szabad Föld KÁNIKULÁS NAPOKRA ______PETHES JÓZSEF K­icsi a világ, és lakói közül néha úgy tűnik, sokan olvassák a Szabad Földet. Nemré­giben Ausztráliából kaptam elektronikus le­velet egy névrokonomtól, miszerint inter­neten olvassa a lapot. Rá nemsokára egy len­gyel évfolyamtársnőm is jelentkezett, hogy szeretné felvenni velem a kapcsolatot. Akkor még nem sejtettem, hogy elektronikus levelé­vel nemcsak a régi barátságok idéződnek fel, hanem újak is születnek. Alicija számomra egy volt a száznyolc­van évfolyamtársam közül. Nem voltunk so­ha igazán jó barátok, de sokat beszélgettünk, bulikon találkoztunk. A barátaim barátja­ként jó haverok lettünk. Úgy, mint szinte mindenkivel az évfolyamról, hiszen a kollé­giumban akkoriban, a hetvenes években ha­talmas közösségi élet folyt, rengeteg alkalom kínálkozott arra, hogy egymással ismerked­jünk. Alicijának ezek a találkozások elegen­dőnek bizonyultak ahhoz, hogy több mint húsz év múltán megkeressen, és a bizalmá­ba avasson. Miután megírtam neki a címem, elérhetőségi koordinátáimat, felhívott tele­fonon. Arról érdeklődött, vannak-e gyerekeim és mekkorák. Mert az ő fia Budapesten tanul, a közgazdaság-tudományi egyetemen. Hu­szonkét éves, és nagyon egyedül érzi magát. A fiam tizennégy, a lányom tizenhat, mondtam, de a korkülönbség ellenére találkozhatnak. Bár Alicija nem kért tőlem semmit sem, de mi még ahhoz a korosztályhoz tartozunk, akik félszavakból megértjük egymást. Egyvalamit viszont nem értettem akkor, az első beszélgetésünk idején. Hogy lehet az, hogy egy fiatalember magányos, nem találja meg a barátait, a társaságát? Eleinte sok min­denre gondoltam, még rosszra is, hiszen a mi időnkben ilyen nem történhetett meg. Szóval vettem a lapot, és önként ajánlkoz­tam, hogy a fiú bármikor fordulhat hozzám, ha bajban van, ha szüksége van tanácsra vagy segítségre. Anyjának megígértem, hogy meg­hívom hozzánk egy hétvégén ebédre. Ennyi, amit tehetek. Alicija, amikor eljött a fiát meglátogatni, elárulta, hogy nagyon sokat gondolkodott, év­folyamtársai közül kihez forduljon ezzel a ké­nyes kéréssel, kire számíthat. - Mitől kényes? Ez teljesen természetes kérés - csodálkoztam. Neked az, mondta, csakhogy közben teljesen megváltozott a világ körülöttünk. Ültünk hármasban egy presszó asztalá­nál, s hol a huszonkét éves Pjotrek, hol a negy­vennyolc éves anyja szavait hallgattam. Már nem úgy van semmi, mint régen, amikor kö­zösségi élet folyt a kollégiumokban. Az egyete­misták jóformán csak aludni járnak a szo­báikba. Hétvégén pedig mindenki szalad ha­za, a külföldiek pedig maradnak otthon. Piotrek már harmadéves, hibátlanul be­szél magyarul, de egyetlen magyar egyetemis­tával sem tudott összebarátkozni. Szlovák szobatársa minden hétvégén hazautazik a családjához. Ő sajnos nem mehet, hiszen több mint nyolcszáz kilométerre lakik, közel az uk­rán határhoz. Felületes barátságokat kötött már, de azokat nem is lehet barátságnak ne­vezni, hiszen a közös programokból általában csak ígéretek maradtak. Számomra riasztó­nak tűnt, hogy az az elhidegülési folyamat, ami mostani társadalmunkra jellemző, már a fiatalokat is érinti. A fiúval pillanatok alatt összebarátkoz­tam. Bár tényleg jól beszél magyarul, elővet­tem összes lengyeltudásomat, amire egy olstyni építőtáborban tettem szert. Lengyelül mondtam el a versikét: „Lengyel, magyar - két jó barát, együtt harcol s issza borát.” Piotrek találkozásunk után vette a bátor­ságot, és sms-t küldött, ha történt vele valami, ha sikeres vizsgát tett, s ha találkozni szeretett volna velem, hogy elmondja örömét-bánatát. Nem éreztem nyűgnek, hogy rászánjak egy­két órát, ha ő ezt igényelte. ígéretemhez hűen meghívtam hozzánk egy vasárnapi ebédre. Ezt anyja is helyeselte, azt mondta, hadd menjen el hozzátok, és lás­son egy normális családot. Ahogy ezeket a szavakat kimondta, könnybe lábadt a szeme. Pjotrek ugyanis csonka családban nőtt fel, apa nélkül. Kishúgával együtt apjukat csak na­gyon ritkán látták, az utóbbi időben pedig egyáltalán nem. A fiú egy napsütéses májusi vasárnapon jött el hozzánk. A kertben sütöttünk, főz­tünk, ebéd közben jókat beszélgettünk. Fele­ségem, gyerekeim is barátságosan fogadták. Nem akart sokáig a terhünkre lenni, korán elköszönt, mondván, még tanulnia kell. A maradék ételből csomagoltunk neki vacso­rára valót. Másnap küldött egy sms-t: „Szia, Józsi! Mindent nagyon köszönök maguknak, igazán jól éreztem magam. Most voltam először ma­gyar családnál vendégségben, pedig már há­rom éve tanulok itt.” Amikor az utolsó vizsgát is letette, ismét felhívott: - Most hazamegyek, de szeptemberben ismét jelentkezem. Jó volna újra találkozni, szeretnék majd újra elmenni hozzátok. Nála­tok ugyanis otthon éreztem magam. Hideg őszibarackleves Hozzávalók 1 kg érett őszibarack, 20 dkg cukor vagy fo­lyékony édesítőszer, 2-3 evőkanál liszt, 2 dl tejszín. A megmosott, kimagozott, darabokra vágott gyü­mölcsöt felöntjük kétliternyi vízzel. (Befőttből, üveges konzervből is készíthetjük, akkor használjuk fel a levét.) Lefedve, forrástól számított 5-10 percig főzzük. Hozzá­adjuk a cukrot. Hideg vízben csomómentesre elkeverjük a lisztet, majd sűrű szűrőn, állandó kevergetés mellett beleöntjük a levesbe. Újra forraljuk, és még néhány percig, gyakori kevergetés mellett főzzük. Ha hígnak tűnik, még egy kis lisztes habarással sűríthetjük. Hideg vízben gyorsan kihűtjük, hogy a nyári melegben mielőbb elte­­hessük. Ha már csak meleg, hozzákeverjük a tejszínt (nem kell felverni, főzőtejszín is megfe­lel). Hűtőszekrényben jégbe hűtjük. Természetesen minden más gyümölcsből - eper, alma, körte, sárgabarack, meggy - is finom. Kapros-csirkés zöldbabsaláta Hozzávalók 1 csirkemell, 1 kg zöldbab, 2 dl joghurt, 1 dl tejföl, 2 dl majonéz (lehet tubusos is), 1 csomag zöldkapor. A kicsontozott, bőr nélküli csirkemellet apró kockára vágjuk, sós vízben megfőzzük. A megtisztított, darabokra vágott zöldbabot egy másik edényben nem túl puhára főzzük. Egy nagy tálban összekeverjük a joghurtot, a tejfölt, a majonézt és a kaprot. Beleforgatjuk a le­szűrt húst és zöldbabot, utánaízesítjük, és alaposan behűtjük. Díszíthetjük paprika- és para­dicsomszeletekkel. Sajtban sült tojás Hozzávalók személyenként 2 db tojás, 1 evőkanál reszelt vöröshagyma, 3 dkg reszelt sajt, 1 teáskanál vaj, só, pirospaprika. A forró vajban megfuttatjuk a vöröshagymát, majd hozzáadjuk a reszelt sajtot. Ha a sajt megolvadt, kissé megsózzuk, és ráütünk személyenként két tojást. Amikor a fehérje megszi­lárdult, elzárjuk a tüzet. Meghintjük sóval és pirospaprikával. Azonnal, forrón tálaljuk, szá­razon sült pirítóssal. Hogyan lehet magányos egy mai egyetemista fiatal? Nézz rá néha a fiamra! 2003. AUGUSZTUS 8. 11 RECEPT

Next