Szabad Föld, 2004. január-június (60. évfolyam, 1-26. szám)
2004-05-14 / 20. szám
Hétmilliárd a kistérségeknek Június végéig pályázhatnak az önkormányzatok arra a hétmilliárd forintra, amit a belügyi tárca különített el a kistérségek fejlesztésére. Új körzetesítést hoz mindez vagy ésszerű társulást? _________PALÁGYI EDIT________ A 168 hazai kistérség tizede alakult meg eddig, s legalább száz társulás van formálódóban - hangzott el azon a tanácskozáson, melyet az ötszáz tagot számláló Községi Önkormányzatok Szövetsége tartott Mátraházán. - A diákok érdeke is azt kívánja, hogy nagyobb létszámú, társulásban fenntartott iskolákba járhassanak - vélte Magyar Bálint oktatási miniszter. A kicsiny falusi iskolákban ugyanis nemcsak drága, de alacsony színvonalú is a tanítás, s ez főleg a felső tagozatban szembetűnő. Egy kisközségi általános iskolásnak tizenhatszor kisebb az esélye, hogy bejusson az egyetemre, főiskolára, mint városi társának. Negyven év alatt 1,4 millióról kilencszázezerre csökkent az általános iskolások száma, miközben a pedagógusoké 58 ezerről 98 ezerre nőtt Ez a tendencia sem tartható tovább, ezért a társulási normatíva emelésével anyagilag is arra ösztönzik majd a településeket, hogy közösen működtessék az intézményeket. Mindehhez iskolabuszprogram társul, hogy a távolabb lakó nebulók se maradjanak le az órákról. Az idei költségvetés hétmilliárd forintot szán arra, hogy ösztönözze a többcélú társulások életre hívását. Ezek a közszolgáltatásokra - egészségügyi, szociális, oktatási feladatokra, valamint területfejlesztési célra jönnek létre - tájékoztatta a résztvevőket Tóth Zoltán, a belügyi tárca államtitkára. A közigazgatás korszerűsítésének egyik fontos pillére a kistérségi rendszer intézményének kialakítása, ezt követi majd a regionális önkormányzatok létrehozása - mondta az államtitkár. Attól függően, hogy az önszántukból szövetkező önkormányzatok milyen teendők megoldására vállalkoznak, más-más összegekre pályázhatnak. Ebből az alapból támogatják az országban működő hat kistérségi modellkísérletet is Makón, Miskolcon, Tabon, Zalaegerszegen, Baján és Marcaliban. Baja 19 településsel hozta létre többcélú társulását - számolt be Szegner Anna, a város jogi irodájának vezetője. A modell bevezetését a belügyi tárca tízmillió forinttal támogatta. A kistérség közös informatikai és pályázatfigyelő rendszert, Tourinform-irodát, orvosi ügyeletet hozott létre, sőt még a gyepmesteri teendőkről is együtt gondoskodnak. A feladatkör folyamatosan bővül. Nemrégiben kiépítették a jelzőrendszeres házi gondozást, melynek révén ötven idős ember kaphat gyors segítséget. Felmerült az ötlet, hogy létrehozzák az utazó tanárok hálózatát a hiányszakok - például a biológia, a fizika - pedagógusai a térség több iskolájában is oktatnák a diákokat. A tabi kistérséghez tartozó Bábonymegyer ragaszkodna saját iskolájához. Éppen most akarják uniós pályázati pénzből korszerűsíteni a kilencvenhat nebulót oktató intézményt. Kérdés, érdemes-e - töprengett el Ruff Flórián polgármester. Idén ugyanis tizenkét diák ballag, s csupán kilenc elsőst számlálnak. A dunántúli község első embere attól tart, hogy a következő években kisebb normatívát kapnak a kis létszámú osztályok, s akkor ráfizetnek az önállóságra. Számos polgármester aggódott amiatt, hogy a mostani, jól működő három-négy községes iskolafenntartó társulások rosszabbul járnak, ha az új, többcélú kistérség központján keresztül csordogál majd hozzájuk a pénz. Legtöbben hangsúlyozták: ha a kormány önkéntes összefogásra ösztönzi a településeket, e kistérségi rendszer fenntartásához később is támogatást nyújt. Önkéntesen társulhatnak a települések SZARVAS ZSOLT A kormány - a most elfogadott törvény értelmében - különféle kedvezményekkel próbálja rávenni a kistelepüléseket, hogy alakítsanak önkéntes társulásokat, így nem kell a községeknek, falvaknak erejükön felül fenntartani önálló intézményeket, ehelyett közösen is működtethetik őket. A jogszabály szerint a többcélú kistérségi társulás részt vehet az adott terület összehangolt fejlesztésében, vállalhatja a kistérségi közszolgáltatások -például az oktatás, a szociális, az egészségügyi ellátás, a kommunális szolgáltatások biztosítását, fejlesztését, szervezését, intézményes fenntartását. Mindehhez az idén tíz- és ötvenmillió forint közötti támogatást kaphatnak a Belügyminisztériumtól, attól függően, hogy milyen szolgáltatást szerveznek meg együttesen. Korábban a kormány azt szerette volna elérni, hogy kötelező legyen ilyen társulásokat létrehozni, ám az ellenzék nem járult hozzá, márpedig ilyen változtatáshoz kétharmados többségre lett volna szükség. _________HARDI PÉTER_________ Bő egy évtized alatt számos változata elkészült, de mindeddig nem került a parlament elé a kitelepített felvidéki magyarok kárpótlásáról szóló törvény. Március végén riport jelent meg kálváriájukról, azt ígértük benne, hogy a folyamatot nyomon követjük. Nos, jó hírrel örvendeztethetjük meg olvasóinkat: a törvény tervezete elkészült, túljutott a közigazgatási államtitkári egyeztetésen is, így a kormány elé kerülhet. Bár, tudtuk meg Plankó Erikától, az Igazságügyi Minisztérium főcsoportfőnökétől, volt már ilyen... - A kárpótlás folyamata a kilencvenes évek elején kezdődött, majd megtorpant. Mi ennek az oka? - A kérdésre a politikusok, netán gazdasági szakemberek tudnának válaszolni. Én csak annyit mondhatok, hogy mi az újabb törvénynek eddig hét vagy nyolc változatát készítettük el, ám a törvényhozásig egyik sem jutott el. -Hol akadtak meg? - Volt olyan tervezet, amely a közigazgatási államtitkári egyeztetésen nem jutott túl,, volt, amikor a kormány dobta vissza. -Mégis, szakmai szempontból hogyan látja, mi okozza az új törvény megszületésének nehézségét? - Talán az, hogy a kárpótolandók csoportja nem egységes, ellentétben a korábbiakkal. Az 1991-es törvény azokat kárpótolta, akiknek a tulajdonában az állam igazságtalanul kárt okozott, az 1992-es pedig azokat, akiket az életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul fosztottak meg. - Ezek szerint a mostani törvény nem csak a lakosságcsere-egyezmény által Magyarországra kényszerítetteket kárpótolja? -Az ő kárpótlásuk csak az egyik szelete a javaslatnak. A második világháborút lezáró párizsi békeszerződés aláírásával az állam kötelezettségeket vállalt polgárainak kártalanítására, ám ennek ugyanúgy nem tett eleget, mint a jugoszláv-magyar egyezményben vállaltaknak. - A békeszerződés miféle kártalanítást ró az államra? - A 29. cikkely szerint azok jogosultak a kárpótlásra, akiknek a javait a Szovjetunió, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Ausztrália, Fehéroroszország, Kanada, Csehszlovákia, India, Új-Zéland, Ukrajna, a Dél-afrikai Köztársaság és Jugoszlávia területén a háborús jóvátételre lefoglalták. - Mennyien lehetnek? - Sajnos nem készült felmérés, így nem lehet pontosan meghatározni a jogosulti kört, talán néhány százan lehetnek. Csak egy bizonyos: az azóta már megszűnt Pénzintézeti Központban 366-an jelezték, hogy nekik Amerikában foglalták le a vagyonukat, 61 -en, hogy Kanadában és 370-en, hogy Nagy-Britanniában jártak ugyanígy. -És a többi említett államban? - Nem tudok róla, hogy máshonnan is érgkezett volna igénybejelentés. - Ahonnan érkezett, onnan mekkora ér-tékre szóló? □ - Amerikából, Kanadából másfél millió g dollárnyi, Nagy-Britanniából húszmillió foarintnyi értékű. Ez tehát a békeszerződés által vállalt kötelezettségből fakadó kárpótlás. - Csak az egyik fele. A 32. cikkely 2. pontja alapján ugyanis azok is jogosultak a kárpótlásra, akik a háború idején a szövetséges hatalmak részére átadták a javaikat vagy akiknek nem hadviselésből származó káruk keletkezett. - Hogyan keletkezik valakinek kára a háborúban úgy, hogy az nincs összefüggésben a hadviseléssel? - Ez a jogalkotóknak is fejtörést okoz, nyilván el fognak rajta vitatkozni. Mi mindenesetre bevettük a törvénybe, mivel a békeszerződés ezen cikkelyének is eleget kell tennünk. - Nem volna mégis célszerű tisztázni és részletezni a kérdést, mielőtt törvényt alkotnak róla? - Minél szűkszavúbb a törvény, annál nagyobb a jogalkalmazók mérlegelési lehetősége. Ez azért hasznos, mert teljesen eltérő sérelmeket és igényeket kell egy jogszabályba rendezni. A kárpótolandók legnagyobb csoportját a felvidéki kitelepítettek alkotják. Valóban az ő kárpótlásukat előzi meg a legnagyobb várakozás, hiszen az övéké a legnagyobb csoport, annak idején 76 ezren voltak, s átlagosan háromszor akkora vagyont voltak kénytelenek hátrahagyni, mint amekkorát Magyarországon kaptak. Kevesebbet tudunk viszont a jugoszláviai magyarok kárpótlásáról. - A két állam 1956 májusában egyezményt kötött a függőben lévő pénzügyi és gazdasági kérdések rendezéséről. Ebben gyakorlatilag kiegyenlítettnek tekintették a követeléseket. Vagyis a magyar állam lemondott azokról a követelésekről is, amelyeket a polgárai támaszthattak volna Jugoszláviával szemben. Fogalmazhatunk így is. Hátrahagyott ingatlanokról, ingóságokról van szó elsősorban. Kárpótlásuk azonban elmaradt. A mostani törvény ezt is igyekszik orvosolni. - Lehet tudni, hogy ők mennyien vannak? - Sajnos ezt sem tudjuk. Annyi bizonyos csupán, hogy 1964-ben a kormány az utódállamokból áttelepített polgárokat részben már kárpótolta. Akkor tizenegyezer felvidéki és hatezer délvidéki jelentkezett. Úgy tudom, hogy azért ilyen kevesen, mert azokat a gazdákat, akik a hátrahagyott vagyonuk alapján a korábbi fogalmak szerint kuláknak minősültek volna, eleve kizárták a kártalanításból. Ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom. Még becsülni sem lehet, hogy menynyien fognak most jelentkezni. - Ezek szerint azt sem tudják pontosan, hogy mekkora összeget kell elkülöníteni a költségvetésből a kárpótlásra? - Nem, de ez nem okoz gondot, mert a kárpótlás nem egyik évről a másikra fog megtörténni. Viszont magának a törvénynek az Alkotmánybíróság döntése értelmében idén június 30-ig meg kell születnie. Ezt a határidőt nagy valószínűség szerint nem lehet majd tartani, ám remélem, hogy az Országgyűlés az év végéig megalkotja a törvényt. A jövő év talán az igények benyújtásáé lehet, a kifizetések pedig 2006-ban kezdődhetnek meg. Azt ne kérdezze, hogy mikor fejeződnek be, mert az a bizonyítási eljárások tartamától is függ. Azt viszont megkérdezem, hogy mekkora összegre számíthatnak a jogosultak. Az 1991-es törvény például kimondja, hogy kétszázezer forintig teljes a kárpótlás, ötszázezer forint fölött viszont már csupán tízszázalékos, a felső határa pedig ötmillió forint. Ettől bizonyára ez a törvény sem fog lényegesen eltérni, nem is volna méltányos. Hallani viszont olyan szervezetekről is, amelyek magát a kárpótlás rendszerét nem tartják méltányosnak, s újragondolását javasolják. Ismerem én is ezeket a véleményeket. Mivel azonban még nem válaszoltunk a beadványaikra, nem tartanám szerencsésnek, hogy a sajtón keresztül üzenjünk nekik. Mindazonáltal a kárpótlási elvek teljes újragondolását nehezen tartom elképzelhetőnek. - A mostani törvény tervezete szerint ismét kárpótlási jegyeket kapnak az érdekeltek? - Nem volna ésszerű, hiszen a magánosítási folyamat a végéhez közeledik, ezért inkább a jegyek kivonását érdemes fontolóra venni, nemhogy a számuk szaporítását. A kárpótolandók állampapírokra, illetve készpénzre számíthatnak. - Aminek a teljes összege, mint ahogy említette, még kérdéses. Mégis, megbecsülni sem tudja, hogy mekkora kiadásra számíthat az állam? - Megbecsülni is nehéz, talán csak annyi vélhető, hogy tízmilliárdos nagyságrendű öszszegről van szó, amit néhány év alatt kell kifizetni. - S akkor lezárul a kárpótlás... - Ez még korántsem bizonyos. Úgyszólván hetente kapunk javaslatot, hogy bővüljenek a jogcímek. Legutóbb pédául a nyugati hadifoglyok és Rákosi munkaszolgálatosai jelentették be kárpótlási igényüket. Lépések a felvidékiek kárpótlásáért Családok ezrei cseréltek országot, hátrahagyva vagyonuk nagy részét Szabadföld HAZAI ÉLET 2004. MÁJUS 14. 3 Ahogy én látom A pályázó falu TAMAS GABOR Községünk, Zsámbok, 1986-ban népszavazáson úgy döntött, hogy különválik évtizedekkel korábban rákényszerített társaitól. A szavazást az akkori pártállam szigorú tekintete követte. Akik az előkészítésben részt vettek, saját állásukat, megélhetésüket is veszélyeztették. De a falu ritkán tapasztalható egységben állt ki a kezdeményezés mellett. A lépés legfőbb oka az volt, hogy a Valkóval és Vácszentlászlóval kötött kényszerházasság veszteséget hozott a falunak: a téeszközpont Szentlászlón volt, a központi tanács Valkón, így aztán kevés fejlesztés jutott Zsámboknak. Azóta csaknem húsz év telt el, és bizony alaposan megváltozott a helyzet. Falunk Vácszentlászlóval összefogva nyugat-európai színvonalú hulladékkezelő telepet létesített, s Valkóval közösen szennyvízcsatorna kiépítésére pályázik. Ha ezt valaki akár csak tíz éve megjövendöli nekem, hát én akkor kinevetem. Ma viszont mindez realitás. A falvak összefogását ma a puszta pénzügyi logika kényszeríti ki: az unióba lépett hazánk közösségi támogatásainak nagyobb része kistelepülések közös pályázatával érhető el. Magyarán: aki külön úton akar járni, megteheti, de arra saját pénzéből költhet. A sokat emlegetett „kistérségi társulások” szerepe a közeljövőben megnövekszik. Ha valaki támogatásra is alapozó beruházáson töri a fejét, annak gyakorlatilag egyetlen útja marad, a közös pályázat. Erre van pénz, a különutas próbálkozásokra alig. A magyar falunak mostanság újra meg kell tanulnia az együttműködés egyszeregyét, az alkalmazkodást másokhoz. Nem könnyű feladat ez, annyi biztos. De más lehetőség nincs. A parlament éppen a héten szentesítette azt a törvényt, amely szerint a kistérségi együttműködés kiemelt támogatásban részesíthető. Ezt kikerülni nagyon nehéz lesz akár csak egyetlen falunak is. Ugyanakkor szólnunk kell arról is, hogy bármiféle fejlesztést is tervez - közösen vagy külön a község, ahhoz saját erőre, magyarán milliókban, tízmilliókban mérhető pénzre is szükség van. És ebben viszont igencsak „karcsú” a magyar falu: sok helyen még annak is örülnek, ha a puszta működési költséget (az iskola, az óvoda, a polgármesteri hivatal fenntartását) ki tudják valahogy gazdálkodni. Nekik elvileg segítséget nyújthat az a belügyminisztériumi alap, amely kamatmentes hitelt tud nyújtani a saját erő kiváltására, de a gyakorlatban kevesen felelnek meg a feltételeknek. A polgármesterek mostanában izgatottan böngészik a pályázati értesítőket - ez a kép is olyan, amit néhány éve még feltételezni sem mertem volna. Márpedig úgy tűnik, a jelenlegi viszonyok között a túlélés szinte legfontosabb feltétele, hogy ki milyen ügyesen talál elnyerhető pénzt a minisztériumi értesítőkben. S ami talán a legfontosabb: a mai lehetőségek futamideje öt-tíz év, vagyis a mindenkori kormányok regnálásán túl él. Fordítsuk ezt a helyzetet magyarra: végre a kistelepülések is elszakadhatnak a napi politika sodrásától, pályázataikat a szükségszerűség, és nem a „hovatartozás” alakíthatja tulajdonképpen így kellett volna kezdeni a rendszerváltást. Nem így történt, most már spongyát rá. De hogy a mindegyre változó politikai szelek milyen károkat okoztak a magyar falu elmúlt tizenöt évében, azon azért érdemes elgondolkodni.