Szabad Föld, 2004. július-december (60. évfolyam, 27-53. szám)
2004-08-13 / 33. szám
ANYANYELVI Büknek szól? GRÉTSY LÁSZLÓ Az elektronikus levél (e-mail), amelyből idézek, Svédországból érkezett hozzám Simon Endrétől, a Magyar Televízión keresztül. írójának röviden már válaszoltam is, azonban a kérdést olyan érdekesnek, olyan tanulságosnak vélem, hogy itt, az Anyanyelvi őrjárat rovatban részletesebben is foglalkozom vele. Remélem, olvasóink úgy ítélik, érdemes volt. Most pedig idézek a villámpostából! „A minap hallottam a tv-híradóban, hogy a Malév elviszi az utasait a sztrájk ellenére oda, ahova kinek-kinek a jegye szól. Helyes ez a fogalmazás? Odavisszük, ahova a jegye szól, nem oda, ahova a jegye érvényes? Azóta is vitatkozunk a nejemmel, de nem tudunk dűlőre jutni. Szerintem a jegy nem szól, hanem érvényes valahova. Kérem, döntse el a vitát!” Azért tartom módfelett hasznosnak ezt a kérdést, mert igen jól szemlélteti, hogy szavainknak nem csupán egy jelentésük lehet, hanem kettő-három vagy akár még több is, mégpedig olyanok, amelyek természetes, szabályos jelentésváltozással egymásból fejlődtek ki. Ebben a példában, amely Svédországban élő honfitársunkat kérdése föltevésére késztette, történetesen tizenötnél is több jelentéssel számolhatunk. Ezeket nincs módom itt egyenként felsorolni, de az érdembeli válaszadáshoz szükségeseket mindenképpen bemutatom. Szól szavunknak, amely egyébként a szó főnévnek / igeképzővel alakult származéka, három nagy csoportra oszthatók a jelentései. Az elsőbe azok a jelentések sorolhatók, amelyeknek lényege az, hogyvalaki, azaz valamilyen személy¡ ’szót vagy szavakat hallat’. Tehát például rövid megbeszélést folytat valakivel (hadd szóljak veled erről pár szót!), figyelmeztet valakit (szólt, hogy nyitva van a kézitáskám), vagy éppen rövid beszédet intéz valakihez. Ez utóbbira a legszebb példa Kazinczy Ferencnek írói érdem című remekműve: Szólj is ki vagy, elmondom. - Ne tovább! Ismerlek egészen.Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés. /íz, szín, tűz vagyon a borban, ha hegyaljai termés;t íz, csín, tűz vagyon a versbe’, ha mesteri mív. A második jelentéscsoport alapjelentését leginkább így fogalmazhatjuk meg: „valami, tehát nem személy, hanem állat, hangszer, valamilyen készülék vagy bármi más, ’hangokat hallat, hangzik’. Vagyis például valamilyen madár a rá jellemző hangot hallatja (szól a kakukk, a csalogány, a kuvik), valamilyen hangszer a rá jellemző hangok sorát adja (szépen szól a hegedű), továbbá (most már csak példákat sorolok) szól az ágyú, misére szól a harang muzsika szól stb. Ezeken kívül van egy harmadik jelentéscsoport is, amelynek a központi jelentéstartalmát nagyjából így írhatjuk körül: ’tartalmával, jelentésével közöl valamit, irányul, vonatkozik vagy érvényes valamire, valakire’. Ilyenféle értelemben találkozunk a szól igével a népmesékben, amikor azt olvassuk, hogy a mese ifjú hősei hét országra szóló lakodalmat csaptak. Ez az értelme a sz6-nak a szívhez szóló muzsika, világra szóló győzelem kifejezésekben, s ’valakire irányul, valakire érvényes’ értelme van a száz-nak Arany János Akadémiai papírszeletek című költeményében is, amelyben a költő Jókai Mórt ösztönzi novellaírásra a következőképpen (a versből csak a témánk szempontjából legfontosabb részt idézem): Itt vagyon október, hűvösebb a cella, Még sincs a kezemben az ígért novella. Tudod pedig, tudod, a cigány adomát, \ Mégse szánod a te kollégádat s komád’. \ Én rám szól keserves tanulsága ládd-é: \ Mikor haldokolva vacogott a dódé... ” Ebbe a csoportba tartozik az a kifejezés is, amely a Svédországból érkezett kérdésben szerepel. Jó-e nyelvi szempontból, hogy a Malév odaviszi mindegyik utasát, ahova a jegye szól? Igen, kifogástalan, bár természetesen hibátlan volna az ahova a jegye érvényes forma is. És kifogástalan az a kérdés is, amelyet cikkem címéül írtam: Kiknek azo7.?Mindjárt válaszolok is rá. Elsősorban természetesen a kérdés feltevőjének, de rajta kívül minden olvasónknak. CANJAVEC JUDIT Valamennyiünk életében vannak olyan események, tettek, amelyekre szívesen emlékezünk, s mindenkiében akadnak olyanok, amelyeket örömest tenne meg nem történtté, sőt legszívesebben elfelejtené. Benkő Péter színművészről az utóbbi években leginkább az építkezése körüli események kapcsán olvashattunk. Nem a mi dolgunk eldönteni az áfa-visszaigénylés ürügyén kialakult helyzet alapján az egyes szereplők bűnösségének mértékét. A Jókai történelmi regényeiből készült filmek egykori főszereplője a maga útját járja. Úgy gondoljuk, ez az út sokkal érdekesebb, mint a bulvárlapok által amúgy is agyoncsócsált számlatörténet - A mai világ fölgyorsult, s a színházi rendezők közül sokan úgy hiszik, ha az embereket egy-egy előadáson nem sokkolják folyamatosan, akkor rögtön unatkozni kezdenek. S ez a fajta megfelelni akarás a legtöbb színházi produkción meg is látszik... A rendező pedig nem hagyja beszélni a színészt, ehelyett folyamatosan üvölteti. Többek között ezek a külsődleges hatások tették súlytalanná a színházat. - Hiányzik a gondolat... Úgy véli, mindez átmeneti állapot csupán? - Előbb-utóbb a művészet visszatér gyökereihez. S az pedig nem igaz, hogy a közönség ne lenne érdeklődő! Ma már szinte csakis az számít értéknek, vagy úgynevezett művészetnek, amit nem értünk meg. Azt felejtik el, hogy a színház nem működik közönség nélkül; az „itt és a most”, vagyis a pillanat műfaja Az én felfogásom szerinti művészet az, ami képes megérinteni az embereket. Ám nézzen körül, mondjuk a televízióban! Miről is szól? A politikáról és egy alvilágról. De nem az a való világ, amit ott vetítenek! Az csak annak a bizonyos lónak a másik oldala. Hiszen sokáig éltünk egy olyan rendszerben, ahol még egy kicsit mondén novellát sem lehetett fölolvasni. Ma meg már... Az bizonyos, hogy ez a fajta változás legalább egy generációt tönkretesz. Minden fővárosközpontú lett, s már a vidéki színházaknak is iparkodnak megfelelni a pesti szakmának. - Túdok, ha úgy gondolom, hogy csalódott? - Nem csalódtam. -Nem? - Egy egészen picit azért kiábrándultam. Persze, tudom, hogy nem én találtam fel a spanyolviaszt. De az baj, hogy egyre kevesebb a gondolkodó, a művelt ember. A Koldusoperában mondja Bicska Maxi, hogy az ember fut a pénz után, a pénz meg hátul fut. Sajnos az emberiség elvesztette a méltóságát. Jaj, most olyan érzésem van, mintha kinyilatkoztatásokat tennék. .. Ugyan milyen jogon?! Csakis arról tudok beszélni, hogy én miként látom a világot. De egyáltalán nem biztos, hogy igazam van. Szóval úgy gondolom, hogy az ember csodálatosabb lény annál, mint ahogyan most él. - Ebben a kijelentésében van egyfajta hit. - Bizony! Amúgy hiszek az emberekben! - Mindig irigylésre méltó, ha valaki egyegy nehéz időszak után újra tudja kezdeni az életét, s nem veszíti el a hitét - szóljon az bármiről is. - Mindenki a saját szerencséjének kovácsa. S ha hibázom, akkor annak igenis vannak következményei. Most távolabb élek az emberektől. Szükségem van rá, hogy fölismerjem a mostanra megérett „alakomat”. Ezért egy pillanatra meg kellett állnom. - Vagyis az elmúlt időszak történései fölfoghatók egyfajta figyelmeztetésként is? - Igen. Azt sugallták, hogy állj, komolyabb úton menj tovább. - Komolyabb? Mennyiben tekinthető komolytalannak az ezt megelőző időszak? - Két okból is. Egyfelől: Isten már egészen fiatalon a kezembe adta a sikert. S ennél nincs nehezebb dolog. Hiszen ez rettentően felületes állapot. Ilyenkor aztán mindent belead az ember: az ösztöneit és az éretlen gondolatait egyaránt. Vannak, akik igen hamar képesek az érett gondolkodásra. Én viszont húszévesen még igazi gyerek voltam. A sorsnak meg kellett állítani a sikersorozatot, mert annak egy idő után már nincs további útja. Engem többször is megállított az élet. Ettől viszont egyre érettebb és értékesebb lettem. Mert az iszonyú negatívumok azért mégiscsak előre visznek. - És mi a másik ok? - Másfelől olyan társadalmi struktúrában éltünk, amelynek rettentően behatároltak voltak a lehetőségei. S itthon nagy korlátai voltak az úgynevezett sztárságnak. - Ma pedig a felfújt léggömbök korát éljük... Korábban már említette, hogy sokat veszítettünk méltóságunkból. Ön szerint mi ennek az oka? - Nem tudom. Aki erre a kérdésre korrekten meg tudja fogalmazni a választ, annak nem hiszek. Azt látom, hogy az emberek nem nagyon tudják fölvenni a mai pörgős tempót. Pedig csakis a saját egyéniségükben hihetnek. S az egyéniség alatt nem azokat értem, akik gátlástalanok, ami egyébként csak kétségbeesett manőver a gátlásaik leküzdésére. Ám ha valaki képes a legmélyebb tudatalattijában lakó rossz emlékeket kigyomlálni, akkor csakis olyasmi marad meg benne, ami segíti. De ez a gyomlálás nem az én feladatom, mert ebben nem lehet segíteni. Talán abban, hogy mindenkiből ki tudjon törni a saját egyénisége. S itt persze újfent nem azokra gondolok, akik gátlástalanul beszélnek. Mert ők csak zajt csapnak. Azokról van szó, akikre illenek Ady Endre sorai: „...minden ember: fenség, / Észak-fok, titok, idegenség, / Lidérces messze fény, / Lidérces messze fény. ” - Ha jól tudom, közszereplést tanít. Azzal a céllal, hogy mindenki megtalálhassa a saját egyéniségét, s azt sikeresen és hatásosan tudja alkalmazni. Mint a régi rhétorok... Hiszen az egyéniség kibontakoztatásáról szóló kurzusokat tartani manapság valóságos szélmalomharc. - Igen! De én nem tanítok, nem ez a helyes kifejezés! Inkább úgy fogalmaznék, hogy átadom a tapasztalataimat. Szerintem csakis azokat a tárgyakat lehet tanítani, amelyek alapigazságokat tartalmaznak. S én még nem vagyok tanító. Annyit tudok tenni, hogy azoknak, akik megtisztelnek a bizalmukkal, segítek olyan lelkiállapotba kerülni, mint a színész színpadra lépés előtt. Hogy elsajátítsák, miként lépetnek át egyik tudatállapotból a másikba. S ezt mindenki képes megtanulni. Ez is egyfajta hit, amelynek nagy jelentőséget tulajdonítok. Mert olyan belső erőt tud teremteni, ami magával hozza ennek külső megnyilvánulásait is. -Ami valamiféle kisugárzást ad? - Igen. Az emberek egyre kevesebbet foglalkoznak önmagukkal. Mert a mai berendezkedés csúcsra járat mindenkit. Szinte már minden a külsőségekről s a látszatról szól. De a látszat csak egy bizonyos ideig tartható fenn, mert hazugság. Az emberek lelkében szunynyadó igazság előbb-utóbb kibukik. A civilizáció a kényelmesség felé ment el. De a gyökereket nem lehet megtagadni! S azok pedig a természetben vannak, ám tőle és az ősi tudástól egyre inkább eltávolodunk. S valahol útközben elvesztettünk valamit: magát az embert. Van az ezotériának egy nagyon fontos mondata: az vagy, amit gondolsz. Mert olyan vagy, amilyenek a gondolataid, s azok látszanak is rajtad: nem tudod őket letagadni! Kérdés, melyik út a sikeresebb. Én már nem a külsőségek útját járom. Benkő Péter nem a külőségek útját járja Minden ember fenség A sorsnak meg kellett állítani a sikersorozatot újvári Sándor felvétele _____________TÖRÖK MONIKA_____________ Nyaranta egészen biztosan teljesítünk egy-két kötelező penzumot, ideértve az izzadást, a családi kínkeserves nyaralást, a gyerekek menetrendszerű unatkozását és természetesen Kapolcsot és környékét, azaz a Művészetek Völgyét. A Művészetek Völgyét egyébként úgy kell teljesíteni, hogy először is az ember nem kapcsolja ki ösztönösen és sikítva még nyár elején a híreket. És akkor az arcába kapja - már sok-sok éve -, hogy jajajaj, idén aztán ismét komoly veszélybe került a rendezvénysorozat, mert, jajajaj, nincs rá pénz. Természetesen egy-két héttel később úgyis lesz rá pénz, sokadszor, valamelyik multi mégis beszáll (plusz az aktuális és odavágó miniszter a tárcájához kap). Tehát a Művészetek Völgyének teljesítése úgy kezdődik, hogy az ember már csak somolyog a híreken, esetleg kissé sajnálkozik a szervezésen, hogy azokat a multikat és aktuális minisztereket miért nem lehetett előre megtalálni, hacsak nem véletlenszerű volt a felbukkanásuk (ami egy multinál vagy miniszternél legalábbis érdekes volna). A teljesítés második lépéseként meg kell szemlélni a programfüzetet - amely már sok-sok éve úgy készül, hogy egyrészt atomtutira kimarad belőle egy-két mozzanat (később majd pótlap formájában értesülhetünk róluk), másrészt egészen biztosan nem éppen felhasználóbarát. Például nem áttekinthető Völgy-függőség abból a szempontból, hogy ha az ember csak egy-két napra megy oda és tájékozódna, akkor azzal ne is próbálkozzon, mert a program falvankénti bontásban készül, így félórai megfeszített olvasás után kiválóan kiderül belőle sok minden, csak az nem, hogy ha csupán két nap áll rendelkezésre, akkor mit bámuljon az ember. A teljesítés második lépése tehát, hogy az ember feladja, mert nagyon rosszat biztosan nem fog találni programként. A teljesítés harmadik lépése, amikor az ember ismét csak a médiából értesül elborzadva, hogy az igen bájos és szűkre szabott Balaton-felvidéki falvakat hogyan és miként árasztja el a két hétvége valamelyikén - vagy mindegyikén - a motorizált és kultúrsznob városi lakosság. De úgy, hogy gyakorlatilag se közlekedni, se parkolni nem lehet sehol a Művészetek Völgyében, lehet viszont rohadni a kánikulában egy araszoló autóban és onnan nézni a kultúra adott évi felhozatalát. A haladóbbak és vállalkozóbb kedvűek ennek ellenére, dacolva az elemekkel, sok-sok éve mégis odamennek. Szobát, sátorhelyet bérelnek, feladják a civilizációnak azt a fokát, amelyet máskülönben természetesnek vesznek, kezükbe kapnak egy üveg ásványvizet, sört vagy bármit, és igenis kiböngészik a programfüzetből a nekik valót, odaeveznek a helyszínre, és cseppet nem érdekli őket, hogy a programok immár menetrendszerűen hihetetlen késésekkel kezdődnek. Ilyenkor már nem fontos semmi. Általánosságban amúgy is megállapítható, hogy a húsz év alatti korosztály, ha kiszabadul a szülői felügyelet alól, úgyis már az első este mattra issza magát, és innentől teljesen közömbös, miféle kultúrában gázolhat - de ez a hasonló rendezvényekre is vonatkozik. A negyven alatti korosztály hátizsákot és gyereket ragad, és tematikusan elveszi magának a kultúra neki járó - minél jelentősebb - részét, az idősebbek pedig hőmérséklettől, hangulattól és ízléstől függően válogatnak, kezükben a programfüzet bekarikázott ajánlataival, miséről kiállításra és vissza. A három korosztály így a lehető legritkább esetben kénytelen egy időben egy helyen lenni, és ebben része lehet annak is, hogy a kótyagos gimnazisták úgysem térnek magukhoz délután kettő előtt, addig tehát bátran uralhatja a völgyet a többi generáció. Később cserélnek, mert - kultúra ide, vagy oda - bizonyos kor fölött nem lehet büntetlenül átvirrasztani három éjszakánál többet. A többi pedig már egyáltalán nem Völgy-függő. A pimaszul borsos árak, az úgynevezett kirakodóvásárok gagyilandjellege és a mérhetetlen piszok, amelyet az úri közönség maga után hagy, nemzetek és országok felett lebeg. Szabad Föld | Az utolsó szó jogán _______________________BORZÁK TIBOR____________________ Fenti interjúnk már elkészült és megjelenésre várt, amikor a sajtó és a televízió újból „felkapta” Benkő Péter és volt élettársa adócsalási ügyét, melyben a művész negyedrendű vádlottként felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Szükségét éreztük hát annak, hogy mi is részletesebben rákérdezzünk a témára, mert úgy tűnik, ha Benkő Péter neve kerül szóba, a legtöbb embernek már csak a bírósági procedúra jut az eszébe róla. Mit mondhát nekünk „az utolsó szó jogán”? Véget ért az életemnek egy hat évig húzódó peres időszaka, 1998 májusától 2004 márciusáig tartott. Nincs olyan pont a történetben, ami nem lett volna publikus. Mindent elmondtam, amit erről a témáról el lehetett mondani, és utólag is vállalom minden szavamat. Békében váltam el a társamtól, nem szeretnék a személyével foglalkozni, ha a részletekre kíváncsi valaki, kérdezze meg tőle. A Szabad Föld az a lap, ahol először jelentem ki: soha többé nem fogok a bírósági ügyemről nyilatkozni. Sajnos, a legtöbb újságíró becsapott, vagy kiforgatta a szavaimat a szenzáció kedvéért, vagy nem tette meg az általam kért pontosításokat. Nagyon sokat tanultam a mögöttem maradt hat évből. Még egyszer nem történnének meg velem olyan dolgok, melyekbe a hozzá nem értés, az oda nem figyelés miatt kerültem. Huszonöt évig ugyanazon színházban dolgoztam, mondhatni burokban éltem, s amikor hirtelen vége lett, nehezen igazodtam ki a hétköznapi életben. Megfizettem a tanulópénzt, nagyon észnél kell lenni, ha üzletre terelődik a szó. A történtekből okulva úgy érzem, az én világom sokkal alaposabb és mélyebb lett. Reménykedem abban, hogy az emberek jól ismernek és a rólam alkotott véleményük, gondolataik alapján vonják le a következtetéseiket velem kapcsolatban. Most, 57 évesen új életet kezdtem színészként és magánemberként egyaránt. Vidékre költöztem, lovakat tartok, színházi munkáim is vannak. Hogy miként alakul a további sorsom? Ez a kérdés számomra. 2004. AUGUSZTUS 13. 23