Szabad Föld, 2005. július-december (61. évfolyam, 26-52. szám)

2005-09-09 / 36. szám

SZABAD 101D2005. szeptember 9. | A vidék családi hetilapjaKrónika SZÁMTANÓRA. A pedagógus szakszervezet szerint 10 száza­lékos béremelésre van szüksé­gük 2006-ban. Korábban volt ugyan egy 7 százalékos bér­emelés, de a 2004-es 13. havi illetmény elmaradása miatt ez valójában csak 1 százalékot je­lentett. A 13. havi illetmény el­maradása miatt várhatóan próbapert is indítanak. A kor­mány szerint a 13. havi bér nem maradt el, csak egysége­sen januárban fizették ki. 2004-ban nem volt garantált illetményemelés a pedagógu­soknál, de ezt az idén pótolták. A bérek reálértéke az oktatás­ban a ciklus alatt 40 százalék­kal emelkedett. NEGYEDSZER IS. Immár ne­gyedszer hirdetik meg ismét a termőföldért életjáradék prog­ramot, a lehetőséggel az utolsó negyedévben lehet számolni. MAGTÁRBAN A GABONA. Nem igaz az a felröppent hír, hogy az ÁSZ vizsgálatot indított, mert az aratás közepette kibé­reltek olyan raktárakat, ame­lyet aztán nem használtak, de fizetni kell érte - mondta Gráf József. A magyar agrárkor­mányzat olyan feladat előtt állt, ami előtt még soha. Az aratás fordulónapján, indulás előtt, közel 8 millió tonna ga­bona állt a raktárakban, ami egy teljes évi felhasználása a Magyar Köztársaságnak. Ilyen helyzetben minden lehetőséget meg kell ragadni. „És amit szinte senki nem hitt el az or­szágban: levezényeltük az ara­tást úgy, hogy minden gabona magtárba került” - tette hozzá az agrárminiszter. BOHÓCKÉPZÉST INDÍT ŐSZTŐL a Magyar Cirkusz és Varieté Kht. Az érdeklődők szeptember 19-én, 20-án és 21-én jelentkezhetnek, illetve felvételizhetnek. A lassan kihalófélben lévő szakma ifjú mesterei színész­mesterséget, pantomimet, beszédtechnikát, hangszeres muzsikálást, táncot, akrobatikát, zsonglőrködést tanulnak majd, s hogy el ne feledjék, mely korban is élnek, vállalkozási ismereteket is hallgathatnak... ELÖS KÁR. A kormány összesen 778,4 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít az elmúlt időszak esőzései okozta károk enyhítésére. BIZTOS INGYENES? Három év alatt 2,5 milliárdról 8 milliárd forintra növelte a kormány a tankönyvtámogatások össze­gét. Az iskoláknak olyan tan­könyveket kell rendelniük, amelyeket a szülők és az önkor­mányzat pénztárcája megen­ged. Az oktatási miniszter le­vélben kér tájékoztatást azok­nak a településeknek a jegyzői­től, ahol az iskolákban nem biz­tosítják a rászoruló tanulóknak az ingyenes tankönyveket. TÜZES POLGÁRMESTER. Mo­bil postakocsivá maszkírozott furgont gyújtott fel a heves megyei Ivád polgármestere, tiltakozva a kistelepülések postahivatalainak bezárása ellen. Ivádi Gábor elmondta, a Zempléni Településszövet­ség kezdeményezésére or­szágszerte 900 községben 60 ezer aláírás gyűlt össze az állandó postahivatalok meg­szüntetése, a mobil postaszol­gáltatás bevezetése ellen. A „postakocsit” felgyújtó pol­gármester ezzel együtt kéri, hogy senki ne kövesse példá­ját; „ezzel az akcióval csak el­szántságunkat akartuk bizo­nyítani” - mondta. VILLANYPATIKUS. Akár jövő év elejétől rendelhetünk vény nélkül vásárolható gyógysze­reket interneten keresztül, amit körülbelül ezer forintért ház­hoz is szállítanak. Az ezt lehe­tővé tévő miniszteri rendelet heteken belül elkészül. BÉKÉS ESZMÉK. A miniszter­­elnök szerint 15 év után az or­szág arra vár, hogy ne mindig sorskérdésnek tűnjön az, hogy ki kormányoz. Gyurcsány Fe­renc a Magyar Rádiónak adott szokásos heti interjújában ki­jelentette: el kell fogadni, hogy megfér egymás mellett a szociáldemokrata, a konzer­vatív és a liberális eszme. Tárt kapukkal várták az atomerőműben a környék lakóit E­zerötszáznál több vendég fordult meg az elmúlt hétvé­gén a paksi atomerőműben. Ez minden bizonnyal rekord­nak számít, bár nem teljesen példa nélküli, hiszen a társaság nyitott, évente 25-30 ezer látogatót fogad, s öt év óta rendszeresen rendez nyílt napot. Ezekre a programokra a kör­nyékbeli településekről hívnak, vár­nak vendégeket. Három éve, vála­szolva a megnövekedett igényekre, családi nappal bővült a program. Az­óta minden évben két nyílt nap van, előbb a környékről érkezőket, majd a munkavállalók családtagjait látják vendégül. Tíz esztendeje jelentős változás történt a paksi atomerőmű kommu­nikációjában. Úgy döntöttek, a ko­rábbinál is nyitottabb politikát foly­tatnak, többet mutatnak meg, többet árulnak el magukról. Ekkor hozták létre a Tájékoztató és Látogató Köz­pontot. Öt évvel később újabb jelen­tős lépésnek bizonyult, hogy meg­rendezték az első nyílt napot. Egy évben 25-30 ezer látogatót fogad­nak, ez jelzi az érdeklődést az atom­erőmű iránt. A nyílt nap azt teszi le­hetővé, hogy ne csak egy látogató­­csoportnyi - harminc-negyven - ember láthassa egyszerre, milyen is egy nukleáris villamosenergia-ter­melő üzem. Ezekre a rendezvényekre az erőmű környezetében lévő telepü­lések lakói kaptak meghívást. Az igény, hogy ily módon nyerjenek be­tekintést az erőmű kapui mögé, olyan nagy volt, hogy három éve egy újabb programmal bővült a sor: családi napot hirdettek, hogy a mun­kavállalók hozzátartozói is láthassák az atomerőművet. Idén valószínűleg rekordot döntöt­tek a látogatók számát illetően. A nyílt napra a korábbinál jóval több, öt települést hívtak meg. A Paksi Atom­erőmű Rt. ugyanis csatlakozott a me­gye hét programjához. - Öt kistérség van a megyében, ebből az öt kistér­ségből választottunk egy-egy telepü­lést, így tulajdonképpen kistérségi ta­lálkozóra került sor az atomerőműben - mondta Kováts Balázs, a térségi kapcsolatokért felelős vezető mérnök. A településekről száz-százhúsz vendég érkezett az idei nyílt napra. Idén Báta, Mórágy, Dalmand, Hőgyész és Nagydorog kapott meghí­vást. - Kapcsolatunk már lassan húszéves múltra tekint vissza. Ami­kor a kis- és közepes aktivitású radio­­aktívhulladék-tárolóval kapcsolatos kutatások kezdődtek a környékün­kön, a mórágyiak támogatták azt. Most már szinte bizonyos, hogy tő­lünk három kilométerre, Bátaapáti­­ban épül meg a tároló. Amikor Apáti ezt felvállalta, Mórágy is csatlako­zott, hozzájárult az építkezéshez - mondja Mórágy polgármestere. - Bár korábban kisebb csoportokban jártak a mórágyiak az erőműben, örültünk, hogy ezt a lehetőséget megkaptuk - tette hozzá Garay János. Gábor Zsigmondné és Raub Mihályné, a Hőgyészi Nyugdíjas Klub tagjai is örömmel fogadták a meghívást, hiszen - mint mondták - fogalmunk sem volt arról, hogy mi­lyen egy atomerőmű, csupán a sajtó­ból értesültek róla. Nem így Nagy Gé­za, aki különösen izgatottan érkezett. - Harminc évvel ezelőtt billenccsel jártam ide dolgozni, sofőr voltam. Belülről azóta nem láttam az atom­erőművet - mondta. A felnőttek közül ki kerékpáron, ki gyalogosan, mások kisvonaton járták be az erőmű területét. Az üzemlátoga­táson többet láthattak, mint egy álta­lában idejövő látogatócsoport. - Leg­többen csodálkoznak azon, hogy mi­lyen hatalmas - mondja Csöglei Ist­ván, aki hosszú ideje kísér csoportokat. - Persze vannak, akik hitetlenek, nekik mindig megmutatom azokat a képe­ket, amelyek a korábbi nyílt napon ké­szültek, amikor az apró gyerekek önfe­ledten játszottak az erőmű előtt a hab­fürdőben. Ha azok, akik a primer kör­ben dolgoznak, elhozzák ide másfél éves gyereküket, maguk is nyugodtak lehetnek, mondom nekik olyankor - teszi hozzá. A tűzoltók által produkált habfürdő csupán egy a sok-sok szóra­koztató program közül, amivel az erő­mű ilyenkor vendégeit várja. A gyere­kek csokievő, szörpivó versenyen, kéz­műves foglalkozásokon múlatják az időt, a felnőttekre horgászat, foci vár. A nyílt nap végén közös ebéd, majd koncert után búcsúznak el a vendégek, jókedvűen, elégedetten. A családi napra minden eddiginél többen jelentkeztek, így több mint ezer vendéget fogadtak. Sőt az atom­erőmű közvetlen szomszédságában, a Füzes-tavaknál az Atomerőmű Horgászegyesület is családi napot tartott. Itt négyszáz vendég töltött el egy kellemes napot. A Paksi Atomerőmű Rt. családi napján a program az előző napihoz hasonló volt, annyi különbséggel, hogy ezúttal nem Márió-koncert volt, hanem Irigy Hónaljmirigy- és Mega­sztár-produkció. Az öt kiránduló kis­­­vonat alig győzte a fordulókat, any­­nyian voltak kíváncsiak arra, mi lát­ható a kapukon belül. - Nagy lépés volt 1995-ben a látogatóközpont lét­rehozása, de olyan jelentős volt az ér­deklődés, hogy újabb lehetőséget sze­rettünk volna biztosítani arra, hogy minél többen láthassák az erőművet. Véleményem szerint a személyes be­nyomás mindennél többet jelent - vélekedik a kommunikációs vezető. Mittler István elmondta azt is, hogy a visszajelzés nagyon pozitív. A vendé­gek többségét meglepik a hatalmas méretek, csodálkoznak azon, hogy mennyi zöld van az erőmű területén, hiszen sokan egy betonmonstrumra számítanak, sivár környezetben. A kommunikációs szakemberek előtt álló feladatokat firtató kérdés­re Mittler István beszámolt arról, hogy­­ az atomerőmű reaktorblokk­jait harminc évre tervezték. Az erő­mű ezt az üzemidőt szeretné húsz évvel meghosszabbítani. Ehhez a látogatóközpontnak is meg kell újulni. Szeretnék, ha az megfelelne ezeknek a kihívásoknak, s a XX. század követelményeinek. A kom­munikációs vezető úgy reméli, hogy a központ modernizálása 2006-ban elkezdődik.(X) HAZAJÖTT A KÖRÖZÖTT. Pénz­mosással, sikkasztással és ma­gánokirat-hamisítással gyanú­sította meg a rendőrség Schönthal Henriket a Kulcsár­ügy kapcsán. A férfit a Ferihe­gyi repülőtéren vették őrizetbe. A Nemzeti Nyomozó Iroda szó­vivője elmondta: a gyanúsított nem tett vallomást, és egyelőre őrizetben marad, amíg a nyo­mozó hatóság eldönti, kezde­ményezi-e a férfi előzetes letar­tóztatását. Bárándy Péter, Schönthal Henrik ügyvédje azt nyilatkozta, hogy ügyfele ön­ként jött haza. Érdekessége a történetnek, hogy Bárándy, még igazságügy-miniszterként rendelte el Schönthal nemzet­közi körözését. BOMBASZTIKUS ÖTLET. A se­gélyhívószámokon „viccelő­dött” egy 39 éves farkasfai fér­fi, aki a testvérétől kapott mo­biltelefonon előbb a rendőrsé­get, majd a tűzoltóságot riasz­totta azzal, hogy bomba fog robbanni a Vas megyei Apát­­istvánfalván lévő postahiva­talban. Ahogy az lenni szokott, bombát a hatóságok nem talál­tak a postán, a férfi ellen köz­veszéllyel való fenyegetés mi­att indult eljárás, orvos szakér­tő bevonásával vizsgálják az elmeállapotát is. BORBAN A JÖVŐ. A politiku­soknak, az agrárágazat vezető­inek biztosítaniuk kell, hogy a tisztességes termelők becsüle­tes munkával meg tudjanak él­ni a borászatból - jelentette ki Gráf József egy hét végi ren­dezvényen. Az Európai Unió­tól kérünk, sőt követelünk tá­mogatási lehetőségeket - van jövője a magyar mezőgazda­ságnak és a borászatnak. INGYENPET. Tegnaptól ingye­nessé vált a PET/CT vizsgálat a 24 év alatti rákos gyermekek és fiatalok számára. A Gyer­mekrák Alapítvány elnöke, Ba­logh István elmondta: a rák­gyógyászatban „csodamód­szerként” emlegetett legkor­szerűbb (egyébként alkalman­ként kétszázötvenezer forintba kerülő) vizsgálat felét alapít­ványuk, másik felét pedig a Pozitron Diagnosztika Köz­hasznú Alapítvány vállalta magára, hogy minden beteg gyermek esélyt kapjon a gyógyulásra - az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ugyanis még nem finanszíroz­za az eljárást. ALPERES A GYÓGYSZERGYÁR. A három hónapos korában ka­pott kötelező védőoltás miatt bénult le egy kislány. A szülők pár hónappal ezelőtt kapták meg az államtól a kártérítést, miután megnyerték a bírósági pert. November 1-től az esetleg hasonló módon szerencsétle­nül járó gyerekek szülei már egy fillért sem kapnak az ál­lamtól, a gyógyszergyártót kell majd perelniük. JÖNNEK A KÍNAIAK. Az Euró­pai Unió és Kína illetékesei Pe­­kingben mégis csak megegye­zésre jutottak a kínai textil­­dömping ügyében: az EU kikö­tőiben veszteglő kínai ruházati termékek folytathatják útjukat az európai piacokra. A dönté­sekkel természetesen nem min­denki ért egyet, sokaknak to­vábbra is súlyos gondokat okoz a kínai behozatal, a KSH legfrissebb adatai szerint a ma­gyar kereskedők számára is.

Next