Szabad Föld, 2006. január-június (62. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-06 / 1. szám

A TARTALOMBÓL ILYEN ÉVRE nem em­lékeznek a fiatalok! Csökkent az áram ára, és egy csomó más ter­méké, szolgáltatásé szintén. Aztán van egy sor dolog, ami persze drágább lesz. Annak próbáltunk utánajárni, hogy mi mennyibe kerül 2006-ban. Cikkünk a 4. oldalon ÖNFEJŰ NÉP-E a kun? Az volt régen, ma pedig gyökereit keresi, hagyományait éleszti újjá. Ezen mes­terkedik a tavaly megválasztott kunka­pitány, Barta László is. Nagy célként azt tűzte maga elé, hogy néhány éven belül összehívja a világ kunjait. Ho­gyan él ma és miként gondolkodik egy kun? - erre kerestük a választ. Portrénk a 6. oldalon Manyi a mai Matyi Ludas anyó megható történetével Pataki Editet szavazták meg Lúd­­toll-díjasnak olvasóink a nyár óta tartó irodalmi vetélkedőnk végén. A körönkénti győztesek és a leg­jobb második helyezett mezőnyé­ben - a döntősöket karácsonyi számunkban mutattuk be - Szar­ka István ötödik levonása állt ve­le a legszorosabb versenyben, de meggyőző, 99-es szavazattöbb­séggel a Ludas Matyi című alko­tás megelőzte. Az éppen kétszáz­­negyven éve a mai napon szüle­tett Fazekas Mihály halhatatlan munkáját, „eredeti magyar regé­jét”, a Ludas Matyit 179 változat­ban írták újra a vállalkozó szelle­mű pályázók, a zsűri ebből a húsz legjobbat válogatta ki közlésre, s a szavazó olvasók ízlése, voksolá­si szorgalma döntött a 350 ezer forintos fődíjról. A döntő szavazói közül könyv­­jutalmat nyertek: Lantos Mihályné, 5837 Kisdombegyház, Kossuth u. 98.; Somogyi Sándorné, 5838 Magyardombegyház, Zalka Máté u. 33.; Szövérti Margit, 5624 Do­boz, Zsibongó u. 9. Fordulónként átlagban jó két­száz voks érkezett, az összes eddi­­gi érvényes szavazócédula (1035) részt vett a főnyeremény sorsolá­sán. Kétéjszakás hétvégét nyert Zalakaroson két fő részére, félpan­ziós ellátással és teljes körű él­­ményfürdő-használattal a Hotel Karos Spa Szállodában Molnár Jó­zsef, 9123 Kajárpéc, Kossuth u. 10. Garfield a Szabad Földben Mostantól folytatásos képregény egész éven át a 19. oldalon Elj­ött a Tűz-Kutya! P­olitikusok, közgazdászok, nagy elemző cégek ilyen tájt, az új év első napján teszik közzé szakértői véle­ményüket arról, vajon milyen lesz a következő tizenkét hónap. Mi nem vettük ilyen komolyra a figurát: jósokat, boszorkányokat, asztrológusokat, magát a kínai horosz­kópot hívtuk segítségül, mondanák meg, mit várhatunk 2006-tól. Elmondták, de nincs benne köszönet. Egymás­nak ellentmondó jövendöléseket tettek, de az is lehet, hogy mindenkinek igaza lesz. A kínai hagyományok szerint január 9-én lépünk a Tűz-Kutya évébe. A keleti horoszkóp úgy véli, hogy 12 éve nem volt ilyen kemény esztendő, vagyis szó szerint kutya egy év vár reánk. (Az orosz gázcsap elzárásának Ukrajnára és egész Európára gyakorolt hatását látva, lehet, hogy igazuk is van a kínaiaknak.) Asztrológusunkat viszont kellemesebb hallgatni, hát még a gyöngyösi jövőlátó asszonyt. Egyikőjük szerint a figyelmes és türelmes várakozás éve lesz a mostani. Hát, majd meglátjuk, tán mégis van csoda, és politikusaink valóban a türelem és a figyelmesség jegyében gyűjtenek voksokat tavasszal. A jövőlátó szerint az ember visszata­lál a természethez, ami persze nem száműzi a természeti csapásokat. Utóbbiakból nekünk is lehet részünk: már jó 40 ezer hektár áll víz alatt. ÖSSZEFOGLALÓNK A 13. OLDALON Monília­hadoszlop Ú­­, eddig ismeretlen, ráadásul igen veszélyes növénybetegség jelent meg hazánkban. Az úgynevezett ka­rantén kórokozó, a Monilinia fruc­­ticola még 2005 őszén lépte át a ma­gyar határt. A gazdák moníliaként ismerik azt a két kórokozót, amely elsősorban a virágokat-hajtásokat (Monilinia la­­xa), valamint a terméseket (Monili­nia fructigena) évtizedek óta támadja hazánkban is. A laxa-fructigena pá­ros most kiegészült egy harmadik ro­konnal, a különösen ártalmas fructi­­colával. Ez újabb csapás Magyaror­szág gyümölcsöskertjeire. Lapunkat Palkovics László, a bu­dapesti Corvinus Egyetem növény­­kórtani tanszékének vezetője tájékoz­tatta. Az egyetemi docens és munka­társa, Petróczy Marietta azonosította a Monilinia fructicolát. A karan­téngomba tavaly került magyar föld­re import őszibarackon. A kórokozót klasszikus mikológiai és molekuláris módszerekkel egyaránt azonosítot­ták. Az eredményeket a Növény- és Talajvédelmi Szolgálat Központi La­boratóriuma is megerősítette. A vidék családi hetilapja FOLYTATÁS A 9. OLDALON Év eleji Kupa-körkép H­osszú távra tervez, gondolhat­nánk, a pártjával. De nem, a lá­nyaival szeretne többet foglalkozni. Sok mindent kipróbált már: volt egyetemi tanár, a magyar adórend­szer atyja, gasztronómia- és bor­szakértő, miniszter, képviselő, párt­elnök. Feltalálta a „magyar grappát", befektetőket csábított a Hegyaljára. Nyugdíjasként is tengernyi elfoglalt­sága van. Ám ő mindenekelőtt Kupa Mihály szeret lenni. - Manapság mit tart a legfonto­sabb foglalkozásának? - Azt, amelyikkel éppen dolgo­zom. - De főfoglalkozása is van? - Nyugdíjas vagyok. Meg pártel­nök, tanácsokat adok és felügyelő­bizottságban is elnökölök, rengeteg minden van.­­ Volt egyetemi tanár, a magyar adórendszer atyja, gasztronómia- és bor­szakértő, miniszter, pártelnök; bocsánat, biztosan kimaradt sok minden. Ed­digi pályafutása során melyiket élvezte a legjobban? - Legjobban Kupa Mihály szeretek lenni, és mostanában ez már meg­adatik. De ha már rákérdezett, nagyon izgalmas éveket dolgoztam a Pénz­ügykutatóban Hagelmayer István vezetése alatt, nagy élmény volt az adó­reform kidolgozása Hetényi István mellett, s nem tagadom, szerettem a mi­niszteri munkát. FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON 62. évfolyam, 1. szám 2006. január 6. Ára: 165 forint itőknek: 125 forint Három hónap ingyen K­edves Olvasók, kedves Barátaink! Engedjék meg, hogy a szerkesztő­ség, a kiadó, no és természetesen a 62. évfolyamába lépett örökifjú lapóriás, a Szabad Föld valamennyi dolgozója ne­vében szeretettel köszöntsük Önöket a 2006-os év első számának első olda­lán, és egészségben, eredményekben, szeretetben gazdag, békés, boldog új esztendőt kívánjunk kedves mindany­­nyiuknak! Amikor két évvel ezelőtt kiadónk át­vette a Szabad Földet, megfogadtuk: minden erőnkkel azon leszünk, hogy folytatva a lap nemes hagyományait, igyekezzünk a harmadik évezredbe lé­pett hetilapot tartalmában és formájá­ban is megújítani. Ennek jeleit láthat­ják mindazok, akik velünk tartottak, velünk tartanak ezen az úton. A mai Szabad Föld színesebb, nagyobb, mint volt korábban, rovataiban, szerkezeté­ben megújult, új típusú mellékletekkel jelentkezik, s nem utolsósorban színes magazinná változott a benne megtalál­ható műsorújság is. Szándékaink szerint ebben az évben is folytatjuk ezt a megőrző-megújító munkát. Mint láthatják, újabb négy ol­dallal és további hat tévécsatorna mű­sorának közlésével bővült a program­­magazinunk. A gyerekek mostantól egyik legnagyobb kedvencükkel, Gar­field macska történeteivel is találkoz­hatnak hétről hétre e hasábokon. Már keressük annak a lehetőségét, hogy a második negyedévtől egy újabb techni­kai váltással az egész Szabad Földet színesben állíthassuk elő, hogy így egy még szebb, még nívósabb újságot kap­hassanak kézbe kedves olvasóink. Fel­élesztettük az egykor népszerű Szabad Föld Könyvtár sorozatot: a tavalyi hat kötet után, ebben az évben további négy kiadványunk jelenik meg. Az elmúlt év­ben, történetünkben először, saját ki­adásunkban látott napvilágot a Szabad Föld Kalendárium, amelyet természete­sen az idén is megjelentetünk, előfizető­ink számára nagy kedvezménnyel. Kiadónk hagyományaihoz tartozik, hogy, ha lehet, egyáltalán nem, de ha muszáj, akkor is csak a lehető legki­sebb mértékben emeljük a lap árát. Éveken át nem emeltünk, most azon­ban rákényszerültünk a kismértékű emelésre. Ez azt jelenti, hogy az előfi­zetői példányok ára alig hat forinttal lett magasabb... Reméljük, ezzel nem tettük lehetetlenné senki számára, hogy továbbra is előfizetőnk maradjon. Sőt, igyekszünk rábeszélni azokat a tízezreket is az előfizetésre, akik eddig egyes példányonként keresték és vásá­rolták a lapot, fizessenek elő, így nem­csak hogy egyszerűbben és biztonságo­sabban juthatnak hozzá kedvenc heti­lapjukhoz, hanem az előfizetéssel ha­vonta egy példány árát is megspórol­ják. Vagyis a Szabad Föld előfizetője évente 12 számot - három hónapnyi Szabad Földet - ingyen kap! (És ha szorgosan tanulmányozza lapunkat, a jövőben találkozhat még ennél is ke­csegtetőbb akciós ajánlatainkkal!) Fizessen elő, hisz egy igazán jó tár­saságba kerül: ahogy eddig is, még mindig a Szabad Föld rendelkezik az ország legnagyobb - közel 130 ezer ne­vet tartalmazó - előfizetői névsorával! Kedves Olvasó, tartson tehát velünk 2006-ban is.

Next