Szabad Föld, 2006. július-december (62. évfolyam, 27-52. szám)

2006-10-13 / 41. szám

A Mona Lisa, a kismama­ zt mondom: festmény - azt mondod: Mona Lisa! Tízből tízen biztosan ezt válaszolják. Mitől lesz egy kép a világ leghíre­sebb festménye? Talán mindenki ismer nála szebbet, szívhez szólóbbat, felkavaróbbat - és mégis... A Louvre-ban minden látogató Signor Giocondo feleségét akarja látni, előtte mindig tömeg nyüzsög. Mi lehet az oka? (Azon túl persze, hogy egy idő után minden híres dolog a hírneve miatt lesz egyre ismertebb.) Az első ok minden bi­zonnyal az, hogy ez a kép egyszerűen tökéletes. Benne sűrösödik mind­az, ami a reneszánsz művészet csúcsa, amit Leonardo, az életről, a ter­mészetről, az emberről gondolt. A mű 1503 és 1505 között készült. Hogy ki volt a modell, arról máig vita folyik, valószínűleg Firenze egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb polgárának, egy Francesco del Gio­condo nevű selyemkereskedőnek a fiatal felesége, Lisa. A mester maga is igen jól sikerültnek tartotta ezt a képét, a szívéhez nőtt, éveken át mindenhova magával cipelte, nem is akarta eladni. Később I. Ferenc francia királynak olyannyira megtetszett a mű, hogy végül rávette az idős mestert, adja el neki. Így került a Louvre-ba. Mindig híres képnek számított, különösen nevezetessé akkor vált, amikor 1911-ben egy olasz férfi - megelégelvén, hogy nemzete kincsét Franciaország birtokolja - ellopta. Akkor az egész nemzetközi sajtó figyelme a nyomozásra irá­nyult. A kép csak két év múlva került elő, Firenzében. Mona Lisa varázsa a mosolyából ered. Ha a Gioconda-mosolyról, a Mona Lisa rejtélyről írt cikkeket, tanulmányokat egymás mellé he­lyeznénk, talán az Egyenlítőt is körülérné a papírfolyam. Ezt a külön­leges alig-mosolyt, szelíd-komoly derűt, madonnás és mégis érzéki arckifejezést évszázadok óta próbálják megfejteni. A legkülönösebb elméletek születtek róla. Például, hogy Leonardo saját magát festette meg női alakban, s e rejtett titkon mosolyog. Egy holland kutató elektronikus módszerrel vélte megtalálni a kulcsot. Egy általa kifej­lesztett érzelemfelismerő szoftver eredményei alapján kijelentette: a da Vinci-kép 83 százalékban boldogságot, hat százalékban félelmet és két százalékban dühöt fejez ki... Már régebben felvetődött, hogy az arckifejezés minden bizonnyal egy áldott állapotban lévő asszonyé. Most tudományos bizonyítékot is találtak erre. Francia és kanadai kutatók láthatatlan infravörös suga­rakkal és speciális infrakamerával vizsgálták a festmény különböző ré­tegeit. Kiderült, hogy a mester a modellt eredetileg egy nagyméretű gézfátyolból készült köpenyben áb­rázolta, amilyet a kor terhes női viseltek. Később festette rá a sötét ruhát. A hölgy társadalmi és anyagi helyzetéből gazdag felékszerezettség következett volna, de Lisa asz­­szony nem visel ékszert, csakúgy, mint abban a korban az állapotos nők - íme a megfejtés! A többi pedig Leonardo művészete. (újlaki) Mosolyának nincs párja SZABADidIó ! A vidék családi hetilapja Kormánybuktató vereség Gallipolinál S­úlyos vereség az angoloknak, felemelkedés a törököknek - ezt hordozza a történelmi név: Gallipoli. Kilencven év után tudományos kutatók, régészek terepe lett a híres-hírhedt csatatér. A hajdan szemben álló nemzetek - britek, ausztrálok, új-zélandiak, illetve törökök - tudósai a legkorszerűbb technikával tárják fel a helyszínt, hogy még többet tudhasson meg az utókor e különös történetről. A főbb lövészár­kok, parancsnoki pontok, hadműveleti terüle­tek rekonstruálásával igyekeznek újraalkotni a színteret, mivel Törökország szeretne világ­­örökségi védelmet kérni újkori történelmének e jelentős pontjára. A Dardanellák márvány-ten­geri kijáratánál elterülő, festői szépségű tájon ma egy Gelibolu nevű kisváros fekszik. A kör­nyék egyébként dúskál az ókori leletekben is, amelyek a régészek szerint a közeli Trója rom­jaival vetekedhetnek. A katonai-régészeti ása­tások bizonyára több ezer éves maradványokat is felszínre hoznak majd. Az 1914-es év végére az európai frontokon állóháború alakult ki, százezrek hasaltak a lö­vészárkokban, nem mozdultak a frontvona­lak. A hadban állók nem számítottak ilyesmi­re, már rég szó sem volt arról, hogy „mire a levelek lehullanak”, mindenki otthon lesz. Más hadszíntereket kellett keresni. A britek­nek például már régóta fájt a foguk az olyan stratégiai fontosságú tengerszorosokra, mint a Boszporusz és a Dardanellák, többször is próbálkoztak megszerzésükkel. Úgy ítélték meg, Törökország belépése a németek oldalán a világháborúba 1914 novemberében végre meghozta a lehetőséget. Winston Churchill, az admiralitás első lordja - a haditengerésze­ti miniszter­­­e hadműveletben konokul eről­tette a tengeri akciókat meg a felkészületlen, stratégiailag megalapozatlan partraszállást, „kézi vezérléssel” mindent egymaga irányí­tott. Az eredmény: csúfos vereség Gallipo­linál, teljes kivonulás 1916-ra. Churchill na­gyot bukott, magával rántva az egész kor­mányt, s egy ideig úgy tűnt, hogy talán egész karrierjének vége. (Mint tudjuk, nem így tör­tént. S tanult a saját hibájából: a második vi­lágháborúban a normandiai partraszállás már iskolapéldája volt minden haderőnem össze­hangolásának, s így sikerrel járt.) A hosszú habozások, majd az ezt követő önfejű döntések oda vezettek, hogy csak az angolok több mint kétszázezer embert vesz­tettek, sok tízezret az ausztrálok és az új-zé­­landiak. Állták ugyanakkor a sarat a törökök, akiket az a Mustafa Kemal pasa vezetett, aki később Kemal Atatürk néven a modern Tö­rökország megteremtője lett. A véres csata részleteinek napjainkban már nincs különö­sebb jelentősége, kilencven év után az egykor szövetséges és ellenséges nemzetek tudósai együtt, békében kutatják a múltat a szépséges tengerparton elterülő csatatéren. U. Á. Rókamanguszták M­ókás formájuk, játékosságuk­ révén közkedveltek a rókamanguszták (vagy másképpen szurikáták). Afrika déli félsivatagos területein, szavannáin élnek, így például a Ka­­lahári-sivatagban. Mellső lábaikon erős, hosz­­szú karmokat viselnek, ezzel ássák szerteágazó üreglabirintusaikat, amelyekben éjszakáikat töltik. Az állatvilágban ritka „szociális érzé­kenység” jegyében üregszállásaikat gyakran megosztják az afrikai földi mókusokkal. Főként rovarokat és puhatestűeket fogyasztanak, de nem vetik meg a növényi táplálékot sem. Mes­teri ügyességgel fordítják föl az utukba kerülő kisebb köveket az alattuk meglapuló ínyenc zsákmány reményében. Gyakorta helyezked­nek az őrt állók posztjára; ilyenkor két lábra állva ellenőrzik, nincs-e valamilyen veszede­lem a közelben. Az Animal Planet tévécsatorna e hónapban tűzte műsorára a róluk szóló filmsorozatát, amelyet hétfőnként 19 órai kezdettel vetítenek Rókamanguszták udvarháza címmel. v. 1. ÉVENTE HATMILLIÓ LÁTOGATÓ tekinti meg a Louvre leghíresebb képét. Tavaly új helyre, egy négyévi munkával felújított kiállítóte­rembe költöztették, ahol egy 12 méter magas, körbejárható beton­falon lóg, külső és belső világítással ellátott biztonsági üvegbura alatt. Fotózni, filmezni szigorúan tilos. A francia kulturális közélet nagy felháborodására az átalakítás közel ötmillió eurós költségve­tését - nem titkolt reklámcéllal - a japán Nippon kereskedelmi te­levízió finanszírozta. Kukkantsunk a Marsra! E­gy asztalt is észrevenne a vörös bolygó felszínén az amerikai űrhivatal (NASA) legújabb, Mars-felderítő keringőegységének kamerája, amely hihetetlen részletgazdagság­ra, harminc centiméteres felbontásra képes (a korábbiak legföljebb csak egy-két méteres részletet tudtak megmutatni). A kutatók sze­rint ezzel egyben új fejezet is kezdődik a bolygó felszínének megismerésében, hiszen a részletgazdag felvételek (amelyeket a napok­ban tettek közzé) egyértelművé tehetik a ko­rábbi - a képek tökéltelenségéből adódó - bi­zonytalan feltételezéseket. Erre bizonyság az itt közölt felvétel is a bolygó nyolcszáz méter átmérőjű Victoria-kráteréről. A képen tisztán kirajzolódik az eróziótól csipkés szélű kráter, közepén (aljában) az érdekes mintázatú ho­mokdűnékkel. V. L. _____családi kör ♦ Tudomány ­ Középpontban a génhírvivő ágát a Nobel-díjat ugyan csak december­ben adják át, de a díjazottakat, illetve munkásságukat már most megismerheti a vi­lág. Lapzártánkig az orvosi, a kémiai, a fizikai, valamint a közgazdasági Nobel-díjasok nevei láttak napvilágot. Az orvosi és kémiai Nobel-díjjal jutalma­zott tudósok közös kutatási tárgya a genetikai információ. Iskolai tanulmányainkból ismerős lehet az úgynevezett hírvivő ribonukleinsav­molekula (mRNS) és annak a fehérjeszintézis­­ben, illetve a sejt működésében betöltött sze­repe. Az mRNS feladata abban áll, hogy a fe­hérjeszintézishez (új fehérjék „gyártásához”) szükséges információt (tudnivalót, híranya­got) veszi le a DNS-ről, majd ezt a fehérjeszin­tézis „gyárába”, a riboszómákhoz szállítja. (Emlékeztetőül: az mRNS-en tárolt információ határozza meg az aminosavak beépülésének sorrendjét.) És itt jön a két orvosi Nobel-díjas amerikai kutató, Andrew Z. Fire és Craig C. Mello munkássága, akik kimutatták az úgyne­vezett RNS-interferencia jelenségét. A fölfe­dezés lényege abban áll, hogy a ribonuklein­sav-molekulának létezik egy mikro-RNS vál­tozata, amely nem veszi át az információt, s ha ez rákapcsolódik az mRNS-re (azaz a fehér­jeszintézishez szükséges tudnivalókat szállító molekulára), akkor ezzel csökkenti vagy telje­sen le is állítja a fehérjék termelését. A kuta­tók által feltárt szabályozási mechanizmus­nak a géntechnológiai eljárások során, illetve a gyógykezelésben, ezen belül is elsősorban a rákos daganatok gyógyításában veheti hasz­nát a világ. A kémiai Nobel-díjas Roger D. Komberg ku­tatásának területe szintén a genetikai híradás. Az már eddig is ismert volt a tudósok számára, hogy a DNS-ben tárolt, a fehérjék fölépítését meghatározó genetikai információ legelőször egy RNS-molekulára kerül át. Ez a folyamat az átírás (transzkripció). Ám hogy ez pontosan miként megy végbe a sejtmaggal rendelkező fejlettebb élőlények sejtjeiben, nos ezt a megle­hetősen bonyolult folyamatot térképezte föl, ír­ta le először az újdonsült Nobel-díjas, szintén amerikai kutató. Fölfedezése elsősorban a bio­technológia területén kamatoztatható; a gének kapcsolódási módjának megismerésével job­ban tejelő tehenek, nagyobb vitamintartalmú gyümölcsök állíthatók elő. Amerikaiaké lett az idei esztendő fizikai No­­bel-díja is, amelyet John C. Mather és George F. Smoot kapott. A díjjal a két fizikus azon mun­kásságát ismerték el, amelyet a világegyetem, a galaxisok, a csillagok és a naprendszerek kiala­kulásában meghatározó szerepet játszó folya­matok kutatásában mutattak föl. Nagy érde­mük, hogy kifejlesztették és (műholddal) az űr­be juttatták azt a készüléket, amellyel mérni tudták-tudják a kozmikus mikrohullámú háttér­­sugárzást. Mérési eredményeikkel pedig alátá­masztották az ősrobbanás elméletét: pontosan olyan háttérsugárzást mértek, amelyet ez a teó­ria mindeddig csak feltételezett. Az idei közgazdasági Nobel-díjat Edmund S. Phelpsnek ítélte a Svéd Királyi Tudományos Akadémia, aki - talán mondanunk sem kell - ter­mészetesen szintén amerikai. A rangos elismerést a gazdaságpolitika rövid és hosszú távú hatása közötti összefüggések feltárásáért érdemelte ki a Columbiai egyetem közgazdász professzora. (valló)

Next