Szabad Föld, 2008. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
2008-09-26 / 39. szám
181Szabad Föld I A magyar vidék lapja 2008. szeptember 26. Honnan jöttünk? Török, tatár, tót, román kavarog e szívben... - írja József Attila az A Dunánál című versében arról, hányféle nép, nemzet genetikai örökségét hordozza. Mint hozzá hasonlóan sokan itt, a Kárpát-medencében, ahol különösen is sokféle nemzet génállománya keveredett. De amíg kiváló költőnk inkább csak föltételezhette, addig napjaink embere tudományos bizonyságát is veheti annak, hogy felmenői között kiket üdvözölhet, illetve hogy ősei melyik földrajzi tájegységből származtak. Amerikai, brit és svájci kutatók ugyanis kidolgoztak egy olyan DNS-vizsgálati módszert, amelynek révén viszonylag nagy pontossággal megállapítható, honnan származnak a felmenőink - legalábbis Európából. A tudósok 3200 ember DNS-mintáját vették górcső alá, a mintában pedig mintegy ötszázezer olyan jellemző pontot vizsgáltak meg, amelyek nemzedékről nemzedékre öröklődtek, és amelyekből következtetni lehet az ősökre. A válogatás elsősorban olyan személyekre terjedt ki, akikről feltételezték, hogy mind a négy nagyszülőjük azonos országból származik. A DNS-mintákból, illetve a jellemző genetikai pontok elemzéséből nyert adatokat összevetették, értékelték. Kiderült: a hasonló genetikai felépítésű emberek érzékelhetően különváltak a sokaságból, s így elkülöníthetők lettek a többi európai lakosra átlagosan jellemző génállománytól. Mindebből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy Európán belül azok az emberek, akiknek az összes nagyszülője egyazon (közeli) területről származott, genetikailag jobban hasonlítanak egymásra, mint azok, akik különböző (távoli) vidékekről kerültek ide. A genetikai térképet olyan pontossággal sikerült összeállítani, hogy általa kimutathatóvá váltak a német, az olasz, illetve a francia anyanyelvű svájci emberek közötti genetikai különbségek: mint az némileg várható volt, a német anyanyelvűek genetikailag több hasonlóságot mutattak a németekkel, az olasz anyanyelvűek az olaszokkal, míg a francia anyanyelvűek a franciákkal. (valló) Új otthon a pandamackóknak Háromszázmillió dolláros költséggel újjáépítik a kínai Szecsuán tartományban a májusi földrengés által lerombolt Volong rezervátumot, amely több mint százötven óriáspanda élőhelye volt. Az elemi csapás áldozatává vált az állatok öt gondozója, s megsemmisültek a kutatóközpont épületei és eszközei is. Egy panda is elpusztult, a megmozdult föld pedig betemette azokat az üregeket, amelyek az állatok szállásául szolgáltak. Ennél is nagyobb baj, hogy a földrengés hatalmas területen tarolta le a bambuszerdőket, ahol a pandák megtalálhatták fő táplálékukat, a bambuszrügyeket. Bár a kihalással fenyegetett medvék kiegészítő táplálékként elfogadják a mézet, gyümölcsöt, halat, de a bambusz nélkülözhetetlen az étrendjükben. Gyermekek és felnőttek egyformán imádják az egész világon ezt az elragadóan bájos teremtést. De a kínaiak nemzeti jelképnek tekintik. Legfeljebb már csak kétezer példányuk él szabadon, és állatkertben nemigen szaporodik. Ezért bármennyibe is kerül, gondoskodnak védelméről. A szecsuáni bambuszerdők közelében, de a korábbinál biztonságosabb helyen építik fel az új rezervátumot, korszerű kutatócentrummal, állatklinikával, tenyésztőközponttal. A grandiózus terv megvalósítása mintegy hét esztendeig tart majd. FOTÓ: KITCH BAIN, SHUTTERSTOCK Szőrözés Elképzelhetetlen a londoni Buckingham-palota látványa a medvebőr kucsmás gárdisták nélkül. A 45 centiméter magas fejfedő sajnos azonban kanadai feketemedvék élete árán gyönyörködtetheti a turistákat. Régi óhaja hát az állatvédőknek, hogy más megoldást találjanak a kucsmakészítők. A brit védelmi minisztérium közleményt adott ki, mely szerint a jövőben más alapanyagból igyekeznek készíttetni a királyi család lakhelyeit őrzők kucsmáját. Akár valami szintetikus anyag is szóba jöhet, csak szép legyen, jó mi nőségű és ellen____nk álljon az időjárás viszontagságainak. Mivel ilyen anyag biztosan található, a kanadai feketemedvék alighanem fellélegezhetnek. Halott báró lehet a megmentő Annak reményében exhumálták egy 89 évvel ezelőtt spanyolnáthában elhunyt angol arisztokrata tetemét, hogy annak segítségével megelőzzenek egy emberre áttevődött esetleges madárinfluenza-világjárványt. A yorkshire-i Sir Mark Sykes 40 évesen, 1919-ben halt meg egy párizsi hotelben. Egyike volt a világon két év alatt végigszáguldó spanyolnátha 30 millió (más adatok szerint 50 millió) áldozatának. A borzalmas járvány - amely Magyarországon is százezreket ölt meg - tragikus gyorsasággal végzett a betegekkel, az emberek az első tünet megjelenése után 10-12 órával már halottak voltak. A bárót ólommal bélelt koporsóban temették el Sledmere templomának temetőjében. Ezért remélhető, hogy a gyilkos vírus megőrződött, és segítségével össze lehet rakni a spanyolnátha géntérképét, amely várhatóan megegyezik a madárinfluenzáéval vagy legalábbis nagyon hasonlatos hozzá, így könynyebb lenne hatásos oltóanyagot készíteni. A tetemet légmentesen lezárt laboratóriumban fogják megvizsgálni, hogy kiküszöböljenek bármiféle fertőzéslehetőséget. A tudósok már régóta el akarták végezni ezt a vizsgálatot, de évekbe telt, mire minden engedélyt - a családét, az egyházét, az egészségügyi hatóságokét, a belügyminisztériumét, az orvosi etikai bizottságét - beszerezték. Most azonban végre kiáshatták Sir Markot, aki, ha tudtán kívül is, de ily módon jelentősen hozzájárulhat emberéletek megmentéséhez. Családi kör ♦ Tudományos mozaik FANTASZTIKUS KARRIERT akadályozott meg 1919-ben a pusztító spanyolnátha. Sir Mark Sykes angol arisztokrata diplomataként dolgozott a Közel-Keleten. Róla és Francois Georges-Picot francia diplomatáról kapta nevét az az 1916-os brit-francia szerződés - a Sykes-Picot egyezmény -, amellyel a két nagyhatalom befolyási övezetekre osztotta egymás között a Közel-Keletet. A parlamenti képviselőként is tevékeny báróban sokan Nagy-Britannia leendő miniszterelnökét látták. Az oldalt összeállította: Újlaki Ágnes