Szabad Föld, 2008. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
2008-08-22 / 34. szám
Ingyenajándék százezrekért Palágyi Edit riportja Biolángos nincsen Szijjártó Gabriella tesztje Gyógyító álpirulák Balogh Mária írása Mariskától a gumibarackig Bozsik gazda rovata Sütnek, főznek, házasodnak Újlaki Ágnes tévéjegyzete Száz hollandból kilencvenegy vígan elcseveg egy idegen nyelven, és még a horvátok közt is hetvenszázalékos a külföldiekkel gond nélkül kommunikálók aránya. Mi azonban hátul kullogunk azon a listán, melyet az Eurobarométer állított össze: hazánk fiainak csupán 29 százaléka bír legalább egy idegen nyelvet, és silány teljesítményünk csak a törökökéhez hasonló. Igaz persze, hogy a magyar sem a szláv, sem a latin nyelvek elsajátításához nem jelent mankót, mégsem úszhatjuk meg a biflázást. Egy jegypénztáros, postáskisasszony vagy falusi vendéglátó sem boldogul, ha kézzellábbal próbálja megértetni magát a turistákkal. Nem ritka az olyan állásinterjú, ahol már nem egy, de mindjárt két idegen nyelven folyik a faggatózás. Sőt, diplomát sem kaphat, akinek a zsebében nem lapul nyelvizsga-bizonyítvány. A főiskolák, egyetemek végzősei közt idén is akadtak szép számmal olyanok, akik csak a záróvizsgáról szóló igazolást kapták kézhez az oklevél helyett. Főleg a munka mellett pallérozódó levelező tagozatosok számára probléma, hogy időt és pénzt áldozzanak a nyelvórákra. A felsőfokú tanulmányok után legalább egy C típusú középfokú nyelvvizsgát kell letenniük a hallgatóknak. Az egri Eszterházy Károly Főiskolán például nyolcszázan vehettek részt az ünnepélyes diplomaosztón, ám háromszáz hallgató nem kapott meghívót az eseményre: ők csak azután kapják kézhez a becses dokumentumot, ha bemutatják a nyelvvizsgát igazoló iratot. A Debreceni Egyetem végzőseinek negyede, a nyíregyházi főiskolát befejező hallgatóknak pedig csaknem fele kénytelen beérni diploma helyett egy tanúsítvánnyal. E papír azonban nem igazol felsőfokú végzettséget, vagyis nem ér többet az érettséginél. Némi vigasz, hogy évről évre egyre kevesebb végzős akad fenn a rostán. Ez annak is köszönhető, hogy számos középiskolában hirdetnek nulladik, nyelvi alapozó évet, és sokasodik a két tannyelvű osztályok száma. Legtöbben az angolnak rugaszkodnak neki, mások inkább a németre szavaznak. Még mindig akadnak olyanok, akik csak a kötelező bizonyítványra hajtanak, ezért a gyors sikerrel kecsegtető eszperantó vagy lovári nyelvekben mélyülnek el. Igaz, e tudásnak később nem sok hasznát látják... Az idegenforgalmi szezon nemcsak a hiányos szókincsünk miatti szégyenkezés, de a nyelvgyakorlás ideje is lehet. A Veszprémi Egyetem angol szakos hallgatója, Szabó Éva például úgy döntött, egy hónapos nyári gyakorlatát az egri Tourinform-irodában tölti. Nem is bánta meg, ugyanis napjában legalább hatszázan fordulnak meg itt, hogy érdeklődjenek a barokk város látnivalóiról, programjairól. Az egyetemista szerint a városba érkező lengyelek, csehek is jól megértetik magukat angolul. Az egri szállásadók többsége szót ért külföldi vendégeivel, ám ha a turisták csak az egri járókelőket szólítják meg, könnyen eltévedhetnek... Hamarosan a szolnoki buszsofőrök sem jönnek zavarba, ha épp egy külhoni csoport álldogál a megállóban. A Jászkun Volán autóbusz-vezetői, forgalmistái és pénztárosai, összesen százan beiratkoztak egy nyelvtanfolyamra. Fizetniük sem kell a kurzusért, ugyanis a munkahelyi képzés költségét európai uniós pályázatból állják, tudtam meg Kovács Gabriellától A cég humánpolitikai vezetője szerint egyre több a nemzetközi különjárat, és számítanak a turistákra is. A százórás tanfolyam persze nem ígér perfekt nyelvtudást, ám arra jó, hogy ne bénuljon le a forgalom, ha egy utas épp angolul fejti ki, hogy Törökszentmiklósra szeretne jegyet váltani... Palágyi Edit Mi nem beszélni angol DEUTSCH ODER OHRFEIGE! - az úri családokban hajdan így nógatták nyelvtanulásra a nebulót. A mondat magyarul annyit tesz: német vagy pofon. Ma a többség inkább az angollal birkózik, ám csak minden harmadik honfitársunk képes megszólalni valamilyen idegen nyelven. Lesz-e porter? Sokáig, mondhatni,jóban voltam Máraival. Ami annyit jelent: ő írt (úgy hatvan évvel ezelőtt), én meg olvasom a könyveit (többnyire esténként). A minap, közvetlenül horvátországi nyaralásom előtt, éppen az útitársakról olvastam tőle: vasúton vagy hajófedélzeten az emberek úgy érzik, kiléptek életük megszokott törvényei közül, fecsegni kezdenek, a csodát várják. Közeledésükre - mikor bárgyún és esetlenül hozzád fordulnak kérdéseikkel, mint például „Mit tetszik gondolni, lesz hordár éjfélkor Váradon?” - feleli mosollyal és kevés szóval. Ne utasítsd el őket, mert ebben a lelkiállapotban, mikor a vonat vagy a hajó repíti őket a vélt csoda felé, felette érzékenyek. Mosolyogj, bólints, ne éreztesd velük, hogy nincs csoda. Annyit mondjál csak, hogy talán akad hordár, éjfélkor, Váradon. Azóta hazatértem külföldről. És - jobb bűnbak híján - haragszom Máraira. Nem, nem is elsősorban azért, mert nem hisz a csodában. Sokkal inkább az bosszant, hogy velem nem esett meg hasonló párbeszéd. Nem mondom, próbált velem kedvesen társalogni a szállodaportás, a biciklikölcsönzés meg a fagylaltárus is, de az aktuális problémamegoldáson kívül (lásd vanília-puncs édes tölcsérben) nemigen jutottunk messzebbre. Ugyanis az általam beszélt hibrid angol-francia-orosz nyelvkezdemény kevésbé alkalmas a hosszadalmasabb kommunikációra. Ahogy az olimpia első hetéről is azért maradtam le, mert jobbára csak bambán bámultam a képeket a Eurosporton. Nagyon szégyelltem magam. Tudják, mire vágyom? Ha egyszer véletlenül hozzám fordul vasúton vagy hajófedélzeten egy idegen, és angolul megkérdi éppen azt, hogy „ What do you think will be a porter at midnight in Várad?”, én zavar nélkül, mosolyogva mondhassam: „ Maybe will be a porter at midnight in Várad. ” Anélkül, hogy használnám a végtagjaimat... fszijjártó)