Szabad Föld, 2009. július-december (65. évfolyam, 27-53. szám)

2009-09-04 / 36. szám

Egészségünk • Családi kör 2009. szeptember 4.Lubád Föld122 A magyar vidék lapja } Félre, a temetőbe tartok! TRAGIKUS REKORD: a lakosságszámhoz viszonyítva Magyarország világelső a tüdőrákos halálozásban. Évente közel tízezer honfitársunk betegszik és ugyanennyi hal meg a kórban. Pedig­ a tüdőrák is legyőzhető. N­em akarta a családját izgatni a fér­jem, inkább elhallgatta a betegségét - mondta könnyeit törölgetve Éva, Sz. Csaba frissen megözvegyült felesége. - Három éve fedezték föl nála a tüdődaganatot, de ő úgy tett, mintha semmi baja nem lenne. Mi csak annyit érzékeltünk az egészből, hogy váratlanul leszokott a dohányzásról. De a végén már úgy legyön­gült, hogy nem kerülhette el az orvost. Csakhogy akkor már késő volt. Ha annak ide­jén veszi a bátorságot és elkezdik a kezelését, még ma is élne, így meg elment negyvenki­lenc évesen. Én és a két gyerek pedig élhetünk együtt a hiányával... Sok hasonló tragikus eset árnyékolja be a családok életét - amiben az a legfájdalma­sabb, hogy korántsem szükségszerű, hogy így legyen. Ha ugyanis időben fölfedezik és kezelik a tüdőrákot, az gyógyítható vagy legalábbis hatásosan sakkban tartható. Ezért hallatlanul fontos annak tudatosítása a csa­ládok és a társadalom körében, hogy a rák, köztük a legveszedelmesebb tüdőrák is, legyőzhető. A Magyar Rákellenes Liga és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság ennek szel­lemében szervezi az összefogást, amelynek egyik nagy eseménye lesz a szeptember 5-én, a fővárosi margitszigeti Nagyréten rendezendő egészségnap. Amelynek kereté­ben többek között tizenötféle szűrővizsgála­ton vehetnek részt az oda látogatók, és tüdő­­gyógyász szakorvosokkal találkozhatnak. Mindeközben neves zenészek és együttesek szórakoztatják majd a résztvevőket. Olyan összefogást szeretnénk a tüdőrák gyógyítására, mint ami már létrejött az emlőrák elleni küzdelemben - mondta Vasváry Artúrné, a Magyar Rákellenes Liga elnöke a rendezvényről szóló tájékoztatón. Mert az igaz, hogy még ma is 6-7 ezer az új emlőrákos megbetegedések száma évente, azonban a kór halálozási aránya kétezerre csökkent. Sokak számára nyilvánvalóvá vált tehát, hogy együtt lehet élni a betegséggel. Nem mondhatjuk elégszer, milyen óriási jelentősége van a korai felismerésnek a tüdő­rák diagnosztizálásában - figyelmeztetett Kovács Gábor, a Magyar Rákellenes Liga szek­cióvezető tüdőgyógyásza. Ezért már az olyan kezdeti tüneteket is vegye komolyan mindenki, mint a gyakori köhögés, a fáradékonyság, az éjszakánkénti izzadás, és forduljon orvoshoz. Különösen kívánatos, hogy a negyvenévesnél idősebb dohányosok évente jelenjenek meg tüdőszűrésen, mivel ők a legnagyobb kockáza­tú csoport a tüdőrák tekintetében. A tüdő­­gyógyász szakorvos hangsúlyozta, hogy a gyógyulás valódi esélyét a daganat gyöke­res sebészi eltávolítása jelenti. De esélyt kaphatnak azok is a túlélésre, akiknél ez az út már nem járható, mert a betegségük kiterjedtebbé vált. Sugárterápia, korszerű kemoterápia, gyógyszeres kezelések segíte­nek abban, hogy a beteg biztonságban és jó közérzettel élhesse mindennapjait. A legújabb módszer, a célzott biológiai terá­pia pedig már az előrehaladott tüdőrák egy részének kezelését is lehetővé teszi. Valló László FALRA HÁNYT BORSÓ... Úgy tetszik, hiába a cigisdobozokon olvasható rémisztő fölirat, a bagósok ugyanúgy füstölnek. Fittyet hánynak annak a ténynek, hogy például hazánkban minden tíz tüdőrákosból kilenc a dohányzás miatt betegedett meg. Pedig nagy a válasz­ték azokból a szövegekből, amelyekből a gyárak választhatnak, mivel figyelmeztetik köte­lezően a vásárlóikat ártalmas termékükre. Például: a dohányzás öregíti a bőrt; a dohány­zás lassú és fájdalmas halálhoz vezet; a dohányosok korábban halnak. Mindez mit sem számít, sőt egyes bagósok ebből is tréfát űznek. Mint Németországban, ahol az eredeti figyelmeztető mondatokhoz hasonló formában vicces szövegeket nyomtatnak, és beteszik a csomagolófólia alá. Például ezt: Félre az útból! A temetőbe tartok! KÁLLAI MÁRTON FELVÉTELE Hiába az elrettentő képek és feliratok... Amikor a hűségesek hűtlenkednek KÉT FONTOS LÉPÉS NÉLKÜL nem lehet pontot tenni egy szerelmi háromszög végére - erre figyelmeztet könyvében Mira Kirshenbaum pszichiáter. Tehát a legnehezebbje még hátravan: felszámolni a háromszöget és begyógyítani a múlt sebeit. A­míg tart a viszony, az érintett mintha a pokol tornácán rekedt volna, csapdában a két kap­csolat között. Bizonyos szempont­ból jó dolog, hiszen a viszonyában sokszor megtalálja azt, amit a házasságában nem. De ahogy múl­nak a hónapok, majdnem mindig egyre világosabban látja, hogy tarthatatlan az állapot, hogy a senki földjén vesztegel két kapcso­lat között. Ha valaki már eldöntötte, hogy kit választ (nehezebb, ha nem az állandó párját), bizony szembe kell néznie a szakítás nehézségeivel. Nem lehet fájdalommentesen sza­kítani, sem elkerülni a szemrehá­nyást, a kiborulást, a jelenetet. Ezt jobb elfogadni, hiszen sehogy sem úszhatjuk meg - mondja a pártera­peuta. De legyünk korrektek. Akkor szakítson az ember, ha van elég idő és kettesben van a párjával, hogy minden érzés előtörhessen. Hogy a lehető legkevésbé fájjon, gondolkodjon el azon, amit a másik mond, ne hárítson csípőből. Például ha a másik azt mondja: „soha nem is akartad, hogy ez a kapcsolat sike­rüljön”, erre azt felelheti: „Talán igazad van. Talán mindig is vissza­tartottam valamit. Tudom, tehettem volna értünk többet is, adhattam volna többet.” És hát nem igaz? Majdnem mindannyiunkra igaz. Ne támadjon, ne hibáztasson, de ne is próbálja védeni magát. Csak hagyja, hogy a másik érzelmei szabadon áradhassanak, és próbálja meg elis­merni őket, ahol csak tudja. A szakításokat fontolgatni sok­kal ijesztőbb, mint valóban átélni - biztat minden érintettet a pszi­chiáter. Ha a házastárs mellett dönt az ember, készüljön fel, hogy a bizalom helyreállítása, a sebek begyógyítása sem lesz egyszerű feladat. Lássunk erre egy példát. Steve-nek (43) egy klasszikus „talán máshol megtalálom” viszonya volt egy nővel a klubjából. A dolgok nem mentek jól egy ideje vele és a feleségével, Melissával (37). Steve elég hosszú ideig egy folyton zsörtö­lődő, ideges feleségnek látta Melissát, nem mintha ő maga egy főnyere­mény lett volna. A szeretője egy rövid ideig menekülést jelentett szá­mára mindebből. Ám hamarosan rájött, hogy csak annyit akart tudni, vajon a szomszéd füve zöldebb-e, és belátta, hogy nem. Ám amint a dolgok kissé bonyo­lultabbá váltak a szeretőjével, ő is veszekedni kezdett Steve-vel. Steve megértette és visszament a feleségé­hez. A párterapeutával való beszél­getésekből megtanulta, hogy az emberek általában annyi szeretetet kapnak vissza, amennyit adnak. Ha nem kapott sokat Melissától, az azért volt, mert ő sem adott túl sok szeretetet Melissának. A pszichiáter tanácsára elvégezte az „érezni, hogy szeretnek” feladatot. Leült a választottjával, megkér­te, mondjon neki öt olyan dolgot, ami ahhoz kell, hogy szeretve érez­ze magát. Leesett az álla, amikor megtudta, hogy Melissa akkor érzi magát szeretve, ha például Steve rámosolyog, ha emlékezik a dol­gokra, amiket mondott neki. Az „érezni, hogy szeretnek” fel­adat tényleg csodát tehet egy párral, segíthet nekik, hogy saját erejükből felemelkedjenek, és elrepüljenek a hideg, távoli helyről, ahol megre­kedtek. Egyetlen apró dolog szüksé­ges hozzá. Ha valaki már tudja, mitől érezné magát szeretve a párja, akkor azt meg is kell tennie. Aztán boldogan tapasztalja, hogy ezáltal ő is szeretve érezheti magát. Ez a tanács nemcsak egy szerel­mi háromszög viszony felszámolá­sa kapcsán nagyon fontos, hanem egy jól működő párkapcsolat kar­bantartásához is elengedhetetlen. Ezúton megrendelem Mira Kirshenbaum: Amikor a hűségesek hűtlenkednek című könyvét 299&Ft helyett 2490 Ft-os áron. A megrendelt küldeményt utánvéttel postázzuk, a pos­taköltséget a kiadó vállalja. A könyvet megrendelheti a helyi tarifával hívható kék számon 06-40-200-764 vagy a kiadó címén postai úton, faxon vagy e-mailen. Fax: 06-1-999-9509, e-mail: posta@geopen.hu ^ 2990 Ft-ért keresse a könyvesboltokban! Feladó:........................................... Név:................................................. Irányítószám:............................... Helység: ..................................... Utca:........................................... Telefon:.......................................... e-mail:........................................... A megrendelő adatai: Hangoskönyv Kft. Budapest Pf. 314 1300

Next