Szabad Föld, 2009. július-december (65. évfolyam, 27-53. szám)
2009-12-18 / 51-52. szám
10 Hazai élet Végre bontják a sulit! GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN négy iskola is pénzt nyert különböző pályázatokon, különböző határidővel iskolaépítésre és -felújításra. Écs, Ravazd, Szil és Mosonszentmiklós fej fej mellett halad. Mosonszentmiklóson eddig két iskola volt: a nagy és a kicsi - ami nemcsak a méretükre, hanem az ott tanuló diákok és az épületek életkorára is vonatkozott. Mi az idős, százéves épületben, a felső tagozaton kezdjük sétánkat. A pedagógusokon látszik, hogy reménykednek, most ugyan embertelenek a körülmények, igazi szükségállapot uralkodik, de tudják, hogy ezt át kell vészelni, ki kell bírni. Hogy milyen is egy ilyen szükségállapot? Ha középpontnak az igazgatói irodát vesszük, akkor ehhez képest az alsó négy osztály a szélrózsa minden irányában, egy százméteres körön belül található. Az elsősök a napközi otthon étkezdéjét kapták. Mivel itt egyébként egy rajzszakkör is működik, a délután érkezők minden alkalommal pakolják a székeket. A másik osztály a művelődési ház egyik klubhelyiségét kapta, a harmadik egy néptánccsoport gyakorlóhelyét. Mondanom se kell, ezt is - bemelegítésként - folyton kipakolják a próbák előtt. A legjobb helye talán a legkisebb, 15 fős osztálynak van: a plébániára kerültek, a hittanterembe. Ez aránylag felszerelt, és itt a szünetekben hatalmas udvar várja őket, gyönyörű, öreg fákkal. Jobb a sorsuk, mint régen. A gyerekek amúgy is élvezik a helyzetet: bontják a sulit, őket pedig újszerű impulzusok érik. A kisiskolánál már a szerelőszintet lebetonozták. Szombaton is dolgoznak, amíg fagy nincs - 2010. június 30-a a határidő. Persze utána tartalommal kell megtölteni azt az F betűt, amit most felülről nézve kiad az épület körvonala. - A régi épület kap egy új emeletet, mellé és elé kerül az új, szintén kétszintes szárny. Szerencsénk, hogy a régi iskolának nagy önkormányzati területe volt, így hátul egy műfüves futballpályát is ki tudunk alakítani - látja lelki szemei előtt a jövőt Bedő Csaba polgármester. - Nagyjából hatezer négyzetméteren áll majd a kétezer-ötszáz négyzetméteres, tornaszobával felszerelt iskola. Talán a megújult környezet idecsábít pár gyereket a környező falvakból is. Ráadásul nálunk stagnál a gyereklétszám: beállt 180-190 főre. Hét-nyolc család a közelmúltban költözött ide, idén újabb 5-6 telket alakítunk ki, hogy az utánpótlást biztosítsuk. Mosonszentmiklós az Új Magyarország Fejlesztési Terv Iskola infrastruktúra fejlesztése című pályázattól 309,6 millió forint támogatást kap, ehhez 80-100 millió forint hosszú lejáratú, állami kamattámogatott hitelt kell felvenniük. Igazán emiatt fő a fejük. D. V. KÁLLAI MÁRTON FELVÉTELE Kristálytiszta Balaton Az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete december elején végzett mérései szerint a tó vize csendes, lebegő ásványi anyagoktól mentes, a tóban az ásványi anyagok szintje ideális, és élővilága a téli időszaknak megfelelően csendes. Ennek köszönhetően a víz nem hínárosodhat, káros hatású növények nem telepedtek meg benne. A nitrátkoncentráció is alacsony, bár lassan emelkedik, ami a korábbi években is megfigyelhető volt az ősz végi, téli hónapokban. Természetesen a Balaton vize nem mindenütt mutat egyforma értékeket. A Zalával befolyó vízben jelentősen több a tápanyag, különösen a magas ammóniumtartalom szembetűnő. Az öt Celsius-fok körüli hőmérsékletű Balaton vize december elején kristálytiszta. 2009. december 18. ♦ A vidék családi hetilapja Erdélyi gyerekeknek Idén nyolcadik alkalommal gyűjtöttek karácsonyi ajándékot a debreceni diákok Erdélyben élő, nehéz sorsú társaiknak. A gazdasági válság sem tántorította el a lelkes adakozástól a cívisváros nebulóit és családjaikat, akik több mint kétezer doboz, díszes papírba csomagolt ajándékot küldtek erdélyi iskolásoknak és óvodásoknak. A nagyszabású akcióban az összes debreceni oktatási és nevelési intézmény részt vett. A napokban tíz településre szállítják a 820, névre szóló, teherautónyi meglepetést. A személyes küldemények mellett, a rászorulók ezer élelmiszercsomagot, tanszereket, taneszközöket, könyveket is kézhez kapnak a karácsonyi ünnepek előtt. A csomagokat Ákosfalvára, Székelyvajára, Harasztkerékre, Göcsre, Nyárádszentbenedekre, Cserefalvára, Kisgörgényre, Szövérdre, Székelycsókára és Kápolnásfalvára viszik. B. M. Szerényebb karácsony Harmadik alkalommal vizsgálta a felnőtt magyar lakosság vásárlási szokásait a Kirakat-Ipsos karácsonyi kutatása. A felmérés szerint idén kevesebb fa alá kerül ajándék, s az is olcsóbb lesz. Míg tavaly novemberben a lakosság 81 százaléka vett valamit, idén már csak 76 százalékuk. Míg 2008-ban a megkérdezettek 61 százaléka tervezett 30 ezer forintot költeni, idén már 66 százalékuk szeretné ennyiből megoldani az ajándékozást. Ötvenezer forintnál többet csak a vásárlók 6 százaléka költ. A 2009-ben erőteljesen ható gazdasági válság átrendezte a vásárlási hajlandóságot, és szerényebbre vette a tervezett kiadásokat. A rendszeres internethasználatnak a karácsonyi kiadások szempontjából is szerepe van: 20 000 forint alatt azok költenek, akik nem használnak internetet, viszont a több mint 100 ezer forintos kiadást fontolgatók között az átlagnál többen vannak a világháló használói. Szépül a víztorony Siófoknak ma is legjellegzetesebb épülete a település főterén található víztorony. A vasbeton lábakon álló 45 méter magas építmény 1912-ben készült, s Gergely Jenő és Gut Árpád budapesti vasbetontervező alkotása. A város méltán híres jelképe ismét megújulni készül. Ismét lehetőség nyitt ugyanis pályázati úton pénzt nyerni a víztorony átépítésére. A tervek szerint ez bruttó 421 millió forintba kerülne, a pályázaton - amelyet a Balaton-térség turisztikai vonzerejének növelése címmel írtak ki - 300 milliós állami támogatást lehet nyerni, és 121 milió forint önerő szükséges. A torony 45 méter magas, három emeletből áll; az egyes emeletek alapterülete 35 négyzetméter. Az első emeleten található a Tourinformiroda, a másodikon pedig egy kiállítóterem és egy panorámaterasz. A tervek szerint a földszint üvegfalú középülettel bővül, melyben lehetőség lesz egy tágasabb Tourinform-iroda elhelyezésére is. A torony három szintjének körteraszait pedig megnyitják a vendégek előtt. Az emeleti szintek egy külső üveglifttel lesznek megközelíthetőek, amely kiváltja a belül található szűk lépcsőt. A legfelső, zárt részen kétszintű kávézót alakítanak ki, melynek alsó része folyamatosan forog, így a vendégek egy helyben ülve élvezhetik a város körpanorámáját. Mobilmérföldkövek Kultikus tárgyakká, relikviákká váltak a régen aktatáska méretű mobiltelefonok. Itt volt az ideje tehát, hogy Mobil Kortörténeti Kiállítást rendezzen a Mobil-kor Közhasznú Alapítvány Miskolc múzeumának Papszer utcai épületében. A mára szinte nélkülözhetetlen kütyük korszaka a 30-as évek Amerikájából indult. A második világháború alatt katonai célokra használták, polgári felhasználásuk a tengerentúlon a 70-es, Európában a 80-as, nálunk a 90-es években indult. Hazánkban már nyolc éve több volt a mobil-előfizető, mint a vezetékes, mára a mobil-előfizetések száma meghaladja az ország lakosságáét. Évente egymilliárd új készüléket gyártanak, s az USA-ban egy év alatt 150, Európában 100 millió mobilt selejteznek le. A korszerű megsemmisítés, illetve újrahasznosítás mellett az egyik megoldás: megőrizni az utókornak a „mobilmérföldköveket”. Az üvegtárlókban megcsodált, több év alatt a világ minden tájáról begyűjtött mobiltelefonok csak kis részei az alapítvány eddigi szerzeményeinek. Láthatjuk „öreg” kedvenceinket, s a legújabb konstrukciókat. Kijelzős mobilt idős nagyothallóknak, 3 gombos, kakaóbiztos bébifont kicsi gyerekeknek - határ a csillagos ég! Kilenc éve a világon 17 milliárd szöveges üzenetet küldtek, tavalyelőtt már 1,9 trilliót! Mindennapos az is, hogy a mobil nélkül elindulókat ma már a guta kerülgeti, rohannak is vissza érte, nehogy lemaradjanak valamiről. Például erről a kiállításról... K. G.