Szabad Föld, 2011. január-június (67. évfolyam, 1-25. szám)

2011-04-08 / 14. szám

Családi kör Merészen támad A VILÁG LEGTEHETSÉGESEBB gyerekei közt tartják számon az egri Gledura Benjámint. A 12 esztendős sakkozó három Európa­­bajnoki címmel büszkélkedik, és joggal álmodozik nagymesteri címről. Ráadásul úszásban is többször dobogóra állt a diákolimpián. B­enjámin négyéves volt, amikor az édesapja elővette a sakktáb­lát, és megmutatta neki a lépé­seket. Szó sem volt persze arról, hogy az apja sakkozót akart nevelni a fiá­ból. Úgy gondolta, ez is csak egy játék lesz. Jó egy év múlva Benjámin a nála négy esztendővel idősebb unokatestvérét várta a sakk-klub előtt. Előbb hintázott, hogy teljen az idő, aztán bement, hogy szóljon a nagyfiúnak­­ és benn is ragadt. Még óvodás volt, amikor felfigyeltek rá, ugyanis az iskolások mezőnyében nyert városi diákolimpiát. Benjámin ma három Európa-bajnoki címmel büszkélkedhet, és a legígéretesebb hazai sakktehetségek közt tartják számon. - Bobby Fischer a példaképem, mivel rámenősen támadt és jó volt a végjáték­ban - feleli faggatózásomra a tizenkét éves bajnok. Éppen csak felnéz a számító­gép monitorja mögül, természetesen most is egy izgalmas játszmát elemez. Benjá­min szelíd, csendes fiúnak látszik, de el­lenfelei a megmondhatói, hogy milyen merész és veszélyes támadásokat indít a fekete-fehér táblán. Ezért is rokonszen­vezhet Fischerrel, az amerikai sakkzseni­vel, aki agresszív játékáról volt híres. Az egri srác vezette tavaly az európai rang­listát, és a világranglistán is csak egy kínai fiú előzte meg korosztályában. - Amikor ötödikes lett, döntenünk kellett, ugyanis nem lehet egyszerre isko­lába járni és sakkozni, hiszen mindkettő szellemi megterhelés - magyarázza Ben­jámin édesanyja. Ezért az egri legény, aki a Budapesti Honvéd sakkozóinak csapatát erősíti, ősztől már magántanuló lett. Ez persze nem jelenti azt, hogy sokat lustál­kodna! Reggel nyolckor, amikor az osz­tálytársai beülnek az iskolapadba, ő neki­lát a „sakkleckéinek”, és naponta négy-öt órát szán e szellemi sportra. Délután pedig irány az uszoda, ahol ugyancsak nincs idő lazsálni, mivel egy edzésen négy-öt kilométer tempózás a penzum. Az 1999-ben született fiú ugyan viszony­lag későn, hétévesen tanult meg úszni, de néhány hónapja már remek idővel nyerte a városi diákolimpiát. Külföldön is híre ment Benjámin ered­ményeinek, hazánkat ő képviselte az amerikai Bloomberg News kiadványában, mely a világ legtehetségesebb csemetéit mutatta be. Egyenesen New Yorkból re­pült egy fotós Egerbe, hogy lencsevégre kapja az egri bajnokot: otthon, a sakktáb­la mellett, és persze az uszodában is. A vékony, szőke fiú mire 14-16 éves lesz, akár már sakknagymesteri címmel dicsekedhet. Egyelőre azonban a nyári országos bajnokságra készül, s ha azt megnyeri, részt vehet Brazíliában a világ­­bajnokságon. Nem akármilyen eredmény lenne ez egy ötödikes kisdiáktól. Gledura Benjámin naponta négy-öt órát szentel a sakknak Parajos kocka marhany­elvvel Előkészítés: 20 perc ♦ Sütés: 50 perc ♦ 1 adag: 340 kcal Hozzávalók: ♦ 10 dkg paraj ♦ só ♦ 1 kk szódabikarbóna ♦ 50 dkg tehéntúró ♦ 3 tojás ♦ 12 dl tejszín ♦ olaj ♦ 2 gerezd fokhagyma ♦ 1 csipet reszelt szerecsendió ♦ só ♦ fehér bors ♦ 1 kisebb főtt, füstölt marhanyelv A megtisztított parajt sós, szódabikarbónás vízben leforrázzuk, azután szitán lecsöpögtet­­jük. A túrót összekeverjük az egész tojásokkal, a tejszínnel, két evőkanál olajjal meg az áttört fokhagymával. Sóval, szerecsendióval és fehér borssal ízesítjük. A túrót ezután ket­téosztjuk, egyik felébe a spenótot, a másik felébe pedig a kis kockákra vágott marhanyelvet keverjük. Egy 20 x 35 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral, és szépen belesimítjuk előbb a parajos, azután a marhanyelves túrókrémet. Be­tesszük a 150-160 fokra előmelegített sütőbe, és körülbelül 50 perc alatt megsütjük. TOVÁBBI RECEPTEKÉRT KERESSE A VIDÉK ÍZE ÁPRILISI SZÁMÁT AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! P. E. 2011. április 8. ♦ A vidék családi hetilapja Milyen úton? E­mlékszem, amikor másodi­kos elemista voltam, kör­nyezetismeret órán Erzsike néni megkérdezte: „Mi szeretnél lenni, ha felnősz?” Magam sem tudom, miért, de kézenfekvő volt a válaszom: „Tanár néni.” A sors szépsége, hogy felnőtt­koromban hosszú évekig ez lett a hivatásom. Jól döntöttem. Amikor egy kisgyermeket mostanság arról faggatnak, mi lesz, ha felnő, teljes magabiz­tossággal vágja rá a választ. A kisfiúk imádnának kukásautó­­kezelőnek, rendőrnek, moz­donyvezetőnek, autóversenyző­nek, focistának lenni, de egyre népszerűbb a számítógéppel kapcsolatos ténykedés is. Az orvossá, az óvó nénivé, az íróvá, a fodrásszá vagy épp a sztárénekessé válás álma a lá­nyok körében hódít. Attól füg­gően fantáziálnak a nebulók, hogy mit hallanak és látnak maguk körül. S persze gyakran előfordul, hogy a kukáskocsikat valaha tátott szájjal bámuló kis­­fiúcska ma már az ügyvédi pá­lyán jeleskedik vagy a balett­táncosnak készülő kislány a szülők nyomására unott arcú patikus lett. Sajnos túl hamar kell a diákoknak a továbbtanu­lásról, a későbbi hivatásukról dönteniük. Ezért sokszor a csa­lád választ a csemete döntés­­képtelensége miatt. A bizonytalankodó fiatalok­nak jó, ha segítenek a szülők, és több lehetőséget tárnak eléjük, hiszen honnan is tudhatnák, milyen úton és hogyan indulja­nak a nagybetűs Élet felé. B. M. Tévés elmebajnokság / Á­lmomban az egyik tévécsatorna egyik új játékának vezetője voltam. A műsor lényege: szellemesen csevegni a betelefoná­­lókkal, akik jutalomként két napot tölthetnek egy iszapfürdőben. Az első telefonálótól üdvözülten kérdem: - Honnan telefonál? - Miskolcról - brummog a borízű hang. - Jaj, de jó! - lelkesedem. - Elsőre máris egy vidéki hívás! - Miskolc nem vidék! - a hang nyers lesz. - Egy nagy, koszos, lepukkant város, ahol magát három és fél perc alatt leütnék. - Bocsánat... - s megpróbálom semlegesíte­ni a hangulatot. - Milyen idő van most Mis­kolcon? - Köd. És alacsonyan húznak el régi gyár­kémények az égen. - Jaj, de jó! - ujjongok szimpatikusam - És önt hogy hívják? - Krampács Mátyásnak. - Pompás! Szólíthatom önt akkor Matyi bácsinak? - Felőlem? Huszonöt éves vagyok. - Akkor tegezni foglak, ha megengedi. S mielőtt megkezdenénk önnel a játékot, még megkérdezném tőled, mi a foglalkozása? - Rokkantnyugdíjas. - Krampács egyre in­gerültebb. - Tulajdonképpen mit akar tőlem? - Játszani, hogy nyerhessen. - Ulti...? - a hang felvillanyozódik. - Abban verhetetlen vagyok. - Dehogyis! Mondjuk, válaszol a kérdésre: ki írta azt a regényt, amit soha senki nem ol­vasott el. - Én soha semmilyen regényt nem olvas­tam! Fecseg itt marhaságokat, közben lefog­lalja az anyósom vonalát. - Pardon! Valójában hányas csatornára kapcsolta a tévét? - Nincs tévénk. Két hónapja felrobbant. Sajnos az anyósom házon kívül volt. - Halló! Lát engem egyáltalán? - Nem, hála az égnek! - csapja le Krampács a kagylót, s verítékes álmomból ébredve eszembe jut: nekünk sincs tévénk. Két hete elvitték a betörők. Hála az égnek! K. G.

Next