Szabad Föld, 2013. január-június (69. évfolyam, 1-26. szám)
2013-03-01 / 9. szám
40ABC Némi szerencsével már a közönség is láthatja a karácsonykor született kétujjú lajhárkölyköt a Fővárosi Állat- és Növénykert Pálmaházában. Délutánonként anya és fia ebben a „kényelmes" pózban ejtőzget BERAGADT GÁZPEDÁL Kétszáz kilométeren át 170 kilométeres sebességgel száguldott egy franciaországi autópályán egy autós, mert beragadt a gázpedálja. A férfi egy közeli bevásárlóközpontba indult, s a bajt észlelve telefonon hívta a rendőröket, akik egy szerelőkocsi kíséretében üldözőbe is vették. Ám csak 200 kilométer után érték utol, amikor az autóból kifogyott a benzin. Csodával határos, hogy senkinek nem történt baja. Bizarr és meghökkentő eseményekkel kezdődött ez az esztendő! Még csak két hónap telt el belőle, az újságok híreit olvasván máris ájuldozhatunk. Balatonfenyvesen egy 77 esztendős, egyedülálló hölgy sokáig nem adott életjelt magáról, ami a szomszédoknak feltűnt. Kihívták a rendőrséget, a közegek tették a dolgukat. Hatósági tanú jelenlétében feltörték az ajtót, és a háziasszonyt eszméletlenül találták az ágyban. Orvost hívtak hozzá, aki sajnálkozva megállapította a halál beálltát, amiről bizonyítvány is készült. Az egyik rendőrnek azonban feltűnt, hogy a halott lélegzik. Ez pedig merőben szokatlan dolog. A már megrendelt hullaszállítókat így hát lemondták, s a mentőket hívták, akik a „feltámadt” asszonyt kórházba vitték. Hasonló hepienddel végződött az angol Paul Hill története is. Ő lassacskán elvesztette a látását, míg végül jött a teljes sötétség és az orvosok sajnálkozása: „Nem tehetünk semmit!” És fehér botot nyomtak a férfi kezébe. Ő botorkált is egy ideig a vaksötét világban, ám egyszer csak fényt látott: egyre többet és többet - végül a látása visszatért. Az orvostudomány megállt egy percre, a doktorok azóta is csak hümmögnek és álmélkodnak. Aki bűnügyi történetet is vár, nem csalódik, ám kissé el kell rugaszkodnunk a józan ész talajáról. Élt Budapesten, a XXI. kerületben egy házaspár, a 27 esztendős R. Tibor és 45 éves neje. A jelentősnek mondható korkülönbség semmit nem számított, a házasok szerették egymást. Olykor oly hévvel, hogy az még a szomszéd lakásokba is áthallatszott, de ha úgy hozta a szerelmi szenvedély, akár a villamosmegállóban is csókolózásba kezdtek. Már ilyen magas hőfokon lángol az érzelem, ott az indulatot is más mértékegységben kell mérni, mint az átlagos halandóknál. Ám a férfi egy apró hibáját még a felesége nem hagyta szó nélkül: Tibor (a Bors információja szerint) olykor - némi anyagi ellenszolgáltatás fejében - átrándult a saját neméhez is. Ám a pénzkeresetnek ezt a formáját az asszonyka nem nézte jó szemmel. Ezen vesztek össze azon a bizonyos estén, amikor R. Tibor alaposan helybenhagyta a párját, majd hogy az vele többet ne perlekedjen, tizenkét centis orvosi cérnával összevarrta a feleség száját. Ezután kihívta a rendőrséget, és azzal a dajkamesével állt elő, miszerint őt ismeretlenek elrabolták, s mire hazaért, már e furcsa látvány fogadta. Elég volt néhány keresztkérdés a kihallgatás során, és a botcsinálta sebész összezavarodott. Miikor aztán a tű és a cérna is előkerült a lakásban, kattant a bilincs. A varratot a kórházban kiszedték. Emberünket emberölési kísérlettel gyanúsítják. Az ügy bővebb kifejtésére akkor kerül majd sor, ha az asszony magához tér és beszélni fog. Hát nem különösen kezdődik ez az esztendő? Palágyi Béla BŰNRŐL BŰNRE Asszony varrva jó? 2013. március 1. ♦ A vidék családi hetilapja AZ ÉN KÉPERNYŐM Bocsánatos bűn Ha ma, már némi távolságból visszapillantunk a XX. századra, elborzadunk. Mi minden történt velünk, s hogyan történhetett meg mindaz, miképpen viselhettük el? Közben generációk születtek, éltek, szerettek, nevettek, boldogok is voltak olykor. Igyekeztek nem odafigyelni arra, hogy éppen felfalja őket a történelem. Ami persze folymatosan zajlik, még ha nem is mindig látványosan. Amikor az életünk és a szabadságunk nincs veszélyben, könnyű azzal áltatni magunkat, hogy ez mindig így lesz. Nem kell a múlttal foglalkozni már, hiszen úgysem ismétlődik meg. Pedig dehogynem. Csak persze soha nem pontosan úgy - de nincs új a nap alatt. Az emléknapokkal azonban csak a baj van. A szándék nemes és hasznos. A holokauszt vagy a kommunizmus áldozatainak napján a szerkesztők igyekeznek odaillő műsorkínálattal teljesíteni a feladatot. Akkor sikeres az erőfeszítésük, ha a nézőnek a lelkét is meg tudják érinteni. Mondjuk erre egy Borbándi Gyula-portré nem igazán alkalmas. Hát akkor? Azt minden alkotó tudja, hogy a vérnél, a fizikai borzalmaknál, a kínzásoknál, a tömegjeleneteknél jobban hat egy-egy ember története. A verőlegények öklénél ijesztőbb a lelkek megtörése, így hát érthető, hogy február 25-én, a kommunizmus áldozatainak napján nem Farkas Vladimírról szólt az esti műsor a köztévén. Hanem egy fiatal rendező, Cserhalmi Sára első filmjét láthatta, aki nem kapcsolt át azonnal a Barátok köztre. Drága besúgott barátaim - ez a mű címe, s azzal a témával foglalkozik, amelyet a rendszerváltozás óta nem tudott sem lenyelni, sem kiköpni a társadalom: az ügynökkérdéssel. A történetet láthatóan egy valódi eset, Tar Sándor író lelepleződése és öngyilkossága ösztönözte. Az egykori ellenzéki, ma egyetemi tanár Czettl Andor (Cserhalmi György) kikérve aktáját, megtudja, hogy a legjobb barátja, Pásztor János író (Derzsi János) éveken át jelentett róla. Az árulás sokkolja, s leleplezi besúgóját, aki szintén áldozata a rendszernek, mert zsarolással kényszerítették jelentésekre. Az értelmiségi baráti kör tagjai más-más reagálással fogadják a hírt, a legjobban Czettl szenved és haragszik. Aztán kiderül, hogy Pásztor rákban haldoklik - s hamarosan önkezével vet véget szégyenének és halálfélelmének. Ekkor volt barátja is rájön: a dolgok nem fehérek vagy feketék, az áruló is ember stb., stb. Kénytelen vagyok ezeket a közhelyeket használni, mert az alkotó is így fejezte be a filmet, amihez végül nem talált elég meggyőző művészi eszközt. Melodrámába fulladt. Ezért a tehetséges Cserhalmi Sára munkája a sok emlékezetes pillanat ellenére sem lett igazán jó film. Pedig két zseniális színész viszi a hátán a történetet: Cserhalmi és Derzsi arcának közelijei felejthetetlenek. A többi remek alakítás, a nyomasztó, sivár környezet, a „nyócker” lepukkant atmoszférája meggyőző. De sok az üresjárat, s jócskán akadnak közhelyek. A fiatal rendezőnő nem ítélkezik, megbocsát a besúgónak. Talán nemzedéke nevében is. S ezért érdemes volt megnézni a filmet. Újlaki Ágnes VAN EGY TÖRTÉNETÜNK Máris abbahagyta Szögre akasztotta futócipőjét a világ legidősebb atlétája, Fauja Singh, aki 101 évesen úgy érzi, lassan itt az ideje a pihenésnek. Pedig fizikai állapota ma is kiváló, a csontsűrűségi vizsgálatok tanúsága szerint lába különb, mint sok 35 évesé. Az indiai származású, Nagy-Britanniában élő szikh férfi, akinek sáfrányszínű turbánja és hosszú fehér szakálla a védjegyévé vált, múlt vasárnap Hongkongban versenyzett utoljára: 1 óra és 32 perc alatt tette meg a 10 kilométeres távot. „A mai volt az utolsó futásom, de legalább elmondhatom, hogy teljes életet éltem” - írta a matuzsálemi korú maratoni futó a Facebook-oldalán, ahol több mint 50 ezer rajongót számlál. A pandzsábi származású egykori földműves, aki ma is csak pandzsábiul beszél, felesége és legidősebb fia halála után, 89 évesen kezdte a futást, hogy így lábaljon ki a gyász okozta depresszióból. Az első teljes maraton (42,196 kilométer) megtételéhez még 6 óra 54 percre volt szüksége, de három évvel később, 92 évesen 5 órával és 40 perccel már a legjobb eredményét futotta. Az 52 kilós, vegetáriánus futó kilenc alkalommal tette meg a teljes távot, legutóbb Torontóban, 100 évesen, 8 óra és 11 perc alatt. Ezzel ő lett minden idők legidősebb maratoni futója. Az aggkori futás és versenyzés elhozta a világhírt Fauja Singhnek, aki szerte a világon a futóversenyek népszerű, ünnepelt résztvevője volt. Tavaly nyáron Londonban hősként ünnepelték, mint olimpiai fáklyavivőt. Hírességként egy időben érvényes reklámszerződése volt az Adidas sportcipőgyártóval. Az utolsó, hongkongi futása alkalmából összegyűjtött 160 ezer dollárt a fogyatékos, sérült sportolók javára ajánlotta fel. A legendává vált maratoni futó attól tart, hogy visszavonulása után elveszíti az emberek szeretetét. „Remélem, senki nem felejt el. Amikor az ember megöregszik, olyan lesz, mint egy gyermek: figyelmet és törődést kíván” - írta a honlapján, u. á.