Szabad Föld, 2015. január-június (71. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-09 / 2. szám

A vidék családi hetilapja ♦ 2015. január 9. Riport Rada egyik alkalmazottja, a 22 éves Soy is egy ilyen „árvaházban” nőtt fel. Szüleivel és 12 testvérével egy háztartásban nehezen éltek meg, így a család úgy dön­tött, a három legfiatalabbat beadja.­­ A két húgom és én másik 45 gyermekkel laktunk együtt, de ezek közül csak egyetlenegy volt árva. A töb­binek volt anyja, apja vagy fiatal nagyszülei. Amikor látogatók jöttek, a nevelő megkért minket: mutatkozzunk szomorúnak, mondjuk azt, hogy bár jó sorunk van, sok­szor éhezünk. Ez éppen elég volt a turistáknak. Akkor nem éreztem ebben semmi rosszat, gyerekfejjel csak azt láttuk, hogy ha engedelmeskedünk a ránk felügyelő fel­nőttnek, az idegenek játékokat adnak nekünk. Ma már tudom, hogy csak kihasználták az ártatlanságunkat. Sokhoz hasonlóan megszámlálhatatlan, „árvaházban” lévő gyermek származik nincstelen, de teljes családból. Ennek oka, hogy aktív toborzók működnek közre a kis­korúak összeszedésénél. Járják a falvakat, hogy meg­győzzék a tudatlan szülőket arról, mennyivel jobb élete lesz a gyermeküknek ezekben a mesterséges intézmé­nyekben. Ha a szülők akadékoskodnak, akkor egy kam­bodzsai viszonylatban tisztességes összeget ajánlanak fel a gyermekért. ♦ Sziemreapből Phnompenbe utazom, hogy részt vegyek a Choice (vagyis választás) nevű, többnyire angol ön­kéntesekből álló nonprofit szervezet munkájában. A helyi szociális munkásokkal karöltve egy jól működő alternatívát dolgoztak ki az árvaturizmus felszámolásá­ra. A szervezet abban hisz, hogy a nincstelen családokat össze kell, megfelelő segítséggel össze is lehet tartani, és igenis meg lehet akadályozni, hogy a gyermekek „árva­házba” kerüljenek. Ehhez viszont elsőként a szegénység kérdésére kell élhető választ találni. Kambodzsa lakosságának egyhar­­mada ugyanis még mindig ugyanolyan körülmények között él, mint ezer évvel ezelőtt: legtöbbjük bambusz­ból eszkábált házban lakik, pálmalevél födéllel, ivóvíz és áram nélkül... Az önkéntes szervezet tagjai arra tették fel az életüket, hogy Kambodzsa legszegényebb rétegét - így a kolduso­kat, földnélkülieket, nyomorban élőket - támogassák. Hogy biztosítsák számukra az ingyenes, rendszeres orvo­si ellátást, az élelmezést, a gyermekek oktatását, mégpe­dig ott, ahol élnek: a falvakban, a közösségekben, a nyomornegyedekben. A szervezet hetente négy alkalom­mal oszt külföldi adományokból megvásárolt alapélelmi­szert - rizst, babot, ivóvizet, gyermektápszert -, és heten­te egyszer tart orvosi vizsgálatot mintegy kétszáz család részére a Phnompenhez közeli, elhagyott területeken. ♦ Az egyik vasárnapon velük tartok. Miután kora hajnal­ban bepakoljuk a teherautóba a már kiporciózott heti ételadagokat, ivóvizet és orvosi felszereléseket, hatod magammal megkezdjük utunkat. A teherautó hátuljában zötyögve három önkéntes színes lufikat vesz elő, és állat­figurákat hajtogat belőlük a gyerekeknek. Ez, mondják, elmaradhatatlan része a látogatásuknak. A poros föld­úton hamar megérkezünk a sebtében felhúzott viskókból álló faluhoz, a családok már a házak előtt állnak, és várnak minket. Amint leszállunk a kocsiról, a visító gye­rekek megrohamoznak minket, és a magasba tartott lufik után ugrálnak. Sziemmel, az egyik kambodzsai önkéntessel kezdem meg az ételosztást. A családok a házaikban várják ki a sorukat, tudják jól, mindenkinek jut élelmiszer bőven. Az egyik 3x3 méteres apró bambuszkunyhóban egy fiatal, velem egykorú nő ül a padlón, keservesen sírva. Ikerpárt tart az ölében, alig kéthetesek. Mellette egy négyéves forma kisfiú néz riadtan hol ránk, hol zokogó anyjára. Sziemtől tudom, hogy a nőt a férje teljesen magára hagy­ta - ház, élelem, pénz, jövő nélkül -, még akkor, amikor az asszony másodjára terhes lett. Három hónappal ezelőtt érkezett a faluba, az itteniek fogadták be, s ajánlották fel neki és gyermekeinek az üresen álló kunyhót. A fiatal nő rám néz, kétségbeesetten felém nyújtja az ikreket, majd sírva khmerül mond valamit. Sziem fordítja.­­ Azt akarja, hogy vidd magaddal őket. Önkéntelenül megrázom a fejemet. Erre az asszony még hangosabban felzokog. Sziem hozzálép, megsimogatja az ikrek fejét. Meg­próbálja megnyugtatni az anyát, biztonságban van, a falusiak és a Choice is gondoskodni fog róla meg a gyermekeiről. A következő házban egy idősebb pár lakik, egyetlen helyiségben nyolc gyermekkel. Amikor átadom nekik az élelmiszercsomagjukat, a férfi megrázza a fejét, és a szerencsétlenül járt fiatalasszony kunyhójára mutat. Nekik nem kell, annak a családnak nagyobb szüksé­ge van rá. - Látod, ezért szeretem ezt a munkát - mondja Sziem, miután végzünk az utolsó családdal is. - Megmutatja, hogy mi a legjobb az emberi nemben. Másoknak adni, amikor neked van, nem nagy áldo­zat. Amikor neked sincs semmid, és a legkisebb vagyonodat is megosz­tod a nálad szerencsétlenebbel, ez viszi előre Kambodzsát. Az ételcsomagok kiosztása után az általános orvosi vizsgálat követke­zik. Az amerikai orvost körbeülik a felnőttek és a gyermekek, majd a róluk vezetett karton szerint névsor­ban, egyesével ráállnak a mérlegre, megmutatják a torkukat, és nagyokat lélegeznek, amíg a tüdejüket hallgat­ják. Az idősebbek vérnyomását én mérem. Ha a rászorultaknak kórházi segítségre vagy fogorvosra van szük­ségük, őket az önkéntesek saját autó­ikkal szállítják Phnompenbe. A Choice azonban nem csak éle­lemmel és orvosi ellátás biztosításá­val segíti a szegényeket. Lehetőséget ad a gyermekeknek a tanulásra is, kooperációban dolgozva szakmun­kásképző intézményekkel, fodrászüz­letekkel, éttermekkel és hasonlókkal. ♦ A kambodzsai kormány is tisztában van az álárvaházak működésével. Ezért 2006-ban kötelezően elrendelte minden egyes árvaháznak és minden egyes ott lakó gyermeknek, valamint azok családi hátterének nyilvántar­tásba vételét. Ez azonban igen kevés, a hamis árvaházak bezárása szinte lehetetlen. Kambodzsa ma egyetlen alternatí­vát nyújt a helyzet kezelésére: napközi otthonokat létesített, ahol azok a gyer­mekek, akik nem járnak iskolába, élelmet kapnak és önkéntesek segítségével tanul­nak. Ezek egy közösségen, falun, nyomor­­negyeden belül működnek, és a nap végén a gyerekek hazamennek a családtagjaik­hoz, nem szakadnak el tőlük véglegesen. Nem lenne igazságos azt kijelenteni, hogy Kambodzsában minden árvaház csak álca, egy jól megszervezett üzlet része. Itt is talá­lunk nem egy olyan helyet, ahol a működtetők való­ban segíteni akarnak a családoknak és a gyerekeknek. De ahhoz, hogy bármelyikük munkáját is jó szívvel támo­gassa az ember, tanácsos alapos kutatást végeznie. Mert­hogy a külföldi tőke beáramlásának a célja nem a csalá­dok szétválasztása, hanem éppen ellenkezőleg, azok összetartása kell, hogy legyen. Csecsemők gy sziemreapi ávaházban - arántsem iztos, hogy alóban árvák... Koponyák a vörös khmerek népirtásával foglalkozó emlékhelyen - kétmillió áldozatot emlegetnek... Sziemreapi piaci pillanat Kézműves termékek készülnek az egyik árvaházban FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

Next