Szabad Föld, 2015. január-június (71. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-09 / 2. szám
A vidék családi hetilapja ♦ 2015. január 9. Riport Rada egyik alkalmazottja, a 22 éves Soy is egy ilyen „árvaházban” nőtt fel. Szüleivel és 12 testvérével egy háztartásban nehezen éltek meg, így a család úgy döntött, a három legfiatalabbat beadja. A két húgom és én másik 45 gyermekkel laktunk együtt, de ezek közül csak egyetlenegy volt árva. A többinek volt anyja, apja vagy fiatal nagyszülei. Amikor látogatók jöttek, a nevelő megkért minket: mutatkozzunk szomorúnak, mondjuk azt, hogy bár jó sorunk van, sokszor éhezünk. Ez éppen elég volt a turistáknak. Akkor nem éreztem ebben semmi rosszat, gyerekfejjel csak azt láttuk, hogy ha engedelmeskedünk a ránk felügyelő felnőttnek, az idegenek játékokat adnak nekünk. Ma már tudom, hogy csak kihasználták az ártatlanságunkat. Sokhoz hasonlóan megszámlálhatatlan, „árvaházban” lévő gyermek származik nincstelen, de teljes családból. Ennek oka, hogy aktív toborzók működnek közre a kiskorúak összeszedésénél. Járják a falvakat, hogy meggyőzzék a tudatlan szülőket arról, mennyivel jobb élete lesz a gyermeküknek ezekben a mesterséges intézményekben. Ha a szülők akadékoskodnak, akkor egy kambodzsai viszonylatban tisztességes összeget ajánlanak fel a gyermekért. ♦ Sziemreapből Phnompenbe utazom, hogy részt vegyek a Choice (vagyis választás) nevű, többnyire angol önkéntesekből álló nonprofit szervezet munkájában. A helyi szociális munkásokkal karöltve egy jól működő alternatívát dolgoztak ki az árvaturizmus felszámolására. A szervezet abban hisz, hogy a nincstelen családokat össze kell, megfelelő segítséggel össze is lehet tartani, és igenis meg lehet akadályozni, hogy a gyermekek „árvaházba” kerüljenek. Ehhez viszont elsőként a szegénység kérdésére kell élhető választ találni. Kambodzsa lakosságának egyharmada ugyanis még mindig ugyanolyan körülmények között él, mint ezer évvel ezelőtt: legtöbbjük bambuszból eszkábált házban lakik, pálmalevél födéllel, ivóvíz és áram nélkül... Az önkéntes szervezet tagjai arra tették fel az életüket, hogy Kambodzsa legszegényebb rétegét - így a koldusokat, földnélkülieket, nyomorban élőket - támogassák. Hogy biztosítsák számukra az ingyenes, rendszeres orvosi ellátást, az élelmezést, a gyermekek oktatását, mégpedig ott, ahol élnek: a falvakban, a közösségekben, a nyomornegyedekben. A szervezet hetente négy alkalommal oszt külföldi adományokból megvásárolt alapélelmiszert - rizst, babot, ivóvizet, gyermektápszert -, és hetente egyszer tart orvosi vizsgálatot mintegy kétszáz család részére a Phnompenhez közeli, elhagyott területeken. ♦ Az egyik vasárnapon velük tartok. Miután kora hajnalban bepakoljuk a teherautóba a már kiporciózott heti ételadagokat, ivóvizet és orvosi felszereléseket, hatod magammal megkezdjük utunkat. A teherautó hátuljában zötyögve három önkéntes színes lufikat vesz elő, és állatfigurákat hajtogat belőlük a gyerekeknek. Ez, mondják, elmaradhatatlan része a látogatásuknak. A poros földúton hamar megérkezünk a sebtében felhúzott viskókból álló faluhoz, a családok már a házak előtt állnak, és várnak minket. Amint leszállunk a kocsiról, a visító gyerekek megrohamoznak minket, és a magasba tartott lufik után ugrálnak. Sziemmel, az egyik kambodzsai önkéntessel kezdem meg az ételosztást. A családok a házaikban várják ki a sorukat, tudják jól, mindenkinek jut élelmiszer bőven. Az egyik 3x3 méteres apró bambuszkunyhóban egy fiatal, velem egykorú nő ül a padlón, keservesen sírva. Ikerpárt tart az ölében, alig kéthetesek. Mellette egy négyéves forma kisfiú néz riadtan hol ránk, hol zokogó anyjára. Sziemtől tudom, hogy a nőt a férje teljesen magára hagyta - ház, élelem, pénz, jövő nélkül -, még akkor, amikor az asszony másodjára terhes lett. Három hónappal ezelőtt érkezett a faluba, az itteniek fogadták be, s ajánlották fel neki és gyermekeinek az üresen álló kunyhót. A fiatal nő rám néz, kétségbeesetten felém nyújtja az ikreket, majd sírva khmerül mond valamit. Sziem fordítja. Azt akarja, hogy vidd magaddal őket. Önkéntelenül megrázom a fejemet. Erre az asszony még hangosabban felzokog. Sziem hozzálép, megsimogatja az ikrek fejét. Megpróbálja megnyugtatni az anyát, biztonságban van, a falusiak és a Choice is gondoskodni fog róla meg a gyermekeiről. A következő házban egy idősebb pár lakik, egyetlen helyiségben nyolc gyermekkel. Amikor átadom nekik az élelmiszercsomagjukat, a férfi megrázza a fejét, és a szerencsétlenül járt fiatalasszony kunyhójára mutat. Nekik nem kell, annak a családnak nagyobb szüksége van rá. - Látod, ezért szeretem ezt a munkát - mondja Sziem, miután végzünk az utolsó családdal is. - Megmutatja, hogy mi a legjobb az emberi nemben. Másoknak adni, amikor neked van, nem nagy áldozat. Amikor neked sincs semmid, és a legkisebb vagyonodat is megosztod a nálad szerencsétlenebbel, ez viszi előre Kambodzsát. Az ételcsomagok kiosztása után az általános orvosi vizsgálat következik. Az amerikai orvost körbeülik a felnőttek és a gyermekek, majd a róluk vezetett karton szerint névsorban, egyesével ráállnak a mérlegre, megmutatják a torkukat, és nagyokat lélegeznek, amíg a tüdejüket hallgatják. Az idősebbek vérnyomását én mérem. Ha a rászorultaknak kórházi segítségre vagy fogorvosra van szükségük, őket az önkéntesek saját autóikkal szállítják Phnompenbe. A Choice azonban nem csak élelemmel és orvosi ellátás biztosításával segíti a szegényeket. Lehetőséget ad a gyermekeknek a tanulásra is, kooperációban dolgozva szakmunkásképző intézményekkel, fodrászüzletekkel, éttermekkel és hasonlókkal. ♦ A kambodzsai kormány is tisztában van az álárvaházak működésével. Ezért 2006-ban kötelezően elrendelte minden egyes árvaháznak és minden egyes ott lakó gyermeknek, valamint azok családi hátterének nyilvántartásba vételét. Ez azonban igen kevés, a hamis árvaházak bezárása szinte lehetetlen. Kambodzsa ma egyetlen alternatívát nyújt a helyzet kezelésére: napközi otthonokat létesített, ahol azok a gyermekek, akik nem járnak iskolába, élelmet kapnak és önkéntesek segítségével tanulnak. Ezek egy közösségen, falun, nyomornegyeden belül működnek, és a nap végén a gyerekek hazamennek a családtagjaikhoz, nem szakadnak el tőlük véglegesen. Nem lenne igazságos azt kijelenteni, hogy Kambodzsában minden árvaház csak álca, egy jól megszervezett üzlet része. Itt is találunk nem egy olyan helyet, ahol a működtetők valóban segíteni akarnak a családoknak és a gyerekeknek. De ahhoz, hogy bármelyikük munkáját is jó szívvel támogassa az ember, tanácsos alapos kutatást végeznie. Merthogy a külföldi tőke beáramlásának a célja nem a családok szétválasztása, hanem éppen ellenkezőleg, azok összetartása kell, hogy legyen. Csecsemők gy sziemreapi ávaházban - arántsem iztos, hogy alóban árvák... Koponyák a vörös khmerek népirtásával foglalkozó emlékhelyen - kétmillió áldozatot emlegetnek... Sziemreapi piaci pillanat Kézműves termékek készülnek az egyik árvaházban FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES