Szabad Föld, 2015. július-december (71. évfolyam, 27-52. szám)

2015-08-28 / 35. szám

A vidék családi hetilapja ♦ 2015. augusztus 28. 1945W ÉLETÜNK LEGROSSZABB FORMÁJÁBAN JÁTSZOTTUNK „Világraszóló győzelmet arattunk a megvadult brazilok ellen az 1954- es világbajnokság negyeddöntőjében, a vereségért ők szódásüvegekkel, botokkal, vágtak vissza. Az öltöző előtti ütközetben a mieink közül többen könnyebben megsérültek.” De hogy a berni döntőt végül is miért buktuk el, azóta se tudjuk. „Életünk legrosszabb formájában játszottunk” - írta lapunk. Mentségül szólt felforgatott csapatról, meg nem adott gólról, büntetőről. A világbajnoki második helyet magya­rázni kellett, de hogy jóról is beszámoljunk, megírtuk azt is, épp a döntő napján „Kovács tíz kilométeren legyőzte a verhetetlen futógépet, Emil Zatopeket.” 2015 RÉMÁLOMBÓL ÉBREDVE „Ellobbant a lelkemben az olimpiai láng! Hogy miért most, három héttel a XXVIII. nyári játékok befejezése után? Elmondom: az olimpia csodája, hogy képes elvará­zsolni az embert. A versenyek 9. napján, amikor Annus Adrián megnyerte a kalapácsvetést, majd másnap Faze­kas Róbert diszkoszvetésben lett olimpiai bajnok, hatal­mas volt az ország öröme. Aztán Fazekas érme elszállt, mivel nem tett eleget a doppingellenőrzés követelményei­nek, majd felröppent a hír: Annus mintájával is baj van. Mi magyarok azt hittük, Muhi, Mohács, Világos után itt egy újabb nemzeti gyászhely, melyet Athénnak neveznek. Meggyanúsított versenyzőink mellett kiálltak sportvezető­ink, és menthették a menthetőt. Aztán visszaszálltunk a földre, el kellett ismernünk, hősnek látott bajnokaink megbocsáthatatlan hibát követtek el” - írta Palágyi Béla lapunk 2004. szeptember 24-i számában. Szóltunk azért győztesekről, s Athénról, mely takarékos olimpiára ké­szülve a felvett hitelekbe belerokkant. ARANYOSAN CSILLOGUNK S az eddigi utolsó, London? Ez már nem a múlt, szinte a jelen. „31 helyszínen bonyolították le a versenyeket, 200 épületet bontottak le a versenyek miatt, 203 ország képviseltette magát, 302 számban avattak bajnokot, 10 ezer katona, 70 ezer önkéntes vigyázott a rendre, 20 ezer médiamunkás tudósított, 10,8 millió jegyet adtak el, az olimpia 11 milliárd fontba került” - írta lapunk 2012. augusztus 10-i számában, kicsit éreztetve: ez a játék nem játék. Szóltunk, hogy Szilágyi kardvívás­ban, Gyurta mellúszásban, Berki lovon, Pars kalapács­­vetésben nyert. A kajakosok hozták a kötelező három aranyat, s Risztov Éva magát is meglepve nyert nyílt vízi úszásban. Azóta? Nyerünk és veszítünk, s legyin­tünk, nem számít, részeredmény ez, már mindenki jö­vőre, Rióra készül. Vagy éppen a 2024-es olimpiára, aminek, ha 2017-ben úgy döntenek, mi adhatunk ott­hont. Addig tervezünk, álmodunk szépet, nagyot. Összeállította: Guba Zoltán Mindenki Eg­ér kéje 1945 2015 KÖNYVEIMET EGY GÓLÉRT 1986 júniusában focicsapatunk a világbajnokság előtt a brazilokat alázta - Esterházy Péter író mondta: az összes könyvét odaadná azért a gólért, amit öccse, Marci a brazilok ellen lőtt. Hittük, minket senki meg nem állít, de a mexikói ritka levegőben valami elromlott a szov­jetek ellen, a higgadt Vitray Tamás a 6. bekapott után szólt: ez már tényleg sok! Végh Antal megírhatta a Gyógyít(6)atlan? című könyvét. Okosabbak nem lettünk tőle, nem tudjuk, miért kaptunk ki­­ foci-vb-n mindenesetre azóta sem jártunk. Sport S­port­napló Kupatörténelmünk évtizedei Mit tehet egy újság a magyar labdarúgásért? írhat róla jót vagy rosszat, attól függően, milyen eredményt kell világgá kürtölnie. Olykor felvillanthat egy-egy arcért azok közül a játékosok közül, akiknek életútját példának ajánlja. Toborozhat híveket a soros összecsapásokra, kinyilváníthatja elfogultsá­gát azzal a táborral szemben, amely esőben, sárban, hóban, fagyban ott toporog a focipá­lya kerítésénél, vagy dércsípett orral lelken­dezik a komfortosabb stadionok lelátóin. A lap olykor türelemre intheti a háziasszonyt, aki zsörtölődik, hogy „amiatt a fránya labda miatt” már megint hamarabb kell tálalni az ebédet a fiúnak meg az apjának - és már hányadik hétvégén! Nagyjából ennyi az, amennyit az újságjától elvárhat a nyájas olvasó. Ha azonban egy szer­kesztőség egyszerre kapja fel a fejét a labda pattogására, biztos, hogy keresi a módját, mi­ként lehetne a tollon kívül mással is szolgálni a kollektív tébolyt, amit labdarúgásnak hívnak. Lapunk, a Szabad Föld 1960-ban jutott el oda, hogy hírt adjon az ország sportjáról. De ettől kezdve már nem volt megállás: a sportrovat beindítása után a szerkesztői szobák légterében kipattant a szikra: „Mi lenne, ha vándorserleget ajánlanánk fel a falusi focicsapatok számára?” A dolog csak azért nem volt időszerű, mert a Magyar Népköztársasági Kupa is éppen átme­neti álmát aludta - egyszóval meg kellett várni, míg felébred Csipkerózsika-álmából... Hanem aztán levél érkezett a Magyar Testnevelési és Sportszövetség elnökségétől, miszerint 1964- ben újra megrendezik a Magyar Népköztársa­sági Kupát és azon belül a Szabad Föld Kupa kiírására is sor kerülhet. Később még szebb lett a menyasszony: a Magyar Labdarúgó-szövet­ség elnöksége azzal az ajánlattal állt elő, hogy a falusi labdarúgók kupadöntőjét az MNK finá­léja előmeccseként akár a Népstadionban is megtarthatjuk. Hát akkor, nosza, rajta­ jöttek a lázas szervezés hónapjai, végül 1964. novem­ber 7-én a Népstadionban, az első kupadöntőn pályára lépett a Budaörsi KSE és a Pilisi KSE. Ez ma már történelem, a mi történelmünk is. Lapunk ettől kezdve megpróbált katedrálist építeni cselekből, gólokból, ám mindenekelőtt a játék szeretetéből. S lettek követőink: Cseh­szlovákiában a járási másodosztály szintjén rendeztek kupavetélkedőt, Lengyelországban már az NB III magasságába tették a mércét (sőt az NDK is mérlegelte, hogy utánozza a példát). Nos, így történhetett, hogy amikor a Szabad Föld Kupa védője megmérkőzött a szomszéd országbeli ellenfelekkel, Csehszlovákiában rendre győzött, míg Lengyelországban sorra alulmaradt. Sorjáztak hát a győztesek nevei a kupánk oldalán, már éppen a negyvenedik nyertes nevének felvéséséhez készülődtek a vésnö­kök, amikor a jó szándékú, naiv amatörizmus Titanicja kőkeményen beleütközött a piac­­gazdaság acélosan kemény profizmusába. Na, ez a változás beverte a szöget a Szabad Föld Kupa koporsójába. Ám azért csak eltöl­­töttünk negyven évet a vidék futballjának szolgálatában... Lapozzunk a négy évtized történetében. Tízéves lépésekkel haladunk, így a kupa kezdő­sorozatának első lépése 1964. november 7. Akkor még jeles ünnepnek számított, ma legin­kább a budaörsi focibarátok számára fontos dátum. A 400 benevezett csapat közül a Buda­örsi KSE és a Pilisi KSE együttese jutott be a döntőbe. A budaörsiek 2-1 arányban győztek, s a kupa történelmének első gólját a budaörsi Kosziba szerezte. Hesz Ferenc elnök a trófea átvétele után azt nyilatkozta: - Ez pályafutá­som legszebb napja, és a kupával új gazdát is szereztünk: a Sasad Tsz átveszi a sportkört. 1974. Hercegszántói TSZ SK-Faddi TSZ SK 3-3. Népstadion, 3000 néző. Bár a mérkőzés döntetlenül végződött, az alacsonyabb osztály­ban szereplő hercegszántóiak nyerték el a kupát. 1984. Gödi TSZ SK-Ménfőcsanak 2-0. Szé­kesfehérvár, Sóstói stadion, 10 000(!) néző. Ennek bizony, már több mint 30 éve... 1994. Kisszállás-Nyírcsaholy 1-0. Kispest, Bozsik stadion, 2500 néző. A kétezer lelkes Nyírcsaholyból minden tizedik lakos ott szur­kolt a lelátón. 2003. Szár-Enese 3-1. Puskás Ferenc stadi­on, 1500 néző. A Szabad Föld Kupában az utolsó gólt az enesei Majlinger rúgta: a 16- osról ívelt a jobb felső sarokba. A gólszerző bekerült lapunk krónikájába - s kitétetett a pont a Szabad Föld Kupa negyven­éves történetének végére... Palágyi Béla rovata Az utolsó kupagyőztes: a Szár csapata FOTÓ: KOSZTICSÁK SZILÁRD, MTI

Next