Szabad Föld, 2016. július-december (72. évfolyam, 27-53. szám)
2016-09-09 / 37. szám
A vidék családi hetilapja ♦ 2016. szeptember 9. JOGI ESETEK Fölösleges hergelni a bírót E heti esetünk kevésbé komoly jogi dilemma, inkább afféle bírósági anekdota a kreatív védelmi stratégigiáról egy büntetőperben. A terhelt ellen kétrendbeli testi sértés és kifosztás volt a vád. A vádlott a per során megállás nélkül trágár módon gyalázta a bírót, aki végül megelégelte a dolgot, és becsületsértés miatt büntetőeljárást kezdeményezett ellene. Mellesleg hozott egy ítéletet, melyben nyolc év hat hónap szabadságvesztést szabott ki rá. Mindezt persze csak azután, hogy a bíróság elutasította a vádlott kezdeményezését, aki azzal kérte az ügyében ítéletet hozó bíró kizárását, hogy az elfogult, mert pert indított ellene. A perekben a felek gyakran érzik úgy, hogy a bíró nem szimpatizál velük, a tipikusnak mondható tárgyalásvezetési stílus még egy polgári perben is okozhatja ezt az érzést. Ez azonban soha nem elég ahhoz, hogy a bírót kizárják. Mindez fokozottan érvényes a büntetőperekre, ahol a vádlott még többször úgy érzi, hogy a bíró ellene van. A büntetőeljárási törvény tételesen tartalmazza azokat az eseteket, amikor a bíró kizárását eredményesen lehet kérni. A büntetőeljárásban szigorúan elkülönített szerepek vannak: a nyomozó hatóság nyomoz, a vádhatóság képviseli a vádat, a terhelt védekezik. A sértett és a tanú szerepét megint nem lehet a fentiekkel összekeverni. A bíró pedig kizárólag bíráskodik, nem lehet közben az ügy tanúja is például. De nem lehet a bíró ezek bármelyikének hozzátartozója sem. Ezen túl egy általános kizárási ok van, amely úgy szól: ki kell zárni azt a bírót, akitől az ügy elfogulatlan megítélése nem várható. Ebben az esetben a vádlott stratégiája az volt, hogy először jól magára haragítja a bírót, majd elfogultságra hivatkozva kéri a kizárását. Az elfogultság azonban csak első ránézésre tűnik könnyen hivatkozható szabálynak, ugyanis egy büntetőbírónak tudnia kell az ellenségesen viselkedő vádlottat kezelni. Nagyon konkrét és erős, az ügy megítélését lényegileg befolyásoló elfogultságot kell bizonyítani, ami itt nem sikerülhetett. A vádlott ezért arra hivatkozott, hogy a bíró sértett az általa indított becsületsértési ügyben, ezért bíróként ki kell zárni. Ezt azonban a másodfok azzal ütötte vissza, hogy a bírót csak a becsületsértési ügyben lehetne bíróként kizárni, hiszen az alapügyben nem lett attól sértett, hogy egy másik cselekmény miatt magánvádas eljárást indított. Dr. Tanács Gábor A felvétel 1952-ben készült Szegeden, az ipari tanulóiskolában. Jó iskola volt, ott szereztem ácsszakmát. A képen a felső sorban jobbról a hetedik vagyok. Most töltöm be a 83. évet, de még ma is örökmozgó vagyok. Takács András Kisszállás UNOKÁJUKKÉNT SZERETNEK. Kedves nagyszüleink több évtizede előfizetői a Szabad Földnek, az ő szüleik pedig első megjelenésétől fogva járatták. Nagyapánk, Czégény Imre 1936. augusztus 29-én született Csobajon, nagymama, Czégény Imréné, Ilona pedig 1941. augusztus 22-én Fehérgyarmaton, Bashalomban ismerkedtek meg, ahol nagyapánk juhászként dolgozott a téeszben. Nemsokára házasságot kötöttek: nagymama születésnapján, 1958. augusztus 22-én. Házasságukból három gyermek született - 1959-ben Imre, 1964-ben Árpád és 1968-ban Andrea -, akiket mindenben támogatnak mind a mai napig is. Házasságkötésük után Csobajra költöztek, ahol nagymamánk a téesz varrodájában, illetve csavargyárában dolgozott. Az akkori körülmények ellenére sikerült juhokat vásárolniuk, és nagyapánk a saját juhokkal folytathatta a juhászatot, egészen addig, míg bevonult katonának. A katonaság után hajósként dolgozott, de az állatok iránti szeretete mindig megmaradt, így a hajósévek után újra a juhászatban találta meg örömét. A mai napig tevékenyen részt vesz az állatok gondozásában. Most is Csobajon, a Délibáb úton laknak, s gyermekeik mellett nyolc unoka és négy dédunoka igyekszik szebbé varázsolni a mindennapjaikat. Mindehhez hozzátartozik, hogy ők a gyermekeik házastársát is a saját gyermekükként, unokáik férjét, feleségét, párját is a saját unokájukként szeretik. Én, Szarka Tamás, a legújabb unokanő is ezt hamar megtapasztalhattam. Renátával ez év augusztus 20-án kötöttünk házasságot, és jó érezni, hogy rám is úgy tekintenek, mint unokájukra. Én is nagyon megszerettem őket, és nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy az esküvőnket velük együtt ünnepelhettük. Születésnapjuk és az ő házasságkötésük 58. évfordulója alkalmából az egész család - gyermekeik, menyük, vejük, az összes unoka és házastársuk, párjuk (vagyis az új unokák) meg a dédunokák - nevében szeretettel köszöntjük őket, és kívánunk nekik hosszú, boldog életet! Szarka Renáta és Szarka Tamás unokák, szarkatamas079 @ gmail.com Az olvasó oldala VÁRJUK olvasóink kérdéseit, kéréseit, hozzászólásait cikkeinkhez, riportjainkhoz. Küldjön egy képet rovatunk szívesen ad helyet érdekes felvételeknek életük, családjuk, környezetük emlékeiről és jeles eseményeiről, nevezetességeiről, múltról és jelenről. Címünk: 1036 Budapest, Lajos u. 48-66., B épület, II. emelet. segítsünk egymáson A 06-59/319-504-es telefonszámon lehet felhívni az alábbi levél küldőjét: „Idős, beteg asszony vagyok, egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei faluban élek. Eltartót keresek, ittlakással, hatvan éven felüli, nyugdíjas házaspárt vagy egyedülálló asszonyt. Egy családnak megélhetést adó nagy kertem van, állatot is lehet tartani. Csak megbízható, becsületes, káros szenvedélyek nélküli emberek jelentkezzenek telefonon vagy Gyógyfürdő jeligére, részletes levélben a szerkesztőségben.” Lakatos Szilvia a 4557 Besenyőd, Kossuth út 103. címről írt (telefonszáma 06-30/356-9426): „Öt gyermek édesanyja vagyok, egyedül nevelem őket, az apjuk nem törődik velük. A legnagyobbnak, a 11 éves kislányomnak hiányzik a bal keze, ő súlyos beteg, a többiek életkora 9, 7, 6 és 3 év. Albérletben lakunk, mire kifizetem, élelemre alig jut, és most, hogy megkezdődött az iskola, az óvoda, inhára és egyéb dolgokra is több kellene. Nagy szükségünk lenne élelmiszerre, de bármilyen segítséget hálával fogadunk." Hirdetés Nekem a Bors... ma készpénzt Bors - napilap és magazin egyben! KIKAPCSOLÓDÁS