Szabad Föld, 2018. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)

2018-03-02 / 9. szám

A vidék családi hetilapja ♦ 2018. március 2. férjemtől, Payer András énekestől. Én neveltem a lá­nyunkat, ki kellett valamit találnom, hogy meg tud­junk élni. Nem akartam az egyre ritkább bemutatókra hagyatkozni, elmentem egy butikba dolgozni. Egyszer behívtak a televízió délelőtti adásába, a divatról be­szélgettünk. Annyira megtetszett a szerkesztőnek, hogy felkért rendszeres szereplőnek. Ezen felbuzdulva, összeállítottam egy divattal foglalkozó műsortervet, amire igent mondtak. Két éven át havonta egyszer je­lentkezett a Novo moda magazin, nagyon élveztem. Rendeztem egy-két meghökkentő divatbemutatót is, például Zoób Katinak. Sorra tárultak ki az ajtók, még újságcikkeket is írtam. Modelliskolát nyitottam, úgy éreztem, van mit átadnom a fiataloknak. Azokat sem küldtem el, akik nem tudták fizetni a tandíjat. Hogy ne vigyem csődbe a vállalkozásomat, muszáj volt abba­hagynom. Érdekes, manökenként mindig lámpalázas voltam, végül is magamat kellett mutogatni, ezekkel a munkáimmal viszont szárnyaltam, mert a háttérben maradhattam. Vége lett a tévés magazinnak is. Anna életében nehéz idők jöttek. Minden divatbemutatóra meghív­ták, némelyikre el is ment, végül meghozta a dönté­sét. Nem akarta fájdítani a szívét, jobbnak látta, ha kiszakítja magát abból a világból, amelyet a véglete­kig szeretett. Lehúzta a redőnyt. Befejezte. „Házias­­­­szony lettem” - említi újabb életének kezdetét. Idős édesanyjáról gondoskodik, férjének és lányának nyu­godt hátteret teremt a munkájához. Sűrű az időbeosz­tása, mindig akad valami elintéznivalója. Szinte futó­lépésben halad, így a bevásárlást is pillanatok alatt elintézi. Hogy felismerik-e az utcán? Előfordult, hogy valaki tovább nézte a kelleténél, mintha már látta volna va­lahol, de nem tudta hová tenni. - Négy évembe került, mire túltettem magam, hogy vége - árulja el őszintén az egykori sztármanöken. - Negyven éve búcsúztam el a kifutóktól, húsz éve a háttérmunkát is abbahagytam. Ma már nem hiányzik egyik sem. De ha valaki azzal hívna fel, hogy Safikám, arra gondoltam... az megtisztelő lenne. Lánya egészen más pályát választott, a filmvilág­ban találta meg a feladatát. Safi testvére Safranek Károly színész volt (néhány éve fiatalon meghalt), és ő maga is kapott egy szerepet a hetvenes évek végén Szinetár Miklós Az erőd című filmjében. - Jól érzem magam a bőrömben - szögezi le végül Anna, akinek haja őszbe vegyül már. - Sokat vagyok idős emberek között, úgy szépek, ahogy vannak. Nekem sincs gondom a korommal. Ezzel együtt a plasztikázást sem ítélem el, apróbb beavatkozást még én is vállalnék, de az ilyesmi egyszerűen nem fér bele a mindennapjaimba és az életembe. Különben meg azt vallom: a porcelán törötten is porcelán. Borzák Tibor Történetek Kemény osztrák dió MEGLEHETŐSEN RITKA, hogy egy francia multicég magyar vezetőt nevezzen ki ausztriai vállalatának élére. Pósfai Gáborral, a Decathlon hazai vezetőjével ez történt. Sőt, egy olyan piacot bíznak rá, ahova már kétszer próbáltak belépni, sikertelenül. A Magyar Asztalitenisz Szövetség egykori alelnöke számára nem ismeretlen a kitartás és a küzdő szellem. - Budakeszin nőttem föl egy panel­lakásban, a négy fiútestvér közül én vagyok a harmadik a sorban. Édesapám az Apáczai Csere János Gimnázium tanára, majd igazgató­ja volt, édesanyám a Városmajori Gimnáziumban tanított. Elit közép­iskolák, fizika-matek szakosok mindketten, azt gondolhatnánk, teljes elszántsággal arra törekedtek, hogy a gyerekeik se adják alább. De egyáltalán nem. Nekem a sport lett a mindenem, hétévesen kezdtem pingpongozni. Tízévesen már a Postás Egyesület színeiben orszá­gos versenyekre jártam, 13 évesen pedig harmadik lettem a magyar bajnokságon. A szüleim elfogadták a sportszenvedélyemet - mesél Pósfai Gábor a gyerekkorról. Az otthon kapott értékrend és a sportolásnak köszönhető kitartás, küzdő szellem az egész életét meg­határozza. Gondolta, sportriporter lesz. De egy diploma mégis kellene, ezért elvégezte a Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karát, majd egy sportmarketingcégnél kóstolt bele a munka világába. 2005-ben végzett az egyetemen - ugyanebben az évben jött a Decathlon Magyar­­országra. Egy egész napos, angol nyelvű interjú után felvették. Talán nem véletlen, hogy Gábor az ütős részleg vezetője lett; utólag azt mondta a francia igazgató, azért kapta ezt a területet, mert ő már akkor tudta, mekkora lehetőség van a fiatal férfiban. „Dehogy tudta! Akkor nem a legkisebb részlegre tett volna” - mondja Pósfai Gábor ne­vetve, de fél év múlva megkapta a legnagyobbat, a hegyvidék-túra szekciót, két év múlva már Győrben volt igazgató. Aztán jött a dunake­szi üzlet vezetése, majd regionális igazgató lett, 29 évesen pedig már az országos vezetői székben ült. A vezetése alatt eltelt hét évben a vállalat forgalma a háromszorosára, nettó 53 milliárd forintra nőtt. A budaörsi üzlet a világ második legnagyobb Decathlonja, 190 ezer terméket árusítanak.­­ Nincs titok. Talán a legfonto­sabb, hogy tanultam a rossz dönté­seinkből. A válság alatt nálunk is erős visszaesés történt, és elkövet­tük a három fő bűnt: emeltük az árakat, sok embert elküldtünk, va­lamint megszüntettük a pluszese­ményeket, rendezvényeket. Ez hosszú távon visszaüt. Amikor jött a vasárnapi boltzár, már senkit sem küldtünk el, azt mondtuk, hat napon át is szükségünk van azokra az emberekre, akikre eddig. Az élet igazolta, hogy jó döntés volt. A másik meghatározó mozzanat az üzletpolitikánkban, hogy minden dolgozó azt érezze, fontos és meg­határozó szereplő a vállalat életé­ben. Egymást követő három évben elnyertük a Legjobb Munkahely címet, ez önmagáért beszél. Pósfai Gábor egy öt- és egy hét­éves kislány boldog édesapja, aki­nek az élet minden területén fontos a tolerancia, az együttműködés, az elfogadás. Keresztény szellemiség­ben nevelkedett, ami számára nem a külsőségeket jelenti, hanem azt, hogy mindennap ezen értékek sze­rint éljen.­­ Szomorúan látom, hogy egyre nagyobb teret kap a gyűlölet és az intolerancia, egyáltalán nincs vita­kultúra az országban. Azt gondo­lom, az értelmiségnek nagy felelős­sége van ebben. Nyoma sincs rajta az igazgatói kimértségnek. Négy nyelven beszél, imád koncertekre járni, egy jó banda kedvéért akár külföldre is kiruccan a feleségével. A pingpong megmaradt az életében, edzésekre és versenyek­re is eljár, egy ideig a Magyar Asz­talitenisz Szövetség alelnöki teen­dőit is vitte a vállán. Örömmel látja, hogy a magyarok egyre többet spor­tolnak, a családtagok együtt pattan­nak bringára, mennek görkorizni vagy túrázni. Amíg korábban egy cipőt használtak akár négyféle sporthoz is, ma már tudatosabban vásárolnak. Üzlethálózatuk népsze­rűségének ez a titka, a jó minőség­hez elfogadható ár párosul. - Nem lesz könnyű dolgom Ausztriában, mert az osztrákok rossz minőségűnek tartják azt, ami olcsó. Elég nagy a konkurencia, sok az osztrák márka, majdnem min­denki sportol, és már mindenki a jól bevált helyeken vásárol sport­­felszereléseket. Határozatlan időre megyek a családommal, egy ilyen megbízás általában 3-5 évig tart. Most legelőször is a kislányom fé­lelmeit kell eloszlatni, aki azért aggódik, hogy senki sem fogja ér­teni, amit magyarul mond, és neki is gondja lesz abból, amit németül mondanak körülötte. Kihívás lesz az egész családnak, de megpróbá­lunk helytállni. Aztán mindenkép­pen hazajövünk. Magyarországon szeretnék élni. Biczó Henriett NÉMETH ANDRÁS PÉTER FELVÉTELE

Next