Szabad Föld, 2018. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)

2018-03-23 / 12. szám

A vidék családi hetilapja ♦ 2018. március 23. - És maguk? - Mink már ezt megszoktuk, kötődünk ide. Nem emelik a fizetést, de nem tudunk ellene tenni semmit. - Megél ebből a család? - Nincsen család. - Azt mondják, cigarettára meg italra költik azt a kis pénzt. - Mink­egyiket se folytatjuk. - Ha tanulnának valamilyen szakmát, találhatnának jobb állást. - Felnőtten már nem úgy fog az agya az embernek. Kifogyunk a mondanivalóból. Visszafelé az érparton az idős férfi készül hazafelé, ebédelni. Hirtelen ötlettel megkérdem, az ő gyermekei mivel foglalkoznak. - Egyik fiam mérnök lett, a másik hangtechnikus. Budapesten meg a környé­kén laknak. Segítettem nekik lakást venni. Van negyven hektár földem, de már nem művelem, a gépeimet is eladtam. Négy vagy öt nagygazda kezében van itt az összes föld. - A gyerekei nem tudnának hazajönni? Előre vinni, fölemelni Tótkomlóst? - Hát mi van itt, miféle értelmes ember­nek való állás? Néhány hely az önkormány­zatnál, iskolában, postánál - de az is mind be van töltve. ELLENTMONDÁSOS HELYZET Egy korai hatvanas asszony azért maradt közmunkás, mert régebben otthon kertészke­dett, és a piacra vitt áruból egészítette ki az 54 ezer forintot. Kicsiben már alig éri meg termelni, mert nem tudni, el lehet-e adni a terményt, és ha igen, az ára fedezi-e a költ­ségeket. Most azonban megbetegedett a férje, édesanyja pedig már régóta állandó felügye­letet igényel. A hölgy talán elmehetne piaci munkahelyre - de onnan nem lehetne min­den délben hazaszaladni, hogy ránézzen a beteg családtagokra. Mostanra tényleg leginkább a söprögetés maradt. - Mondták már, hogy utcaseprők va­gyunk. Na és ha azok, az talán nem ember? - kérdez vissza Békéssámsonban a főtéren levelet gereblyéző két asszony egyike. - Va­laha régen, míg voltak főállású hivatalsegé­dek, szépek voltak a közterületek. Aztán évekig mindent fölvert a gaz - csak akkor lettek újra gondozottak az utcák, parkok, amikor a közmunkások elkezdték ápolni őket. A békéssámsoni közmunkások közül is sokan elmentek piaci állásba. Az egyik ge­reblyéző hölgy, Braun Károlyné úgy emlék­szik: nem is olyan régen még 78-an voltak, ma már csak 33-an. Hódmezővásárhely van viszonylag közel, az ottani porcelángyárba a fiatal nőket vették föl. A szentesi Hungerit baromfifeldolgozó kínál még szalagmunkát - az 54 kilométeres távolságon naponta munkásbusz ingázik. Ugyancsak a baromfi­ipar várja a dolgozókat Orosházán és Mező­­kovácsházán. Fazekas Istvánná, a másik békéssámsoni közmunkás az 55. évében jár, van egy kisko­rú gyermeke, és végigpróbálta már a barom­­fivágóhidakat, ízületei nem bírják a hideget, a folyamatos állást. Braun Károlyné 2000 és 2008 között 12 órázott Kovácsházán, és már akkor keresett 54 ezer forintot. Akkor ol­csóbb volt még a kenyér és a tej. Közmunká­ban több bért nem kap, de itt legalább lehet pihenni, és a magas vérnyomás miatt sem szűrik ki az embert az orvosi vizsgálaton. A két asszonynak egy huszonéves fiatalem­ber talicskázza a falevelet. Nevét nem árulja el, csak azt, hogy „mentális betegsége” van. - Nehezebben tudok gondolkodni, mint a többiek - mondja. - Járt-e valamilyen iskolába, hogy kita­nuljon egy mesterséget? - Tanultam cipésznek, egyszer meg bőr­díszművesnek, de egyikkel sem kaptam mun­kát. Egy darabig Tótkomlósra jártam a láda­gyárba, de onnan is elküldték. Ellentmondásos a helyzet, a fiatalember ugyanis azt mondja, nincs meg a 8 általánosa - „nem engedték föl nyolcadikba 16 éves ko­ráig” -, ha pedig ez így van, akkor csak néhány egyszerűbb OKJ-s szakmát tanulhatott: 8 álta­lános nélkül lehet ma valaki Magyarországon szobafestő, sütőipari és gyorspékségi munkás, csontozó, esetleg kukáskocsis vagy mézeskalá­­csos. De ki tudja, a közmunkásoknak kötelező téli gyorstalpalókon mi mindent próbáltak ta­nítani - hogy abból az oktatást végző cég többet nyerjen, mint akit oktattak. Tanács István Riport A Trófeás foltozás árciusba fordult a tél, a hegyekből hófelhők ereszkedtek a mezőkre, ám a kép mégsem tűnt idillinek: a folyóvölgyben kanyargó úton aszfaltozó masina araszolt kátyúról kátyúra, mögötte törpe úthenger tömörítette a bitumenes kőzúzalékot. Az idő errefelé már évek óta lyukasra vágta az utat. Mondták is a helyiek, hogy át is adhatnák a Nemzeti Szlalom Szövetségnek, ha volna ilyen, netán dokumentumfilmet forgathatna itt valamelyik televíziós társaság, Magára hagyott út címmel. Talán csak a környék gumijavító műhelyé­nek tulajdonosa örült annak, hogy a fagy minden évben kimarta az aszfaltot, a jég meg kitolta az út összes alkotóelemét, még azt is, amit soha bele sem tettek. A gumis szakember már azon törte fejét, hogy nyit egy másik műhelyt is, két faluval arrébb, amikor az állam­titkár nyáron, augusztus 20-án, egy szarvaspörkölt és két túrós palacsinta elfogyasztása között bejelentette, hogy mire eljő a választások ideje, isten színe előtt és becsületszóra újrahúzzák a hegyek között futó aszfaltkígyót, ami jobban ellenáll fagynak, szélnek, teher­autók súlyának, pótkocsik pattogásának. És ittak rá pálinkát meg édes bort, majd amikor a kátyúk között elszlalomozott az államtitkár autója, a helyiek közül néhányan integettek is, mások meg a szívükre tették tenyerüket, hogy lám, jól bánik velük az élet. Aztán elmúlt a nyár, az ősz sokáig nyújtózott, de az aszfaltkígyó csak nem akart felbukkanni egyik dombtetőn sem. Mentek is az emberek, hogy lássák, az út másik végén a gépek hozzáláttak-e már a terítésnek, de amott is ugyanazt látták, mint emitt. A szél fújt, az eső esett, a nap sütött. Mondta is valaki, hogy talán lőni és főzni kéne megint szarvast, pörköltnek, ragunak, mindegy is, minek, csak bográcsban, hátha annak illatára megjelenik az államtitkár, és eszébe jut, mit ígért az augusztusi forgatagban, de a vadászszakács ekkor kénytelen volt színt vallani: az ígéretek szarvasát már nyáron is a fagyasztóláda mélyéről lőtte. Most ugyan teríthetne vaddisznót, esetleg spékelhetne üregi nyulat, szalonnával, fokhagymá­val. Ekkor csönd támadt. Az egybegyűlt helyiek úgy érezték, mindenre megkapták a vá­laszt: átok ül rajtuk. Friss szarvast kellett volna a bográcsba vágni. Abban is egyetértet­tek, hogy ígéret ide, ígéret oda, az államtitkár eszén nem lehet túljárni. Fagyott szarvas­húsból csak foltozásra futja. Új aszfaltútra nem. És miután erre a felismerésre jutottak, még örömködtek is a foltozóknak. Lám, mégiscsak fáj a gondviselés szellője: a választá­sokra betemetett kátyúkon mehetnek szavazni. Aztán, hogy mit hoz a jövő, ki tudja. De azt megfogadták, hogy lőnek majd egy szarvasbikát. Vastag húsosat. Trófeáját meg odaadják az államtitkárnak, hátha akkor elhozza hozzájuk a rendes utat. F. Tóth Benedek Hirdetés CSALÁDI KIKAPCSOLÓDÁS A DRÁVA HOTEL****-BEN Foglaljon még ma: www.dravahotel.hu Négycsillagos pihenés Csendes, nyugodt környezet Bőséges félpanziós lakoma Gyerekbarát szolgáltatás Nyári csúszdaparkos kaland Kisállatsimogató és játszótér Garantált családi élmény 7815 Harkány, Bartók Béla u. 1. Telefon: +36 72 / 580 980 E­mail: reservation@dravahotel.hu facebook Dravahotel Thermal Resort Harkány**** 1ttttmj/icuvidrava_hotel Q Draya Hotel THERMAL RESORT ★★★★ HUNGARY HARKÁNY w.d rava h oteI.h u Jobb, műit otthon! Dráva Hotel Thermal Resort****

Next