Szabad Föld, 2019. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-04 / 1. szám
A vidék családi hetilapja ♦ 2019. január 4. Interjú Napló Trianonról • m I I JOVŐRE LESZ SZÁZ ÉVE, hogy 1920. január elején a magyar küldöttség megkezdte tárgyalásait az I. világháború lezárása érdekében. A delegáció naplóját a Történettudományi Intézet Zeidler Miklós szerkesztésében nemrég adta ki. A kutatóval a történelmünket azóta is meghatározó időszakról beszélgettünk. - Sorsdöntő időket élt Magyarország azokban a hónapokban, vagy a delegáció tagjai már csak díszletül szolgáltak egy színi előadásban? - A békeküldöttség érdemben már nem tudta befolyásolni az eseményeket, még ha néha-néha fel is csillant a remény némi változtatásra. Ennek nyoma van a naplóban is. - Mielőtt erről beszélgetnénk, kérdezem, hogy miként bukkant a naplóra? - A békeküldöttség titkárának, Praznovszky Ivánnak az életrajzát írtam meg, s ennek megjelenését követően került hozzám a delegáció eredeti naplója, amelyet Wettstein János követségi tanácsos készített. A család egyik tagja őrizte meg a naplót, amelyben napról napra követhetjük a küldöttség munkáját. - A történészeknek eddig nem is volt tudomásuk a naplóról? - Ez ennél bonyolultabb kérdés. A naplónak van egy másik változata is, amelyet a szintén küldött Csáky István gróf állított össze. Ennek az angol fordítása 1939 óta ismert. A határrevíziók idején adták ki propagandisztikus céllal. Ezt vetettem össze a Wettstein-féle naplóval. - Mire jutott? - A két napló tartalma nagyrészt azonos, de mindkettő tartalmaz olyan részleteket, amelyek a másikban nem szerepelnek. Az olvasó a most kiadott kötetben mindkét napló szövegével megismerkedhet, ráadásként pedig bőséges jegyzetanyaggal, korabeli érdekességekkel láttam el, ami által a nemzetközi diplomácia kulisszái mögé pillanthat, akárcsak 1920 Párizsának életébe, vagyis azokba a közegekbe, amelyeket a delegáció tagjai is érzékeltek. Említette, hogy a küldöttség érdemben nem tudta befolyásolni Magyarország sorsát. A képessége hiányzott hozzá, vagy eleve a lehetetlenre vállalkozott? - Azt, hogy Magyarországot feldarabolják, gyakorlatilag már 1918 elején eldöntötték a későbbi győztes hatalmak. Ezt csak úgy lehetett volna elkerülni, ha a központi hatalmak nyerik meg a háborút. - És erre semmilyen esély nem volt? - Összetett kérdés, ami a trónörökös meggyilkolásáig nyúlik vissza. Akkor még akár lokális is lehetett volna a háború, de a merénylet és a hadüzenet között eltelt hónap során egyértelművé vált a diplomácia számára, hogy a hadüzenet totális háborút indít el. Mert a szerbeket nem fogják magukra hagyni az oroszok? - Pontosan, és ha az oroszok hadat üzennek a Monarchiának, akkor a németek a Monarchia segítségére sietnek, az oroszokat pedig az angolok és a franciák fogják védeni. Ferenc József tisztában volt azzal, hogy hadüzenetével egy totális háborút indít el. Ez viszont gyakorlatilag csak egyetlen módon nyerhető meg: villámháborúval. - Mire őszre lehullanak a falevelek... - Elát igen... Ehhez képest mire beállt a tél, az oroszok már átlépték a Kárpátokat, Budapest közvetlen közelében pedig védelmi erődítéseket kezdtek építeni. Ezek használatára végül nem került sor, az oroszokat sikerült a Kárpátokon túlra szorítani, de a villámháború terve végleg kútba esett. Nem ekkor kellett volna békét kérni? Hiszen az antant erőforrásai, utánpótlása a gyarmataik révén gyakorlatilag kimeríthetetlenek voltak, szemben a központi hatalmakéval. Igaz, ám ennek ellenére az Egyesült Államok 1918- as hadba lépéséig egyáltalán nem látszott lefutottnak a háború kimenetele, sőt! Bár váltakozott a hadi siker, a Monarchia ellenségei egymás után kapituláltak. Szerbiát végül német segítséggel legyőzte, Romániát az 1916- os erdélyi betörés után szintén, Oroszország pedig a forradalmat követően esett ki a hadviselő felek közül. Már csak Olaszországgal - illetve kisebb erőkkel Franciaországgal - harcoltunk, ám velük is jobbára a saját területükön. A háború sorsát tehát végül Amerika hadba lépése döntötte el. - Bár a hadi képességeit akkor még nem ismerte a világ, de az ötven hadosztályban felvonultatott egymillió front katonája akkora erőt kötött le, amellyel szemben a német hadigépezet is tehetetlen volt. A háború elveszett. - Tudom, utólag mindig könnyű okosnak lenni, de a háború alatt tényleg nem látták a központi hatalmak vezetői, hogy az antant a kimeríthetetlen utánpótlása miatt verhetetlen? - Dehogyisnem! Az agg Ferenc József ugyan makacsul hitt a győzelemben, ám a halála után trónra lépő IV. Károly egyáltalán nem volt erről meggyőződve. El is juttatta a franciákhoz a sixtusi levelet. - Ez a közvélemény előtt talán kevéssé ismert dokumentum. - Sixtus pármai herceg a császár sógora volt. Ő közvetített a Monarchia és a franciák között, akik azonban elutasították a békeajánlatot, sőt nyilvánosságra is hozták azt. - Mit szóltak ehhez a németek? - Károly szégyenben maradt Vilmos császár előtt, aki elérte, hogy a megbízhatatlan szövetséges hadereje ettől fogva a német hadigépezet függésében működjön. A Monarchia 1918 folyamán még kétszer próbálkozott fegyverszüneti ajánlattal, az antant azonban ismételten elzárkózott. - 1920 elejére pedig számunkra is minden eldőlt. - Úgy fogalmaznék, hogy a békeküldöttségnek gyakorlatilag nem volt befolyása a dolgok menetére, de teljes mértékben még nem dőlt el minden. Egyrészt Apponyi január 16-i beszédét követően márciusban az angolok és az olaszok hajlandónak mutatkoztak a határok bizonyos módosítására, másrészt a franciákkal is ebben az időben folytatott a magyar diplomácia titkos tárgyalásokat. Apponyi beszédét említette. Ezek szerint a delegációnak mégis volt mozgástere? - Igen, az ő beszédét említettem, de azt romantikus elképzelésnek tartom, hogy a diplomáciában egy jó és felkészült szónok egymaga meg tud fordítani dolgokat. Apponyi legfeljebb egy korábban már megtöltött pisztoly ravaszát húzta meg. Vagyis az angolok és az olaszok elgondolkodtak azon, hogy érdekük-e a francia túlsúly a térségben, s a beszéd apropót szolgáltatott a két miniszterelnöknek a cselekvésre. Össze is jöttek Londonban, ahová azonban a magyarokat meg sem hívták. És amiből végül nem lett semmi. - Ennek oka az apparátus ellenállása lehetett. Különösen a briteknél, ahol a külügyminisztérium nem támogatta Lloyd George miniszterelnök javaslatát. - Mit kell tudnunk a titkos francia-magyar tárgyalásokról? - 1920 januárjában Franciaországban elnököt választottak. Ezen Clemenceau alulmaradt, s csalódottságában a kormány éléről is távozott. A francia külpolitika kissé nyitottabb lett, s egy rövid ideig a magyarokra is más szemmel néztek. Ők azon gondolkodtak el, hogy miért csak az utódállamokkal építsék ki a kapcsolataikat, miért ne vegyék be abba a magyarokat is. - Abszurdnak tűnik az elképzelés, hogy Magyarország menten szövetséget köt a szétdarabolását leginkább szorgalmazó országgal. - Lehet, ám ne feledje, a tárgyalási pozíciónk is erősödhetett volna ezáltal, aminek következtében a határok végleges megállapításában is kedvezőbb helyzetbe kerülhettünk volna. Később pedig egy másféle külpolitikai irányultság esetén talán a következő nagy világégésben is mások lehettek volna a szövetségeseink. - Mit kértek volna cserébe a franciák? - Elsősorban nagyobb gazdasági befolyást, például a vasútjaink felett. - Min bukott meg az elképzelés? - Az angolok tudomást szereztek róla, és természetesen zokon vették a hátuk mögötti egyezkedést, csakúgy, mint Magyarország ellenséges szomszédai. A botrány elmosta a megegyezés lehetőségét. Ráadásként pedig ismét megerősödött a régi francia külügyi irányvonal. Ez az ajtó tehát szintén bezáródott. Egyetlen lehetőségünk a békeszerződés aláírása volt. Az ország lakosságának fele, területének kétharmada pedig kikerült Magyarország fennhatósága alól. A „kaland”, amibe az ország 1914-ben bocsátkozott, teljes kudarccal végződött. Én azért nem értékelnék ennyire sommásan. Az utódállamok területi követelései ugyanis jóval nagyobbak voltak annál, mint amit a trianoni béke rögzített. A szerződés azt is szentesítette, hogy ezek a területek végül mégis az ország határain belül maradtak, ezt ne feledjük. Hardi Péter