Szabad Föld, 2021. október-december (77. évfolyam, 39-52. szám)
2021-12-03 / 48. szám
Hazai élet KRIMINALISZTIKAI KABINET Az országban egyedülálló módon kriminalisztikai oktatókabinetet alakított ki a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság - tájékoztatott az MTI. A szegedi határrendészeti kirendeltség épületében két, vagyon elleni bűncselekmények helyszíneinek beállított, egy-egy élet elleni bűncselekmény és rendkívüli haláleset helyszíneit szemléltető termet, valamint egy bűnügyi technikai laboratóriumot alakítottak ki - tudatta Pólyák Zsolt megyei rendőrfőkapitány. A kabinet elsődleges feladata támogatni a Szegedi Tudományegyetem jogászhallgatóinak, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem frissen végzett rendőrtiszti állományának a gyakorlati képzését. EHETŐ BABAPISKÓTÁK A Szupermenta-termékteszten 24 babapiskótát, illetve babapiskótajellegű terméket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei. Élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból egyikkel sem volt gond, de nyolc terméknél előfordultak jelölési hibák. Gond volt az aromával bevitt színezék feltüntetésének hiányával, a tápértékjelöléssel és az összetevők felsorolásával is - írta az MTI. FELÚJÍTOTT IDŐSOTTHON Esztergomban csaknem 300 millió forintos beruházással felújították a Szent Vincéről elnevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Társulatának épületében működő szociális otthont, ahol 73 idős embert gondoznak - közölte a munkálatok projektmenedzsere az MTI-vel. Szécsiné Marton Éva tájékoztatása szerint a nyílászárók cseréjével és a fűtési rendszer korszerűsítésével az épület energiafogyasztása nagymértékben csökkent, jobb körülményeket teremtettek az ellátottaknak. Az intézmény az egyházak épületenergetikai fejlesztéseire kiírt pályázaton nyert támogatást európai uniós forrásból. ISMÉT MEGNYÍLHAT A VÁR Nyolcszázmillió forintos költséggel megkezdődött Várgesztesen az omlásveszély miatt 2013-ban bezárt vár állagmegóvó felújítása - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A munkálatok során megőrzik az 1340 körül épült vár legutóbbi formáját A Várgesztes községtől délre álló vár első épületeit akkor építették, amikor Nagy Lajos király utasítására a Csák nemzetség vára helyén egy kényelmesebb vadászkastélyt alakítottak ki. A később megerősített létesítmény a török háborúk alatt többször gazdát cserélt, majd a lakosság a kövek egy részét a környékbeli építkezésekhez elhordta. 2021. december 3. ♦ A vidék családi hetilapja Versenyben újul a Nyugati Tizenkét világhírű építésziroda versenyezhet a Nyugati pályaudvar és környezetének megújítására kiírt, nyílt nemzetközi tervpályázaton - jelentette be Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a közösségi oldalán. A következő években a Nyugati pályaudvar és környezete teljesen megújul. A föld alatt vasúti mélyállomás épül, amely a felszínen megmaradó vágányokkal együtt sokkal több utast és vonatot tud majd fogadni, gyorsabban és kényelmesebben. Új közösségi tér lesz a műemléki Eiffel-csarnok, és a Nyugati tér is átalakul: bezöldül és megszűnik a „szocialista tájseb, a térbe belerondító autópálya”, a Nyugati-felüljáró. A belváros szívében - a vágányok és az állomás föld alá helyezésével - 23,5 hektár, vagyis csaknem két városmajornyi terület szabadul fel használatra. A helyén új városrész születik középületekkel, minőségi közterületekkel, vadonatúj közparkkal, zöldfolyosóval a Nagykörúttól egészen a Városligetig - ismertette Fürjes Balázs. Októberben indult a kétfordulós, nyílt, nemzetközi építészeti tervpályázat, és a hatalmas érdeklődés minden várakozást felülmúlt. Négy kontinensről 36, köztük több világhírű, komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező építésziroda és mérnöki konzorcium jelentkezett. Az irodák többsége az elmúlt 15-20 évben részt vett Európa nagy történelmi vasútállomásainak megújításában: Bécsben, Amszterdamban, Zürichben, Rotterdamban és Londonban. A Budapest Fejlesztési Központ objektív és átlátható szakmai rangsorolás alapján tizenkét építészcsapatot választott ki a harminchatból. A tervpályázat második fordulójában ők készíthetik el a Nyugati pályaudvar és környezetének megújítására vonatkozó terveket. A második fordulóba japán, brit, francia, holland, magyar, spanyol, svéd, olasz és osztrák tervezőirodák jutottak be, és a külföldi irodákkal összeállva öt magyar iroda is bejutott a második fordulóba, többségük a helyismeret mellett műemléki épületek megújításában is komoly tapasztalattal rendelkezik. A pályázatok beadási határideje: 2022. március 1., eredményhirdetés 2022 tavaszán várható. Fürjes Balázs, aki a bírálóbizottság elnöke is, közölte azt is, hogy minden városépítő feladatnál a budapestiek érdekében szorosan együttműködnek az érintettekkel, és e szempontok szerint kérte fel a testület tagjait. Az ő munkáját segíti alelnökként Vitézy Dávid, a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója, továbbá felkérte Karácsony Gergely főpolgármestert és a három érintett kerület polgármestereit, hogy alpolgármestereik vagy főépítészeik teljes jogú, szavazati joggal bíró zsűritagként vegyenek részt a munkában. Rajtuk kívül szakmai szervezetek, a Magyar Építész Kamara és a Magyar Mérnöki Kamara is részt vesznek a bírálóbizottság munkájában, továbbá a brit és a cseh vasút állomásainak fejlesztéseiért felelős vezetőket is megkeresték, hogy vállaljanak részt a munkában. FOTÓ: MTVA BIZOMÁNYOSI, JUHÁSZ GÁBOR Egyre több a munkásszálló Ma már olyan munkásszállók épülnek Magyarországon, amelyekben a munkások kis létszámú és megfelelően felszerelt szobákban és apartmanokban lakhatnak, illetve nagy közösségi tér áll a rendelkezésükre. A most átadott nyírkarászi munkásapartmanban 84 dolgozót tudnak elhelyezni, és az épülethez tartozó 80 négyzetméter kert pedig lehetőséget ad számukra arra is, hogy megtermeljék az ellátásukhoz szükséges zöldség- és gyümölcsmennyiség egy részét. Jövőre is folytatódik a munkásszállások kialakítását ösztönző kormányzati munkaerőpiaci program - jelentette ki Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Nyírkárászon, a Master Good cégcsoport 323 millió forintból kialakított munkásapartmanjának átadásán. Emlékeztetett arra, hogy a program eddigi öt, már lezárult kiírása során a kormány 45 munkásszállás kialakításához és ezzel 5796 férőhely létrehozásához nyújtott támogatást országszerte, több mint 14,7 milliárd forint értékben. A 2017-ben induló program célcsoportját az önkormányzatok mellett az önkormányzati társulások, valamint az előbbiek 100 százalékos tulajdonában álló gazdasági társulások képezik, 2019 októberétől pedig a magántulajdonú gazdasági társaságok is beletartoznak a pályázati körbe. Ezek a szállások megfelelő életkörülményeket biztosítanak a munkások számára, akik kis létszámú és megfelelően felszerelt szobákban és apartmanokban lakhatnak, nagy közösségi tér áll a rendelkezésükre, de akár konyhakertet is létrehozhatnak. ■ bűnről BŰNRE Rablás közben édes a pihenés Írtam már e rovatban elégedett, ámde a pakolásban elfáradt betörőről, aki a büfében ebül szerzett itókába kóstolva ledőlt szusszanni egyet, s mire felocsúdott, ismeretséget köthetett a rendőrök karperecével. E heti történetünk főszereplője szinte lemásolta a példáját. A 90 éves asszony éjszaka arra ébredt, hogy egy idegen férfi húzza a lóbőrt a földön, a konvektor előtt. Nem merte megzavarni az álmát, jobbnak látta visszabújni az ágyába. Mire újból felrezzent, a férfi már felkelt, és folytatta a pihenés miatt félbehagyott kutatást. Ekkor a háziasszony vette a bátorságot és elmondta, hogy a szekrényben a polcon néhány ezer forintja lapul, de nincs több pénze, ne is keresse. A betörő legyintett, mert ezt a summát már előzőleg megtalálta, majd próbálkozott itt-ott-amott egy kicsit, aztán feltűnés nélkül elballagott. Az idős nő ismét visszafeküdt, és reggel értesítette a rendőröket. A bejelentést Kalucza Zsolt zászlós, a csengeri rendőrőrs nyomozója kapta. A házhoz érve megállapította, hogy a hívatlan alvó társ a bejárati ajtó üvegét betörve hatolt be a lakásba. Miközben a zászlós a helyszín feltérképezésével és a háziasszony kikérdezésével foglalatoskodott, híre jött, hogy onnét nem messze, egy másik háznál, az udvaron kint hagyott bicikli kosarából lába kélt egy mobiltelefonnak. Valószínűnek tűnt, hogy az éjszakai „beszerző” követhette el a betörést és a lopást is. Később a harmadik információ pedig már arról szólt, hogy a 39 éves tyukodi D. Zsolt a keresetthez nagyon hasonló mobilt árul a faluban. A férfit előállították. A kihallgatáson különféle történeteket talált ki, de belezavarodott a mondandójába. Az alibije sem állta meg a helyét. Nem maradt más, mint hogy beismerje a lopást és a betörést. Őrizetbe vették, majd letartóztatták. A bíróság jogerősen 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, amit a már korábban kiszabott 8 hónap szabadságvesztéssel együtt kell letöltenie. Az oldalpárt összeállította: Puskás Kati (budai)