Szabad Föld, 2022. július-december (78. évfolyam, 26-52. szám)
2022-12-09 / 49. szám
2 Hazai élet NÖVELNÉK AZ AKTÍV KATONÁK SZÁMÁT Folytatódik a Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program. A hadsereg Országgyűlés által jóváhagyott létszáma 37 500 fő, ezt a számot el kell érni, majd legalább meg kell duplázni az aktív állományt az elkövetkező években. Szükséges továbbá a tartalékosok számának megemelése is. Egyszerre kell figyelni tehát a személyi fejlesztésre és a beérkező új technológiára, mert e kettő ötvözete képezi majd az új haderőt - ismertette Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. (MN) OKOS ERŐ KÉPESSÉGE AZ ELNYOMÁS ELLEN A magyar múlt folyamatos szabadságharcai miatt a leleményesség egy különleges formáját alakítottuk ki, a kemény és a puha elnyomásokkal szemben az okos erő képességét - mondta Szánthó Miklós a CPAC Japan közönsége előtt múlt szombaton. Szerinte Magyarország ezért is viszonyul a nagy nemzetközi konfliktusokhoz óvatossággal és stratégiai nyugalommal, célja pedig a béke és biztonság. A tokiói Konzervatív Politikai Akció Konferencián az Alapjogokért Központ főigazgatója hangsúlyozta azt is, hogy a családok védelme nemzetbiztonsági kérdés, a demográfia nemzetstratégiai ügy. (MN) BÜSZKÉK LEHETÜNK A LIPICAI FAJTÁRA A lipicai lótenyésztés hagyománya szellemi kulturális örökség részeként felkerült az UNESCO listájára - jelentette be Nagy István agrárminiszter. Az Osztrák- Magyar Monarchia utódállamai közül a lipicai lótenyésztés hagyományát nyolc ország közösen terjesztette az UNESCO elé, köztük Magyarország. Az agrárminiszter hangsúlyozta, hogy „büszkék lehetünk a lipicai fajtára", amely a világ egyik legrégibb kultúrlófajtája. (MTI) BÍRSÁG A „TÜDŐ VITAMINJA” KÉSZÍTMÉNY MIATT A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több mint 60 milliós bírságot szabott ki az Ai7 vitamincsalád forgalmazóira, amiért alátámasztatlan állításokkal, jogszerűtlen reklámmódszerrel és szakhatósági regisztráció nélkül hirdették a termékeket a hazai fogyasztóknak. A termékcsaládba tartozó „Air7 a tüdő vitaminja" márkanevű termékeket korábban a Nébih is vizsgálta, és 2022 júliusában kivonatta azokat a forgalomból - közölte a GVH. (MTI) Petőfi Fülöpjakabon A település első köztéri szobrát avatták fel a minap Fülöpjakabon. A Petőfi 200 Emlékév keretében Lezsák Sándor országgyűlési képviselő kezdeményezésére, a Petőfi Sándor utca szomszédságában áll a nagy költő mellszobra, a csongrádi Lantos Györgyi alkotása - tájékoztatta lapunkat a Bács-Kiskun megyei választókerületi iroda. Az átadási ünnepségen Bodor Sándor, Fülöpjakab polgármestere felelevenítette az Országgyűlés 2020. decemberi döntését, amely szerint a 2022. és a 2023. esztendőt Petőfi Sándor-emlékévnek nyilvánította a költő születésének 200. évfordulója alkalmából. Nagy megtiszteltetésnek vették és hatalmas boldogsággal fogadták a hírt, hogy Fülöpjakabon is lehet szobra a költőóriásnak, közvetlenül az 1848-as eseményeknek emléket állító kopjafa mellett. Lezsák Sándor, Fülöpjakab országgyűlési képviselője beszédében feltette a kérdést: milyen lehetett Petőfi igazi arca? Erre az 1844-ben Egressy Gábor által készített dagerrotípia adja meg hűen a választ. A korabeli kezdetleges technika miatt a Petőfi Sándorról készült kép állapota egyre romlott, végül teljesen elsötétedett a kép. A költő születésének 150. évfordulójára készült az ország, amikor különböző anyagok felhasználása révén sikerült helyreállítani a dagerrotípián megörökített arcvonásokat. Lantos Györgyi szobrászművész Máté Istvánnal a dagerrotípia alapján alkotta meg Petőfi Sándor fülöpjakabi szobrát. Egy irodalomtörténész szerint Petőfi a Jóisten magyar kedvence, akinek adott tehetséget, sorsot, történelmet, tudást, valamint 26 és fél esztendőt, ez idő alatt alkotta meg életművét. Az Országgyűlés alelnöke szerint, ahogy az 1848-as kopjafa, úgy Petőfi Sándor mellszobra is vonzerő, a márciusi ünnepek szervezőhelye lesz a településen. Az ünnepségen a fülöpjakabi Eötvös József Általános Iskola diákjai emlékeztek a költőre, kiemelve, hogy kit tisztelhetnek a fiatalok ma Petőfi Sándorban: a költőt, a hazafit bátorságáért, őszinteségéért, nyíltságáért, aki szembeszállt a hatalmasságokkal is, ugyanakkor tisztelte az egyszerű embereket. Biztosan otthon érezné magát köztünk Fülöpjakabon is - hangzott el a gyermekek műsorában. ■ bűnről BŰNRE Vigyázzunk a pénzhalászokkal! Előttünk az ezüst- és az aranyvasárnap, a karácsonyi ajándékvásárlások finise. Amíg mi okosan beosztjuk a pénzünket, hogy mindenre jusson, addig mások gátlástalanul próbálják kihorgászni a bukszánkból. Megszaporodtak az internetes csalások: a tolvajok pszichológiai módszerekkel dolgoznak, áldozataik nem ritkán „önként, dalolva" adják át a megkopasztásukat segítő tudnivalókat. Ezzel akaratlanul is hozzájárulunk, hogy a kókler adathalászok megrövidítsenek bennünket. Manapság nagyon divatos a jól kifundált trükk: e-mailben postai vagy csomagküldő szolgálat nevében - a kézbesítés fejében - vámkezelési, illetve hasonló díjat kérnek, ami aztán persze a szélhámosoknál landol. De kaphatunk valamelyik közműszolgáltató nevében írt elektronikus levelet is, hogy elmaradásban vagyunk, fizessük be a jelzett összeget, amit megtehetünk a megadott linkre kattintva - ám az a csalók oldalára vezet, így sajnos oda utaljuk a „tartozást”. Lépre megyünk, mert a kért összeg a szokásosnál jóval kevesebb, mindössze néhány száz vagy egy-kétezer forintra rúg, ezért töprengés nélkül inkább máris fizetünk, csak ne legyen fennakadás az ügymenetben, amiből később valami gondunk származhat. Az e-mail feladója névleg lehet a szolgáltatónké, de a levél címe már rámutat a svindlire. Figyeljünk, ha a szöveg magyartalan, hibás, hiszen nyilvánvalóan nem itthonról írták, hanem valamilyen fordítóprogram kutyulta külföldről. Ha a bankból „adategyeztetés” miatt hívnak, akkor tudnunk kell, hogy a pénzintézet sosem tesz ilyet telefonon - ha bedőlünk ennek, a keletkezett kárt mi viseljük, mivel adataink védelmében gondatlanul jártunk el. A bankok azt kérik: aki a bankkártyaadatai körül kétes próbálkozást, netán bármilyen visszaélést tapasztal, vegye fel velük a kapcsolatot, és tegyen feljelentést a rendőrségen. Az adathalászat gyanúját tudassuk a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság internetes felületén is. (budai) 2022. december 9. ♦ A vidék családi hetilapja Ezt írtuk... (december második hetében) * 1 GIZO Nagy ünnepre készülünk: december 21-én tölti be Sztálin elvtárs 73. életévét. Sztálin elvtársnak köszönhetjük, hogy ma már a magyar nép is a szocializmust építi. Szabadon, jólétbennél minden dolgozó, falun és városon. Most, mikor születésnapja méltó megünneplésére készülünk, az egész ország róla beszél. Az ipari munkások és dolgozó parasztok lelkes munkafelajánlásokat tettek. Én még hiába járok. Tudom, hogy Sztálin elvtárs jó tanuló volt, ezért arra gondolok: Sztálin elvtárs biztos annak örül a legjobban, ha minél több diák kiválóan tanul. Nemcsak a saját jeles eredményeimet igyekszem megtartani, hanem gyengébb osztálytársaimnak is segítek a tanulásban. Ez az én felajánlásom Sztálin elvtárs 73. születésnapjára. (Zsohár Mária, Nagykanizsa, Közgazdasági Gimnázium) 1 &AO Számvetés. Misik János népköltő húszezredik(!) verse: „Bölcsömet már rég elhagytam. Hatszáz inget elszaggattam. Bejártam a félvilágot. Elnyűttem kétszáz nadrágot. Húsz sapkát, ötven kalapot. Becses gyomrom eltemetett húszezer kiló kenyeret, öt méter mázsa kalácsot, kilencezer deka mákot. Bort meg százhúsz hektót ittam. Azt, ki adta, meg nem szidtam.” 16"?0 A Magyar Posta 1973. január 1-jétől bevezeti * 7 * az irányító számrendszert, a hirdetésekből az ország nagy része már ismeri a hollót. A posta forgalma hatalmas mértékben növekedik, a nagy tömegű és egyre növekvő mennyiségű küldemények gyors válogatása és irányítása 1973-ra szinte megoldhatatlan feladat elé állította volna a postát, ha továbbra is a helységnevek szerinti feldolgozási módszert alkalmazzák. A „Kiskorú” jeligére üzenem: nem az életkora' /O10' val van baj, kedveském, hanem egészen mással. Azt kérdezi: attól a bizonyos nemi játéktól, amit levelében írt, elvesztette-e már a „tisztességét”? Nos, megnyugtathatom, nem! Egyszerűen azért, mert a tisztesség annál valamicskével följebb van, mint ahol elveszíteni vélte... (Buga doktor) / I 5 János Pál pápa közölte, hogy az égben va ' /6" lamennyien az angyalokra hasonlítunk, így a mennyország lakóinak nincs nemük. Ott a legfőbb jóval kerülünk összhangba, azaz Istennel, „s a megnyugvás, a szemlélődés és a szeretet veszi át a főszerepet”. A pápa megnyilatkozása válasz a jezsuiták La Civita Cattolica című lapjában megjelent cikkére, amelynek címe: „Fogunk-e unatkozni a paradicsomban?” Száz esztendővel ezelőtt az alföldi egy tantermes iskolákban elvileg hat elemi elvégzése volt kötelező. Mivel a gyerekek munkaerejét a tavaszi kihajtástól az őszi betakarításig igénybe vette a szükség, az oktatás hat éve alatt igen sokan csupán négy év tanidejét töltötték az „oskolapadban”. Abból is kiesett telente jó néhány hét cipőhiány, betegség miatt, így érthető, hogy a hat osztályról bizonyítványt szerzettek jó része éppen csak megtanult írni, de a négy számtani alapművelet már „ismereteit meghaladó” feladat maradt, így aztán a felnőttek kukorica- és babszemek segítségével végezték az összeadásokat. Ezen a nemzet napszámosainak számító falusi, tanyai tanítók nem tudtak segíteni. Sok parasztgyerek a katonaságnál tanult meg írni-olvasni, de nem a szorgalom hiánya miatt. GA 10 Zenélésből sosem lehetett megélni. Akinek * * nincs négy-ötszáz szerzeménye vagy nem írt musicaleket, az még csak jogdíjra sem számíthat. Hajdanán nem gondoltunk a jövőre. A rendszerváltozás süllyesztőiben eltűntek a dokumentumok, amelyek bennünket igazolnának. Amit levont a gázsinkból a koncertszervező iroda, az nem dobta meg a nyugdíjalapot, ha egyáltalán be lett fizetve, így aztán a hazai könnyűzene jelesei öregkorukra szánalmas jogosultságra számíthatnak. (Somló Tamás)