Szabad Földműves, 1955. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1955-01-02 / 1. szám

1955. január 2. F&ídimives Párizs ismét nemet mondott A francia nemzetgyűlés dec. 24-én hajnalban négy napon át folytatott drámai vita után megtagadta a hozzájárulást Nyugat-Németország felfegyverzéséhez. E döntés történelmi jelentőségét alig lehet felmérni. Mendes-France azt kérte a képviselőktől" járuljanak hozzá az új Wehrmacht feltámasztásához, tegyék lehetővé hí , Hitler volt tábornokai atomfegyvert kaphassanak a kezükbe. A francia nemzetgyűlés nemet mondott, a négy hónapon belül immár másodszor. Igaz, a döntés még nem végleges. Mendes-France bejelentette, hogy az elvetett egyezményt ismét a nemzetgyűlés elé terjeszti, s összeköti a bizalmi kérdés felvetésével. Dec 28- án tehát újabb szavazásra kerül sor, s bizonyos, hogy közben a háború erői mindent elkövetnek egyes képviselők „megdolgozására”. De azon már semmiféle mesterkedés sem változtathat, hogy a francia parlament ismét nemet mondott német újrafelfegyverzés amerikai raatifikálására és hogy ez a néma francia nép szívéből szólt és igazi nemzeti érdekeit fejezte ki. Ezt az ítéletet az „erőpolitika" felett meg nem történtté tenni többé nem lehet s mivel Franciaország nagyhatalom, s ezen kívül Nyugat-Németországot megszálló hatalom is, a péntek hajnali döntés elkerülhetetlenül éreztetni fogja hatását a világpolitikában. A nyugatnémet felfegyverzés elvetése győzelme a népnek, győzelme Európa békére vágyó nemzeteinek és nagy győzelme a Szovjetunió vezette béketábor következetes állhatatos politikájának. Nem túlzás ezt mondani, hiszen a szavazás a békét legközvetlenebbül és legsúlyosabban fenyegető tervnek, Nyugat-Németország újrafelfegyverzésének állít akadályt. Látnunk kell a győzelem nagyságát és fontosságát, de látnunk kell azt is, hogy ez csupán állomása egy útnak. A ratifikálásnak ez az elutasítása a világméretekben megváltozott erőviszonyok mutatója s egyben kétségbevonhatatlan igazolása annak, hogy a népek, az egyszerű emberek igazi érdekeit képviselő békemozgalom — legyőzhetetlen. Pedig ezúttal az agresszió erői mindent bevetettek a küzdelembe. Soha még ilyen hatalmas felkészültséggel, az összes lehető eszközök felhasználásával nem dolgoztak terv végrehajtásán úgy, mint most a párizsi egyezmények keresztülhajszolásán. A brit kormány ígéretet tett, hogy.. ,54 éven át csapatokat tart Nyugat- Európában. Olyan kötelezettség ez — írták a nyugati lapok — amilyet még egyetlen angol kormány sem vállalt. A francia nép most már biztos lehet afelől, hogy nem lesz német túlsúly a Nyugateurópai Unióban — visszhangozták Mendes-France propagandistái. Nyugat-Németország úgyis felfegyverkezik — ismételgették más agitátorok — sokkal jobb, ha az a mi ellenőrzésünk alatt történik. Churchill Woodfordban kijelentette, hogy ő már 1945-ben is a német fegyvereket tartotta az egyetlen hatásos eszköznek a „szovjet előnyomulás” megakadályozására. „A Szovjetunió döntő katonai túlsúllyal rendelkezik“ — ijesztgették a olvasóikat az amerikai folyóiratok, s fenyegető veszedelem „hiteles tényeit“ tárták hétről-hétre a közvélemény elé. Egyidejűleg arra akarták kényszeríteni a nyugateurópai közvéleményt törődjék bele ebba a gondolatba hogy az atomháború elkerülhetetlen. Ugyanakkor, amikor az atomháború nyílt fenyegetésével ijesztgették az emberiséget, Dulles, Eden, Mendes-France, Adenauer és a többiek szünet nélkül azt hangoztatták, hogy „nem állnak útjában a Szovjetunióval folytatandó Azt akarták elhitetni tárgyalásoknak”. a világ tőkeszerető embereivel és elsősorban Franciaországgal, hogy Nyugat-Németország felfegyverzése a tárgyalások útját „egyengeti“. Az emberek azonban fokról-fokra felismerték a valóságot. A szovjet diplomácia rendkívüli erővel leplezte le az egyik imperialista hazugságot másik után és oszlatta szét ,a köda függönyt. Hiába próbálta a reakciós sajtó kétségbe vonni, vagy legalábbis kisebbíteni a moszkvai értekezlet jelentőségét, a béketábor deklarációjának komoly figyelmeztető szavai áttörtek az imperialisták keltette hangzavaron. S amikor Molotov elvtárs bejelentette, hogy a párizsi egyezmények ratifikálása után nem lehet többé tárgyalni a német kérdésről, ma.A szovjet kormány jegyzékei rámutattak, hogy a ratifikálás hatálytalanítaná a francia-szovjet és az angolszovjet szerződést — Nyugat-Európa minden országában még inkább kinyíltak a szemek. Az egyszerű emberek rádöbbentek arra, hogy Nyugat- Németország felfegyverzésének szentesítése feltartóztathatatlanul szakadékba rántaná országukat. És ez a felismerés nem maradhatott hatás nélkül a francia képviselőkre sem. Abban, hogy a francia parlament a nyugatnémet felfegyverzés ellen szavazott, elsősorban igen nagy része volt a francia nép napról-napra fokozódó ellenállásának, a hatalmas méretekben kibontakozó tömegmozgalomnak. Úgyszólván napok alatt 5 és félmillió aláírást gyűjtöttek a békeharcosok, a küldöttségek ezrei, amelyek Franciaország minden részéről a fővárosba utaztak és felszólították képviselőket: szavazzanak a ratifikálása ellen. Az a tény, hogy a francia nép szilárd egységben sorakozik fel a létét fenyegető veszedelem ellen, sok ingadozó képviselőt állított a ratifikálást ellenzők oldalára. a De nem kisebb súllyal estek latba szovjet diplomácia határozott, béke megszilárdításának érdekeit mindenekelőtt szem előtt tartó lépései. S a népek sohasem lehetnek elég hálásak a szovjet külpolitikának, amely céltudatos, kitartó fáradozásaival ismét oly döntő mértékben járult hozzá az emberiséget fenyegető viharfelhők eloszlatásához. Mindennél nagyobb hatást gyakorolt a szavazás kimenetelére a béketábor mérhetetlen erejének és rendíthetetlen elszántságának megnyilvánulása Hiába igyekeztek Mendes-France és segítőtársai bizonygatni, hogy a moszkvai deklarációnak az a része, amely ratifikálás esetére a béketábor védelmi erejének fokozásáról intézkedik — nem jelent „újat“ a nemzetközi politikában. Ez az „érvelés” nem hatott; az emberek nem felejtették el, ‘milyen győzhetetlen erőt képvisel a Szovjet Hadsereg a második világháborúban és tudják, mennyire megnövekedett a Szovjetunió ereje a második világháború óta. Ezek a közvetlen okok vezettek arra, hogy a ratifikációs vitában nemcsak Jacques Duclos, s még csak nem is csupán Herriot és Daladier bélyegezte meg éles szavakkal a párizsi egyezményeket, hanem a gaulleista Soustelle és sok más polgári képviselő is. S ezek az okok vezettek arra, hogy a kommunista képviselőkön kíül mintegy 180 polgári képviselő is nyugatnémet felfegyverzés ellen szavazott. A párizsi szavazás eredménye nagy örömet kelt világszerte a békeszerető emberek körében s így természetesen hazánkban is. Ez az öröm teljesen jogos. De végzetes hiba volna most már lebecsülni a háború erőit, s azt hinni, hogy a béke erői végleg megfutamították az agresszorokat. Egészen bizonyos, hogy Nyugat-Németország felfegyverzésének szervezői nem adják fel a harcot, sőt a vereség után még fokozzák erőfeszítéseiket. Ezúttal elkeseredett provokációkat, még veszélyesebb mesterkedéseket várhatunk tőlük, mint az „európai védelmi közösség” bukása után. S ebből következnek a ratifikációs szavazás fontos tanulságai, amelyekt okvetlenül le kell vonnunk. Az első tanulság: állandóan fokoznunk kell a békeharcot, mert minél szélesebb fronton, minél nagyobb erővel vívjuk a harcot, annál biztosabb a győzelem S ami a nyugatnémet felfegyverzést illeti: azon az„arcvonalon, amelyet t í súlyos veszedelem ellen állítunk fel. Franciaország és minden európai ország nemzeti érdekei teljesen azonoak A második tanulság tehát az, hogy a békemozgalom nem ismer határokat A mi egységes tiltakozásunk az új Wehrmacht létrehozása ellen a mi gazdasági és védelmi erőnk állandó növelése, éppen úgy segíti a francia hazafiak küzdelmét, mint ahogyan a párizsi egyezmények Franciaországi elutasítása megszilárdítja a mi biztonságunkat. Igaz ügyért harcolunk, olyan ügyért, amely fokról-fokra mellénk állít minden becsületes embert, a közömböseket és a félrevezetetteket is. S az ügy igazsága, amely ily lebírhatatlan erővel és elszántsággal párosul, a további nehéz harcok árán is, de feltétlenül biztosítja a végső győzelmet. Ez a párizsi Bourbon-palotában megvívott ütközet legfontosabb tanulsága. ÚGY EMLÉKSZEM, 1943 elején hoztak Terezínból mintegy 120 családot Auschwitzba. Pontosabban: az auschwitzi borzalms táborkombináthoz tartozó birkenaui haláltáborba. Mindennapos eset volt: befutottak a zárt teherkocsik, a foglyokat a táborba hajtották, poggyászaiktól megfosztották, a foglyokkal érkező aktacsomó a tábori irodába került. Az iratcsomón két ismert megszokott betű volt: SB. — a Sonderbehandlungnak, különleges elbánásnak rövidítése. így jelezték a Gestapónál és a haláltáborban a gázhalált, azt, hogy az érkezőkről le kell rántani minden ruhadarabot, kiverni aranyfogaikat, lenyírni az asszonyok, lányok haját (hiszen az emberi haj értékes nyersanyag) s aztán betuszkolni őket halálkamrába, válogatás nélkül, rnhátlan időseket és fiatalokat, gyerekeket, asszonyokat és férfiakat minél szorosabbra, minél többet, hogy minél kevesebb tér, levegő maradjon, hogy aztán minél biztosabban öljön az I. G. Farbenindustrie „Cyklon В” elzésű gázbombája. A tábori irodában dolgozó rabok csupán legyintettek, amikor a terelni aktacsomón meglátták a két végzetes betűt. Itt már semmin sem döbbentek meg. A régi rabok szivében oly mély gyűlöletet ültettek el V évek, hogy annak gyökeresebbre már nem is hatolhatott, még ekkor váratlan dolog történt. A te- színieket nem a megszokott útra vitte az auschwitzi gépezet. Nem a gázkamrákhoz, hanem külön táborészként elkerített barakkokba kerültek. És együtt maradtak. Élve. AZ EGÉSZ TÁBORBAN felmorajlott a csodálkozás. De hetek múltával a birkenaui rabok megszokták a rendkívülit is. A ■rezíni táborhoz — így nevezték az 3 különített területet — annak drótkerítéséhez e!-ellátogatott Birkenau többi rabja egy-egy darabka kenyérért, egy-egy otthoni hírért. A terezíniek is berendezkedtek vaahogy, igyekeztek valamiféle csaádi fészket teremteni a közös barakkokban. Egy fiatal tanító volt közöttük. Ő a kisgyerekeket vette rondjába. Amolyan óvódát szervezett s nemsokára a gyerekcsapat csodáéra járt egész Birkenau. Ebben a világban, ahol 15 éves fiúkból és lánykákból hetek alatt aszott arcú aggokat csinált a kegyetlen rabmunka és bánásmód, az örök éhség és fagyoskodás — ezek a gyerekek kerekarcúak, csinosak, kedvesek maradtak. Dalokat tanultak, játékokat s megtanulták csapatosan, illedelmesen köszönteni az arra haladó SS-tiszteket. A DRÓTKERÍTÉSNÉL esténként ott tolongtak a holtfáradt birkenauiak. Feláldoztak egy negyedórát rövid pihenőjükből, hogy gyerekarcot lássanak, gyerekbeszédet halljanak, hogy valami kis fényt lopjanak fekete életükbe. A gyerekeket megnézte Aumayer is Auschwitz SS parancsnoka. Megdicsérte a tanítót, rámosolygott a gyerekekre: Ez helyes! Csak így tovább! Nem csoda, ha a terezíniek barakkjaiban arról kezdtek suttogni, hogy ez az Aumayer nem is a legrosszabb, meg arról, hogy őket, terezínieket valamilyen oknál fogva nem is érheti bántódás. Néhányan még azt is tudni vélték, hogy az angolok német túszokat tartanak fogva velük akarják azokat kicserélni. Néhány hónapja éltek már a rab terezíniek a birkenaui barakkokban, amikor egy reggel a felügyeletükre kijelölt SS-altiszt levelezőlapokkal a hóna alatt jött el hozzájuk. — Mindenkinek írnia kell egy üdvözlőlapot! — mondta. — Haza. Rokonoknak, vagy ismerősöknek. Micsoda öröm és izgalom támadt, írni! Terezínbe, Brünnbe, vagy Prágába. Hiszen ez olyan, mintha kissé kinyílna a drótkerítés kapuja! Hiszen ez olyan, mint egy lépés a szabadulás felé. De az SS-prancsnokságnak még volt más közölnivalója is. — Nem a mai dátumot kell a lapokra írni, hanem 1943 októbert! Ez júniusban volt. EZT A PARANCSOT mindenki megértette. Egy pillanat alatt szertefoszlott minden illúzió, minden reménykedés. Mindnyájan megértették, hogy itt az utolsó óra, hogy hazug az a híradás, amit hazaküldenek. Egyszerre világossá vált a terezíni tábor célja. Ezek az üdvözlőlapok a terezíniek meggyilkoltatásának hírét fogják cáfolni. Cáfolni fogják egész Auschwitzot, a gázkamrát. Akkor kapják kézhez a hozzátartozók, amikor Szeretteik halálának híre rejtett utakon már kiszivárgott, elérkezett haza. S akik kézhez kapják, lobogtatni fogják: semmi sem igaz, élnek, nem kell nekünk sem elbújni, erdőbe menni, fegyvert fogni. A gyilkosok, milliók gyilkosai, hidegen, kiszámítva tervezték meg hónapokkal ezelőtt a gyilkosságokhoz az a’ibit. * # A táborparancsnok még magához hivatta a tanítót. — Ha akarja — mondta neki — magával kivételt teszek. Áthelyezzük a nagytáborba. A tanító nemet mondott. A gyerekekkel akar maradni. Végig. Mindenben. Este, miután az SS-legények átvették a megírt lapokat s gondosan ellenőrizték, hogy minden felnőtt írt-e, felsorakoztatták a terezínieket. A krematórium már vastag füstöt eresztett kéményéből. Várta őket. DE A TANÍTÓ MÉGSEM volt a sorakozók között. Egy sarokban találták meg átvágott erekkel, holtan. Mellette búcsúlevél: „Bocsássatok meg, de nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy végig kelljen néznem gyermekeink halálvergődését.” * * * Nemrégiben lengyel elvtársak elvittek Auschwitzba, négymillió európai sírjához. A múzeumban a látogatók megrendelten álltak meg egy hatalmas halom gyerekcipő előtt. De én úgy éreztem, hogy ezek a porlepte cipők mégsem mondanak eleget. — Bennem sokkal elevenebben élt a terezíni gyerekek cipőinek emléke. Kis, kopott barna cipőcskéket viselt legtöbbjük. Olyanokat, mint az én gyerekeim viselnek, vagy azok, akik reggelenként az ablakom alatt mennek a közeli óvódába. Nem, nem lehet annak hite, becsülete, emberi szíve, aki nem küzd minden képességével és szenvedélyével a német müitarizmus újjáteremtése ellen. BETHLEN OSZKÁR A terezíni gyerekek Viharos ülés a párizsi Bourbon-palotában A december 24-i elutasító szavazás óta az angol és amerikai agresszív erők, továbbá franciaországi támogatói a durva nyomás és megfélemlítés minden eszközét felvonultatták, hogy a francia nemzetgyűlésben biztosítsák az amerikai politika számára azt a kritikus, mintegy 20 szavazatot, amelyről úgy vélik, hogy elegendő a párizsi szerződések elfogadásához és Mendes France kormányon maradásához. Mendes France vasárnap két minisztertanácsot is tartott. A karácsonyi ünnepek alatt fokozódott a diplomáciai élénkség a többi nyugati fővárosban is. Dulles szinte állandó távbeszélő összeköttetést tartott fenn a Virginia államban pihenő Eisenhower elnökkel. Vasárnap a Fehér Ház közleményben bejelentette: Lehetséges, hogy Eisenhower megszakítja üdülését és Washingtonba utazik, „amennyiben ezt szükségessé teszi a francia nemzetgyűlés hétfői szavazásának eredménye, vagyis, ha a nemzetgyűlésben ismét többség alakul ki Mendes France ellen.” A francia nemzetgyűlés december 27-i ülése December 27-én helyi időszámítás szerint 15 órakor megkezdődött a francia nemzetgyűlés ülése. A Bourbone-palota termében megjelentek az összes képviselők, a sajtó képviselői, a vendégek és a közönség páholyai zsúfolásig megteltek. Az ülés napirendjén a bizalmi kérdés megszavazása szerepelt, amelyet Mendes France miniszterelnök vetett fel. E bizalmi kérdések felvetése egyenes következménye annak, hogy a nemzetgyűlés elutasította a párizsi egyezmények ratifikálásáról szóló törvényjavaslat 1. cikkelyét, amely a felfegyverzett Nyugat-Németországnak a „nyugat-európai unióba” való bekacsolására vonatkozik. A képviselők többsége azzal, hogy elutasította ezt a cikkelyt, bebizonyította, hogy teljesen elutasító álláspontot foglal el a német militarizmus felújítására irányuló tervekkel szemben. Mendes France, aki súlyos vereséget szenvedett, kísérletet tett a párizsi egyezmények megmentésére azzal, hogy felvetette a bizalmi kérdést, ami tulajdonképpen nem más, mint a képviselőkre gyakorolt nyomás egyik formája. Mendes France felvetette a bizalmi kérdést a következő pontokkal kapcsolatban : az említett törvényjavaslat 2. cikkelyének (vagyis Nyugat-Németországnak az északatlanti unióba való bekapcsolásáról szóló cikkely) elfogadásával kapcsolatban; a 3. cikkelynek (a nyugat-németországi „megszállási statútum” megszüntetéséről szóló cikkely) elfogadásával kapcsolatban; Palewski képviselő kiegészítő javaslatinak elfogadásával kapcsolatban, amely szerint egyidejűleg ratifikálnák az összes párizsi egyezményeket, beleszámítva a Saar-vidékről szóló francia—német egyezményt is. Mendes France továbbá felvetette a bizalmi kérdést Palewski második kiegészítő javaslatának elfogadásával kapcsolatban, amely szerint a ratifikált párizsi egyezmények csupán 1955 december 1-én, az általános leszerelésről és a német kérdés megoldásáról szóló négyhatalmi tárgyalások után lépnének életbe; továbbá Loustannau- Lacau képviselő kiegészítő javaslatának elfogadásával kapcsolatban, amely szerint a párizsi egyezmények akkor lépnének életbe, ha az összes szerződő felek aláírják az új jegyzőkönyvet, amely meghatározza a párizsi egyezmények megvalósításának módját. Az ülésen elsőnek Vallon képviselő szólalt fel, aki felhívta a figyelmet Nyugat-Németország felfegyverzésének veszélyére. Hangsúlyozta, hogy számos képviselő különös félelmének ad kifejezést Nyugat-Németországnak az északatlanti tömbbe való bekapcsolása javaslata miatt. Vallon felhívta a képviselőket, szavazzanak a párizsi egyezmények ratifikálásáról szóló törvényjavaslat 2. és 3. cikkelyének elfogadása ellen és ne szavazzanak bizalmat a kormánynak. Garet „független republikánus” képviselő kijelentette, hogy az ő vezetése alatt álló parlamenti csoport a párizsi egyezményekkel kapcsolatos állásfoglalása kérdésében ketté szakadt. Kijelentette, hogy a francia képviselőknek nem szabad elfelejteniük, hogy a németek három ízben törtek be Franciaországba nem egészen egy évszázad alatt. Garet azona sikertelenség miatt Mendes-France az első cikkely második olvasásánál fel akarja vetni a bizalmi kérdést, hogy a képviselőkre gyakorolt fokozott nyomással és a kormány lemondásának fenyegetésével a Franciaország nemzeti érdekeinek megfelelő előző határozat megváltoztatására kényszerítse a képviselőket. Parlamenti előírás szerint az ülést egy jó órára megszakították, hogy lehetővé tegyék a külügyi bizottságnak, hogy véleményét nyilvánítsavaslat első szakaszának a törvényj akérdésében annak újólagos megtárgyalásával összefüggésben. A külügyi bizottság húsz szavazattal tizenkilenc ellenében és négy tag távollétében elvetette a Nyugat-Németország felfegyverzésére vonatkozó törvényjavaslat első cikkelyének újabb tárgyalását. Mendes-France, tekintettel a karban kijelentette, hogy hívei aszerint fognak végleges álláspontot elfoglalni, mit mond Mendes France a Kelettel való tárgyalások kérdéséről és Németország felfegyverzésének következményeiről. D’Astier de la Nigérie élesen bírálta a párizsi egyezményeket és jellemezte azt a veszélyt, amelyet Franciaországra és Európa békéjére jelentenek. A vitában ezután még több képviselő vett részt. Bourges—Maunoury képviselő felszólalásában radikális párti kijelentette, hogy a múlt év nyarán azért lépett ki a kormányból, hogy ne kelljen felelősséget vállalnia azért a politikáért, amely a párizsi egyezményekhez vezetett. ügyi bizottság ránézve nagyon kedvezőtlen határozatára, az ülés újból megkezdése után kijelentette, hogy felveti a bizalmi kérdést a párizsi egyezmények ratifikálására vonatkozó egész törvényjavaslathoz, kivéve az első cikkelyt, mert ez a cikkelyt a nemzetgyűlés és a külügyi bizottság már visszautasította. A bizalmi kérdésről az egész törvényjavaslattal kapcsolatban — kivéve az első cikkelyt — a nemzetgyűlés december 29-én, párizsi időszámítás szerinti 16 órakor ejti meg a szavazást. Ami a törvényjavaslat első cikkelyének további sorsát illeti, — amely a nemzetgyűlés oly határozott ellenállását váltotta ki, — ez a kérdés az esti ülésen olyan körülményes vitára adott alkalmat, hogy az még reggel 5 órakor is folytatódott. A külügyi bizottság elvetette a Nyugat-Németország felfegyverzésére vonatkozó törvényjavaslat első cikkelyének újabb tárgyalását 3 11 Az Egyesült Államok államcsínyt készít elő Szíriában Az Al Ittihad al Lygnani című libanoni lap párizsi tudósítójának közlése szerint megkísérlik, hogy az ez év februárjában elűzött Sisakli amerikai bérenc diktatúráját visszaállítsák Szíriában. Párizsban azt tudósító, — hogy mondják — írja a Sisakli, miután októberben találkozott az egyik külföldi állam kormányfőjével, aktív tevékenységbe kezdett. Néhány Szíriai politikus ápolja a kapcsolatokat a francia fővárosban élő Sisaklival. Arról beszélnek, hogy Sisakli találkozott az Egyesült Államok külügyminisztériumának képviselőjével. E találkozás során megvitatták Szíria részvételét a török-pakisztáni egyezményben és Szíria és a Nyugat közötti szerződés megkötését. „Nem árulok el titkot — mondja a tudósító — ha elmondom, hogy az amerikai nagykövetség párizsi épületét gyakran keresik fel Szíriai személyiségek — Sisakli hívei — akik igyekeznek megegyezésre jutni Sisakli szíriai híveinek fegyverrel való ellátása kérdésében a török határon keresztül.” Egyes lapjelentések szerint Sisakli fia nemrégen különleges megbízatással Szíriába érkezett.