Szabad Földműves, 1955. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1955-05-22 / 21. szám

1955. május 22. Földműves Kisfaludy Károly műve szlovák színpadon . . . A NYITRAI KERÜLETI SZÍNHÁZ ifjabb jelentős lépést tett a szlovák– magyar kultúrközeledés terén. Május 19-én előadta Kisfaludy Károly „A kérők“ című vígjátékát. Ez Kisfaludy Károly első műve, melyet szlov­ák színpadon előadták s így a bemutató jelentősége magasan túlnőtt a vidéki kereteken. Országos, sőt határokat túlszárnyaló kultúreseménnyé vált. „A kérők*­, Kisfaludy Károly első vígjátéka (1819), mely annak idején egyszerre meghódította a magyar szín­kedvelő közönséget és azóta is tartja magas művészi színvonalát. Napjaink­ban a budapesti Jókai Színház játs­­­sza és most készül belőle egy új magyar opera. Haladó szellemű darab, mely bátran lerántja a leplet a hűbéri Magyarország uralkodó osztály, er­kölcséről. Kellemes történetek, szel­lemes sziporkák keretében mutatja Ь [UNK] a haszonleső kérőket, Szélházyt, a külföldieskedő bárót és Perlakyt a la­tin idézetekkel dobálódzó fiskáli­t, akik csak a pénzéért akarják elvenni Málit, Baltafy kapitány leányát. Azon­ban Lidi, ez a temperamentumos és nyílteszű magyar lány áthúzza min­den számításukat. A darab főcs­­ke a kor és jellemrajz s csak most a felszabadulás Után látjuk teljes iga­­zában, milyen merészen tört pálcát a szerző az egész korabeli társadalmi­ és erkölcsi rend felett. A darab bemutatója fényesen sike­rült Nyitrán. A darabot Műnk István, a „Nová scéna“ rendezője rendezte, akit a magyar dolgozók a Magyar Te­rületi Színház rendezéseiből már jól ismernek. Jó volt a kiállítás és külö­nösen jól sikerültek B. Gesztes Zsu­zsa magyar empire kosztümjei. A női főszerepben Michalik Olivia (Máli), Ra­velek Lőrinc Magda (Lidi) és Šoltéso­­vá Elena (a szószátyár nagynéni, Mar­git) tűntek ki. ELŐADÁS UTÁN elbeszélgettünk a nyitrai színház dramaturgjával, Sáfár Ignác tanárral, aki a darabot fordí­totta. Elmondta, hogy a színház kérők bemutatójával több célt köve­­­tett. Elsősorban hozzáláttunk vele ré­gi tervünkhöz — mondotta — hogy a szlovák dolgozók előtt bemutassuk azokat a magyar klasszikusokat, akik még nincsenek meg fordításban. Má­sik célunk az volt, hogy ezáltal a proletár nemzetköziség szellemében tovább ápoljuk a szlovák-magyar ba­rátságot, amely­ a nyitrai kerületben már eddig is szép eredményeket mu­tat fel. Hiszen szlovák nyelvű szín­házunkat a délnyitrai magyar váro­sokban a magyar dolgozók mindenütt szeretettel fogadják. Fordítás köz­­­ben láttam, hogy milyen helyes volt választásunk, amikor a magyar klasszikusok bemutatási sorozatát épp „A kérők”-kel kezdtük meg. A darab nemcsak lebilincselő, ötletes és for­dulatos, de ma is nevelő hatással bír. Csak egy példát: milyen bátran tör pálcát Kisfaludy a kozmopolitizmus felett. Ez ellen még ma is kell gyak­ran harcolnunk. A magyar dolgozók szívesen megtekintették a szlovák klasszikusok, mint Palárik, Chalúpka, vagy a többiek darabját, s meg va­gyok győződve arról, hogy hasonló hatása lesz a magyar klasszikus da­rabnak szlovák vidékeken, így nevel­jük dolgozóinkat egymás kultúrájának megbecsülésére és szeretetére a kö­zös hazában. MUNK ISTVÁN RENDEZŐ is úgy nyilatkozott, hogy a nyitrai­­ színész­­kollektíva jól tudta, hogy ez a be­mutató irodalomtörténeti jellegű és e szerint is játszott. A nyitrai kerületi színház ezzel is bizonyítékát adta, hogy helyes úton jár. Mártonvölgyi László ★ ★ W Tanítók, diákok ! ——————— d , ^ Bizonyítványért könyvet - könyvért sorsjegyet Iskolai körökben már jónéhány éve elterjedt és nép­szerű a „Bizonyítványért könyvet” akció, melyet a Slo­venská kniha az iskolai hatóságokkal együttműködve rendez, az iskolaév végén. Ezt az akciót ez évben is a tanítóság és tanulóifjú­ság figyelmébe ajánljuk, annál is inkább, mert az idén olyan újítással bővül ki, amely érdeklődésüket bizonyára fokozottabb mértékben felkelti. Ez évben minden diák, aki a tanítók, kultúrfelelősök útján az akció keretében legalább 10.— Kis értékben könyvet vásárol, teljesen ingyen kap egy sorsjegyet, amellyel 89 értékes díjból nyerhet. A díjakat erre a célra a Slovenská kniha, n. v. ajándékozza. Minden to­vábbi 10.— Kčs árat elérő könyv megvásárlásáért a ta­nuló további sorsjegyeket kap, melyekkel még inkább megnő az eshetősége, hogy a kitűzött díjakból valame­lyiket megnyerje. A főnyeremény 1000 Kčs értékű könyvszekrény és hozzá 2000 Kčs értékű könyv, amelyeket a nyertes sa­ját tetszése szerint válogat ki. A nyereménytárgyak kö­zött szerepel kerékpár, sátor (teljes felszereléssel tábo­rozáshoz), sífelszerelés, korcsolya cipővel, bábszínház díszletekkel, babákkal, meg sok-sok más gyermekeknek és a serdülő ifjúságnak kedves, értékes tárgy. Az akció május 16-a és június 18-a között zajlik le, úgyhogy azok a könyvek jönnek számításba, amelyeket ebben az időközökben vásárolnak. A nyeremények nyilvános kisorsolása július 2-án Bratislavában lesz. A nyerőszámokat július 10-én min­denki megtekintheti a könyvesboltok kirakataiban. Az első díj nyertesét — amennyiben vidéki lenne — szülei­vel együtt meghívják Bratislavába a nyeremény átvé­telére. De azok a tanítók és kultúrfelelősök is gyönyörű dí­jakat nyerhetnek — a szokásos 10 százalékon felül — akik ebben az akcióban a legeredményesebb munkát fejtik ki. Ezek közül a legértékesebb egy szép könyv­­szekrény, 2000 K es értékű, saját tetszés szerint kivá­lasztott könyvvel. Továbbá részesülhetnek egy heti üdü­lésben két személy számára, valamely tetszés szerinti fürdőhelyen. A gyorsvonat második osztályát is megté­rítik oda-vissza. A jutalomtárgyak között szerepel egy értékes fényképezőgép, hordozható írógép, 1600 Kčs ér­tékű rádió és még sok más könyvjutalom. Olyan akcióról van szó, melyet a tantestület, a kul­­túrfelelősök valóban eredményesen népszerűsíthetnek s egyúttal jól szolgálhatják az irodalom népszerűsítésének, terjesztésének ügyét is. Az akcióval kapcsolatos minden­nemű felvilágosítást a Slovenská kniha, n. v. könyves­boltjában kaphatják meg, ahol mint kultúrfelelősök ve­zetve vannak. T­udjátok-e? Az első búvárok a vízipókok vol­tak: ősidők óta „harangot” szőnek selyemfonálból, ezt megtöltik leve­gővel s így ereszkednek le a tavak fenekére. * * * A szőlő kötözésére a XVI. és XVII. században hárshéjat használtak. * * * A jól fejlődő emberi csecsemő súlygyarapodása életének első fél­évében napi 25, második félévében napi 15 gramm. A tűzhányók nyílásából kiömlő tüzes láva 1000—1200 Celsius fok forróságú. * * * A természetbúvárok megfigyeltek egy sólymot, amely 162 évig élt. * * * Földünk legnagyobb ismert tűzhá­­nyókrátere (nyílása) a Csendes-óce­án Maul-szigetén lévő, 3056 méter magas Haleakala vulkáné: átmérője 10, kerülete 39 kilométer és felülete 50 négyzetkilométer. Köztársaságunkban az évi cukor­­fogyasztás személyenként eléri a 30 kilogrammot. * • * Egy holdnyi talajban 10—20 mil­lió parányi élőlény található, ame­lyeket csak erős nagyítással lehet látni. * * * A Nap kisugárzó energiája a mai sugárzás arányában­­ változatlanul tart még 30 milliárd évig. * * * A Mars bolygó felületének na­gyobb részén vöröses-sárga térségek, homokpuszták terülnek el, ezek ad­ják a Mars vöröses színét. CSONTOS VILMOS: Az örök készülődőhöz Örök készülődés sok ember élete. Árnyékba takarja a múlt kisértete. Némelyeknek dereng igéző holnapok Varázsa, — míg néhány, — bár előttük ragyog Csillaguk: megbújva, félve lépegetnek. Bátrabbakra nézni csak messziről mernek ... Egyik is, másik is készülődik egyre, valami nagyon szép, csodálatos tettre ... örök készülődés bús gyávák élete. Titeket nem csábít fénylő igézete Holnapot formáló, szépítő nagy célnak? Ti csak várjatok a sorstól ajándéknak, Amire szükség van? S ha szűkiben vagytok. Felhördül jajgató, keserű panasztok... — Miért nem, miért nem akarjátok tudni; A múló idővel nem lehet alkudni! — örök készülődő, jajgató bús ember, ne járj közöttünk oly tétova léptekkel. Lásd meg bennünk, hogy mi, ha különben élünk. Sokat teszünk érte! — És lásd, hogy nem félünk Bátor lépteinkkel menni s újat, szebbet Alkotni... a célunk véled is egyezhet. Ne csak készülődj hát, állj közénk, légy ember! Segíts építeni mind a két kezeddel! ■G-sti /ie/es Szúnyogok zenélnek a lámpa körül, kórót ropogtat a tarka tehén. Megzörren a sajtár néném kezében, s már csurran a tej, a habos fehér. Mezítláb járok a száraz alomban, meg-meg simítom a Riska fejét. Csivognak a fecskék fenn a gerendán, a kúráló tyúk nem leli helyét. Majd bögrét hozok a földes szobából, friss tej ízével telik meg a szám.. ■> Úgy hörpintem fel, mint gyermekkoromban, — még bajusz is marad az ivás után. OZSVALD ÁRPÁD. 5 Olvassuk és terjesszük a mezőgazdasági sajtót! A mezőgazdasági sajtó­­ egyik legfőbb segítőtársunk a mezőgazdaság fellendítését előmozdító feladatok tel­jesítésében. Hogy ezt a nagy és fe­lelősségteljes küldetését betölthesse, segítsen szövetkezeteink tagjainak, dolgozó parasztságunknak, állami gaz­daságaink, gépállomásaink dolgozóinak s a begyűjtési dolgozóknak, szüksé­ges, hogy minél többen ismerjék, ol­vassák és terjesszék. A mezőgazdasági sajtó arra törek­szik, hogy a termelésben élenjáró dolgozók jól bevált módszereit széles­körben ismertesse, népszerűsítse; to­vábbá szakcikkeket közöl, mellyel se­gít a mezőgazdaság dolgozói szak­­képzettségének emelésében. Minél magasab szinten áll szaktu­dásunk, a reánk váró feladatokat annál könnyebben tudjuk megvalósí­tani, a nehézségeket leküzdeni. Ezzel elősegítjük mezőgazdaságunk fejlődé­sének meggyorsítását. Tehát, olvassuk és terjesszük a mezőgazdasági sajtót! VALAHOL AKKOR hegyen és völ­gyön, domboldalon és sík mezőn, ká­­tyús utakon jámporon ballagtak so­vány tinócskák. Kócos lovacskák nyi­korgó szekeret húztak. A méla pa­rasztszálak pereméről rövidke ve­zényszavak pattantak le az állatocs­­kák felé, ostor is pattintott, hogy az évezredes teher alatt vontatottá vál­jon a barmok igyekvő szófogadása. Ostor pattogott, barázdát hasogatott a tájon az ekevas. A tájék fölött a kék ég hullámos lepedője húzódott, más-más hímzéseket teremtettek raj­ta a menetelő felhődarabok. Hasadt az ugar, hasadt a tarló. A föld em­berei őszi vetések alá ágyazgatták a konok rögöt. A falu úgy ellapult a messzeség­ben, hogy alig is látódon a föld fö­lött valónak. Fölötte domboldal emelkedett és a falu elveszett domb völgyében, mintha csak bokros a temészdarab volna olyannak látta a néző emberi szem a hepehupás ta­lajon. Mintha nem is volna fontos, hogy alacsony házaival ott van a tá­jon, hogy mégiscsak megbolygatja a határ egyszínű térképét. A falu előtt és a falu mögött sovány tinócskákon és kócos lovacskákkal szántották a földet és az emberek ténfergése a határ hátán, olyat mutatott, hogy nem a falu, nem az apró házak sora, hanem az élet rendjében csak az em­ber a fontos, és a tinócska, lovacs­ka, és a föld, ahogyan a vetést ké­szítő munkát jelentenek az őszi dél­utánban. Úgy látódott, bár erre nézve nem mondott senki bizonyító szót, hogy csak az eső, az akarat és a munka fontos az életnek, amelyek vetés­ágyaknak porhanyítják a konok rö­göt. AZONBAN CSALÓKA kép volt ama határbeli, mert éppen a falut nem domborította ke, hanem elveszej­tette, akár valami pénzdarabot, ame­lyiknek hiányzása nem is látszik meg az emberen, pedig, szegényebbé tette A faluban is ott volt a parasztver­gődés. A házak szérűin kielégítetlenül meredtek az ég felé a kazlak helyei Más esztendőkön hatalmas szalma­hegyek voltak oda rakva, de most csak apri­ka halmokban volt az esz­tendő szálas termése. És a házak szerdái alatt ott voltak a tágas kam­rák, amelyeknek sarkaiban kis ta­­káskákban lapult meg az aszályos gabona, azon a helyen, ahol más esztendőkben b­őáldású szemtermés szokott terjengeni. És a mezőkön sem voltak az em­berek egyedül. Ott volt velük az életük, ott volt velük minden, ami őket emberré tet­te. És ami ott volt a mezőn az em­berekkel, az paraszti volt körülöttük. Ott volt az emberrel a munkahe­lye, ott volt vele a két karja, ereje, az akarata és tudása, amelyikkel porhanyóvá csinálja a rögöt. És ott volt vele a homloka is — a homloka is! — hogy a fölhasogatott barázdák­ba belecsuroghasson róla a verejtéke. Ott volt vele kócos lova, sovány tinócskái, segéderők az ő ereje mel­lett. Állatok és testvérek. OTT VOLT AZ EKÉJE, ami szer­szám. És a borona. És a hömbölygő is. Ott volt fölötte a kék ég, mögötte valahol a semmiben a hatalom, akit istennek hívnak. Az égbolt keleti szélén elvesző színű bárányfelhők alkották az isten szemét. Szikkadt volt a föld és egybemál­­lott, akár az öntött vas nagydarabja És ott volt a parasztemberrel szive-lelke, hogy szót mondhasson a a társa, a másik parasztember felé­— No az idén még ezt a munkát is bizonytalanba csináljuk — mon­dotta Báli sóhajtásképpen. — A szántást’ — mondotta hozzá Ferenc nyomatékosan, mert eltalál­ta szomszédja gondolkozását. — Kell, hogy magot kapjak vala­kitől, mert másképpen kár a szán­tás, mag nélkül én nem vethetek. Kölcsönmagot kell szerezni valahon­nan, jövőre meg, hogyha terem belő­le valami, akkor visszaadni. Még ha úgy is, hogy kamatot is fizet­ne az ember. Ilyen szavakkal kezdett Báli be­szélgetést. Jak — Hát így van testvér — hullot­a szavak Ferenc szájából mintha csak éppen visszhangot mon­d­, dana. — Rossz esztendő volt. Ilyen­kor látszik meg a legjobban, hogy mi az élet. — Nét­y mázsa ocsú termett hol­danként, termés helyett. Hogyan osszam én azt be, te Ferenc? — No én csak beosztom valaho­gyan. Két mázsa árán csak veszek annyi magot, amennyi egy holdba kell. Két mázsa árát meg adóba adom, nehogy az egész summával adós maradjak. Ne mondja rám sen­ki se holnap, se holnapután, se ide­gen ember, se az ivadékom, hogy jött egy rossz esztendő és én már el­hagytam magamat, engedtem, hogy megfojtson. Inkább nem eszek egy esztendeig kenyeret, de a földemre nem engedek betáblá­ni, azt én tisz­tán akarom megtartani. ENNI IS KELL, se Ferenc! — S mmi az, hogy enni is kell Nem is kell ahhoz omlós kalács, se versenye, hogyha éppen nincsen Termett krumpli, meg répa. Meg lö’dimogyorót is lehet szedni a ba­rázdák aljából egy pár zsákkal Majd csak kihúzom valahogy ezt az egy esztendőt. Majd hogyha valamelyik esztendőn a föld bőséges termést ad, akkor kipótolom a nyomorúságot, eszek omlós kalácsot is, meg pecse­nyét is. — Hogyan beszélsz te, Ferenc? — Hogyan beszélnék, testvérem? Ahogyan gondolkozom, úgy is beszé­lek. Miért csodálkozol ilyen szava­kon? Mostanáig talán jobb volt szá­munkra az élet rendje? Mostanáig is csak úgy volt, hogy az őszön kiszá­mítottam, hova mennyi kell, aztán meg mennyi marad arra, hogy meg­­éhessem. Amennyiben jutott. Mindig kevés jutott. Pedig jók voltak az esztendők. Most kevesebb fog jutni. Semmi. Hát nem eszek a búzater­mésből. Eszek földimogyorót, p­edig azt nem is én vetettem, azzal az is­ten törődik, hogy nekem is legyen valamim. De te, Báli, csak két ilyen esztendő legyen a föld hátán egy ré­­giben és a magtárakból fogyjon ki a gabona, mit fognak aztán enni az úri fajzatú emberek?! ..! BÁLI MEGHAJTOTTA FEJÉT a szomszéd földön, mert kezdte érte­ni Ferenc észjárását. — Az én gyomrom esztendőkön hozzászokott a bőtermésű hogy kor­pát egyen a nullásliszt kalácsa he­lyett. Én a csirke punha húsa helyett tízesztendős vén tyúk száraz izma­i szoktam lerágni a csont­­ról, ha ep­ren húst ettem. Én h­ozn­é­­k but к a fagyökérhez is. De mi leszen az úri nációval? A­kik az élet rendjének parancsolói. Azok majd beledöglenek a nyomorúságba. (Folytatás a következő számban)

Next