Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1957-02-10 / 6. szám

2 SZAKMELLÉKLET Fás szőlőoltványok készítése előhajtatással és előhajtatás nélkül Oltáskor más fajból vagy fajtából fejlődik a gyökérzet, mint a termő. Az előbbit alanynak, az utóbbit oltó­vesszőnek mondjuk. Az oltásnál a két­féle vessző metszlapjait úgy illesztjük össze, hogy a héjak (kambiumok) egy­mással érintkezve összeforradhassa­­nak. Kötött és általában minden nem im­munis talajon a szőlő telepítését olt­ványokkal végezzük. A szőlőoltványo­kat legjobban előhajtással állíthatjuk elő. Egyes vidékeken az előhajtatás nélküli, ún. sározott (raffiás) olt­ványkészítés is szokásos A gyökeres fás oltványok előállítása­kor a sima vagy gyökeres alanyt angol nyelves­­ párosítással beoltjuk, éspedig hazai fajtából vágott egyrügyes oltó­csappal. Az így elkészített oltványokat nedvességtartó közegbe ágyazva ládák­ba rakjuk, meleg helyen előhajtatjuk (összeforrasztjuk) és eliskolázzuk. Az iskolában az oltási hely megerősödik (megfásodik), az oltvány pedig vesszőt nevel és gyökeret fejleszt. Az alany és a hazai vessző előkészítése oltáshoz A vesszőket oltás előtt egy-két na­pig teljesen víz alá merítve beáztatjuk, hogy jól telítődjenek vízzel. A meg­felelő telítettséget úgy állapítjuk meg, hogy éles késsel metszlapot vágunk, és ha azon megjelennek a nedvgyön­gyök, a vessző oltásra alkalmas. Ha soká tartjuk vízben, megindulhat ben­ne a nedvkeringés, amit meg kell aka­dályozni, hogy a rügyek ki ne hajtsa­nak. Ha a megindult a nedvkeringés véletlenül venyigében, kötegekbe kötve hideg helyiségbe helyezzük, s így újból visszatér a nyugalmi álla­pot. Az alanyvesszőről a rügyeket a ves­­­sző megsértése nélkül eltávolítjuk, az alsó részen levő csonkot a rügy alatt körülbelül 3—4 mm-re visszavágjuk, majd valamennyi aranyvessző felső vé­gét egyforma magasságban elvágjuk. Az alsó vágásnál ne sérüljön meg a bélrekesz. Ezután az oltó­vesszőt a hideg helyről, csapokra egy rügyel feldara­boljuk és vízbe tesszük. A feldara­bolást úgy végez­zük, hogy a rügy felett 1—2 cm, a rügy alatt 6—7 cm hosszú legyen a ve­nyige. Az oltás előtt még az eszközöket készítsük elő. A kést egy oldalról fenjük, illetve élez­zük. Mindig olyan éles legyen mint a borotva, hogy a ve­nyige belét ne ron­csolja. Oltás közben többször élezzük, tehát a hozzá szük­séges szíj, a finom fenőkő kéznél le­gyen. A kés élessége nagyban befolyá­solja az összeforradást, vagyis az ol­tás sikerét. Az oltás és az előhajtatás körülbelül 3 hétig tart. Ezért az oltvá­nyok készítésének ideje március vége, április eleje. Az oltványok­­ készítésé­nek idejét úgy állapítjuk meg, hogy az iskolázásra legalkalmasabb időpont­ra — április második felére — elké­szüljenek. Az oltás Először az alanyvesszőn készítünk metszlapot, azután az alanyvessző vas­tagságának megfelelő csapot válasz­tunk és azon vágunk ugyanolyan metszlapot. Miután mindkét metszla­­pon nyelvezést készítettünk a nyel­­vecskéket egymásba illesztve az alanyt és a nemes oltóvesszőt úgy toljuk össze hogy a metszlapok pontosan fed­jék és szorosan fogják egymást. Az oltványok ládába ágyazása A hajtáshoz egy oldalán nyitott, kö­rülbelül 1000—1200 oltványt befogadó ládát használunk. A ládát egyik végére állítjuk, kissé hátrafelé megdöntjük, azután vízbe áztatott mohával vagy fű­­részporral kibéleljük és egy-egy rész­letben 100—150 oltványt belerakva megtöltjük. Minden berakott 100—150 oltványra faszénport vagy fűrészport hintünk és az oltványok közét locsol­juk. Amikor a láda megtelt, fenekére ál­lítjuk, a csapok tetejére faszénport szórunk és szintén locsolunk. Végül vékony fagyapot réteget rakunk rá, majd tetejét 7—8 cm vastagságú vizes moha- vagy fűrészporréteggel borítjuk be. Előhajtatás Előhajtatásra bármely jól fűthető helyiség alkalmas. Itt a ládákat vala­milyen állványra helyezzük, és amikor a helyiség megtelt vagy az oltást be­végeztük, megkezdjük a fűtést. Az előhajtatást 22—26 fokos hőmérsék­letet éjjel-nappal tartsuk, mert nagy melegben az oltvány „megfőhet” (el­pusztulhat), alacsony hőmérsékleten pedig lassú és nem olyan jó a forradás. A helyiség levegőjét tartsuk párásan. A padlót és a ládák oldalát napközben többször permetezzük meg, de az olt­ványokat a ládában nem szabad meg­locsolni. Tíz-tizenkét nap múlva néhány lá­dát óvatosan megvizsgálunk, hogy mi­lyen a forradás. A rügyek ilyenkor már hajtani kezdenek. A hajtatást akkor fejezzük be, amikor a hegszövet (kal­­lusz), amely az összeforradást bizto­sítja, az oltási hely körül kellő erős­ségűre fejlődött ki. A túl kicsi és a túl nagy hegszövet sem jó. A 22—26 fokos hőmérsékleten előbb forrad össze a vessző és hajt ki a rügy, csak azután indul a gyökérképződés. Nem kell te­kintettel lennünk a gyökérképződésre, ez majd az iskolában megy végbe. Ha a hegszövet kellő erősségűre fej­lődött, beszüntetjük a fűtést, a ládák tetejéről eltávolítjuk a takaróréteget és a helyiség szellőztetésével 2—3 nap alatt a külső hőmérséklethez szoktat­juk az oltványokat, majd néhány napig ilyen hőmérsékleten eddzük, azután el­iskolázzuk. A fűtés beszüntetése, illetve a taka­róréteg eltávolítása után az oltványo­kat világosságban tartsuk, különben a hajtások felnyurgalnak. A hajtatóládá­ból kiszedett oltványokat átválogatjuk és csak azokat iskolázzuk el, amelyek jól összeforradtak. Előhajtatás nélküli oltványkészítés Lényegében ugyanígy történik. A különbség annyi, hogy az oltványokat elkészítésük helyén raffiával után az összeilleszkedés szorosan bekötözzük, sárral bekenjük és rögtön eliskolázzuk. Nem hajtatjuk tehát elő, és így a for­radás az iskolában történik meg. Pápai Pál, Torna. Raffiás (sározott) oltvány a) kötözése, b) sározása. T Angol nyelves párosítás: a) metszlapkészítés, b) nyelvezés,­­ c) összeillesztés. 0 c­d Előkészítés előhajtásra a) az oltványok ládába rakása, b) előhajtásra előkészített láda, c) fűrész­por, d) fagyapot 1957. február 19. Az üvegházak céltudatos kihasználása írta: PULKRÁBER FERENC mérnök (Üszor) Zöldségkertészeteinkben egyre több az üvegház, szaporodnak a hajtató­­kertészetek is. A hajtató­házak több­sége mellett gyárkémény mered a magasba, az üvegházak nagy műhely­­csarnokokra emlékeztetnek, s a ter­melést pontos előírások szabályozzák. A zöldség hajtatása immár a leghala­dóbb és legnagyobb körültekintést követelő mezőgazdasági termelési ága­zatunk egyike lett. Fontossága abban rejlik, hogy a lakosságot télen is friss zöldséggel tudjuk ellátni. A tulajdonképpeni hajtatás olyan időszakban szokásos, amikor kevés a napfény. Viszont tudjuk, hogy a fény az áthasonlítás igen fontos tényezője, mert ettől függ a hajtatás sikere, fő­képp az őszi és tavaszi hónapokban. A hőgazdálkodást magunk irányíthat­juk, éspedig a gondosan felépített és fűtött hajtató­ házakban, de mindig meg kell fontolnunk, vajon a hajtatott zöldségért kapott összegek fedezik-e a hőenergiára fordított költségeket. Továbbmenőleg azt is tudomásul kell vennünk, hogy bizonyos fokig fel kell hagynunk a hagyományos zöldségfaj­ták termesztésével, s az olyan fajták termesztését kell előtérbe helyeznünk, amelyek élettani szemszögből hatásos anyagokkal rendelkeznek és termesz­tésük előnyösebb. Ha például kiter­jesztjük a leveles zöldségek termesz­tését, kisebb mennyiséget kell belőlük előállítanunk, a termelés olcsóbb, az eredmény pedig ugyanaz, mint amikor sok uborkát, paradicsomot, stb. ter­mesztünk. A leveles zöldségekben ugyanis sok a védőanyag és a vitamin. A leveles zöldségek termesztése kül­földön is rendkívül elterjedt; a Szov­jetunióban főként a petrezselyem és a zöldhagyma termesztésére helyeznek súlyt. De hajtatják a metélőhagymát, salátakatángot, spárgát, sőt a kerti zsázsát, fehér mustárt, stb. Az üvegházakon kívül szélesednek a melegágyi területek is, így biztosítjuk a lakosság zöldségellátásának mindjobb feltételeit. Többféleképpen szoktuk ki­használni az üvegházakat. A fűtött üvegházakat gyakorlatilag egész esz­tendőn át üzemben tarthatjuk. Ha a hajtató-kertészeti esztendő kezdetét az őszi előkészítő munkálatok idejére helyezzük, ez esetben a következő ültetési sorrendet tarthatjuk be. A salátát január 1-én ültetjük és március 10-én takarítjuk be; a már­cius 15-én ültetett karalábé betakarí­tása április 30-ig mehet végbe; a para­dicsomot április 15-én ültetjük és október 15-ig takarítjuk be, majd munkánk a karfiol ültetésével ér vé­get. Ez az ültetési sorrend igen elterjedt, bár a kiültetett palánták kevésbé fej­lettek. Ha fejlett palántákat ültetünk ki, a tenyészidőt azáltal rövidíthetjük le, hogy az első salátával nem ültetjük be az egész területet, s a fennmaradó helyre a legfejlettebb palántákat ül­tetjük ki, amelyek 3—4 héten belül már a betakarításra alkalmas termést adnak. Ilyképpen legalább egy hónapra megtakarítjuk a rendelkezésünkre álló terület négyötödét, ugyanakkor a so­ron következő karalábét közvetlenül a saláta után ültethetjük. Az ültetés ide­jére a palántákon már kisebb fejeket találunk, s a karalábét április 15-én felszedhetjük. Ezután ültethetjük a paradicsomot. A másik szokásos ültetési mód így fest: A kevésbé fejlett és január 1-én ki­ültetett salátapalánták hozama már­cius 10-ig takarítható be, viszont a fejlett palánták kiültetésével akár február 10-ig is várhatunk, s a beta­karítás ugyancsak március 10. körül történhet. Ezáltal az üvegházi terület négyötödét 6 hétig egyéb célokra ve­hetjük igénybe. Az első saláta betaka­rítását március 15-én a második saláta követheti, amely szokásos palánta­nevelés mellett április 30-ra nyújt termést, de ha ugyancsak március de­rekán fejlett palántákat ültetünk ki, a betakarítás időpontja: április 15. A második saláta után, éspedig május 2-án az uborkát ültetjük, amelynek betakarítását már május 25-én meg­kezdhetjük. Az uborkát addig tartjuk az üvegházban, amíg előnyös áron vi­hető piacra. Egyébként ezt az ültetési sorrendet is ajánlják A november 5-én kiültetett salátát január 30-ig takarítjuk be, viszont számítanunk kell arra, hogy ebben az időben m2­ként csupán 5-­-6 rendesen fejlett fejet szedhetünk fel, mivel ilyenkor kevés a napfény. Ha ezt a termesztési módot alkalmazzuk, ne fe­ledkezzünk meg a tüzelőanyag-kész­letek biztosításáról sem, tehát ez a termesztési mód főképp ott felel meg, ahol a fáradt energiát felhasználhat­juk. A második salátát február 5-én ültetjük és március 31-ig szedjük fel. A március 15-én kiültetett karfiol május 30-ig takarítható be. Jól tes­­­szük­, ha ebbe a vetési sorrendbe a március 15-től fokozatosan kiültetett paprikát is beillesztjük. Ezután a jú­nius 1-én ültetett és július 31-én be­takarított uborka kerül sorra, majd az augusztus 5-én ültetett paradicsom következik, amely december 20-ig érik be. Ez a sorrend sok követelményt tá­maszt a termesztővel szemben, s a nyári hónapokban többé-kevésbé zsú­folt. Ahol az üvegházak részére nem jut fáradt energia, előnyösebbnek lát­szik, ha télen leveles zöldséget ter­mesztünk, amelynek tenyészideje rö­vid, s ennek ellenére dús zöldanyagot nyújt. Viszont kertészeinket figyel­meztetnünk kell, hogy ilyenkor az elő­állított zöldség egész jövedelme mind­össze a költségek 30 %-át fedezi. A szaporítási területeket úgy hasz­náljuk ki a legcéltudatosabban, ha rajtuk mindenekelőtt a fűtött üveg­házakba, esetleg melegágyakba szánt palántákat termesztjük ki, majd ezt követőleg a félmeleg­ágyak és hideg­ágyak, végül a­ szabad területek palán­taszükségletét biztosítjuk. Ilyen kö­rülmények között április közepén már uborka vagy paradicsom, esetleg pap­rika kerülhet az asztalra Sokkal korlátozottabbak a lehetősé­gek a hideg üvegházakban. Tavasszal csak az erős fagyok elmúltával és csu­pán akkor ültethetünk, ha a kemény éjszakai fagyok veszedelme már nem fenyeget. Ilyen üvegházakban a nappali és éjszakai hőmérsékleti különbségek rendkívül nagyok, s ezt kevés kultúra bírja. Nincs tehát más hátra, minthogy március elején salátát és karfiolt vagy karalábét és paradicsomot ültetünk. A paprika termesztése a saláta­, retek, esetleg karalábé után ígérkezik sike­resnek. A melegágyakban termesztett salá­tát január 15-én ültetjük és március 10-én takarítjuk be, a második saláta ültetésének időpontja március 15, s ezt a termést április 30-án betakaríthat­juk. A május 1-én ültetett uborka be­takarítása július utolsó napjaiban vég­ződik. Uborka helyett paprikát is ter­meszthetünk. Ezt az egész ültetési sorrendet azáltal rövidíthetjük le és javíthatjuk meg, ha gondosan előter­mesztett, egészséges és fejlett palán­tákkal dolgozunk. Az ültetési sorrend másik változata szerint az első salátát "február 10-én ültetjük és március 15-ig szedjük fel, a második salátát március 15-én ültet­jük és április 15-ig takarítjuk be. Az április 17-én kiültetett uborka már május 5-én hozza az első termést. Ezt az uborkát a melegágyak közepén hú­zódó feltöltött barázdákba ültetjük, s egyidejűleg későbbi ültetésre szánt uborkapalántákat is termeszthetünk. Nehéz lenne aprólékosan felsorolni minden termesztési módot és agro­technikai teendőt, de annyit minden­esetre hangsúlyoznunk kell, hogy min­dig jól fejlett, tökéletes gyökérzettel rendelkező palántákat neveljünk, s ki­ültetéskor vigyázzunk, nehogy megsé­rüljenek. Nem vitás, hogy a gondos munka hozzásegít bennünket az ülte­tési területek jobb kihasználásához, ami nagyon fontos, hiszen a hőenergia drága. Ezért utaltunk a fentiekben ar­ra hogy a saláta kiültetésétől a beta­karításig előirányzott 7 hetet 3—4 hétre, tehát majdnem felényire rövi­díthetjük. Ha jól dolgozunk, tulajdonképpen negatív kiválasztást is végzünk. Ami­kor kiselejtezzük az egészségtelen vagy gyenge palántákat, ezáltal meg­gyorsítjuk és egyenletesebbé tesszük a saláta betakarításának folyamatát. A helyes palántanevelés kérdéseivel külföldön neves szakemberek foglal­koznak; ismerjük többi között Jedel­­stein szovjet professzor munkásságát, aki igen sok lehetőséget tár fel előt­tünk, különösen ami a tökéletesebb földkockák készítését illeti. Azt is említsük meg, hogy a jelen­legi árpolitika nem kelti fel kerté­szeink anyagi érdekeltségét, mivel a hajtatott zöldség ára januártól máju­sig változatlan. Nem csoda tehát, hogy a kertészek nem sokat törődnek a mi­nél koraibb zöldségek előállításával és inkább a kényelmesebb, járhatóbb utat választják. Ez az oka annak is, hogy némelykor a piacon ugyanabból a zöld­ségfajtából egyszerre annyi jelenik meg, amennyi jóval túlhaladja a keres­letet. Helyesebb lenne egyébként, ha a hajtató-kertészetek létesítményeit na­gyobb arányban használnánk fel a pa­lántanevelésre, s ha a fejlett palántá­kat azután a termőhelyre, tehát az üvegházakba vagy a szántóföldekre ül­­tetnék ki. A csallóközi kertészeteknek több hajtatott zöldséget kellene ter­meszteniük szabad területeken, mert erre náluk az éghajlati és talajkörül­mények igen kedvezők. A hajtatott zöldségek központok termesztése a fogyasztási közelében a legjövedelme­zőbb, s ott bíztat szép eredményekkel, ahol nem hiányzanak az olcsóbb és hozzáférhetőbb hőforrások (földgáz) Ezzel összefüggésben megemlítjük, hogy a Mező- és Erdőgazdasági Meg­bízotti Hivatal kiterjedt hajtató-kerté­­szeteket szándékszik létesíteni a nő­­források közelében és ott, ahol a föld­gáz használata nem ütközik akadályok­ba. Sokszor előfordul, hogy­ a siker el­marad azokban a hajtatóházakban, amelyekben csupán a levegőt melegí­tik fel és a talajmelegítésről megfe­ledkeznek. Eredményesnek bizonyult az a talajmelegítési mód, amikor a föl­det trágyarétegre helyeztük. A mele­gített talajnak köszönhettük, hogy az összefüggő területeken termesztett paprika vagy a sávokban termesztett uborka bő hozamot adott. A gyökerek alatt felmelegedett talajon kívül az is javítja a termelési eredményeket,­­ha az üvegház légköre több széndioxidot tartalmaz. Gyakorlatilag azonban en­nek a kérdésnek a megoldása nehezebb, mert kevés a melegfejlesztő anyag és hiányzik az elegendő munkaerő. Vi­szont tény, hogy a talajfűtés sikere­sebbé teszi a hajtatott zöldség ter­­mesztését. De az üvegházak jobb vi­lágítása és hidropóniai körülményei­nek szabályozása is­ sokat lendítene a hajtatott zöldség termesztésén. Végül még ennyit: soha ne felejtsük el, hogy munkánk sikere igen sok té­nyezőtől függ, s csupán akkor várha­tunk kiemelkedő eredményeket, ha ezeket a tényezőket a leggondosabban egybehangoljuk. Képünkön: Miklós Ilona öntözi a salátát

Next