Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)

1962-09-23 / 76. szám

SB cjo too« N A harmadik gimnáziumig valahogy keservesen csak eldöcögtették Békés Gáspárt a számtalan ajándéklibák, töméntelen kilós vajak, zsák diók. Amikor a harmadik év végén a mind­ezek dacára is gyatra bizonyítványt kézbe vette az öreg Békés Flórián, dü­hösen felmordult: - No, ebből elég! Látom, hasztalan töltögettem az én tudományomat a te tanáraidba! Hiábavaló itt minden igyekezetem! Itthon maradsz, punk­tum! Jajgathatott, hány kis anya, kesereghetett a vé­kókaszthatta busa fejét Gáspár gyerek, mire eljött az ősz a Zöld-híd utcai Jekkel néni ab­lakában cédula hirdette, hogy egy jóházból való fiú kosztra-kvartélyra felvétetik, mert bizony megürült a Gáspár diák helye. Békés Gáspárt munkára fogta az apja... Eleinte hányta-vetette magát, mint a jól megabrakolt csikó, de ami­kor az öreg Békés szép szó után rá­tért az ostornyéllel való oktatásra, Gáspár betört... A kis, tizenötholdas g­r.­­óságban most már ketten tapos­ta­k rögöket. .. három, Városban töltött gimná­ziumi év nem repült el nyomtalanul Békés Gáspár feje felett. Hogy abba kellett hagynia az iskolát, most már dacból is csak azért is rávetette ma­gát a könyvekre. Olvasott válogatás, meggondolás nélkül mindent, ami a keze ügyébe került. Nem rágta át ma­gát a könyveken, hanem csak úgy harapdálta. Mire katonasorba jutott, annyi tudomány gyűlt össze a kobak­jában, mint egy kötetdíjas lexikon­­sorozatba. Jó írása volt, s így a laktanyában 8 írta a komák részére a legérzelme­sebb, legkönnyfacsaróbb leveleket az édes­szülőknek egy kis pénzmag, Mariskának, Juliskának egy kis szív­béli hűség irányában ... Persze, az otthoniak nem voltak azért olyan hiszékenyek, hogy ne jöt­tek volna rá arra, hogy az ő Jan­­csiuknak, Józsiéknak nem igen van­nak ilyen gondolataik mint: „Ó, te sápadt képű, fénylő holdja, lelkem felleges, sötét egének...“ S így a szabadságos katonák őszinte vallomásai alapján csakhamar híre ment Békés Gáspár nem közönséges, roppant nagy eszének... Ahogy mondani szokták, 8 lett a falu esze, mert a katonai szolgálat letudása után a szerelmes levelek adóvallomásokká, adófelleb­ezé­sekké és egyéb hivatalos iratokká és kérvé­nyekké komolyodtak. Ezekre úgy be­rendezkedett Békés Gáspár dossziékkal, miegyebekkel mint egy fiók ügyvéd. Csakhát bizony ezek a kérvényírá­sok nem hogy hoztak volna valamit a konyh­ára, hanem ellenkezőleg — vittek. Ugyanis a kérvény sikeres összeeszkábálása után a kérelmező tisztességtudóan meghívta őt egy po­hár borra ... egy pohárból kettő lett, és hát Békés Gáspárt sem a gólya költötte. Ne mondják, hogy ő potyá­zik! Ő is kikér egy-egy pohárral, no de a kérelmező sem hagyta magát... S ez így ment néha éjfélig is ... Egy ilyen nótás-boros alkalommal Békés Gáspár egy nemrégiben olva­sott, földreformmal foglalkozó könyv hatása alatt két pohár bor, meg két nóta közt nagy, ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette: — A föld azé, aki megműveli! Történetesen ott lebzselt a kocsmá­ban a nyolcvanholdas Csutora Péter basaparaszt is. Ki is mondta azon nyomban rá a szentenciát: — Komenista! Addig-addig terjesztette-fejlesztette ezt, amíg fülébe nem jutott Juhos Miklós főtörzsőrmesternek, a község­beli csendőrörs hirtelenkezű parancs­nokának is. Egy tavaszból nyárbahajló, napsü­­tötte délelőtt maga elé idéztette hát Békés Gáspárt. Mivel a Csutora által elindított mende­monda lavinán kívül semmi bizonyítéka nem volt, megpró­bált sörmentén, furfanggal kiszedni belőle legalább egy elszólást, hogy aztán szokott, nyomós, sőt csattanós „keresztkérdéseivel" rácsaphasson. Barátságosan, sőt szokatlanul udva­riasan hellyel kínálta Békés Gáspárt... de bizony Juhos főtörzsőrmester nem volt a szavak embere s így egy kis köntörfalazás után rátért a lényegre: a politikára. így hát Gáspár bizonyosan tudta, honnan fúj a szél, s nem ült fel a főtörzsőrmester eddig ismeretlen ud­variassági rohamának s nagy ravaszul és tudátosan a fegyveres hatalom képviselőjének arra a kérdésére, hogy mi a véleménye a politikai helyzetről így felelt: — Én a magam perspektívájából csak úgy koncipiálom a politika kon­stellációját, bár pozitív diagnózis sta­­tuálására való kompetenciám nem existál, hogy de facto amíg az indi­­vidumok psychikus degenerációja, amely egocentrikus diszpozíciójuk konzekvenciája —, nem lesz nemcsak horizontálisan, de vertikálisan is el­­iminálva, csak energikus operatív in­tervencióval lehet minimális dimen­zióra redukálni a pauperitás hyper­­­bolikus aszimetriáját. A főtörzsőrmester kemény feje kó­vályogni, hatalmas tenyere pedig visz­ketni kezdett. — Szóval... szóval... az a véle­ménye, hogy helyesli a kormány po­litikáját ? — ,A kormány politikája ab ovo ab­sztrakt tézisek eklektikus turbulenciá­jának fundamentumáról regresszálva a stupiditás inklinációi. Egy kis félórácskát „beszélgettek“ még ilyen egyoldalúan. A főtörzs egy­­egy szót szólt közbe, Békés erre egy idegen szavak zuhatagával árasztotta el őt. A végén diadalmasan és főként teljesen , sértetlenül hagyta el csendőrparancsnok­ságot, Juhos Miklós a főtörzsőrmester pedig csapzott haját markolászva káromkodott: - Megállj, büdös paraszt! Majd adok én még neked elokvenciális ex­­humációt! Csak legalább azt tudnám, hogy mi a mennydörgős mennykő le­het az?! De elkaplak, várj, csak várj! Később ha a „suttogok“ duruzsolni kezdtek Juhos főtörzs fülébe Békés Gáspárról, a főtörzs kisebb idegroha­mokat kapott. Valóságos utálat fogta el, ha rá is gondolt, s ez az irtózás annyira ment, hogy egy délután az utcán­­, a találkozást elkerülendő - gyorsan besietett Csutora Péter kö­zeli hatalmas­ udvarába, nehogy a keskeny járdán szembetalálkozzon Bé­kés Gáspárral s az esetleg, amilyen pimasz, ismét képes lenne folytatni azt az „átkozott beszélgetést. Hazudna az, aki azt állítaná, hogy Csutora Péter hozsannával fogadta a nem várt vendéget. A hatalmas tágas pajtában épp egy tarka borjú nyúzá­sában zavarta­­ meg. Hangsúlyozni kell, hogy tarka volt és nem fekete, mint ahogy azt esetleg a rossz nyelvek állítanák. Még­hozzá üszőborjú volt. Olyan üsző, hogy vitéz doktor Sóvári állatorvos úr még egy liter kisüstiért sem volt rá hajlandó kiadni a vágatási engedélyt, mert csak a vak nem látja, hogy hibátlan fajborjú. Fajborjú ide - fajborjú oda, Csutora Péter könyör­telen volt s ma a pajtában vérét vette az ártatlan, bússzemű­­ bocinak. S most —, a fene essen belé — ez a mélák kakastollas nem ideszaglá­szik, hogy a guta ütné meg...­­ Izgatottan, serényen taposta a trá­gyadombot csizmájával, hogy az óvat­lanul ráfröccsent vérfoltokat ledör­zsölje ... Csak azután tessékelte be a házba Juhost. Juhos Miklós főtörzsőrmester, aki az emlékezetes „beszélgetés“ óta az Idegen Szavak Szótárával aludt el és ébredt, a Békés Gáspárral való várat­lan találkozás ideg izgalmában Csutora Péter tapogatódzó kérdéseire, hogy minek köszönheti a szerencsét ezt a megdöbbentő választ adta a Csutora által sebtiben papramorgóval teles­­töltöt kupica felhajtása után: — Csupán a mábilis konvertálás cél­jából, minden bürokratikus konvenció skartbatételével óhajtottam frekven­tálni Csutora uramat... — Tessék? - ámult el Csutora Péter, mint aki nem jól hall, jobb fülét a főtörzs felé fordította: — Hogy ... hogy tetszik mondani ? - Mondom, a konvencionális for­mák kritériumának minimális princí­piuma, illetve quintesszenciája ... hogy ... hogy — Juhos főtörzsőrmes­ter belezavarodott s egy hatalmas ká­romkodással könnyített magán, hogy kikerüljön az idegen szavak szövevé­nyéből: — Istenit a marhájának! Csutora Péter összerezzent a marha szóva­l elvörösödött s kopasz kopo­nyáját a verejték lepte el s a csilla­pítóul hirtelen lehajtott pálinka ci­gányútra szaladt. Míg kiköhögte ma­gát elkeseredetten gondolta: — Ki ájulhatott be? - gyorsan számot vetve számtalan ellenségén végképp elvesztette a fejét. — Marha? — suttogta sápadtan — dehogy is volt az még marha ... csak borjú ... — Micsoda? — bámult rá J­uhos. - Borjú? Marha, ha mondom, marha! — Borjú könyörgöm... — vált csaknem sírássá a basaparaszt hangja —, egy gyenge kis borjú... A comb­ját majd elküldöm a főtörzsúrnak prezentbe . .. — Mibe? - hördült fel Juhot -Prezentbeee? — Ajándékba no ... — Az más ... Azt lehet... sóhaj­tott Juhos Miklós főtörzsőrmester megkönnyebbülten — már azt hittem Csutora uram, hogy maga is kommu­nista ... , idézték és kihallgatták őket. A vizs­gálattal megbízott csendőrök minden szavukat, mondatukat pírra helyezték, mintha gondosan pa­aranyporból lettek volna. Dudás Dániel, kosúti gazda a diószegi csendőrségen a kö­vetkezőket mondta: ” „...kölcsönösen bátorították egy­mást, hogy kalapácsokkal és hasonló szerszámokkal fegyverezzék fel ma­gukat, esetleg kövekkel. Hiába ma­gyaráztam nekik, hogy a csendőrök­nek joguk van fegyverük használa­tára ... és tüzet nyitnak... Úgy kö­rülvették Majort, mint a méhek ki­rálynőjüket... A templom előtt áll­tam akkor. Még a lövések után is jöttek oda asszonyok és arról nyel­veltek, milyen gyávák ezek a fér­fiak, hogy szaladnak a csendőrök elől... és az asszonyoknak is fel kéne fegyverkezniük fejszékkel, hogy rátámadjanak a csendőrökre. Egyesek meg azt kiabálták, hogy még vér fog folyni...“ Arra a kérdésre pedig, milyen vi­szonyok uralkodnak Kosúton és mi az álláspontja az értelmes és tisztes­séges polgároknak a május 25-ei ese­ményekkel kapcsolatban, Dudás eze­ket mondta: „A község­ minden lojális lakosa általában elismeri, hogy a csendőrök eljárása jogos volt és a legfőbb ideje végre, hogy a hatóságok megmutat­ták, elég erejük van ahhoz, hogy vég­rehajtsák a hivatalos rendelkezéseket, s ennek már régen kellett volna meg­történnie. A kommunista agitátorok által felbujtatott munkásság garáz­dálkodása már olyan méreteket öl­tött, hogy tisztességes ember, kerülve a kellemetlenségeket, inkább az ut­cára sem ment este. A kommunista agitátorok által lázított munkások állandóan forradalmi változásokról, köztársaságunknak szovjetizálásáról beszélnek és azt erőltetik, hogy erre minden bizonnyal sor kerül, még ha máshol is történnének a kosútihoz hasonló vérontások. Emellett ez a munkásság költséges életmódot foly­tat, dolgozni nem szeret, az utolsó divat szerint öltözködik és ma már a falusi munkást ruházata alapján még egy minisztertől sem lehet meg­különböztetni .­ Dudás gazdából csak úgy ömlik a szó, a csendőrök pedig szorgalmasan, nagy gonddal jegyzik fel mondókáját. „A munkásokat elsősorban a kom­munista sajtó bolondítja, még munka közben is csak úgy falják a kommu­nista újságok híreit az orosz munká­sok helyzetéről és epedve várják azt az időt, amikor nálunk is hasonló viszonyok lesznek. A parasztok és a munkaadók ilyen körülmények foly­tán állandó feszültségben és rette­gésben élnek, mert nem tudják mit hoz a holnap.“ Dudás Dániel állításait a községben uralkodó viszonyokról igazolta Petro­­vics Ignác, kosúti bíró is, aki ezen a kihallgatáson jelen volt. Kozma János, a vízkeleti jegyző Dudáshoz hasonlóan ugyancsak a ko­súti proletárok köztársaságellenes ár­mánykodásáról számolt be. „Május 22-én jártam Kosúton. Be­néztem a községi irodába is, ahol 50-60 munkás tartózkodott és vala­mi kommunista dalt vagy himnuszt énekeltek, Zsabka József trombita­kíséretével. Mivel ez a gyűlés nem volt engedélyezve, felszólítottam őket, hagyják el a helyiséget. Szót fogadtak és el is mentek. Távozásuk alatt halo­ttam, amint közülük az egyik kijelentette: „Volna csak né­hány fegyverünk vagy legalább egy ágyúnk, máshogy csinálnánk itt ren­det!“­­­Csepregi Miklós, a hegyi községi bíró szerint „még április 28-án kom­munista munkások gyűlése folyt le a falu mögött. A vezetőjük Hegyen Kugler János volt, öt évig nem tar­tózkodott a faluban, de amióta 1931 márciusában visszatért, állandóan gyűléseznek a faluban és mindenféle kommunista agitátorok járnak hoz­zánk. Azt a gyűlést akkor tulajdon­képpen Matula Frantisek kocsmájában akarták megtartani, de miután ő nem engedte meg nekik, kint tartották meg a falu mögötti úton.“ Elena Kurcová, 34 esztendős taní­tónő Hegyen, elmondta a csendőrök­nek, hogy „a kommunisták május 24-én Hegyen az állami elemi iskola előtt tartották gyűlésüket, amelyen Kugler János beszélt.“ — Hogy mi volt a beszéd tartalma, azt a tanítónő nem tudta megmondani, mivel amint őt az ott lévő munkások észrevették, „jeleket adtak és köhögni kezdtek, én pedig féltem, hogy esetleg megtá­madnak, s ezért inkább elmentem onnan.“ A csendőrök megelégedéssel dör­zsölték a kezüket. Dudás gazda, Kozma jegyző, Csepregi, a bíró és a tanítónő állításai aranyat értek. Hi­szen ezek a kijelentések mind alá­támasztják a megelőző „vallomáso­kat“ és azt a sok sületlenséget, ame­lyek puffogó gumibotok és csattanó pofonok után hangzottak el. Meg­könnyítik majd a kitalált hazugsá­gok, féligazságok, soha ki nem ejtett, de kierőszakolt aláírásokkal szentesí­tett szavak moslékának megemészté­sét. De Dudás, Kozma, Csepregi, Kur­cová — ez mind kevés ahhoz, hogy elég legyen számukra. További vallo­másokra, még­pedig olyanokra volt szükségük, amelyek azt igazolják, hogy a véres csendőri beavatkozásra tényleg a leg- és legutolsó pillanat­ban került sor és annak elkerülhe­tetlenül be kellett következnie. Hogy nyilvánvaló legyen, miszerint Kosúton fegyveres kommunista lázadás készült és a köztársaság csakis Souceknek, Jánosiknak és a hatvan csendőrőr­mesternek köszönheti, hogy ők saját kezükkel fojtották el a forradalom már lángoló tüzét és megakadályozták a köztársaság alá helyezett bolsevista bomba felrobbanását. (Folytatjuk) s­s « ©S­suwH—io>iiS3x Eddig csupán az ősz lángol, a bíbor levelek. Csupán az ősz. De valahol dzsip indul útnak. Rádióaktív hal­raj már kikötőket fenyeget. Mérgezett halaid még csak csendben sírnak. A képen gombát talált — felnevetett a gyermek. És én egész nyáron szemedben fürödtem. Oly hevesen sugárzott, egészen megperzselt. S ez csak emberi sugár, 6, semmi különös. Sztornciumpor szitál. És csupa fény az ősz! Eddig csupán az ősz mossa meg orcádat. Hajolj hozzám, a strand homokját hintsed arcomba. Lövés? Vadászpuska lesz csak! Csak fogolyvadászat. Nem, ez nem halálos felhő — ez csupán gomba. Ha parancs jön, oltsd ki gyermekem éltét, hogy akarod-e, nem törődnek ezzel. A bőröd színe helyes, úgy ítélték, s hogy nincsen hiba keresztleveleddel. De hogyha jössz, azt tudnod kell, hogy itt halál vár rád. Hisz nekem is van bombám. Őrzőangyalod, meglelve csontjaid, kérdezze majd meg, mi járatban voltél! Ha parancs jön, boríts Itt lángba mindent, nem kérdezik, ezt tenni van-e kedved. De tudd meg, itt keresnivalód nincsen, hogy gyűlöletem könnyen megperzselhet. Ha ütnél is, nem lesz rá módod újra, porrá zúzlak, heverj, gyászvitéz, holtan. Hisz törvényed a gyilkosságot sújtja. Törvényem is. Nálunk hát mi dolgod van? Ha parancs jön, hogy kínozd anyáinkat, nem kérdik: Ehhez mit szólsz? Akarod? De tudd: zsákmányért küldtek leginkább, zsákmányért kell itt fűbe harapnod. Ha rádöbbensz, miként csapnak be rútul, álljál bosszút, ellenük lázadj fel! És fordulj vissza, ha rád vakság zúdult! Karddal ne jöjj! Kard által pusztulsz el. Eddig csupán az ősz lángolt a sok rőt levélen. Hajolj hozzám, egyetlenem, tudod mi lesz énvelem? Éjjel a szemed sugárzik: emberi sugár, gyönge. Vajon a pusztító ciklon világunkba betört-e? Aki fél az áldozattól, boldog csak nagy áron lesz. Fátyol nélkül fogadsz engem. Hajolj hozzám, mint eskühöz a zászló, mely lengedez. Fordította: Fligedi Elek A CSEMADOK munkájának távlatairól Pártunk XII. kongresszusa előké­szítésének időszakában tartotta meg kétnapos ülését a CSEMADOK Köz­ponti Bizottsága. A szervezet mun­kájában mind tar­talmi, mind men­­­nyiségi szempont­ból fejlődés, előre­lépés tapasztalható — állapította meg a központi bizott­ság határozata. Nos, az elkövetkező őszi ________ és téli időszakban — mely a kulturális munka dandárját képezi majd — újabb feladatok, újabb problémák állanak majd a he­lyi szervezetek előtt. Elsősorban pártunk dokumentumá­nak megvitatásából kell aktívan részt vállalnia a helyi szervezetek tagságá­nak. Előadások, beszélgetések meg­szervezése válik szükségessé. A CSE­MADOK tagjainak mozgósítaniuk kell a falu lakosságát, hogy ezek a be­szélgetések, viták valóban jól sike­rüljenek s a helyi problémákra vo­natkozóan is értékes javaslatok han­gozzanak el. A CSEMADOK VII. országos köz­gyűlésének a határozataiból kiindulva a népnevelő munka terén el kell ér­nünk azt, hogy a tudományos isme­reteket terjesztő előadások mellett az új munkamódszerek alkalmazását is népszerűsítsük, nem feledkezve meg a szocialista munkabrigádokról sem, amelyek eredményeit, sikereit, problémáit szintén fontosnak tartjuk szélesebb körben boncolgatni. Egyik legjobban meghonosodott és legközkedveltebb formája a népnevelő munkának az irodalmi vitaestek, szerzői estek megrendezése. Ezen a téren számos jelentős sikert értek el helyi szervezeteink és szükségessé válik, hogy a haladó klasszikus vala­mint a szocialista irodalom népszerű­sítését, terjesztését az elkövetkező időszakban se tévesszék szem elől. Ezeket az irodalmi vitaesteket azon­ban egyre jobban fel kellene hasz­nálni a különféle sajtótermékek, főleg a Hét és az Irodalmi Szemle terjesz­tésére. A központi bizottság vitája során hangzott el az a vélemény is, hogy falvainkon nem készülnek fel rendesen a szerzői estekre, sok eset­ben a résztvevők nem ismerik a meg­vitatásra kerülő művet s csupán a már megszokott, általános kérdése­ket teszik fel . Ennek az áldatlan, jelenlévő íróknak, szerzői esteket megölő állapotnak az orvoslására szintén gondolnia kell az elkövetkező időszakban helyi szervezeteink veze­­őségeinek. Megjegyezzük, hogy sok esetben még az is megmentené eze­ket a terméketlen irodalmi vitaeste­ket, ha csupán a helyi szervezet 8 — 10 főből álló vezetősége készülne fel becsületesen, vagy mondjuk meg ke­rek perec, olvasná el a megvitatásra kerülő művet. A központi bizottság határozatában megállapítja, hogy a Csehszlovákiában élő magyarok létszámához mérten kevés a CSEMADOK tagsága. A ha­tározat kiemeli, hogy főleg a galan­­tai, komárnoi, trebilovi, novézámki és a dunajszkásztredai járásban arányta­lanul kevés a szervezet tagjainak a száma. Úgy gondoljuk, hogy a régi, jól bevált módszerhez kell ismét fo­lyamodni — a járási bizottságok in­dítsanak tagtoborzási kampányt, ame­lyet a tagdíjak rendezésével is össze­köthetnek. A CSEMADOK 510 helyi szervezet mellett 308 színjátszócsoport és 56 esztrádaegyüttes működik. Ez minden­esetre szép szám, ellenben a helyi csoportok számát tekintve a köz­ponti bizottság további 100 színját­szócsoport és legalább még 50 eszt­ráda együttes megalakítását javasolja. Színjátszómozgalmunk további fejlő­dését szolgálná, ha a dunajszkásztre­dai példa nyomán a többi járási szék­helyen is szerveznének állandó jellegű műkedvelő színpadokat. A feltételek úgyszólván minden egyes járásban adva vannak. Csupán a szervezéshez kellene alaposan hozzálátni. Jelenleg nem kevesebb mint 166 tánccsoport, illetve népi együttes működik. Ezen a téren tehát hatalmas tartalékok állanak rendelkezésünkre. A tánccso­portok­­ számát kis akarattal, ügyes szervezéssel mihamar legalább 255-re emelhetnénk. Pártunk XII. kongresszusa előtt, a dokumentum nyújtotta távlatok je­gyében egyre fokoznunk kell népne­velő munkánkat s kulturális tevé­kenységünket,is szocialista építésünk szolgálatába kell állítanunk. Mindez fegyelmezettebb, odaadóbb munkát követel meg a CSEMADOK tagságától, vezetőitől. (pi)

Next