Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)
1964-09-26 / 78. szám
Patrick Coole görcsösen markolta a rendőrbotot és remegett, bár ő maga alig vett részt a tüntetők püfölésében. Ahelyett annál többet és hangosabban ordítozott. Hiszen ember, ha rájönnek, hogy skrupulusai elintézett vannak. Megigazította a sisakját és feszesebbre húzta az állszíjat. Az ENSZ-palota előtti nagy teret mintha kiseperték volna. Csak a főbejárat közeintézésre. A szürke betonpusztaság közepén egy lében az aszfalton ülők csoportja várt még elrakás türelmes tyúkra emlékeztettek. A didergő kezekben tartott transzparensek nekifeszültek a hideg, őszi szélnek. „DEMOCRACY AGAINST WAR! DEMOCRACY FOR PEACE! NO ATOMIC WAR!*) Patrick Coole őrmester idegesen várta, mi következik most. Nem először vonták össze ide a rendőrséget New York minden körzetéből. Ha ott bent fontos viták folytak, kint gyakran próbálkoztak tüntetésekkel. Büszkeségükben sértett négerek, felháborodott latin-amerikaiak és fanatikus háborúgyűlölők. A rendőrség parancsa pedig ilyen esetekben mindig: „Gyökerében elfojtani!“ Ez sikerült most is, eltekintve ettől a maradéktól, az ott ülőktől. A parancsnokban Colonel Durhamben forrt a méreg. Rászedték a megszokott módszerükkel és a sajtóhiénáknak most alkalma nyílik az egész ügy fényképezésére. Az ezredes hangszórós kocsijából háromperces határidőt adott. Ha addig az ülők konventje szerte széled, haja szála sem görbül meg senkinek. A tüntetők pillantásokkal bátorították egymást, összébb húzódtak és ülve maradtak. Elől a legnagyobb transzparens alatt lányos külsejű fiatal nő ült. Finom vonalú arcában a szeme volt a legvonzóbb. E szemek kérdeztek, kellemetlen kérdéseket intéztek. Cooe gyűlölte őket. Az egészségét, jó hírnevét kockáztatja itt; túlságosan törékeny az ilyen kalandokra. Cooe tisztában volt vele, miért haragszik rá, de azt magának sem akarta bevallani. Oly finom, törékeny lélek — és mégis erősebb nála. Ez a nő komolyan veszi a szabadság és a demokrácia eszméit. Talán ugyanannál a tanárnál Shearer papánál, az emberbarát, kitűnő pedagógusnál tanult történelmet, aki rajongott Paineért, imádta Lincolnt és oly melegen tudta magyarázni a „Bill of Rights"-t.**) Pat pedig, miután fel kellett adnia tanulmányait, a legkönyebb utat választotta és a rendőrség szolgálatában húzódott meg. Bebeszélte magának, hogy a rend felügyelete tisztességes munka. De akik itt tüntetnek, nem rendes dolgot akarnak? Bűn talán, ha a békét kívánják? A háborút Pat Coole sem akarja. Ezért kedv nélkül, a legszívesebben „karhatalmi beavatkozás" nélkül vett részt a tüntetés feloszlatásában. Utálta hivatását s ezért haragudott arra a finom kis alakra ott, akinek makacssága talán arra kényszeríti őt, hogy esetleg meg is verje. Phil Hamstead is észrevette a lányt. Vágyakozó szemekkel figyelte és a fogai közt sziszegte: „Ha azt ott egyszer egyedül keríteném a kezembe ..." Pat Coole hallotta. Eddig mindig irigyelte Hamstead-et gondatlansága miatt. Ez a fiú szerette..az ilyen bevetéseket.Nagy lelkesedéssel püfölte a „bloody Communists“-okat. Az ő szemében a tüntetők mindig „ronda kommunisták" voltak. Utólagosan azután rendszerint humorosan számolt be hőstetteiről. Hamstead most türelmetlenül figyelte az ezredest, aki meg is adta a jelt. Hamstead előre rohant, Coole azonban utolérte és elsőnek ért a lányhoz. Felkapta mint egy gyereket. Hamstead csúnyán káromkodott és feléje csapott. Coole ügyesen elfordult és az ütés az ő vállát érte. Elrohant a lánnyal. „Ti vagytok aztán a gentlemanek ..sziszegte a fülébe. Ez jobban fájt, mint Hamstead ütése. Minden oldalról rendőrök jöttek, négyesével fogták az áldozatokat, mindegyik egy-egy tüntető kezét, lábát vonszolta. Mint a vágómarhákat, úgy dobták őket a kocsikba. Megtisztították a teret és az autók a rendőrfogdába száguldottak. Ott a letartóztatottakat botokkal zavarták végig a folyosón. Kiabálás, káromkodás, botladozások, verések. A nagy zűrzavarban Coole elvesztette szeme elől a lányt és Hamstead sem volt látható. Coole újra kiszaladt az udvarra, aztán vissza, a nagy szürke épületbe. A földszinten az egyik ajtó mögül elfojtott kiáltást hallott. Az a szoba volt, ahol kisebb ügyekben szokták őrizetben tartani a delikvenseket. Cooe lenyomta a kilincset, de az ajtó zárva volt. Nyugtalanul hallgatódzott. Dühös káromkodást hallott: „Na megállj, te bestia ...! Az őrmester dühösen ráncigálni kezdte a kilincset. „Hamstead őrmester, azonnal kinyitni!" Hamstead megjelent az ajtóban, hevesen lihegett. - Ember, te vagy az? Coole belépett a szobába, a másik gyorsan becsapta az ajtót mögötte. A lány a távolabbi sarokban gubbasztott, szemei égtek. A haja összekuszálva, ruházata gyűrött. - Nézd, hogy belém harapott ez a dög - sziszegte Hamstead. Szemét a vágy és állati vadság homályosította el. Fogd lemondta és a lány felé intett - aztán te leszel soron " Coole lába a földbe gyökerezett, Hamstead dühösen nézett vissza rá. A lány ezt a pillanatot használta fel, hirtelen felugrott és támadója altestébe rúgott. Hamstead a fájdalomtól eltorzult arccal görnyedt össze. Coole felszakította az ajtót és kirohant a lánnyal, fel az első emeletre, ahol az egyik gyüjtőcellába vitte. Mielőtt rázárta volna az ajtót, a lány a hajat rendezve mosolyogni próbált és csak annyit mondott: „Tehát mégis gentleman ..." £ 2 a szó a fiút egy pillanatra boldoggá tette. De aztán, amint lassú léptekkel ment végig a folyósón, vésztjóslón, fenyegetőn közeledett szemben vele Phil Hamstead, rendőrbotját billegetve. - Ezt még megkeserülöd. Pat nehezen uralkodott magán. - Jól nézel majd ki, ha feljelentést tesz ellened! * Demokrácia a háború ellen! Demokrácia a békéért! Le az atomháborúval! Az amerikai alkotmány törvénye Hamstead fölényesen mosolygott. — Esze ágában sem lesz. Egy kommunista vallomása két rendőr esküje ellen? Nem született meg még az a bíró istennek ebben az országában, aki neki adna igazat! Coole utálattal fordult el tőle, kiment az épületből és beszállt a legénységi kocsiba. Hamsteadnek volt annyi esze és nem beszélt a dologról. De Pat érezte, hogy a gazember fogadta szolgálati helyén. Ann Walker ügyvédje állandóan figyeli. Egy reggel aztán nagy izgalom hivatali visszaélés, erőszak alkalmazása és erőszakos nemi közeledés miatt büntető eljárást indított Phil Hamstead ellen Elsőnek a parancsnok Hamsteadet hivatta. Vigyorogva jött vissza és szinte barátságosan mondta Patnek: „Jól csináld, öreg fiú, újra jó barátok lehetnénk." Durham ezredes egyenesen, korrekt tartással ült íróasztalánál. Nagy, csontkeretes szemüvege enyhítette arcának szigorúságát. Egy székre mutatott. Amikor Coole leült, arra gondolt, hogy itt röviddel ezelőtt az a disznó ült, és mérgelődött magában a terhes utálat miatt, amely most ismét átjárta. Az ezredes megkínálta cigarettával. Valahogy éreztette, hogy bizalmas beszélgetésről lesz szó. Sajnálkozó tekintetet vetett alantasára a kék füstfelhőn keresztül: — Csúnya dolog ez, sergeant Cooe! — Nagyon csúnya. Sir. — Úgy értem, a maga számára. Coole ijedten nézett rá. — Amennyiben ugyanis annak a nőszemélynek, a Walkernek igaza volna, sergeant. Abban az esetben magát feljelentési kötelezettségének £. R. GREULICH: megszegése miatt kell megbüntetnünk. S ami a legrosszabb, magának egy bajtársa ellen kellene vallania. — Igenis, Sir. Az ezredes mintha nem is hallotta volna ezt. Jóindulatú mozdulattal hajolt közelebb. — De annak a nőnek nincs igaza, őrmester. Ilyesmi az én embereim közt még sosem fordult elő és a jövőben sem történhet meg. — Durham most szerette volna hallani a „Yes, Sir“-t, de Coole hallgatott. Megkínzottan meredt a padlóra. Durham hangja most egy fokkal csendesebb, kevésbé barátságos lett. Egy ír papírost tolt Pat elé: — Hamstead ebben a jegyzőkönyvben tisztázta az ügyet. Amivel őt ez a Walker vádolja, azt ő maga ajánlotta fel neki, hogy futni engedje. Mivel azonban Hamstead elutasította, most bosszút akar állni rajta. És ezt most maga is igazolni fogja aláírásával. Cooe nem mozdult. — Tehát? A kérdés mérhetetlen magasságból zuhant le, s a hang hirtelen komolyan, parancsszerűen csengett. Coole -ból hirtelen kitört: — Mi közöm nekem mindéhez, Sir? Ha a dolog tényleg úgy állna, ahogy Hamstead állítja, az a Walker-nőszemély nem kérhette őt egy harmadik jelenlétében. Ez badarság volna, amit senki sem vesz be! Az ezredes meglepetten hátradőlt, nem palástolhatta, hogy a válasz hatást gyakorolt rá. Levette a szemüvegét és újra határozott nyugalmat erőltetett magára. — Két vallomás sokat nyom a latba, őrmester. Ha úgy is volna, ahogy maga hinni szeretné, nem volna-e kötelessége mégis a bajtársa mellé állnia ilyen rágalmazással szemben? Utóvégre az egész egység és parancsnoka becsületéről is szó van? Ha az ország belső biztonságának szervei sem tartanak össze, holnap nyakunkon a kommunizmus. Meg tudja ezt érteni? — Yes, Sir — mondta Coale színtelen hangon. — No látja. — Az ezredes közelebb tolta Coale-hoz a papírost. Pat felugrott. Nagyon mereven, katonásan állt ott. — Bocsánat, Sir, mindez annyira meglep. Nekem ezt... muszáj ezt... engedje meg, hogy meggondoljam a dolgot. Az ezredes merev arckifejezéssel gondolkozott, ceruzája újra az asztalon kopogott. — De aztán ne túl sokáig gondolkozzon! Keveset használna vele szolgálati előmenetelének! — Coole leléphetett. Az arca mindent elárult csak ránézett és húsos orrán Hamsteadnek, aki keresztül szíva magába a levegőt. — így állunk?! — sziszegte. Coole nehéz órákat élt át. Gyűlölte azokat a békebolondokat, akiknek mindezt köszönhette. Kellett ez neki? Minek vállalnak ilyen kockázatokat! Neki legyen belátása velük szemben? Mi haszna most az egészből! Bemegy a colonelhez és aláírja azt a papírrongyot. De aztán újra magán érezte azokat a szemeket és nem tudta megtenni. Másnap este hazafelé menet egy sötét mellékutcában megtámadták. Még mielőtt fegyvert ránthatott volna, körülvették, csak annyit hallott, „hogy egy kicsit gyorsabban gondolkozz!", aztán szörnyű ütést kapott a veséjére. Összeesett és elájult. Amikor magához tért, új érzés lett úrrá rajta. Alig volt képes haza vánszorogni. „Megálljatok, gengszterek, tudom már, mit tegyek “ Másnap az ezredes ismét magához rendelte. Durham most állva fogadta, arca kemény volt. Nem kínálta meg székkel, cigarettával, s ez Coole-nak is jobban megfelelt. Mondanivalója rövid, a szolgálati szabályzatnak megfelelő volt: Nem írom alá. Sir. Hazudnék és vétenék a törvény és a jog ellen, ha aláírnám. Az ezredes eleinte szólni sem tudott. Szeme az őrmester arcába meredt. — Takarodjon — ordította aztán — ezt a gyáva viselkedést még megkeserüli! Nehéz napok következtek Cooe számára. Haza sem tért kedves kis szobájába, egy olcsó kis szállóban töltötte az éjszakákat. Azonnali hatállyal áthelyezték egy rossz hírű külvárosi negyedbe, s ez a beosztása lefokozásnak volt tekinthető. Állandó üldöztetése a Hamsteadbanda által még ennél is rosszabb volt. Többször próbálták megtámadni, alig menekülhetett meg előlük. Üldözött vad, rendőrök által hajszolt rendőr lett belőle. De elszántan küzdött, mert ott akart lenni a tárgyaláson. És a tárgyalás napja el is érkezett. Patrick Coole éber volt, mint egy bekerített ragadozó. Az ülésteremben nem sokan voltak. Kizárták a nyilvánosságot, s ez bizony hátrányt jelentett Ann Walker és társai részére, akik a bírósági tárgyalás szenzációját is ügyük érdekében akarták felhasználni. A szokásos bevezetések után megkezdődött a felperesek kihallgatása. Ann Walker jól szövegezett, rövid mondatokban számolt be. Nem zavarodott bele a keresztkérdések útvesztőibe. Többször kereste Cooe tekintetét, aki hálás is volt a bátorításért. Hamstead vallomása nemcsak rövid, de nagyon gyenge is volt. Jól betanulta mondanivalóját. Bosszúról beszélt, miután Walker nem ért célt ajánlatával. Másról nem volt hajlandó beszélni. A bíróság szívesen vette mindezt és megkísérelte az egész ügy bagatellizálását. A taláros urak gyors, feltűnésmentes elintézésre törekedtek. Ann Walker ügyvédje azonban kitartóan és ügyesen verekedett. Már a tárgyalás elején módot talált arra, hogy Coole egy darab papírost láthasson, melyen csak ennyi állt: „Legyen bátor. Segítünk. A tárgyalás után keresse azonnal az épület mögött várakozó zöld Packard-kocsit. Coole bólintott. Amikor a tanúk helyére szólították, nyugodt vidámságot erőltetett magára. A bíró aranyhidakat épített számára, igyekezett beleszuggerálni, mit mondjon. Coole a fejét rázta. — Ha Hamstead igazat mondana, akkor ez a személy — és Ann felé biccentett — a világ legkülönösebb teremtése volna. Mert hol zilálja össze egy nő a haját és hol csúfítja el magát ruházata összegyűrésével, hogy bizonyos szándékokkal közeledjék a férfihez, akinek ráadásul még a kezébe is mar? A Hamstead altestébe irányított rúgása pedig vonzalma megnyilvánulásának kissé sajátságos kifejezése számomra. Ez az irónia a jelenlevők harsány nevetését váltotta ki, sőt a bírák is alig tudták mosolyukat elfojtani. Az ügyvéd annak a gyógyszerésznek a kihallgatását is javasolta, aki Hamstead kezét vette kezelésbe, azonkívül követelte a rendőrorvos kihallgatását, akinél Hamstead „feltételezett sérve“ miatt jelentkezett. Pat Coole fellélegzett. A csoport ügyesebbnek bizonyult, mint remélte. A bíróság természetesen eltekintett e tanúk kihallgatásától. Szerintük Hamstead kissé túl buzgón járt el, s ezáltal Ann Walker nagyon felizgatta magát, amit Pat Coole vallomása is igazolt. Ezért a bíróság csak a felperes fájdalomdíjra benyújtott követelését támogathatja. Az ügyvéd utolsó elszánt nekirugaszkodása mintha gumifalba ütközött volna. A tanárok tanácskozásra vonultak vissza és rövid pár perc múlva kihirdették a már előkészített ítéletet. Pat Coole elsőnek távozott a teremből. Az épületet ismerte és a hátsó kijáratot elhagyva, nyugodt léptekkel haladt a parkoló autók felé. Egy motor halkan felbúgott. A kormány mögött ülő férfi a zöld Packardban rápislantott. Póznak úgy rémlett, ezt is ott látta az ENSZ előtt és beszállt. A kocsi elindult, átkígyózott néhány mellékutcán és egy másik parkoló helyen állt meg. Ann Walker beült mellé és kezet szorított vele. — Köszönöm, Patrick Coole, én... nem értek a nagy szavakhoz. — És most mi lesz? - kérdezte a fiú. Mindenekelőtt el innen, vidékre. „Lakhelye ismeretlen". — Aztán pedig ...? A lány elnézett mellette. Pat rájött, hogy a szemei nemcsak kellemetlenül tudnak kérdezni, de ravasz mosolygásra is képesek. — Meg kell kísérelnünk, nem férhetnénk-e meg egy ideig. A barátaim úgy vélik, jobb volna, ha egy ideig láthatatlanok maradnánk ... — Eleinte csuda mérges voltam magukra - mondta Pat szárazon. — Rám — helyesbítette a lány. — A csoport határozata volt, mert azt reméltük, hogy a tárgyalás ... — ... azt elvesztettük... — vágott közbe Pat. — De egy embert megnyertünk — nevetett a lány, őt pedig kellemes érzés hatotta át. — Honnan tudja? — Hiszen bebizonyította nekünk. Aki ilyen egyedül van és mégis oly elkeseredetten harcol . ..?! A magának szánt üzenetünket elfogták, később aztán már nem tudtunk a közelébe férkőzni. — Az ember sokat megtanul — tréfálkozott. — Megtanulja azt is, hogyan legyen ember — válaszolta Ann. — Az is lehet — mondta Patrick Coole és nagyon jól érezte magát. Ha Maga veszi kezébe a dolgot... Ford. SM A kis kiváncsi (Tóth Gy. felvétele) ao«—«a—«ooa——» FRANTISEK HRUBÍN: Szeptember A föld pihen már, s a rögök, melyek kalásszá növelték a magokat, isszák a napfényt, mely csak langymeleg, és magukba új magot fogadnak. A szél fehér húrjain hegedül az ökörnyálnak, mely lomhán szárnyal. Tüzek fanyar illata vegyül távoli erdők fenyőillatával. Szerte a földek, bármerre is nézünk, békességet lehelnek magukból. S e földön, amely oly gyönyörű nékünk, lépked valaki. Nézzed magot szót. Fordította: Fügedi Elek MILAN RUFUS: tr Őszi ballada* A csurgókról már hideg víz csepeg, sötét távolban sziszeg az alkony. Szél sepri fel az alacsony eget, véres seprővel sepri fel halkan, mint udvart, hol október hajnalán megriadt bárány sírt keservesen, hogy éles késsel elmetszett nyakán száját az ősz vörösre fesse be. A nap merevül. Az est óvatos, az utakat dehogy illeti lábbal. Rájuk durván foltokat harmatoz csillagjainak sárga sugarával. Csend a földnek s az égnek odafönt. Az ajkamhoz juh sírása száradt. Az apró hold, mely mint a róka rőt, szürcsölve kortyint a tóból párat. Fordította: Fügedi Elek