Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1974-04-20 / 16. szám

2- В SZABAD FÖLDMŰVES Együtt a szocializmus útján (Folytatás az 1. oldalról.) Beszédében hangsúlyozta, hogy Csehszlovákiában a munkásosztály megszilárdította hatalmát és a mar­xista-leninista elvek szerint dolgozó Csehszlovák Kommunista Párt úgy kel, mint külföldön nagy tekintélyre tett szert, mert célszerű, tudományos alapra helyezett irányító-szervező és agitációs munkával mozgósítani tudta a dolgozókat a népgazdaság megszi­lárdítására. A tények beszélnek arról, hogy a párt vezető szerepének elmé­lyítése a társadalmi és gazdasági élet minden szakaszán komoly eredmé­nyeket hozott. Kádár elvtárs ezután hangsúlyoz­ta, hogy az internacionalista elvekre helyezkedve tovább kell szilárdítani a szocialista országok népeinek egy­ségét, mert csakis így lehet eredmé­nyesen küzdeni a világimperializmus és az őket szolgáló különböző revi­zionista és felforgató elemek ellen. A LÁTOGATÁS UTOLSÓ NAPJÁN A MAGASSZINTŰ TALÁLKOZÓRÓL KÖZÖS KÖZLEMÉNYT ADTAK KI, AMELYET KIVONATOSAN KÖZLÜNK. A két küldöttség áttekintést adott a Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV., illetve a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusán elfoga­dott határozatok végrehajtásáról, a szocialista építés eredményeiről, vala­mint feladatairól. Nagyra értékelték azokat a sikereket, amelyeket a cseh­szlovák és a magyar nép marxista­­leninista pártja vezetésével elért. Megelégedéssel állapították meg, hogy a két pártnak és a két ország­nak a marxizmus-leninizmus, és a proletár internacionalizmus alapelvein nyugvó kapcsolatait a teljes bizalom, az egyre szorosabb testvéri együtt­működés és a kölcsönös megértés jel­lemzi. Országaink baráti kapcsolatai a 25 évvel ezelőtt aláírt és az 1968-as évben megújított barátsági, együttmű­ködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés szellemében eredményesen fejlődnek. Kiemelték, hogy gazdasági és mű­szaki-tudományos együttműködésünk sokoldalúan fejlődik. Gyorsan növek­szik az árucsereforgalom, a gazdasági együttműködés jelenlegi állása szilárd alap a következő időszak kölcsönös gazdasági kapcsolatai fejlesztéséhez. A gazdasági kapcsolatok továbbfej­lesztésének legidőszerűbb feladata az 1976—1980. évekre szóló népgazdasági tervek egyeztetése, jelentős előrelépés­nek tekintik, hogy a központi tervező szervek megállapodtak az alapvető nyersanyagok és termékek cseréjé­ben. A tervegyeztetés további meneté­ben a feldolgozóipar együttműködési feladatainak meghatározására össz­pontosítanak. Nagy jelentőséget tu­lajdonít a Duna csehszlovák—ma­gyar szakasza közös komplex haszno­sításának az energiatermelés, a folya­mi közlekedés, az árvízvédelem, az öntözés szempontjából. A két ország népgazdasága számára jelentős az Adria - kőolajvezeték közös érdekű feladatnak megépítése, tekintik a folyóvizek tisztaságának védelmét. Fontosnak tartják az együttműkö­dést a gépiparban, a személy- és te­hergépkocsi-gyártásban, a vegyipar­ban és a könnyűiparban. Ezzel össze­függésben kidolgozzák az ipari és a mezőgazdasági szakosodás és koope­ráció, valamint a műszaki-tudományos együttműködés további bővítésének lehetőségeit. Elismeréssel nyilatkoztak a cseh­szlovák—magyar gazdasági és műsza­ki tudományos együttműködési ve­gyesbizottság és a központi tervező­szervek munkájáról. A két fél kife­jezte készségét, hogy továbbra is elő­segíti a tudományos, az oktatási, a kulturális kapcsolatok bővítését, hogy népeink méginkább megismerjék egy­más kultúráját és tudományos ered­ményei. A küldöttségek nagy jelentőségűnek tartják, hogy a nemzetközi feszültség érezhetően enyhült. Ebben kiemelke­dő szerepet tölt be a Szovjetunió bé­kepolitikája és a szocialista országok összehangolt­áyozták, hogy tevékenysége. Hangjú­a nemzetközi helyzet enyhülésében kiemelkedő jelentősége van a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusán elfogadott béke­programnak. Elsőrendű feladatuknak tekintik a szocialista közösség országai egységé­nek erősítését. Tovább szilárdítják és fejlesztik a Varsói Szerződés tagállamainak sokoldalú együttműkö­­­dését és a KGST-n belül tökéletesítik szocialista országok gazdasági együttműködését, a szocialista integ­ráció komplex programja alapján. Meggyőződésük, hogy a KGST egyre nagyobb szerepet játszik a szocialista építőmunka eredményeinek növelésé­ben. A nemzetközi enyhülés folyamatá­ban különös szerepe van Európának. A tárgyalófelek üdvözölték az euró­pai biztonsági és együttműködési kon­ferencia első szakaszának eredmé­nyeit, a második szakaszban történt előrehaladást. A jövőben is arra tö­rekszenek, hogy rövid időn belül sor kerüljön a konferencia harmadik szakaszának legmagasabb szintű ös­­­szehívására. Nagy jelentőséget tulaj­donítanak a közép-európai haderő- és fegyverzet-csökkentésről folytatott bécsi tárgyalásoknak. Nagy jelentőségűnek tartják az európai földrészen bekövetkezett ked­vező változásokat. A Szovjetunió, Lengyelország, a Német Demokratikus Köztársaság és Csehszlovákia által a Német Szövetségi Köztársasággal kö­tött szerződés, valamint a Nyugat- Berlinről szóló négyoldalú megálla­podás érzékelhetően csökkentette a nemzetközi feszültséget. Következetesen támogatják az arab népeknek az igazságos és a tartós béke megteremtéséért vívott harcát. Határozottan elítélik a Chilében vég­rehajtott katonai puccsot, valamint a katonai junta fasiszta terrorját. Köve­telik a chilei haladó erők elleni ter­ror és üldöztetés megszüntetését, az igazságtalanul fogvatartott hazafiak — köztük Louis Corvalánnak, a Chilei Kommunista Párt főtitkárának — azonnali szabadonbocsájtását. Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt képviselői kiemelték, hogy a nemzet­közi tevékenységükben továbbra is a kommunista és a munkáspártok 1969. évi moszkvai tanácskozásán elfoga­dott dokumentumokból, valamint párt­jaik XIV., illetve X. kongresszusa ha­tározataiból indulnak ki. A marxiz­mus-leninizmus és a proletár interna­cionalizmus elveinek megfelelően a jövőben is lankadatlanul munkálkod­nak a kommunista és munkáspártok eszmei és akcióegységének, összefor­­rottságának erősítésén. Határozottan elítélik a kínai veze­tőknek a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom egységére törő sza­­kadár­ tevékenységét, szovjetellenessé­­gét, nagyhatalmi sovinizmusát, a szo­cialista közösség elleni politikáját és elvi harcot folytatnak ellene. Megelégedéssel állapították meg, hogy az elmúlt időszakban újabb len­dületet vett a nemzetközi munkásosz­tály harca a monopoltőke ellen, foko­zódott a béke és a haladás erőinek antiimperialista küzdelme. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Nép­­köztársaság kormánya csehszlovák párt- és kormányküldöttséget hívott meg hivatalos, baráti látogatásra a Magyar Népköztársaságba. 1974. április 20. A harcnak nincs vége Több mint egy fél év telt el azóta, amikor Dél-Amerikában olyan eseményre került sor, amelyet minden jóindulatú, haladó gondolko­dású ember elítél. A chilei katonai junta erőszakkal megdöntötte a népi egység kormányának hatalmát és megölte az alkotmányosan megválasztott köztársasági elnököt, Allende Salvadort. A katonai junta a hatalom átvétele után nagy szavakkal hangoz­tatta a „demokratikus“ elképzeléseit és különböző ígéretekkel ke­csegtette a dolgozó tömegeket. Mi történt valójában? A „nemzeti megújhodás“ ürügyén feloszlatták a parlamentet, a politikai pártokat, még olyanokat is, amelyek annak idején támogat­ták a puccistákat. „A szakszervezeteket örökre száműzni kell Chile politikai életé­ből“ — jelentette ki Augusto Pinochet tábornok, a chilei fasiszta katonai diktatúra feje, majd hozzátette: „A politikai tevékenységet a szakszervezetekben végérvényesen eltemettük, nem két vagy há­rom évre, hanem örökre.“ Az eltelt néhány hónap alatt a gazdasági életben mindent elkö­vettek a „régi rend“ visszaállításáért. A bányák, iparvállalatok je­lentős részét visszaadták a régi tulajdonosoknak, eltörülték a meg­hirdetett földreformot, és a már felosztott földek újból a nagybirto­kosok kezébe kerültek. A dolgozók munkaidejét meghosszabbítot­ták, s legtöbb esetben fizetésemelés nélkül. A többletmunkát szép jelszóval honorálták: „A szabadságért áldozni kell!“ Nem kapnak több fizetést, holott az alapvető élelmiszerek árai is hihetetlen arányban emelkedtek, s ezért kénytelenek nélkülözni a dolgozók családjai. A törvényes kormányt erőszakkal megdöntő chilei hálónál junta véres terrort vezetett be, amelynek már eddig is ezrek és ezrek estek áldozatul. Szörnyű kínzások és gyilkos golyók végeztek azok­kal, akiknek egyetlen „bűnük“ van, hogy szerették hazájukat és készek voltak dolgozni felemelkedéséért, az önálló nemzeti létért. A Chiléből menekültek és az ott tartózkodó diplomaták és mások, — hazatértük után — az emberi jogok tiprásának legszörnyűbb eseményeiről számoltak be. Ezt nemrégiben megállapította a Hel­sinkiben ülésező chilei katonai junta bűntetteinek kivizsgálására alakult nemzetközi bizottság és mélyen elítélte a terrorral uralkodó rezsim gaztetteit. Többek között szeptember vége óta tartják fogva — Dawson szi­getén — az idős Luis Corvalánt, a Chilei Kommunista Párt főtitkárát és az ügyét katonai bíróság tárgyalja. De mit tárgyal? Hiszen mind­össze egy „bűne“ van, hogy kommunista, tizenöt éve áll a párt élén, és tizenhét éves korától, amióta a kommunista párt tagjainak sorába lépett, tollal, szóval harcolt a dolgozó nép jogaiért. A fasiszta re­zsim nem tud megalapozott vádat emelni ellene, mert éppen a kom­munista párt volt az, amely a legkövetkezetesebben az alkotmány védelmében lépett fel, s leghatározottabban támogatta a törvényes kormány intézkedéseit, s legerélyesebben szállt síkra a közrend betartásáért. Fogvatartói Corvalánt és a többi kiváló chilei hazafit embertelen körülmények között kínozzák és azt remélik, hogy fizi­kai állapotuk romlása végül is a halálba sodorja őket. A harcnak azonban nincs vége. Az erőszak erőszakot­ szül, a dol­gozók nem hajlandók térdet-fejet hajtani a fegyveres erőszak előtt, s burkolt vagy nyílt formában ellenállnak. A junta döbbenten kon­statálja, hogy a terror ellenére sem tudja elfojtani a szabadságért harcolók törekvéseit. A fegyver hatalma Chilében ma sem döntő tényező, s azt a következőképpen lehet magyarázni: a demokratikus hagyományokkal rendelkező államban már régóta osztályharc fo­lyik. A tengerparton hosszan kígyózó országban szervezett, képzett munkásosztály küzd a jogaiért s csatlakoztak hozzájuk a mezőgaz­dasági dolgozók, akik Allende kormánya ideje alatt tömörítették soraikat és megtalálták a közös hangot az ipari munkássággal. A chilei munkásosztály — a nehéz körülmények között is — foly­tatja harcát és az egyre több gondot okoz a népelnyomó tábornoki juntának. A harcokban nincsenek egyedül, mert elsősorban a szocia­lista országok, de az egész világ haladó közvéleménye támogatja igazságos küzdelmüket. Tóth Dezső A szövetkezeti demokrácia h­elyes értelmezése és gyakorlása a szocialista társadalmunk fejlődésének minden szakaszában rendkívül fontos követelmény. Falvainkban, főleg azonban ott, ahol az uralkodó gazdasági-szervezeti egységet az egységes földművesszövetkezetek alkotják, a szövetkezeti demokrácia képezi a szocialista demokrácia megnyilatkozásának legismer­tebb formáját. Ezért nem lehet számunkra közömbös, hogy milyen irányban halad falvainkon a szövetkezeti demokrácia kibontakozása. A szövetkezeti demokráciának, mint a szocialista demokrácia egyik vállfajának sajátos jellege abból ered, hogy az egykori kistermelők a földjüket ás a további termelőeszközeiket ön­kéntesen összpontosították, s így a szövetkezeti gazdaság összes javai nem össztársadalmi, vagyis állami, hanem szocia­lista csoporttulajdont képeznek. A szövetkezeti demokráciának ez a sajátos gazdasági alapja az esetek döntő többségében már nem vezet az össztársadalmi érdekek lebecsüléséhez. Szövetkezeteink tagsága ugyanis­ tuda­tosította, hogy az egyéni és a sajátos csoportérdekei csak az egész társadalom érdekeivel összhangban érvényesülhetnek. Persze, kivételes esetekkel még ma is találkozhatunk. Nem egyszer elhangzanak még szövetkezeti vezetők szájából is olyan megjegyzések, amelyek az állami tervfegyelem, s így a társadalmi igények mellőzésére való törekvéseket tükrözik. Lényegében itt olyan jelenséggel találkozunk, amikor a szö­vetkezeti demokrácia leple alatt — az egész társadalmunk érdekeinek rovására — a helytelenül értelmezett csoportérde­kek érvényesítéséről van szó.­­ Szövetkezeteink a szocialista népgazdaságunk szerves részét képezik. Gazdasági életünk fejlődése csak abban az esetben lehet zavarmentes, ha kizárja az ösztönösség érvényesülésének lehetőségét a népgazdaságunk minden szakaszán, tehát a szö­vetkezeti szférában is. S ha a termelésben és a gazdaság­fejlesztésben a társadalom szükségleteiből és lehetőségeiből kiinduló állami termelési és gazdaságfejlesztési tervet minden­ki tiszteletben tartja. Ezért a szövetkezeti demokráciát soha, egy pillanatra sem szabad a kötelezettségek alóli kibúvók keresésére kihasználni. A szövetkezeti demokrácia fejlesztése tehát elsősorban is abban nyilvánulhat meg, hogy a szövetkezeti tagok részt vesz­nek a termelés- és gazdaságfejlesztési lehetőségek feltárásá­ban és optimális kihasználásában, vagyis a sajátos természeti és közgazdasági előfeltételeikhez igazodva, felelősségteljes hozzáállással törekednek az állami tervből eredő termelési és gazdaságfejlesztési feladataik teljesítésére. Ezek a nemes törekvések — amelyek végső soron a társadalom szükségletei­nek kielégítését szolgálják — a szövetkezeti tagok egyéni és csoportérdekeinek megvalósulását, vagyis a szövetkezetek szüntelen gazdagodását és tagságuk boldogulását is eredmé­nyezik. Kétségtelen, hogy nagy hibát követnek el azokban a szövet­kezetekben, ahol a vezetésben tapasztalható kényelmesség, vagy a tagság körében észlelhető látszólagos közömbösség miatt, a szövetkezeti demokráciát leegyszerűsítik, vagyis a tagság demokratikus jogainak gyakorlását csupán a vezetőség megválasztására, valamint az évi termelési és pénzügyi tervek formális jóváhagyására korlátozzák. Az persze magától értetődik, hogy a taggyűlés által jóvá­hagyott termelési és gazdaságfejlesztési feladatok teljesítésé­nek biztosítása, a szükséges anyagi és szervezési előfeltételek megteremtése, a vezetőségre tartozik. A vezetőség azonban csak akkor tudja ezeket a feladatokat eredményesen teljesí­teni, ha minden fontos kérdés megoldásában, a fejlődést gátló jelenségek eltávolításában, a tagság széles rétegeinek segít­ségére támaszkodik. S ha minden lehetőséget kihasznál a dol­gozók kezdeményező készségének teljes kibontakoztatása cél­jából. NÉHÁNY GONDOLAT a szövetkezeti demokráciáról A termelési feladatok teljesítésével összefüggő kisebb-na­­gyobb problémák leküzdésében, az anyagi bázisban, a munka­erő kihasználásában, a termelőeszközök kapacitásában rejlő tartalékok feltárásában, vagyis a termelés és a termelési folya­matok, a munka és munkafolyamatok racionalizálásában, ko­moly küldetést tölthetnek be az egyazon termelési ágazatban dolgozó szövetkezeti tagok rendszeres termelési értekezletei. Itt, tehát ezeken az értekezleteken kerülhetnek legjobban felszínre az üzemirányítás és a munkaszervezés fogyatékos­ságai éppen úgy, mint ahogy konkrét formában elemezhetők a különböző termelési feladatok teljesítésével megbízott szö­vetkezeti tagok helytállása is. Joggal állítható tehát, hogy a szövetkezeti demokrácia teljes kibontakozásához, a szövet­kezeti tagoknak a gazdaság irányításában való felelősségtelje­sebb részvételéhez, a termelési értekezletek meghonosítása, a szövetkezeti tagok alkotó és kezdeményező készségének szüntelen fejlesztése vezet. A szövetkezeti demokrácia semmi esetre sem ruház fel sen­kit olyan egyéni, tehát önző érdekeket leplező jogok gyakor­lásával, amelyekből a közösségnek kára származik. A tagság demokratikus jogai tehát nem vezethetnek anarchiához sem. Ahhoz pedig, hogy a helyenként előforduló önkényeskedések­nek és a munkaszervezésben mutatkozó lazaságnak végérvé­nyesen gátat vessünk, feltétlenül fontos az irányításban, a munkaszervezésben és a szövetkezeti közösség életében a szó legszorosabb értelmében meghonosítani és következetesen gyakorolni a demokratikus centralizmus alapelveit. A demokratikus centralizmus azonban nemcsak jogokkal ruházza fel a szövetkezetek tagságát. Tehát nemcsak azt igényli a tagságtól, hogy ellenőrizze és értékelje az általa választott vezetőség tevékenységét, valamint a jóváhagyott termelési és pénzügyi tervek teljesítését. A demokratikus centralizmus, amely nélkül elképzelhetetlen a szocialista üze­mek és vállalatok fejlesztésének céltudatos irányítása — de a szövetkezeti tagok alkotó-termelő tevékenységének harmo­nizálása sem — feltételezi, hogy a szövetkezet alsóbb fokú szervei és a szövetkezeti tagok általában, alárendeljék akara­tukat a felsőbb szerveik akaratának, s hogy ezt a fegyelmet, amely a szervezeti és munkafegyelem megszilárdulását ered­ményezi, önkéntesen vállalják, szüntelenül szilárdítsák. Meg kell mondani nyíltan, hogy a szövetkezeteink fejlődé­sében — egyik helyen kisebb, másik helyen nagyobb mérték­ben — még mindig fékezőként hat a szövetkezeti demokrácia leegyszerűsítése, helytelen értelmezése, vagyis a demokra­tikus centralizmus gyakorlásának tudatos vagy tudat alatti mellőzése. Gyakran találkozhatunk például olyan jelenségek­kel — főleg a mezőgazdasági csúcsmunkák idején —, hogy nemcsak beosztott dolgozók, hanem eléggé gyakran még a vezetésben közvetlenül részt vevő szakemberek is — meg­hiúsítják a szövetkezet veszteségének ésszerű elképzeléseit. Önkényes magatartásukkal meggátolják a gépek és a munka­erő szükség szerinti átcsoportosítását, olyan munkák elvégzé­sére való összpontosítását, amelyek nem tűrnek halasztást. S ezek az anarchikus jelenségek bizony több szövetkezetben már komoly károkhoz vezettek. Kevés az, ha a vezetőknek csupán a megválasztásuk alkal­mából kézfelemeléssel szavazunk bizalmat. Nyilván azért tisz­teljük meg a kiválasztott személyeket bizalmukkal, mert azok­tól sokat várunk. Elsősorban is elvárja tőlük a szövetkezeti tagság, hogy tudásukat, képességüket és rátermettségüket a közösség javára gyümölcsöztessék. Ha már ilyen igényes fel­adatokat támaszt a szövetkezeti tagság a vezetőkkel szemben, akkor nem hagyhatja őket cserben és nem formálhat senki arra jogot, hogy önkényes magatartásával, a szocialista mun­kafegyelem megszegésével emeljen nehezen leküzdhető gáta­kat a vezetőség és a tagság döntő többségének termelés- és gazdaságfejlesztési törekvései elé Ne feledjük: az önző, egyé­ni érdekekkel párosuló önkényeskedésnek semmi köze nincs a szövetkezeti demokráciához, s az mindig kedvezőtlen követ­kezményekkel jár. РЛТН0 KAROLY

Next