Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-19 / 3. szám

* Az SZSZK Mezőgazdasági é­s Élelmezésügyi Minisztériumának hetilapja 1974. január 19. Ara­dy Kis XXV. évfolyam, 3. szám. Nincs okunk borúlátásra Sok jelenség tanúsítja, hogy még a szocialista társadalom tagjai között is akadnak „vészmaradók". Ezek kö­zé sorolhatók azok az emberek is, akik gyakran olyan intézkedések be­vezetését helyezik kilátásba, amelyek a lakosság életszínvonalának lénye­ges csökkenését eredményeznék. Meg­lepő a dologban, hogy az ilyen min­den hitelességet nélkülöző rémhíre­ket a lakosság jelentékeny része el­hiszi és a megjósolt kedvezőtlen in­tézkedésekre vásárlási lázba esik. Furcsa egy társadalmi tünet ez! A múlt esztendő utolsó hónapjai­ban is tanúi lehettünk olyan jósla­toknak, amelyek a közszükségleti cik­kek kiskereskedelmi árának lényeges emelését, tehát a lakosság életszín­vonalának csökkenését helyezték ki­látásba. A „jól informált kishitűek“ az üzletek árukészletének évvégi lel­tározását is azzal magyarázták, hogy azt a január elsejével esedékes ár­emelések tették szükségessé. S ezt a „kacsát“ is sokan bevették! Néhány helyen bizony a vásárlási láz olyan méreteket öltött, hogy a kereskede­lemnek fel kellett kötnie a lengő holmit, hogy a vásárlók igényeit za­vartalanul kielégíthesse. Most, hogy szerencsésen túl va­gyunk az életdrágítónak híresztelt „kritikus napon", általános megnyug­vás tapasztalható. Sokan rádöbbentek ismét arra, hogy helytelen felülni az úgynevezett jól értesültek vészjelzé­seinek. Helytelen már csak azért is, mert senki nem veszélyezteti létbiz­tonságunkat. Mert az 1968—1969 évi társadalmi válságot követő eredmé­nyes évek folyamán egyetlen intézke­dés sem történt hazánkban, amely a lakosság létbiztonságát, életszínvona­lának emelkedését veszélyeztette vol­na. Érdekes azonban, hogy a vészt jel­ző „jól informáltak" most hallgat­nak. Még csak azt sem mondják: — „Pardon, tévedtünk!" Pedig most, hogy a létfenntartási költségek emelkedé­sét semmi nem jelzi, s amikor az öt­éves tervünk negyedik évét olyan szilárd anyagi körülmények között kezdhetjük meg, amelyek jó előfelté­telét képezik életszínvonalunk továb­bi emelkedésének is, legalább annyit elvárnánk a vészhírek terjesztőitől, hogy melléfogásukat beismerjék. A kiskereskedelmi árak emeléséről és néhol a pénzválságról is terjesz­tett rémhírek feltehetően a kapita­lista államokban tapasztalható inflá­ciós jelenségek ismeretében találtak termő­talajra a kevésbé tájékozott polgártársaink köreiben. A helyzet és a fejlődés irányának megítélésekor sokan megfeledkeznek arról, hogy a két társadalmi rend, a kapitalizmus és a szocializmus, a szó legszorosabb értelmében ellentétes célokat szolgál, illetve követ. Nem tudatosítják, hogy a kapitalista társadalmi rend elsődle­ges feladatának tekinti a burzsoázia osztályérdekeinek korlátlan kiszolgá­lását. S hogy ezért, vagyis a tőkés­profit növelése céljából, törvénysze­rűen kiváltja a dolgozók személyi jövedelme és a létfenntartási költsé­gei közötti ellentmondásokat azáltal, hogy a munkabérek befagyasztása mellett emeli a létfenntartási cikkek kiskereskedelmi árát. Sokan nem veszik még elég komo­lyan azt sem, hogy a szocialista tár­sadalmi rend alaptörvényének közép­pontjában az ember, vagyis az egész társadalom életszínvonalának szünte­len emelése áll. Természetesen a tár­sadalmi termelés tervezett növekedé­sével összhangban. Amennyiben te­hát a termelés szakaszán nem vissza­esés, hanem haladás tapasztalható, úgy a szocializmusban soha nem volt és a jövőben sem lesz szükség békés években olyan intézkedésekre, ame­lyek hatására a létfenntartási költsé­gek gyorsabban növekednének, mint a dolgozók személyi jövedelme. Az ötödik ötéves tervünk alaptörvé­nye volt és marad, hogy a társadalmi termelés növekedésének a bővített újratermelést és a dolgozók életszín­vonalának emelkedését kell szolgál­nia. Az utóbbi három év folyamán valóban sikerült összhangot teremte­ni a termelés és az életszínvonal emelkedése között. Hatékonynak bi­zonyult az az intézkedés, amely a dolgozók személyi jövedelmének ter­vezett növelése mellett a létfenntar­tási cikkek kiskereskedelmi árának stabilizálására irányult. Tehát emel­kedett dolgozó népünk életszínvonala, mivel a lakosság személyi jövedelmé­nek tervezett növekedése mellett a kiskereskedelmi árindex évente 0,3 százalékos csökkenést mutat. Pártunk és kormányunk vezető sze­mélyiségei — a múlt év utolsó hó­napjaiban — többször hangsúlyozták, hogy az ötéves tervünk negyedik évé­nek célkitűzései — a termelés terv­szerű növelése mellett — előirányoz­zák a lakosság életszínvonalának to­vábbi lényeges emelkedését. Ez egy­ben azt is jelenti, hogy amennyiben a termelési feladatainkat teljesítjük, úgy semmi esetre sem kerül sor a kiskereskedelmi árak ugyanis ilyen kedvezőtlen emelésére, intézke­désre nem lesz szükség, mert meg lesz az összhang a termelés és a fo­gyasztás között. Persze, az a tény, hogy a kiskeres­kedelmi árak általános emelkedésétől nem kell tartanunk, nem jelenti azt, hogy az év folyamán bizonyos ár­módosításokra sem kerül sor. Az árak ésszerű szabályozására ugyanis a szo­cialista társadalomban is szükség van. Mégpedig annak ellenére is, hogy a szocialista tervgazdálkodásban a ke­reslet és a kínálat nem folyásolhatja be döntően a kiskereskedelmi árak alakulását, míg a kiskereskedelmi árak esetleges módosulása egyáltalán nem vezethet a lakosság életszínvo­nalának csökkenéséhez. Az azonban természetes, hogy az igényesebb áru termelése nagyobb anyagi ráfordítással jár. A gazdasági egyensúly pedig megköveteli, hogy ez visszatükröződjön az igényesebb áru kiskereskedelmi árában is. Ezzel szemben azonban az is természetes jelenség, hogy a nagy mennyiségben felhalmozott áru kiskereskedelmi ára csökken. Tehát az igényesebb új áruk megjelenését — eléggé gyakran — a tegnap még primőrárunak tekintett, de ma már réginek minősített áru ki­árusítása követi. Ez az ármódosítási folyamat azonban összhangban van azokkal a célkitűzésekkel, amelyek a kiskereskedelmi árak általános szín­vonalának stabilizálása és a lakosság személyi jövedelmének tervszerű nö­velése nyomán, az egész társadalom életszínvonalának tervszerű emelke­dését irányozzák elő. Nagyon sokszor meggyőződhettünk már a szocialista gazdaságpolitikánk helyességéről. Mégis sokan megverik a „vészharangot“, ha az igényesebb áru magasabb kiskereskedelmi áron jelenik meg. Ezzel szemben látszólag tudomást sem vesznek arról, ha bi­zonyos közszükségleti cikkek kiske­reskedelmi ára lényegesen csökken. Pedig számtalan példa bizonyítja, hogy ezek az árcsökkentések nagyon kedvezően hatnak életszínvonalunk alakulására. Miért van ez így? Nyil­ván azért, mert a kifinomult igényeink gyakran túllépik a lehetőségeink ha­tárait. Már szinte szokványossá vált, hogy áruszemléléskor a legmoder­nebbet, s így a legdrágábbat látjuk meg és mindenből azt szeretnénk megvásárolni. Tehát „nagylábon“ sze­retnénk élni. Az olyan életforma pe­dig, amely nem a reális lehetőségek­re, hanem minden tekintetben a kivé­teles nagyvonalúságra épül, drágának bizonyul. Borúlátásra nincs semmi okunk. Életkörüményeink kedvezően alakul­nak. A becsületes munkánk nyomán születő nagyszerű termelési eredmé­nyeink garantálják életszínvonalunk további emelkedését. PATHÓ KÁROLY FE­LH­ÍVÁS Szerkesztőségünk ez úton tudatja a mezőgazdasági üzemek vezető dolgozóival, hogy a fehérjetermelés fokozá­sával járó szak- és közgazdasági kérdések érdemleges megvi­tatása céljából 1974. február végén vagy március első felében megrendezi a mezőgazdasági nagyüzemek agronómusainak ta­lálkozóját az illetékes központi szervek felelős dolgozóival. Kérjük a mezőgazdasági üzemek vezetőit, hogy e találkozóra kijelölt agronómus pontos címét legkésőbb február 5-ig küld­jék meg írásban a szerkesztőségünknek. Címünk: Redakció SZABAD FÖLDMŰVES 891 27 Bratislava, Krížkova 7. Emléke, tanítása örökké és Jelentős évfordulóról emléke­zünk meg ezekben a napokban. Egy fél évszázaddal ezelőtt, feb­ruár 21-én hunyta le szemét örök­re Vlagyimir Iljics Lenin, Marx- Engels nagy művének folytatója, továbbfejlesztője, az oroszországi munkásosztály élcsapatának és a világ proletáriusának vezetője, a Szovjetunió Kommunista Pártja, és az első munkás-paraszt államhata­lom megalapítója.­­ Az értelmiségi családban szüle­tett Lenin egész fiatalon részt vett a haladó mozgalmakban, amiért még diák korában száműzték. Há­nya-vetett sorsa közben alaposan megismerkedett a marxizmussal, majd később annak vezéralakja lett és az új történelmi viszonyok­ra alkalmazta, illetve tovább fej­lesztette, gyarapította a marxizmus elméleti hagyatékát. A marxista tudásának legna­gyobb érdemei közé tartozott az imperializmus korának mélyre­ható elemzése. A művön keresztül bebizonyította, hogy a kapitalizmust a monopolizmus szakaszában, az egyenlőtlen fejlődés törvénye jel­lemzi. Éppen ennek az alapján mérlegelte, hogy a különböző or­szágok nem a „világszabadság“ jelszava alatt jutnak el a szocia­lista rendszer építéséig, s nem fel­tétlenül előfeltétel, hogy a gazda­ságilag fejlettebb államok jussanak a szocializmus építésének a kor­szakába. Arra a feltételezésre ju­tott, hogy az új történelmi viszo­nyok között lehetőség van arra is, hogy nem a világforradalom útján kerül sor a szocializmus győzelmé­re, hanem ott, abban az ország­ban, ahol legélesebbek az ellenté­tek az uralkodó osztály, a burzsoá­zia és a dolgozók között. Természetesen a munkásosztály győzelméhez egy egységes forra­dalmi párt vált szükségessé. Ezért Lenin vezetésével a marxisták ki­dolgozták az­­ egységes párt alap­a elveit, az elnyomott proletariátus, munkásosztály élcsapatának Irányvonalát. Lenin arra a követ­keztetésre jutott, hogy egy marxista párt sikeres tevékenységének, a munkásmozgalom fejlődésének és győzelmének elengedhetetlen fel­tétele a két­frontos harc, harc az opportunizmus és a revizionizmus jobboldali és „balos“ válfaja el­len. A lenini eszmék történelem­for­máló jelentősége már igazolódott s a szocializmus világrendszerré vált. Az elmúlt évtizedek során az is bebizonyosodott, hogy Marx és Engels tanai, amit Lenin tovább fejlesztett, megteremtették a leg­korszerűbb társadalom, a szocializ­mus és a kommunizmus útját. Leninről, az emberről és a for­radalmárról már sokat írtak, de legélethűbben harcos­társai em­lékeznek meg, egységtörekvéséről, munkaszeretetéről és igazságossá­gáról. „Lenin legnagyobb rendű tulajdonságának kell tekinteni azt a jellemvonást, hogy tudatosan alá­rendelte magát a kollektívának, még azokban az esetekben is, ami­kor — véleménye szerint — a kol­lektíva tévedett. Bármilyen nagy is volt a tekintélye, akadtak olyan esetek, amikor a véleményét nem fogadták el és kisebbségben ma­radt. Ilyenkor teljesen alárendelte magát a szervezet döntésének. So­ha nem használta ki tekintélyét, csak érvekkel és meggyőzéssel dol­gozott, soha nem vette igénybe be­folyását, hogy ezáltal legyőzze a máskép gondolkozók ellenállását. Addig nem nyugodott, míg­­ okos érveivel meg nem győzte a töb­bieket.“ Lenin különben kérlelhetetlen volt a forradalmi igazságszolgálta­tásban, s nem tűrte el a hatalom­mal való visszaélést, még a forr­­­­dalom vezetői részéről sem. Mint proletár forradalom elismert stratégája, együtt­működött min­denkivel, akire a győzelem, az épí­tés szempontjából szüksége volt. Ez azonban sohasem tévesztette meg a mély emberismeretében, s tudta kire, meddig számíthat. Nagy dolog az éleslátás és az emberis­meret. Óriási jelentősége van min­den időben, de különösen fontos a forradalmi időszakban. A proletár forradalom vezére széleslátókörű pedagógus volt és mélyen ismerte az embereket. A vele való érintkezés valójában ne­velő szerepet töltött be. Lenin ta­nított, útmutatásaival, irányításá­val, törhetetlen munkaakaratával és egész egyéniségével. Az irányí­tás művésze volt a legnehezebb időben és a proletár hatalom győ­zelme utáni években. Az ellene elkövetett merénylet és (Folytatás a 2. oldalon.) ШЯЯ [UNK] [UNK] яяя [UNK] [UNK]а [UNK]ат [UNK] [UNK]

Next