Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-19 / 3. szám
* Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának hetilapja 1974. január 19. Arady Kis XXV. évfolyam, 3. szám. Nincs okunk borúlátásra Sok jelenség tanúsítja, hogy még a szocialista társadalom tagjai között is akadnak „vészmaradók". Ezek közé sorolhatók azok az emberek is, akik gyakran olyan intézkedések bevezetését helyezik kilátásba, amelyek a lakosság életszínvonalának lényeges csökkenését eredményeznék. Meglepő a dologban, hogy az ilyen minden hitelességet nélkülöző rémhíreket a lakosság jelentékeny része elhiszi és a megjósolt kedvezőtlen intézkedésekre vásárlási lázba esik. Furcsa egy társadalmi tünet ez! A múlt esztendő utolsó hónapjaiban is tanúi lehettünk olyan jóslatoknak, amelyek a közszükségleti cikkek kiskereskedelmi árának lényeges emelését, tehát a lakosság életszínvonalának csökkenését helyezték kilátásba. A „jól informált kishitűek“ az üzletek árukészletének évvégi leltározását is azzal magyarázták, hogy azt a január elsejével esedékes áremelések tették szükségessé. S ezt a „kacsát“ is sokan bevették! Néhány helyen bizony a vásárlási láz olyan méreteket öltött, hogy a kereskedelemnek fel kellett kötnie a lengő holmit, hogy a vásárlók igényeit zavartalanul kielégíthesse. Most, hogy szerencsésen túl vagyunk az életdrágítónak híresztelt „kritikus napon", általános megnyugvás tapasztalható. Sokan rádöbbentek ismét arra, hogy helytelen felülni az úgynevezett jól értesültek vészjelzéseinek. Helytelen már csak azért is, mert senki nem veszélyezteti létbiztonságunkat. Mert az 1968—1969 évi társadalmi válságot követő eredményes évek folyamán egyetlen intézkedés sem történt hazánkban, amely a lakosság létbiztonságát, életszínvonalának emelkedését veszélyeztette volna. Érdekes azonban, hogy a vészt jelző „jól informáltak" most hallgatnak. Még csak azt sem mondják: — „Pardon, tévedtünk!" Pedig most, hogy a létfenntartási költségek emelkedését semmi nem jelzi, s amikor az ötéves tervünk negyedik évét olyan szilárd anyagi körülmények között kezdhetjük meg, amelyek jó előfeltételét képezik életszínvonalunk további emelkedésének is, legalább annyit elvárnánk a vészhírek terjesztőitől, hogy melléfogásukat beismerjék. A kiskereskedelmi árak emeléséről és néhol a pénzválságról is terjesztett rémhírek feltehetően a kapitalista államokban tapasztalható inflációs jelenségek ismeretében találtak termőtalajra a kevésbé tájékozott polgártársaink köreiben. A helyzet és a fejlődés irányának megítélésekor sokan megfeledkeznek arról, hogy a két társadalmi rend, a kapitalizmus és a szocializmus, a szó legszorosabb értelmében ellentétes célokat szolgál, illetve követ. Nem tudatosítják, hogy a kapitalista társadalmi rend elsődleges feladatának tekinti a burzsoázia osztályérdekeinek korlátlan kiszolgálását. S hogy ezért, vagyis a tőkésprofit növelése céljából, törvényszerűen kiváltja a dolgozók személyi jövedelme és a létfenntartási költségei közötti ellentmondásokat azáltal, hogy a munkabérek befagyasztása mellett emeli a létfenntartási cikkek kiskereskedelmi árát. Sokan nem veszik még elég komolyan azt sem, hogy a szocialista társadalmi rend alaptörvényének középpontjában az ember, vagyis az egész társadalom életszínvonalának szüntelen emelése áll. Természetesen a társadalmi termelés tervezett növekedésével összhangban. Amennyiben tehát a termelés szakaszán nem visszaesés, hanem haladás tapasztalható, úgy a szocializmusban soha nem volt és a jövőben sem lesz szükség békés években olyan intézkedésekre, amelyek hatására a létfenntartási költségek gyorsabban növekednének, mint a dolgozók személyi jövedelme. Az ötödik ötéves tervünk alaptörvénye volt és marad, hogy a társadalmi termelés növekedésének a bővített újratermelést és a dolgozók életszínvonalának emelkedését kell szolgálnia. Az utóbbi három év folyamán valóban sikerült összhangot teremteni a termelés és az életszínvonal emelkedése között. Hatékonynak bizonyult az az intézkedés, amely a dolgozók személyi jövedelmének tervezett növelése mellett a létfenntartási cikkek kiskereskedelmi árának stabilizálására irányult. Tehát emelkedett dolgozó népünk életszínvonala, mivel a lakosság személyi jövedelmének tervezett növekedése mellett a kiskereskedelmi árindex évente 0,3 százalékos csökkenést mutat. Pártunk és kormányunk vezető személyiségei — a múlt év utolsó hónapjaiban — többször hangsúlyozták, hogy az ötéves tervünk negyedik évének célkitűzései — a termelés tervszerű növelése mellett — előirányozzák a lakosság életszínvonalának további lényeges emelkedését. Ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben a termelési feladatainkat teljesítjük, úgy semmi esetre sem kerül sor a kiskereskedelmi árak ugyanis ilyen kedvezőtlen emelésére, intézkedésre nem lesz szükség, mert meg lesz az összhang a termelés és a fogyasztás között. Persze, az a tény, hogy a kiskereskedelmi árak általános emelkedésétől nem kell tartanunk, nem jelenti azt, hogy az év folyamán bizonyos ármódosításokra sem kerül sor. Az árak ésszerű szabályozására ugyanis a szocialista társadalomban is szükség van. Mégpedig annak ellenére is, hogy a szocialista tervgazdálkodásban a kereslet és a kínálat nem folyásolhatja be döntően a kiskereskedelmi árak alakulását, míg a kiskereskedelmi árak esetleges módosulása egyáltalán nem vezethet a lakosság életszínvonalának csökkenéséhez. Az azonban természetes, hogy az igényesebb áru termelése nagyobb anyagi ráfordítással jár. A gazdasági egyensúly pedig megköveteli, hogy ez visszatükröződjön az igényesebb áru kiskereskedelmi árában is. Ezzel szemben azonban az is természetes jelenség, hogy a nagy mennyiségben felhalmozott áru kiskereskedelmi ára csökken. Tehát az igényesebb új áruk megjelenését — eléggé gyakran — a tegnap még primőrárunak tekintett, de ma már réginek minősített áru kiárusítása követi. Ez az ármódosítási folyamat azonban összhangban van azokkal a célkitűzésekkel, amelyek a kiskereskedelmi árak általános színvonalának stabilizálása és a lakosság személyi jövedelmének tervszerű növelése nyomán, az egész társadalom életszínvonalának tervszerű emelkedését irányozzák elő. Nagyon sokszor meggyőződhettünk már a szocialista gazdaságpolitikánk helyességéről. Mégis sokan megverik a „vészharangot“, ha az igényesebb áru magasabb kiskereskedelmi áron jelenik meg. Ezzel szemben látszólag tudomást sem vesznek arról, ha bizonyos közszükségleti cikkek kiskereskedelmi ára lényegesen csökken. Pedig számtalan példa bizonyítja, hogy ezek az árcsökkentések nagyon kedvezően hatnak életszínvonalunk alakulására. Miért van ez így? Nyilván azért, mert a kifinomult igényeink gyakran túllépik a lehetőségeink határait. Már szinte szokványossá vált, hogy áruszemléléskor a legmodernebbet, s így a legdrágábbat látjuk meg és mindenből azt szeretnénk megvásárolni. Tehát „nagylábon“ szeretnénk élni. Az olyan életforma pedig, amely nem a reális lehetőségekre, hanem minden tekintetben a kivételes nagyvonalúságra épül, drágának bizonyul. Borúlátásra nincs semmi okunk. Életkörüményeink kedvezően alakulnak. A becsületes munkánk nyomán születő nagyszerű termelési eredményeink garantálják életszínvonalunk további emelkedését. PATHÓ KÁROLY FELHÍVÁS Szerkesztőségünk ez úton tudatja a mezőgazdasági üzemek vezető dolgozóival, hogy a fehérjetermelés fokozásával járó szak- és közgazdasági kérdések érdemleges megvitatása céljából 1974. február végén vagy március első felében megrendezi a mezőgazdasági nagyüzemek agronómusainak találkozóját az illetékes központi szervek felelős dolgozóival. Kérjük a mezőgazdasági üzemek vezetőit, hogy e találkozóra kijelölt agronómus pontos címét legkésőbb február 5-ig küldjék meg írásban a szerkesztőségünknek. Címünk: Redakció SZABAD FÖLDMŰVES 891 27 Bratislava, Krížkova 7. Emléke, tanítása örökké és Jelentős évfordulóról emlékezünk meg ezekben a napokban. Egy fél évszázaddal ezelőtt, február 21-én hunyta le szemét örökre Vlagyimir Iljics Lenin, Marx- Engels nagy művének folytatója, továbbfejlesztője, az oroszországi munkásosztály élcsapatának és a világ proletáriusának vezetője, a Szovjetunió Kommunista Pártja, és az első munkás-paraszt államhatalom megalapítója. Az értelmiségi családban született Lenin egész fiatalon részt vett a haladó mozgalmakban, amiért még diák korában száműzték. Hánya-vetett sorsa közben alaposan megismerkedett a marxizmussal, majd később annak vezéralakja lett és az új történelmi viszonyokra alkalmazta, illetve tovább fejlesztette, gyarapította a marxizmus elméleti hagyatékát. A marxista tudásának legnagyobb érdemei közé tartozott az imperializmus korának mélyreható elemzése. A művön keresztül bebizonyította, hogy a kapitalizmust a monopolizmus szakaszában, az egyenlőtlen fejlődés törvénye jellemzi. Éppen ennek az alapján mérlegelte, hogy a különböző országok nem a „világszabadság“ jelszava alatt jutnak el a szocialista rendszer építéséig, s nem feltétlenül előfeltétel, hogy a gazdaságilag fejlettebb államok jussanak a szocializmus építésének a korszakába. Arra a feltételezésre jutott, hogy az új történelmi viszonyok között lehetőség van arra is, hogy nem a világforradalom útján kerül sor a szocializmus győzelmére, hanem ott, abban az országban, ahol legélesebbek az ellentétek az uralkodó osztály, a burzsoázia és a dolgozók között. Természetesen a munkásosztály győzelméhez egy egységes forradalmi párt vált szükségessé. Ezért Lenin vezetésével a marxisták kidolgozták az egységes párt alapa elveit, az elnyomott proletariátus, munkásosztály élcsapatának Irányvonalát. Lenin arra a következtetésre jutott, hogy egy marxista párt sikeres tevékenységének, a munkásmozgalom fejlődésének és győzelmének elengedhetetlen feltétele a kétfrontos harc, harc az opportunizmus és a revizionizmus jobboldali és „balos“ válfaja ellen. A lenini eszmék történelemformáló jelentősége már igazolódott s a szocializmus világrendszerré vált. Az elmúlt évtizedek során az is bebizonyosodott, hogy Marx és Engels tanai, amit Lenin tovább fejlesztett, megteremtették a legkorszerűbb társadalom, a szocializmus és a kommunizmus útját. Leninről, az emberről és a forradalmárról már sokat írtak, de legélethűbben harcostársai emlékeznek meg, egységtörekvéséről, munkaszeretetéről és igazságosságáról. „Lenin legnagyobb rendű tulajdonságának kell tekinteni azt a jellemvonást, hogy tudatosan alárendelte magát a kollektívának, még azokban az esetekben is, amikor — véleménye szerint — a kollektíva tévedett. Bármilyen nagy is volt a tekintélye, akadtak olyan esetek, amikor a véleményét nem fogadták el és kisebbségben maradt. Ilyenkor teljesen alárendelte magát a szervezet döntésének. Soha nem használta ki tekintélyét, csak érvekkel és meggyőzéssel dolgozott, soha nem vette igénybe befolyását, hogy ezáltal legyőzze a máskép gondolkozók ellenállását. Addig nem nyugodott, míg okos érveivel meg nem győzte a többieket.“ Lenin különben kérlelhetetlen volt a forradalmi igazságszolgáltatásban, s nem tűrte el a hatalommal való visszaélést, még a forrdalom vezetői részéről sem. Mint proletár forradalom elismert stratégája, együttműködött mindenkivel, akire a győzelem, az építés szempontjából szüksége volt. Ez azonban sohasem tévesztette meg a mély emberismeretében, s tudta kire, meddig számíthat. Nagy dolog az éleslátás és az emberismeret. Óriási jelentősége van minden időben, de különösen fontos a forradalmi időszakban. A proletár forradalom vezére széleslátókörű pedagógus volt és mélyen ismerte az embereket. A vele való érintkezés valójában nevelő szerepet töltött be. Lenin tanított, útmutatásaival, irányításával, törhetetlen munkaakaratával és egész egyéniségével. Az irányítás művésze volt a legnehezebb időben és a proletár hatalom győzelme utáni években. Az ellene elkövetett merénylet és (Folytatás a 2. oldalon.) ШЯЯ [UNK] [UNK] яяя [UNK] [UNK]а [UNK]ат [UNK] [UNK]