Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1974-06-22 / 25. szám
1974. JÚNTUs 22. óra: 1.— Kés XXV. évfolyam, 25. szám Szabadföldműves Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának hetilapja TELJESÍTENI ÉS TÚLTELJESÍTENI AZ EZ ÉVI CÉLKITŰZÉSEKET, S KEDVEZŐ FELTÉTELEKET TEREMTENI A 6. ÖTÉVES TERV SIKERES MEGKEZDÉSÉHEZ • A mezőgazdaság legidőszerűbb feladata A Szövetkezeti Földművesek Szövetségének Szlovákiai Központi Bizottsága a múlt hét derekán ünnepi ülést tartott Bratislavában a szocialista mezőgazdaság 25. évfordulója alkalmából. A plenáris ülés fő napirendi pontjaként a nyári mezőgazdasági munkák politikai-szervezési előkészítése szerepelt. A szövetség elnöke, Ondrej Horec, a Szocialista Munka Hőse többek között hangsúlyozta, hogy az idei gabonabetakarítás és terményraktározás zavartalansága érdekében nagy erőfeszítéseket kell tenni, hogy a dolgozó nép kenyerét szocialista mezőgazdaságunk dolgozói biztosítsák, idejében, veszteség nélkül fedél alá juttassák. Ebben nagy segítségükre lehet a szocialista munkaverseny, hogy a lehető legrövidebb időn belül teljesíthessék, sőt túlteljesíthessék az állam iránti gabonaeladási kötelességeiket, ügyeljenek az egészségvédelmi és munkabiztosági intézkedések következetes betartására. Délután is folytatódott az ünnepi ülés, amelyen részt vett Ján Janik elvtárs, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a KB titkára, Július Hanus, a Szlovák Szocialista Köztársaság kormányának alelnöke, a szlovák kormány tagjai, valamint a politikai és közélet számos személyisége. Ján Janik elvtárs ünnepi beszédéből idézzük a következőket: „A CSKP már megalakulásától fogva követelte az állami és egyházi nagybirtokok térítés nélküli kisajátítását, s ezek átadását a nincstelen mezőgazdasági munkásoknak, szegény parasztoknak. Ilymódon alakult ki és szilárdult meg a munkás-paraszt szövetség. Az elmúlt negyedszázad folyamán (Folytatás az 5. olde km.) A Žihareci (Zsigárdi) Efsz-ben időben hozzáfogtak a kombájnok javításához és ennek köszönhető, hogy ma már az arató-cséplőgépek indulásra készek. Pápai József, a szövetkezet példás agronómusa elégedetten szemléli a próbaüzemelő kombájnt. (Balra felv.) Országszerte gyors ütemben készülünk az aratásra. A járási mezőgazdasági igazgatóságok főmechanizátorai az aratási operatív bizottságok tagjaival közösen ellenőrzik a kombájnok, s más begyűjtőgépek üzemképességét. A helyszíni gépszemlék tapasztalatai alapján még intézkedéseket tehetnek ott, ahol a gépjavítás üteme lassú. Központi kimutatások szerint az idén jóval több új, s nagyobb teljesítményű kombájn áll a mezőgazdasági üzemek rendelkezésére. Valószínűleg aratás kezdetéig a Szovjetuniótól 270 új típusú Niva és Koloss kombájnt ka pói (elkészültünk punk, s a Német Demokratikus Köztársaságból további IBS darab*jól bevált E 512-es kombájnnal számolhatunk. Az idén is az előzetes tervek szerint a járások 2236, a kerületek pedig 748 kombájnnal segítik ki egymást, attól függően, melyik körzetben mikor érik kasza, illetve kombájn alá a gabona. A Cseh Szocialista Köztársaságból — kezelőszemélyzettel együtt — 1019 gabonakombájn jön Szlovákiába kisegíteni. Hozzávetőleges számítások szerint az idén Szlovákiában egy kombájnra 80—90 hektárnyi gabona learatása jut a gabonabetakarítási idényben. Ez az előző évekhez viszonyítva jónak mondható, ennek ellenére mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a kombájnok, gépek teljesítőképességét a lehető legnagyobb mértékben kihasználjuk, jó példaként említhetjük a Bratislava-vidéki járást, ahol máris meghirdették a kombájnosok versenyét. A versenygyőztes kombájnok hetenként a mezőn — pontosabban a tarlón —■ kapják meg a versenyzászlócskákat, s a vele járó pénzjutalmat. Többek között aa Dunajská Lužná-i Efsz-ben is gabonabegyűjtési ütemtervet készítettek. A gépek gyors átcsoportosítása érdekében üzemrészlegenként adó-vevő rádiókészülékeket helyeznek üzembe. A versenyszellem serkentése érdekében a járási mezőgazdasági igazgatóság hetente kétszer Aratási Híradót jelentet meg. A komárnoi járásban a kombájnok, s egyéb gépek mind üzemképesek. Ezzel szemben komoly gondot okoz a raktárhiány. Varga András járási agronómus szavai szerint egyelőre 2700 vagon gabonát ideiglenes helyen kell tárolni Ugyanennyi gabona átmeneti tárolóhelyre kényszerül a Bratislavavidéki járásban is. A mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztérium növénytermesztési osztályának jelentése szerint a mezőgazdasági terményfelvásárló és anyagellátó vállalat az utóbbi időben mintegy 260 ezer tonna gabona tárolására épített raktárakat, ettől függetlenül a raktárhiány nem enyhül. Természetesen ezt jórészt a gazdagabb hozamok is elősegítik. Bár ez örömteljes tény — mármint a bő hektárhozamok —, mégis nehezíti a gabona szakszerű kezelését és tárolását. A múlt évihez képest több a szárítóberendezés — mégis kevés. A Bratislava-vidéki járásban előreláthatólag a gabonának csak a húsz százalékát tudják szárítani. Ezért a szárítóberendezések két, sőt három műszakos üzemeltetésére kell berendezkedni, hogy ilymódon megkétszerezzék a gabonaszárítók teljesítőképességét. Tavaly a Dunajská Streda-i járásban 11, a Nové Zámky-iban 12, a komárnoiban még 14 nap alatt befejezték a gabonabegyűjtést. Üdvösnek tartanánk, ha más járásbeliek tanulmányoznák az itteni értékes tapasztalatokat, s hasznosítanák. A levicei járás, illetőleg a nyugat-szlovákiai kerület aratási felhívása valamennyi mezőgazdasági üzem kombájnosaihoz, gépkezelőihez, traktorosaihoz, a szövetkezetek, állami gazdaságok vezetőihez és dolgozóihoz szól. Találjanak ezek a felhívások lehető legnagyobb visszhangra! (ballal Választások a Szovjetunióban Leonyid Iljics Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Legfelsőbb Tanács képviselőválasztása alkalmával beszédet mondott Moszkva Bauman választókerületében. A szovjet pártvezető előadása — politikai jelentőségére való tekintettel — bejárta a világsajtót. Nagy visszhangot váltottak ki egyebek között a kelet-nyugati kapcsolatokkal foglalkozó megállapításai, valamint a béke ügyét, szolgáló állásfoglalásai is. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára a beszédet követő napon interjút adott a Moszkvai Rádió és Televízió prágai tudósító osztálya vezetőjének, melyben kijelentette, hogy Csehszlovákia népe különös érdeklődést tanúsított a nagyjelentőségű eseménynek. Mint a napilapokból ismeretes, Leonyid Iljics Brezsnyevet, Alekszej Kaszigint és Nyikolaj Podgornijt beválasztották a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsába. Találjon minél nagyobb visszhangra a levicei járási““ A napi sajtó, a tévé és a rádió már a múlt hét végén és e hét elején közölte a levicei (lévai) járás mezőgazdasági dolgozóinak aktívaértekezletén született gabonabetakarítási versenyfelhívását, amely Szlovákia valajennyi mezőgazdasági üzemének dolgozóihoz szól. A felhívás mindjárt elöljáróban közli, hogy a mezőgazdasági üzemek dolgozói idén a Szlovák Nemzeti Belkelés 30. és a szocialista mezőgazdaság 25. évfordulója tiszteletére terven felül 12,5 millió korona értékű mezőgazdasági terméket adnak el az államnak. Mit hangsúlyoz ez a versenyfelhívás? Vállalt kötelezettségeiket példásan akarják teljesíteni. Ennek érdekében az SZLKP járási bizottsága politikai-szervzési intézkedéseket tett, hogy a gabonát — 48 726 hektárról — gyorsan és szemveszteség nélkül takaríthassák be. Ebből kiindulva a járási mezőgazdasági igazgatóság, a Parasztszövetség járási bizottsága, a nemzeti bizottságok, a gépállomás, illetőleg a mezőgazdasági anyagellátó és felvásárló vállalat, s természetesen a szövetkezetek és állami gazdaságok felelős vezetői mindent megtesznek a gabonabetakarítás zavartalan lebonyolítása érdekében. — Az aratási és gabonaeladási igényes feladatokat elsőrendű politikai feladatnak tekintjük és felhívásunk fő alapelve a következő: a gabona betakarítását gyorsan, a lehető legkisebb szemveszteséggel, a termékek kiváló minőségének biztosításával hajtjuk végre — szól a felhívás. Majd a továbbiakban leszögezi, hogy a levicei járás efsz-tagjai, állami gazdasági dolgozói a már előbb említett kötelezettségvállaláson kívül egy százalékkal csökkentik a szemveszteséget és egy százalékkal túlteljesítik a gabonaeladási tervmutatót. A felhívás Szlovákia valamennyi mezőgazdasági dolgozójához, s mindazokhoz szól, akik a gabona gyors és jó minőségű betakarítását jelentősen elősegíthetik. A felhívás különösképpen kihangsúlyozza a szocialista munkaverseny kibontakoztatásának, rendszeres értékelésének fontosságát, valamint a dolgozókról való többoldalú gondoskodást, a munka- és egészségvédelmi, valamint tűzrendészeti előírások, óvintézkedések betartását. Az SZLKP levicei járási bizottsága vezetésével a járási mezőgazdasági igazgatóság szoros együttműködésben a Parasztszövetség járási bizottságával, a járási nemzeti bizottsággal, a gépállomással, a mezőgazdasági anyagellátó és felvásárló üzemmel, az Agrotechnikával és egyéb szolgáltató üzemekkel szervezési intézkedéseket foganatosított. Többek között körzeti aktíva-értekezleteket tartanak a kombájnosok és a szolgáltatási dolgozók részére; politikailag és szakmailag felkészítik az irányító és végrehajtó kádereket, hogy hatékonyan elősegíthessék a gabona gyors és jó minőségű betakarítását. Ebből a célból 1974. június 25-én megtartják a mezőgazdasági üzemek pártalapszervezetei elnökeinek, efsz-ek elnökeinek, s az állami gazdaságok igazgatóinak járási aktíva-értekezletét; valamennyi mezőgazdasági üzemnek gabonabetakarítási ütemtervvel, s a zavartalan munkát szavatoló intézkedési tervvel kell rendelkeznie; máris folyamatban vannak az átfogó ellenőrzések, miként készültek fel a mezőgazdasági üzemek a gabonabetakarításra, a gabonatárolási lehetőségek megteremtésére; a járási mezőgazdasági igazgatóságon, valamint a mezőgazdasági üzemekben aratási operatív bizottságok létesülnek, amelyek ellenőrzik majd a gabonabetakarítás és a gabonafelvásárlás ütemét; megszervezik a gépek csoportos bevetését, s a gabona folyamatos szállítását a kombájntól a raktárakig; mozgalmat hirdetnek a gabonaveszteség egy százalékos csökkentése céljából, a szemveszteséget közvetlenül a tarlón ellenőrzik a kijelölt ifjúsági szemveszteség ellenőrzők, s a járási mezőgazdasági igazgatóság ugyanebből a célból szakemberk bevonásával két ellenőrző csoportot létesít; a gabona learatása után nyomban sort kerítenek a szalmaletakarításra és a tarlóhántásra; a gabona folyamatos felvásárlásának szavatolása érdekében 16 körzeti gabonafelvásárló telepet létesítenek, s a gabonaszállítást a meghatározott napi limit szerint végzik; a szocialista munkaverseny fő célja: a gabona idejében történő és jó minőségű betakarítása, az anyag- és energiatakarékosság, a szalma mielőbbi letakarítása és a gabona szakszerű kezelése. ... .. Az aratási versenyfelhívás így zárul: „Reméljük, hogy felhívásunkat teljes megértéssel fogadja az egész nyilvánosság. Szlovákia valamennyi mezőgazdasági üzeme és szolgáltató vállalata. Erre kötelez bennünket a szocialista mezőgazdaság 25. évfordulója is.“ —nk— Щ§ SZAKMELLÉKLET; KERTÉSZET ÉS KISÁLLAT TENYÉSZTÉS A kertészkedők, a gyümölcs és szőlőtermesz ■ tők, valamint a kisállat- tenyésztők tanácsadója MÉHÉSZET VADÁSZAT Ш HALÁSZAT TOVÁBBI CIKKEK Felkészülés a nagy találkozóra (kommentár) w Mi így csináljuk ... A bronzfokozat kötelez Kukoricanemesítők nyomában Állattenyésztésünk seregszemléje A házi munkák és a hátfájás Állategészségügyi, gondoskodás a baromfitenyészetekben ü