Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1974-08-31 / 35. szám

г - SZABAD FÖLDMŰVES Agrokomplex ‘74 A Szlovák Nemzeti Felkelés és a szocialista mezőgazdaság jubi­leumi évében rendezendő országos események sorában jelentős helyet foglal el az Agrokomplex ’74 ki­állítás, amely augusztus 31-től szeptember 13-ig tart nyitva a nit­­rai új kiállítási pavilonban. A ki­állítás a látogatók számára — a megnyitó napját kivéve — reggel kilenc órától 18 óráig lesz nyitva. A kiállítási anyagot nyolc tema­tikus egységbe csoportosították, és három fedett, összesen 8000 négy­zetméternyi összterületű pavilon­ban, valamint 20 000 m2 szabad betonterületen helyezték el. A lá­togatókat, miután végignézték a kiállítást, külön autóbuszokkal el­viszik a Nitra közelében lévő Or­szágos Állandó Mezőgazdasági Ki­állítás egyes részlegeinek a meg­tekintésére. 1974. augusztus 31. Augusztus 22-én nyílt meg Trenčínben a „Trenčín 74 — a divat városa“ elnevezésű ki­állítás. Ez alkalommal, már tizenkettedszer ren­dezték meg ezt az or­szágos divatáru kiállítást, amelyen divatszakembe­rek szembesítik egymás­sal készítményeiket. Az országos kiállításon mintegy 2000 textil, ruha és cipőipari, bőr-, szőr­me-, továbbá — közvetve vagy közvetlenül — szá­mos vegyipari árucikk bemutatására került sor. Ez azt bizonyítja, hogy a divat nemcsak a ruháza­tot érinti, hanem mind­azt, ami az emberi kör­nyezettel, s életkörülm­é­­nyeivel kapcsolatos. A kiállításon meggyő­ződhettünk arról, hogy a divat a társadalom szo­ciális gazdasági lehetősé­geinek is kifejezője. A divat az emberi szükség­letekkel és azok kielégí­tésével függ össze. Ezek nem mindig anyagi, ha­nem olyan más fajta igé­nyek, amelyektől a tár­sadalom elégedettsége, az élet szépsége függ. A divat városa A kiállítás a munká­sok, műszaki dolgozók és divattervezők ezreinek a munkáját dicséri. Itt szembesíthető a fogyasz­tó igénye és a termelő képessége, ugyanakkor a termelő ízlésére is fény derül. A kiállítás egyik figye­lemreméltó eseménye a „Szocialista gazdasági in­tegrációval a termelés hatékonyságának fokozá­sáért“ jelszó alatt zajló nemzetközi szimpózium, amelyre a KGST jelentős 25. évfordulója alkalmá­ból került sor, továbbá az Arany Fatimé díjért indított pályázat, amely­nek az a célja, hogy a divattervezők kezdemé­nyező kedvét fokozza. A pályázatra beküldött 340 divatterv közül 39 nyerte el a fent megne­vezett díjat. De nemcsak az Arany Fatimé díjat nyert divat­cikkek vonzzák a látoga­tót. A kiállításon látható valamennyi divatáru fi­­gyelm­et érdemel, ami azt bizonyítja, hogy évről­­évre növekszik a divat­áru cikkek minősége iránti igényesség. -nt- SIKERES PÁRTOKTATÁS Közelebb a valósághoz vannak politikai életünknek olyan területei, ahol nagyon nehezen mér­hetők a sikerek, az eredmények. Ilyen a politikai oktatás is. Ha mégis vál­lalkozunk arra, hogy jelezzük az eredményeket, a társadalmi-gazdasági élet más területein elért eredmények, sikerek tükrében kell mérni. A párt­életben, a társadalmi normák meg­tartásában, az államéletben, a gazda­sági eredményekben bizonyos értelem­ben kifejezésre jut, milyen színvona­lú volt a pártoktatási év. Ezt tette a közelmúltban az SZLKP Trebišovi Járási Bizottságának elnöksége is, amikor értékelte az 1973/74-es párt­oktatási év eredményeit. Az értékelt pártoktatási év ezred részére biztosította a trebišovi járás­ban, hogy a párt politikáját egysége­sebben értelmezzék, s ez fontos út, feltétel a helyes cselekvéshez is. Ez is eredményezi, hogy következetesebb a cselekvés a párt XIV. kongresszusa határozatainak végrehajtása érdeké­ben. Felgyorsult a cselekvés az ápri­lisi, a júliusi és a novemberi párt­­határozatok nyomán a párt, a társa­dalmi, gazdasági, politikai élet szfé­ráiban. Valójában a tömegpropaganda munkánknak akkor van haszna, ha az ott tanultakat a gyakorlatban is mind többen alkalmazzák, meg is va­lósítják. A Járási Pártbizottság elnöksége megállapította, hogy a járásban tar­talmilag a politikai oktatás lényege­sen javult. Propaganda hatékonysága jobb, a propaganda, a politika, az agitáció kapcsolata mélyült, gyakor­­latiasabbá vált, közelebb került a va­lósághoz, az élethez. Állíthatjuk, hogy ma már tisztábban s helyesebben ér­telmezik a munkásosztály, a párt ve­zető szerepét, és a feladatok teljesí­tésében a politikai elkötelezettség tapasztalható. A trebišovi járásban a propaganda­­munka középpontjában a gazdaság­­politika kérdései álltak az elmúlt esz­tendőben. Alapfokon, 23S csoportban, a tagság 69 százaléka tanult. A fi­gyelem elsősorban a járás gazdasági terveire, a városok, üzemek, stb. programjainak a végrehajtására össz­pontosult. És azok, akik ezekkel a kérdésekkel mint propagandisták vagy hallgatók foglalkoztak, sokat tettek annak érdekében, hogy az­ üzemek munkásai, a lakosság még tisztábban lásson és jobban megértse a gazda­ságpolitikai kérdéseket, ezek össze­függéseit, felismerje a gondokat, s a teendőket is. Középfokon, 42 csoportban, 602 tag tanult. A társadalmi és állami élet kérdéseivel foglalkozó tanfolyamok hatására javult a közéleti aktivitás, sikerek születtek a szocialista brigá­dok belső életében, s a tudatformá­lásban, a kollektív szellem térhódí­tásában. 387 párttag látogatta az elmúlt tan­évben a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemét. A világnézeti kérdések el­mélyült elemzése szilárdította a kom­munisták marxista-leninista eszmei egységét és fokozta a szocializmus­ellenes irányzatok, reakciós burzsoá és kispolgári ideológiák elleni küz­delmet. Pártunk, társadalmunk szempontjá­ból nagyon lényeges jelenség, hogy a pártirányítás, a pártélet kérdései iránt a trebišovi járásban az érdeklő­dés fokozódott. A három fokú tan­folyamoknak a munkája jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy egyértelműbb s világosabb lett a párt és a munkás­­osztály vezető szerepének a megíté­lése. Ugyanakkor növekedet a kispol­gári gondolkodásmód és az idealista megnyilvánulások elleni eszmei harc hatékonysága. Erősödött a pártszer­vezetek ideológiai, szervezeti, cselek­vési egysége, következetesebben ér­vényesítik a pártirányításban a lenini vezetési elveket és munkastílust. Tervszerűbb, céltudatosabb a párt­munka, mind jobban élnek az új kö­rülmények adta lehetőséggel, az ön­állósággal, s új módon segítik a ter­melést. És ami az utóbbi idők egyik legjelentősebb sikere: a propaganda és agitációs munkát mind jobban a helyi viszonyokra alkalmazzák. Te­hát lényegesen emelkedett az agitá­ció és a propaganda színvonala. Állandó figyelmet fordítottak az el­múlt oktatási évben a kulturális élet kérdéseire is. Különösen a nagy je­lentőségű párthatározatok megjelené­se növelte az érdeklődést a hallga­tók, a kultúra munkásai, de a gazda­sági vezetők, pártszervezetek körében is. Észlelhetően csökkent a közöm­bösség, ami e terület megítélésével kapcsolatban korábban tapasztalható volt. Javult a pártszervezetek közmű­velődési kérdésekkel kapcsolatos te­vékenysége, noha ezen­ a területen a járásban még sok a tennivaló. A gondok, a problémák megítélé­sében is van előrehaladás. Bátrabb, nyíltabb, s őszintébb légkör uralko­dott, amely alapot adott a vitás kér­dések elvszerű tisztázásához, s nö­velte a politikai oktatás hatékonysá­gát: mind több a politikailag, szak­mailag, emberileg alaposan felké­szült, egyetemet, főiskolát végzett propagandista. Olyan állomásról star­tolhatnak az 1974/75-ös pártoktatási évbe, amely jó alapokat teremtett ahhoz, hogy a marxizmus-leninizmus mind nagyobb tömegeket hódítson meg. Illés Bertalan (Befejezés az 1. oldalról.) feltételeit. Ezért a mezőgazdasági üzemek vezető dolgozóinak feltétlenül tudatosítaniuk kell, hogy a szalma betakarítása és a tarlóhántás nem tűr halasztást. A bizottság megállapította azt is, hogy több mezőgazdasági üzem el­hanyagolta a tűzkár-megelőző intéz­kedéseket, s a szalmával csoki­ szal­­májaként bánik. Ezt az is bizonyítja, hogy bár a tűzoltók nyolcvanöt eset­ben megakadályozták a tüzek terje­dését, a nyár folyamán mégis körül­belül 310 ezer korona értékű szalma vált a tűz martalékává. A kivizsgálások eredményei arra utalnak, hogy szalmaégetésre főleg azonkban a mezőgazdasági üzemek­ben került sor, ahol a felmérések szerint felesleg van. Ezért a bizottság szükségesnek tartja a feleslegesnek mutatkozó szalma nyilvántartásba vételét, majd értékesítésének szervezését, illetve elosztását meg­azok között a gazdaságok között, amelyek kénytelenek a szükséglet biztosítása céljából szalmát vásárolni. Az aratási bizottság megállapította, hogy egyes körzetekben, főleg azon­ban a kelet-szlovákiai kerületben, az idén is komoly gondokat okozott a kombájn-pótalkatrészek hiánya. Hogy az aratás ütemét fékező bosszantó jelenségek számát a jövő évben csök­kenteni tudjuk, szükséges mielőbb gondoskodni főleg a kombájn-pót­alkatrészek beszerzéséről. Jól készüljünk fel az őszi munkákra! Az aratási bizottság ülése — az aratás és a szalmabetakarítás mellett — rendkívüli figyelmet szentelt az őszi mezőgazdasági munkáknak. Meg­állapította, hogy a mezőgazdaságra most olyan évszak köszönt, amely sokrétű munkafeladatot ró dolgozó parasztságunkra. Ezek a munkafel­­adatok — amelyek egyrészt a sokféle termény begyűjtésére, másrészt pedig a jövő évi jó termés előfeltételeinek létrehozására irányulnak — jó mun­kaszervezést és rugalmas vezetési módszereket igényelnek. A munkák zavartalanságát főleg úgy lehet biztosítani, ha céltudatos intézkedésekkel elejét vesszük munkatorlódásnak. Kétségtelen, hogy a a közeli hetekben — emberre és gép­re egyaránt — a legnagyobb munka­terhét a talajművelés, s általában a jövő évi gabonatermés előfeltételei­nek megteremtése rója. Nagyon há­lás lenne például, ha a vetőágyak előkészítése úgy szeptember tizedike körül befejeződhetne. Mint azt a bi­zottság megállapította, az idén vető­maggondok nem késleltetik az ősziek vetését. Lényegében a zab kivételé­vel az összes gabonafajtákból bizto­sítva van a szükséges mennyiségű vetőmag, s rövidesen a tisztítás és csíraképesség megállapítása is be­fejeződik. Az őszi repce vetését azon­ban nem ártana egy kissé meggyor­sítani, mert eddig a tervezett men­­­nyiségnek csupán kilenc százalékát vetettük el. De a tapasztalatok arra is figyelmeztetnek, hogy a gabona­félék vetését jó lesz legalább három nappal előbb megkezdeni, mint a múlt évben. Közben nem szabad megfeledkezni a jó hozamokkal kecsegtető rostlen és lenmag betakarításáról sem. Fel­tétlenül ügyelni kell a veszteségek csökkentésére, mert a lennek minden szeme aranyat ér. Ezt főleg a múlt esztendőben tudatosítottuk, amikor a lenért tetemes mennyiségű devizát adtunk. A minőségi takarmányalap létre­hozása minden mezőgazdasági üzem­nek érdeke. A fehérjedús évelő ta­karmányok prímszerepe a gazdasági állatok takarmányozásában vitathatat­lan. Ezért gyűjtsünk be időben és jó minőségben minden szálat, s egyben lássunk hozzá a takarmánybázis má­sik fontos tényezőjének, a jó minő­ségű kukorica-szilázs készítéséhez is. A kukorica és a cukorrépa fejlődé­sében örömteljes változás tapasztal­ható. Hiba lenne azonban megfeled­kezni arról, hogy ez a két kultúr­növény különösen hálásnak bizonyul minden csepp csapadékért. Ezért most, amikor a nagy hőség rengeteg nedvességet elvont a növényzettől, feltétlenül üzemeltetni kell az öntöző berendezéseket. A felmérések azt igazolják, hogy a cukorrépa vetésterületének 70—75, míg a kukoricáé 37,8 százalékban ön­tözhető területeken van. Igaz ugyan, hogy a kukorica öntözése egy kissé körülményes, de némi beavatkozással — ötven méterenkénti öntöző sávok létesítésével — ez a kérdés is meg­oldható. Tehát amennyiben a nagy hőség továbbra is folytatódik, úgy fo­koznunk kell a küzdelmet annak terméscsökkentő hatása ellen. A bizottság megállapította azt is, hogy több mezőgazdasági üzemben — a kombájnosok Csehországba való csoportosítása miatt — traktorosok­ból hiány mutatkozik. Ezért intézke­dések történtek abból a célból, hogy a hadsereg katonákat — szakképzett traktorosokat — küldjön társadalmi munkára azokba a mezőgazdasági üze­mekbe, ahol az ilyen segítségre való­ban rászorulnak. Az őszi termény­betakarítási munkákba azonban hálás lesz bevonni az idősebb diákokat is, akik főleg a burgonya, a zöldség és a gyümölcs begyűjtésében, valamint a szőlő­szüretelés idején nagy segít­séget nyújthatnak mezőgazdasági üze­meinknek. -g­ Befejeződött az aratás, előtérben az őszi munkák „A konok nyárspolgár ... árasztotta maga körül a kiábrándító hideg lég­áramlatot." (Krúdy) A szocialista társadalmunkban, ha még nem is vallhatjuk egyöntetűen a nagy költő szavait: „ha majd a bőség kosarából mindenki egyformán ve­het“ — azonban dolgozik, az jól él,aki becsületesen Ez így szép és így jó. Van azonban valami, ami sok embernek nem tet­szik. Különösen azoknak, akik már hosszú évek óta lelkes segítő­i és építői ennek a rendszernek. Hogy miért nyugtalan sok ember egy-egy kisebb csoport szemléletét és nézőpontját illetően? Az alábbiakban megválaszoljuk a kérdést. Az utóbbi években és napjainkban is egyes emberek, csoportok, közössé­gek között mindjobban terjed a kis­polgári, nyárspolgári világnézet,, és ebben éppen az a szomorú, hogy leg­többször éppen azok hajlamosak az ilyen magatartásra, akiket éppen ez a társadalom tett „emberré“. A nyárs­­polgári világszemlélet sok embert tart pórázon: elvetélt szokásokat, meddő, üres sznob nézeteket vallanak, és ennek szellemében cselekednek. A magyar értelmező szótár szerint: „A nyárspolgár a családnál nagyobb közösség iránt többnyire érzéketlen, szűklátókörű, fantáziátlan, kicsinyes, előítéleteihez és életkörülményeihez ragaszkodó személy. Különben kis­polgár.“ A kispolgár: „A polgári társadalom­ban — kisiparosok, kiskereskedők. Igen, de a szocializmusban már más a meghatározás: a kispolgár olyan ember, aki nem tudott megszabadulni a polgári társadalom előítéleteitől, vagy másolja, majmolja az ilyen ma­gatartást, az ebből eredő szokásokat, és a vele kapcsolatos csökevényeket. Természetesen adminisztratív úton nem szabályozhatjuk az emberek vi­lágszemléletét, ami nem is a célunk, de nevetséges is lenne. Bár társadal­munkban a jól helyezkedő egyének nem kis felháborodással hirdetik, hogy az ilyen fogalmak napjainkban nem fedik a valóságot, mert ha valakinek az a kedvtelése, hogy ölebet vagy aligátort tart a lakásban, amellett még lehet jó dolgozó, vezető. E sorok írója és még sokan mások nem oszt­ják ezt a véleményt, mert az ilyen szemléletből válik aztán mindent el­ismerő alázatosság felfelé, és mindent bíráló lefelé. Vagyis így fejlődik ki a kozmopolita szemlélet, aminek az­után a nyugatimádat (a kocsi, a kar­digán, a borotvakrém stb.) a tüzex­­őrület stb. a következménye. A legtöbb kispolgár kifelé gyönyö­rűen megjátssza magát, de a haszon­nal nem járó politikai, vagy más tár­sadalmi „kismunkák“ elvégzése alól legtöbbször kibújik, esetleg ímmel­­ámmal végzi csak el, ha egyáltalán elvégzi. A valódi kispolgárt éppen az jellemzi, hogy nem ismeri saját kis­polgári jellemvonásait, tulajdonságait és azt önzetlen műveltségének tün­teti fel. Vagy ha rápirítanak, jóvá akarja tenni azokat, a fukarságot például magára erőltetett, verítékes nagyvonalúsággal. A kispolgár akkor leplezi le magát leginkább, amikor a szomszéd példá­jára — hangerősítő dupla kipufogót vesz hazai kiskocsijára (hátha valaki azt hiszi, hogy Ford Lótuszon nyar­gal), őz agancsot akaszt az előszobá­ba, gyertyával világít lehúzott redő­nyök mögött — persze nappal, mert­ így látta. Vagy amikor, valamilyen erkölcsileg sokat ígérő pillanatban konyakot rendel, vagy pezsgőt bon­tat, esetleg ajándékokat osztogat, hogy azután hónapokig sajnálja meg­gondolatlan tettét. A kispolgári magatartás legelferdül­­tebb nézőpontja a harácsolás, a szer­zés, a tulajdonvágy, a görcsös „lé­péstartás“, bármi áron is különbnek lenni a többinél. Svájci koronát kötni az óvodás gyermek képére. A lakást pedig feldíszíteni minden vacakkal, kitapétázni, tulipánokat festeni a pla­fonra, viharlámpát akasztani az eskü­vői kép fölé, hogy a gyűjtés őrületé­ben leledző házastársak jobban egy­másra ismerjenek. Ez mind azért van, hogy az ismerősök, s a vendégek hadd bámuljanak, vagy ha „olyanok“ irigykedjenek. A nyárspolgárt még az sem izgatja, hogy a némi ízléssel ren­delkezők a markukba nevetnek, hi­szen nincs önálló nézete. Mindig oda­­furakodik, ahol valami­ hasznot re­mél. Pedig a szocialista tulajdonviszo­nyok között a magántulajdon bizonyos értéken túl csak erkölcstelen módon és eszközökkel növelhető. A lázas tulajdonra törés mindenképpen indo­kolatlan (a kispolgár ezt másképp ér­telmezi), társadalmilag és emberileg elítélendő. A közelmúltban a járási székhelyen (Dunaszerdahely) író-olvasó találko­zót rendezett az illetékes intézmény. Legjobban azok érdeklődtek az író személye iránt, akik soha, egyetlen sorát sem olvasták (a könyv számuk­ra legfeljebb dísztárgy, amit méter­szám vesznek — a polcok nagyságá­hoz mérten), de átszellemült arccal unatkoztak és másnap arról beszél­tek, hogy az­ írón ugyan nem állt jól a ruha, a nyakkendője azonban rend­kívüli ízlésre vallott... A minap közismert operát sugár­zott a tévé. És mi történt? Sznob is­merősöm fekete öltönyben, ing-nyak­kendőben hallgatta a nekem ismerős, általa nem ismert áriákat. Elképedé­semet látva, ünnepélyes arccal ma­gyarázta: „Tudod, meg kell adni a tiszteletet a zeneirodalom kimagasló óriásának.“ Bólogattam és arra gon­doltam, hogy ez az öncélú fontosko­dás már nem is nevetséges, hanem egyenesen veszélyes, beteges tünet. Esküdni merek rá, hogy ez a „tiszte­letet adó“ zenerajongó Monteverdit legfeljebb az AS Roma középcsatárá­nak saccolja. Érdemesnek tartom leírni az aláb­bi esetet is. Nemrég ismerősök láto­gattak el hozzánk. Amikor észrevet­ték, hogy van egy-két könyvünk, me­legen érdeklődtek, hogy honnan sze­reztük. Amikor megtudták, hogy egy­szerűen csak vettük, a csodálkozás kivirágzott az arcukon. Milyen embe­rek vagyunk mi? Könyveket vásáro­lunk? Autónk meg nincs. Hűen tükrözi a kispolgári szemlé­letet az alábbi eset. Egy értelmiségi házaspár elhatározta, hogy házat épít. Felépült a ház — nem akármilyen „csak négyszobás“, aztán meg az autó kellett. A gyerek — az várhat. Lett autó is (persze külföldi), és a „szorgalmas“ házaspár a „Jóltáplált­­ság“ következtében egy-egy évet a Tátrában töltött. Úgy , gondolom, eh­hez nem kell több magyarázat. Az elmúlt években a kispolgári gon­dolkodású személyek között helyet kapott a státus­­szimbólum forgatása. Ez valamikor az autó volt. Napjaink­ban az autót lassan kiszorítja a ku­tya. Akinek a legdegeneráltabb az eb­­je, az a császár. Ezreket adnak egy­­egy kutyáért, ami még nem volna baj, de évekkel ezelőtt a kutya a kutyá­nak sem kellett. Ma azonban a kutya rangot jelent, különösen ha a „gazdi­né“ lábánál hever a kínai selyem­­paplan alatt. Konklúzióként: nem árt, ha a kis­polgárok elolvassák Husák elvtárs beszédét, amit a közelmúltban mon­dott. Molnár Ferenc Nézőpontok, szemléletek

Next