Szabad Földműves, 1975. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1975-09-20 / 38. szám
« 1975. SZEPT. 20. XXVI. évfolyam, 38. szám. • • Ara: 1.— Kčs Pártos elkötelezettséggel Az újságok, amióta megjelennek, fontos szerepet töltenek be a társadalmi életben. A kommunista mozgalomban többek között Lenin Iskraja jelentette az úttörő szerepet, amely elvileg vértezte fel a kommunistákat, az új társadalmi rend létrejöttének zászlóvivőit. Hazánkban 53 évvel ezelőtt jelent meg a Csehszlovák Kommunista Párt lapja, a Rudé právo. Ennek emlékére évenként szeptember 21-én tartjuk a sajtónapot. A tudomány és technika vívmányaként létrehozott rádió, televízió dolgozói szintén a fennálló rendszer szócsövei. Együtt ünnepelünk azokkal is, akik mint nem hivatásos újságírók, tollat ragadnak a jó népszerűsítésére és bírálják szocialista társadalmunk visszásságait. Ezen a napon is minden bizonnyal velünk éreznek olvasóink, akiket sokoldalúan tájékoztatunk országunk és a világ eseményeiről. Felelősségteljes munkát, nagy körültekintést, pártos hozzáállást és elkötelezettséget követel a tömegtájékoztatás. Példaképünk a csehszlovák kommunista sajtó, amely a burzsoá köztársaság idején táplálta a munkásosztály végső győzelembe vetett hitét és bátran kiállt a köztársaság megvédéséért a fasizmussal szemben. A párt lapjai a fasiszta elnyomás alatt illegalitásban folytatták tevékenységüket, buzdítva a dolgozókat a kizsákmányolók és elnyomók ellen. Ezekben az években a kiváló tollú kommunista újságírók még az életüket és feláldozták az igazság hirdetéséért. A felszabadulást követő nehéz időkben sok fiatal munkás fogott tollat és szállt síkra az új társadalom igazáért. Fáradságot nem ismerve tanultak, hogy a nép sajtón keresztüli tanítómestereivé válhassanak .A társadalmi meghasonlást követően is jórészt az újságírásra várt az a feladat, hogy rendet teremtsen az ideológiai zűrzavarban, leleplezze a káros nézeteket és elkötelezetten álljon megújhodott pártunk politikája mellé. A tömegtájékoztató eszközök komoly segítséget nyújtottak, hogy a revizionisták által előidézett gazdasági zűrzavar következményeit minél gyorsabban kiheverjük és megteremtsük az egyensúlyt. A további legfontosabb feladatok közé tartozott Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusa határozatainak sokoldalú propagálása, az ötödik ötéves terv feladatai teljesítésének rendszeres elemzése, a jó példák népszerűsítése, a hiányosságok pártos bírálata, a szocialista munkaverseny és a kötelezettségvállalások kibontakoztatása. Lapunk, a Szabad Földműves, példaképének mindig a harcos kommunista sajtót tekintette és pártos elkötelezettséggel munkálkodott a dolgozó nép anyagi és kulturális színvonalának emelkedéséért. Ezt a célt úgy szolgálta legjobban, hogy következetesen síkra szálltunk pártunk társadalomformáló programja megvalósítása mellett, mind ideológiai, mind társadalmi téren. Minden lehetőt megteszünk, hogy lapunk minél hatékonyabb segítséget nyújtson a mezőgazdasági üzemek dolgozóinak. Napjaink időszerű feladatai közé tartozik az ötödik ötéves terv eredményeinek felmérése, a szocialista munkaverseny értékelése. Emellett a legfontosabb tennivaló a CSKP XV. kongresszusának sokoldalú előkészítése és a kötelezettségvállalási mozgalom kibontakoztatása. A sajtó, a rádió, a televízió dolgozói minden bizonnyal a legnagyobb odaadással, kommunista helytállással és nagyfokú felelősségtudattal végzik ezt fontos feladatot, ezzel jelentősen elősegítve pártunk legfelsőbb fórumának tanácskozását, amely jó néhány évre megszabja a kommunizmust építő társadalmunk, politikai és gazdasági feladatait. TÓTH DEZSŐ Az idei ősze tán a szőlészetekben általában több a terméskárosító tényező, mint más években. Legalábbis ez a helyzet Nyugat-Szlovákiában, ahol nemcsak a darázs-ármádia falánkságára panaszkodnak a termelők, hanem a felhőszakadásokra, jégesőkre és az ezt követő rothadásra, amely tetemes károk előidézője. Mert, ki hallott már olyant, hogy szeptemberi jégkár...? Márpedig ez való igaz! így azután számos üzemben a tervezettnél jóval korábban kezdték a szőlő szüretelését, nehogy a kár tovább hatványozódjék. A szőlőtermesztéséről Szlovákiaszerte híres-neves Gbebei (köbölkúti) Efsz-ben is valójában ez a helyzet. Kocsis Rudolf mérnök, szőlészeti-gyümölcsészeti főkertész és a szakismeretekben dúskáló elődje Varga József úgy tájékoztatott: a rendkívüli idő járás viszontagságai késztették őket szüret hagyományosnál ,korábbi megkezdésére. Vagyis, a szüretelők víg danája már szeptember másodikán felhangzott (a tervezett 15-ike helyett), s azóta napról napra — még vasárnap is! — betölti a domboldalakat ... Százötvenkét hektárnyi a termő szőlőjük, s a termésből már — ottjártunkkor — ötven vagonnyit átvett az állami borászati üzem. Szüretelőik, szállítóik között jó a versenyszellem, ennélfogva naponta átlag tíz-tizenkét vagon szőlőt is képesek átadni, csakhot mindössze hét-nyolc vagonnyit tudnak átadni, éppen az átvétel ütemének lassúsága miatt. A traktorosnak néha két-három órát is kell várnia, míg sorra kerül. — Ez az, ami aggaszt minket — szólt kedvszegetten Kocsis mérnök —, mert hiába kezdtük idejében, ha a befejezési határidő emiatt eltolódik. No meg a szüretelőknek is kedvét szegheti az ilyesmi, hiszen a teljesítmény szerint a jutalmuk. Előfordult már, hogy az átvétel akadozása miatt haza kellett küldeni őket, ami éppenséggel nem kellemes dolog, hiszen néhány óra alatt még gyarapíthatták volna napi munkateljesítményüket. A főkertész ezt követően a Papföld-dűlőre invitált, mondván, a saját szemünkkel győződjünk meg róla, miként halad a szüret, s a pusztító jégeső, majd a hatalmas felhőszakadás nyomait is fellelhetjük . .. Kint a szőlészetben elsőként a Tóth Zoltán csoportvezetőt helyettesítő, immár nyugdíjas Visít Antal bátyóval parolázunk. Menten eluralkodik az egészséges élcelődés, a kacagtató humor: — ö kezeli a nőket! — mutatják be tréfásan a veterán szövetkezeti tagot, akit a munka éltet, ott segít, ahol tud. A heccelődés telibe talált. Kitör a fergeteges hahota, felváltva az előbbi nótázást. S tovább gyűrűzik a nevetés, amikor Anti bácsi az idős emberek kényszeredettségével mond kíméletlen önkritikát: kujonkodásának már végképp befellegzett... Lódul Anti bácsi. Szólítja a kötelesség. Megy a nők után. Mert a három Erzsi — Jezsé, Jarábek és Fodor —, no meg Lévérdi Mária szaporán penderítik a szőlővel teli műanyagedényeket a traktor vontatta, két keréken guruló szállítóalkalmatosságra — és a nyilvántartás az ő dolga, ki, mennyit szedett a mámorító nedűt tartalmazó szőlőből. A kopott notesz egy lapján például az olvasható, hogy ők négyen, szeptember 10-én 84 műanyagedényt megtöltve juttattak a rakodóhelyre, amiért a fizetségük fejenként 150 korona. Vagyis, a teljesítményük a legjobb. Persze, a kereseti lehetőséget az átvevő borüzem itt-ott „torpedózza". Ahogy a szőlősorok között haladunk, a tekintetünk vízmosásokra terelődik. Tehát, nemcsak a húsz percen át eső nélkül, „szárazon“ hüllő jég tette tönkre a termés egyharmadát, hanem a félórás felhőszakadás következtében lezúduló víztömeg fellazított termőtalajt is a laposokaba hordta. — Ezt a dűlőt érte a legtöbb kár — summázta Kocsis mérnök. — Amint látják, még a szőlő támberendezését, betonelemeit is kimosta az esőáradat, járhatatlanná téve a közbeeső utakat, amelyeket talajgyaluval kellett rendbehozni. Amint a beszélgetésekből kitűnt, eredetileg 130 mázsás hektárhozammal számoltak. A becslés még korai, mennyi lesz valójában, ám a tervezett 103 mázsát talán megadja hektárja. További jó versenyszellemet, víg szüretelést. (kovács) JÓ VERSENYSZELLEMET VIDÁM SZÜRETELÉST Az újságkészítés műhelyében. Ügyeskezű nyomdászok tördelik a lapot. Fotó: CSTK Szállítják a szőlőt a feldolgozó üzembe. Foto: —tt- J A sajtó napja alkalmából köszöntjük külső munkatársainkat, levelezőinket és kedves olvasóinkat Lapunk tartalmából ф MÉHÉSZET VADÁSZAT HALÁSZAT TOVÁBBI CIKKEK: Nagyobb követelmények Százezrek az „Éltető Föld" kiállításon Harc a gazdasági bűncselekmények ellen Versenygyőztesek A rejtélyes RH-faktor Bartók Béla a halhatatlan Az elsők között kezdték a betakarítást Ésszerűen, gazdaságosan A vállalati irányítás ágazatai Cél: a saját termésből több fehérjetakarmányt!