Szabad Földműves, 1975. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1975-08-16 / 33. szám

1975. AUGUSZTUS 16. XXVI. évfolyam, 33. szám. Ara: 1.— Kis Szabad F­öldműves Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának hetilapja' Az Agrokomplex ’75 kiállítás megnyitotta kapuit Nitrán a mezőgazdasági dolgozók mekkájában, augusz­tus 16-án megnyitotta kapuit az „Agrokomplex ’75“ ki­állítás, amelyet — a főiskolásokra való tekintettel — szeptember 5-ig tekinthet meg a nagyközönség. A Mező­gazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, valamint a Mi­rai Országos Mezőgazdasági Kiállítási Gazdaság ren­dezésében az Agrokomplex kiállításai évről évre na­gyobb népszerűségnek örvendnek. Tavaly a kiállítást a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság születésének 25. évfordulója jegyében rendezték meg. A látogatók hiteles dokumentumok, fényképek szemlélése közepette nyer­hettek betekintést a hősi kor egyes epizódjaiba. A rend­kívüli nagy érdeklődést bizonyítja, hogy mintegy 180 ezren tekintették meg a kiállítás nagy és kis pavilonjait, a szabadtéri részt és a kiállítási gazdaság egyes udva­rait. Idén tekintettel az időszerűségre, a kiállítást a „föld nélkülözhetetlen forrás az élelmezés biztosítására“ jel­szó jegyében rendezték meg. Štefan B­a­ť а 1­i­k mér­nök, a kiállítási csarnokok vezetője, és Milan Spišiak­­ mérnök, a rendezőbizottság titkára elmondotta, hogy a múlt évhez viszonyítva, a 25 hektárnyi területen — ebe­jé­ből 10 ezer négyzetméter a födött rész, 12 ezer négyzet­­­­méter a szabadtéri rész, 20 ezer négyzetméter az agro­szalon részére betonozott terület — sokkal jobban ki van használva és szemléltetőbben mutatja be az egyes témaköröket. A kiállítási birtok részlegeire jól megszer­vezték a közlekedést. A kiállításon mintegy 80 vállalat, üzem vesz részt. Országos jellegét fokozza, hogy a szlovákiai kiállítókon kívül, még a cseh országrészekből is benevezett 27 vál­la­lat és üzem. Ezek közül többen a szlovákiai testvér üzemeikkel együtt állítanak ki. Nagy esemény színhelye tehát ismét az ősrégi Nitra. Ország-világ előtt bizonyítjuk, hogy a szocialista nagy­üzemi gazdálkodás óriási lehetőségeket nyújt a termelés fokozására. Az előző kiállításoktól eltérően, lényegesen nagyobb mértékben szakosították az egyes pavilonokat, és a munkafolyamatok végzéséhez a lehetőségekhez mérten, gyakorlatban is bemutatják a gépsorokat. A lá­togatók tehát igazán hasznos tapasztalatokat szerezhet­nek az új technológia alkalmazásához. Egyesek a kiállí­tás fő küldetését az elméleti nevelésben határozták meg. Csatlakozhatunk ehhez az állításhoz, mert aki idejön, tényleg meggyőződhet róla, hogy az iskolában tanulta­kat milyen sikerrel lehet kamatoztatni a gyakorlatban. A rendezvény politikai és társadalmi jellege a X. orszá­gos aratóünnepélyben csúcsosodik ki. Földműveseink ezrei tesznek tanulságot pártunk mezőgazdasági politi­kája mellett, és egyben kifejezik eltökéltségüket, hogy a munkásosztály és a szocialista értelmiség segítségével­­ a jövőben még több terményt és terméket adnak a köz­ellátásnak. Érdemes elidőzni az „A“ pavilonban, mert itt láthatók­­ mindazok a dokumentumok, fényképek, újabb javasla­tok, intézkedések, amelyek a termőföld védelmére hívják­­ fel a figyelmet. Grafikonok mutatják be, hogy egyes­­ körzetekben a helytelen építkezés következtében, milyen­­ mértékben csökken a földalap. Ugyanakkor a látogatók tapasztalatokat szerezhetnek a talajjavítással, a jobb tápanyagellátással, a helyes öntözésel kapcsolatban. A vezérvonal szerint a föld­gazdálkodással védelméhez tartozik az is, hogyha megőrizzük tulajdonságait, és he­lyes talajműveléssel, illetve tápanyagellátással bizto­sítjuk humusztartalmát. A „B“ pavilonban a növénytermesztés, és az élelmi­szeripar termékei kapnak helyet. Szintén dokumentu­­­­mok, grafikonok, illetve árufélék sokaságának felmérése közben nyerhet betekintést a szemlélő a távlatokba. Bizonyára sokan elidőznek majd a „C“ pavilonban, ahol a­­ levegő és a víz tisztaságának megőrzéséről lesz szó. Nagyon időszerű probléma ez, és megdicsérhetjük a rendezőséget azért, hogy ilyen nagy teret biztosított a­­ fontos témakörnek.­­ A Szövetkezeti Földművesek Szövetségének Központi­­ Bizottsága, valamint a Szocialista Ifjúsági Szövetség Köz­­­ponti Bizottsága meghirdette a mezőgazdasági üzemek­­ versenyét, a lehető legnagyobb részvétel biztosítására. A versengés bizonyára hozzájárul ahhoz, hogy az elkép­zelések szerint legalább 250—300 ezren tekintsék meg az „Agrokomplex ’75 kiállítást. Idén — amint már em­lítettük — öt nappal tovább tartja nyitva kapuit, hogy minél többen szerezhessenek a látogatás alkalmából hasznos tapasztalatokat. A részvevők számára jó ellá­tást, és kitűnő szórakozási lehetőségeket biztosítottak. Különböző együttesek fellépései, a sportrendezvények mind mind biztosítják az önfeledt és annyira szükséges kikapcsolódást, jöjjön tehát Nitrára, aki csak teheti, mert olyan élményekben lesz része, amilyeneket­­ fő­leg a tanulni is akarók, máshol nem nagyon szerezhet­nek. A főiskolások fellegvára szívesen fogadja az ország különböző részeiből érkezőket és tartós tapasztalatokkal rakja teli mindenki tarsolyát. BALLA JÓZSEF Jó hangulat az új kenyér ünnepén ф A szovjet búzafajtáknak köszönhető a gazdag termés ф Rendkívüli ma­gas csúcshozamok ф Több mint ezer tonna búza terven felül, a közellátás részére ф Még mindig fokozhatók a hozamok ф A Dunajská Streda i (duna­­szerdahelyi) járás földművesei, és mindazok, akik segítettek a gabona begyűjtésében. Kráfovi­­čové Kračany-ban (Királyfia­­karcsán) a tágas parkban, év­százados fák alatt ünnepelték az új kenyeret. A fúvószenekar indulókat és népdalokat ját­szott, s a részvevők hangulata már az ünnepélyes aktus meg­kezdése előtt igen emelkedett volt. A sátrak körül igen sokan forgolódtak, ízlelgették a jó­fajta borokat, fogyasztották az ízletes kolbászt, a cigánypecse­nyét, többen pedig a cukordin­­­nye édes húsát eszegették. Lát­ványosságból nem volt hiány. A szépen díszített tribün előtt tarka paneltáblák hirdették, az idei aratás legjobb eredményeit. Egyének, csoportok olvasgatták az élenjáró kombájnosok ne­veit és a nagy termőképességű gabonafélék jegyzetfüzetembe csúcshozamait, néhány fi­gyelemreméltó adatot írtam be. Amint átnézegettem, örömmel állapítottam meg, hogy ebben a járásban az árpa is gazdag termést adott. Az „Ametys“ hektárhozama Topolníkyn (Nyá­­rasdon) 72,1, Orechový Potom­ban (Dióspatony) 61,9, az „El­­gináé“ Michal na Ostroven (Mi­hályién) 64,7, a „Diamanté“ Okocon (Ekecsj 57,5, a „Favo­rité“ Horný Potoňban 65,4, Medzi Ciliziében 61,2, a „Triumf“ Ohradyban (Kürtön) 63, Ore­chový Potôňban pedig 62,2 má­zsa volt. Annak ellenére, hogy az árpa a búzához viszonyítva jóval kisebb hozamot ezek a csúcseredmények adott, arra engednek következtetni, hogy a jövőben — a kedvező felté­teleket felhasználva — ez a ga­bonafajta is gazdagon fizet majd a szakértelemmel végzett munkáért. A búza jó néhány szövetke­zetben idén sem fizetett szű­kösen. Jólesett hallani, hogy a Calovoi (nagymegyeri nagyhiz­lalda, a gahčíkovoi (hősi) Álla­mi Gazdaság a Dolný Bár-i (al­bán) és Topoíníky-i gazdasá­gokban a búza átlaghozama több mint 60 mázsa volt. De jó­­néhány szövetkezet közelítette meg ezt az eredményt. Csóka István, a jahodnai (pozsony­­eperjesi) szövetkezet elnöke örömmel újságolta például, hogy a tervezett 52 mázsa he­lyett, átlagosan 59,37 mázsát gyűjtöttek be hektáronként bú­zából. Különösen a „Száva“ bú­zafajta bírta az időjárás vi­szontagságait és nagyon jól fi­zetett. Bogyai Ignác, a Dolný Bár-i szövetkezet elnöke elége­detten mondta,­­ hogy a búza átlagos hektárhozama 60,8 má­zsa volt. A gazdag termésből öt vagont adtak terven felül az állami raktárakba. Náluk is a Száva búzafajta remekelt, még­pedig 76 mázsás hektárhozam­mal. A szerzett tapasztalatok alapján a vezetőség úgy véli, hogy a búzatermő terület 30 százalékába lubilejnája, szintén 30 százalékon Száva, 25 száza­lékba pedig Kaukazkára búza­fajtát vetnek, s a többin külön­böző fajtákkal próbálkoznak. A szemléltető táblák adatai bizonyították, hogy idén ismét a szovjet búzafajta rendkívüli jó termőképességének köszön­hető, hogy a járás mezőgazda­­sági üzemei még terven felül több, mint ezer tonna búzát adhattak a közellátásnak. Nem árt megemlíteni néhány csúcs­hozamot. Az Iljicsovka Dolný Bárban 76,2, a Jubilejná a Gab­­cíkovo-i ÁG-on 76, a Kukazkája Topoíníkyn 81,4 mázsás hek­­tárhozammal jeleskedett. De a mezőgazdasági üzemek tucat­jait sorolhanánk fel, amelyek­ben a búza hektárhozama na­gyobb parcellákon 70—80 má­zsás volt. Nem véletlenül mond­ta hát Štefan Ferenczei, a já­rási pártbizottság vezető titká­ra, hogy az elért eredmények ellenére, a tudomány és tech­nika vívmányainak gyakorlati alkalmazásával a hektárhoza­­mok még lényegesen fokozha­­tók. A járási aratóünnepély a fo­kozódó békeaktivitás jegyében zajlott le. A szónokok hangsú­lyozták, hogy a mezőgazdasági dolgozók kötelezettségvállalá­saik túlteljesítésével, többter­meléssel támogatják a helsinki biztonsági értekezlet békedoku­­mentumainak gyakorlati meg­valósítását. Az új kenyér ünnepségein a részt vett a Dorzsuren házaspár mongóliai Chasatsamoní „Smeral“ kolhozból. A férj az üzemi pártszervezet elnöke, a feleség pedig a kolhoz igen agilis agronómusa. Mindketten a Nový Život-i „Csehszlovák- Mongol Barátság“ szövetkezet vendégei. Örömmel vették tudo­másul, hogy a járás földműve­sei ilyen nagy sikereket értek el a gabonatermesztésben és ígérték, hogy az itt szerzett ta­pasztalatokat közös gazdasá­gukban igyekszenek hasznosí­tani. A gazdag kalászokból font koszorúkat népviseletbe öltö­zött, pirospozsgás csinos lány­kák adták át az illetékes szer­vek vezetőinek. A hivatalos ak­tuson felszólalt Ján Blcháč elvtárs is, a Szövetkezeti Föld­művesek Szövetsége Szlovákiai Központi Bizottságának elnöke, aki köszönetet mondott a föld­műveseknek áldozatos munká­jukért. Megemlítette, hogy szövekezeti dolgozók a szoci­­­­lista munkaverseny keretében olyan kötelezettségvállalásokat tettek, amelyek a termelési ter­vek túlteljesítésére, az élet- és munkakörülmények javítására serkentenek. A jó politikai ne­velőmunkának köszönhető, hogy a járásban a közös gazdaságok sokat tettek a munka kultúrá­jának javításáért. Ezt bizonyít­ja az a tény is, hogy a Kék Du­na szövetkezet került az első helyre szlovákiai méretben, az élet- és munkakörülmények ja­vítására hirdetett versenyben. A kultúrműsor keretében a Banská Bystrica-i „Partizán“ és a magyarországi Rábapatai Né­pi Együttes szórakoztatta a kö­zönséget. Az elbűvölően szín­pompás népi öltözetek, a ked­ves népdalok, a rövid jelenetek mind-mind az új kenyér ünne­pélyének fénypontjai voltak. Igazán jólesett mindenkinek a kikapcsolódás, a rendkívüli ne­héz gabonabegyűjtés után. (b) Az „Agrokomplex ’75“ kiállítást ezrek és ezrek látogatják meg az elkövetkező napokban. Fotó: Kalita 1 SZAKMELLÉKLET: KERTÉSZET és KISÁLLAT­TENYÉSZTÉS A kertészkedők­, a gyümölcs és szőlőtermesztők, valamint a kisállattenyésztők tanácsadója MÉHÉSZET VADÁSZAT HALÁSZAT TOVÁBBI CIKKEK: Lassanként eltűnik a falu és a város közti különbség Tartsuk be a munkabiztonsági és egészségvédelmi előírásokat Szorosabb együttműködéssel osszuk el a beutalókat Féltékenység Felelősségteljesebb hozzáállást! Káröröm helyett segítséget Több kalóriaszegény üdítőitalt! Megoldják a raktározás problémáit

Next