Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)

1977-09-17 / 37. szám

16 • Értékelték A LEGJOBBAKAT A galántai járásban szintén kiérté­kelték az aratásban résztvevő leg­jobb kombájnosok munkáját. Az E— 512-es és az SZK—6-os kombájnok csoportjában Antal, Demkó, Takács, Lasány, Demko Štefan, Manyus Vlča­­ny-i (farkasdi) Elsz kombájnosai ér­ték el a legjobb eredményeket. Az SZK—4-es, az SZK—5-ös kom­bájnok csoportjában Benkovic, Vitá­­loš, Óvári, a Králová pri Senci Efsz kombájnosai, továbbá Hegedűs, Sza­bó, a Horné Saliby-i (felsőszeli) Ba­rátság Efsz, valamint Takács, Bohá­ Cek, a Veiké Ürany-1 (nagyfödémesi) Efsz kombájnosai lettek a verseny­győztesek. A legjobb kombájnosok a járási aratóünnepélyen vették át a megér­demelt jutalmat. Oláh Gyula • A TERMELÉS HATÉKONYSÁGÁRA TÖREKEDNEK A levicei (lévai) járás mezőgazda­sági dolgozói is elfogadták a náchodi felhívást, mely a szarvasmarhate­nyésztés hatékonyságának a növelé­sére irányul. A napokban megtartott aktívaérte­­k­ezleten elhatározták, hogy 1980-ban elérik a tehenenkénti 3300 literes fe­­jési átlagot, tehát közel 400 literrel többet, mint az elmúlt év folyamán. Felajánlásuk további részében hang­súlyozták, hogy száz tehéntől 95 bor­jút választanak el. Növelik az állatok hasznosságát is. Míg tavaly szarvas­­marhánként 0,81 kg-os napi súlygya­rapodást értek el 2,48 kg abraktakar­mány felhasználásával, az idén annak túlszárnyalását tervezik. Kötelezték magukat, hogy 1980-ban egy hektár­ról 41 mázsa szénát takarítanak be a tavalyi 36 mázsa helyett. Örömmel könyvelhető el, hogy a náchodi fel­hívás fő kezdeményezői az állatte­nyésztésben tevékenykedő szocialista munkabrigádok tagjai voltak. -ág­ • MEGBECSÜLIK MUNKÁJUKAT Társadalmunk nagy gondot fordít ez idős polgárokra. Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy a levicei (lévai) járásban lévő Veľký Our Eisz két idős tagját, Helena Šiariková és Emí­lia Méresová elvtársnőket megjutal­mazta az SZDSZ járási bizottsága. Az előbb említett tizenhét évig vett részt a termelésben és 1 millió 34 ezer li­ter tejet, az utóbbi pedig kerek két évtized alatt 1 millió 21 ezer liter tejet termelt ki. A. G. • TÁBORTŰZNÉL Az Antifasiszta Harcosok Szövetsé­gének levicei (lévai) járási bizottsága a Szlovák Nemzeti Felkelés 33. év­a fordulója tiszteletére augusztus 27-én Siklós hegyen lévő emlékműnél ifjúsági találkozót rendezett. Az egy­begyűlt mintegy kétszáz fiatal elbe­szélgetett a felkelés egykori részt­vevőivel. Nagy érdeklődéssel hallgat­ták )án Cikošnak, a járási pártbizott­ság politikai dolgozójának beszédét. A találkozón a fiatalok harci techniká­val is megismerkedtek, majd lövész­versenyt rendeztek. Benyák József ÚJÍTÓK HÓNAPJA A stúrovoi (párkányi) papírgyár vezetősége ez év szeptemberét a vál­lalat újítóinak hónapjává nyilvání­totta. Az újítóknak köszönhető, hogy az üzem közel hatmillió koronát ta­karított meg a múlt évben előterjesz­tett és használatba helyezett 64 újí­tási javaslat révén. kes Az újítók népgazdaságilag is értő­tevékenységét a vállalat több mint 114 ezer korona értékben jutal­mazta. Az újítók hónapjában előter­jesztett és jóváhagyott minden újítási javaslatért rendkívüli pénzjutalmat ad a vállalat , ha az újítás az év vé­géig a gyakorlatban is hasznosul. Tóth Gyuláné SZABAD FÖLDMŰVES. tekintették meg. Az asszonyok virág­csokrot helyeztek el a kultúrház fe­lén lévő emléktáblára az SZNF 33. évfordulójára emlékezve. A közönség szavazatai alapján az­ értékes díjakat Barnák Ilona, Komár Viora, Farkas Borbála és Bojszkó Istvánná nyerték, a negyvenhat kiál­lító közül. Farkas Rózsa • TERMÁLVÍZ A TERMELÉS SZOLGÁLATÁBAN A lápó­ti Petőfi Tsz (Magyarország) a Győr-Sopron megyei kertészkedés egyik központja, ahol a termelékeny­ség mellett nagy hangsúlyt helyeznek az ésszerű takarékos gazdálkodásra is. Kertészetük a tisztaságáról neve­zetes termálfürdő szomszédságában van. Ily módon eredményesen tudják hasznosítani a föld mélyéből feltörő termálvizet. A nyáron öntözésre hasz­nált csöveket télen fűtésre használ­ják, így lehetővé válik, hogy dupla palástú fóliasátor alatt eredményesen foglalkoznak a hajtatott saláta és a szegfű termesztésével. Az elmondottakon érdemes elgon­dolkozni, annál is inkább, mert ha­zánk gazdag termálvíz készletét — kevés kivétellel — csak fürdésre használjuk. Csiba László • MUNKÁBA LÉPTEK Szeptember 1-től a levicei (lévai) járás mezőgazdasági szakembereinek népes családja 45 főiskolát és közép­iskolát végzett fiatallal bővült. A fia­tal mezőgazdászok munkába lépés előtt eszmecserére jöttek össze a já­rási mezőgazdasági igazgatóság dol­gozóival. A fiatal mezőgazdászok iránt tanú­sított fokozott gondoskodást az a tény is alátámasztja, hogy a járásban 22,6 százalékkal kell emelkednie a mezőgazdasági termelésnek a hatodik ötéves terv folyamán. E cél elérésé­hez nagy segítséget várnak a fiatal mezőgazdászoktól is. Az eszmecsere után a 45 részt­vevő a Tekovské Lužany-i (nagysal­­lói) Haladás Efsz-be látogatott. Benyák József # VIRÁGKIÁLLÍTÁS „Bokrétát kötöttem“ címmel virág­kiállítást rendezett a művelődési ház és a Nőszövetség helyi szervezetének házi (Aj) vezetősége a SZNF 33. és a NOSZF 60. évfordulója tiszteletére. A kiállításra 4B nőszervezeti tag hoz­ta el szebbnél-szebb virágait. A nagy sikerű kiállítást mintegy kétszázan a Delfiniskola. A Szovjetunióban nemrégiben új kísérletsorozatot kezd­tek a delfinekkel: a Batumiban mű­ködő „iskolából“ delfineket bocsátot­tak szabadon­­ vissza természetes környezetükbe, a Fekete-tengerbe. A kutatók tanulmányozzák annak lehe­tőségét, hogyan létesíthetnek újra kapcsolatot az iskolában „kiképzett“ delfinekkel és miként bízhatják meg őket a tenger felkutatására irányuló feladatok végrehajtásával. ■ Üstököslesen: Szovjet tudósok nagy érdeklődéssel várják az 1862-3 jelzésű üstökös újbóli feltűnését, mert végleg eldöntheti a vitát, hogy van-e még a Naprendszernek ismeretlen bolygója a Plútón túl. A leningrádi elméleti csillagászati intézet tudósai azt állítják, hogy van. Az égi mecha­nika szakértői gondosan elemezték az 1862-3 üstökös pályáját, és a bo­nyolult matematikai analízisből meg­állapították, hogy valamilyen nagy ismeretlen test befolyásolja az üstö­kös pályáját. A tudósok számításai szerint az ismeretlen bolygó átmérője 8—12 ezer kilométer, vagyis körülbe­lül akkora méretű és tömegű, mint a Föld. Ha az üstökös mozgásában most is a már kiszámított rendelle­nességek jelentkeznek, ez erős bizo­nyíték lehet az ismeretlen bolygó lé­tezése mellett. M Fűtött uszodák: Az északi kikö­tők használatára készült első új tí­pusú dokk gyártását fejezték be nem­régiben Arhangelszkben. Vízkiszorítá­sa hétezer tonna és berendezései még mínusz 40 fokos hidegben is működ­hetnek. Az újfajta dokkokban elvé­gezhető a gyorsan terebélyesedő észa­ki halász- és teherhajóflotta egysé­geinek gyors javítása, nem kell a balti- vagy fekete-tengeri hajógyá­rakba szállítani őket. 0 A Szlovákiai Kiskertészkedők Szövetségének trsticei (nádszegi) szervezete jól sikerült kirándulást szervezett Olomoucba. Az Olomouci virágkiállítást negyvenhárman tekin­tették meg, ahol szakmai tapasztala­tokkal és élményekkel gazdagodtak. Győri Irén: Ritka természeti jelenség ör­vendeztette meg Bergendy Tibor nit­­rai erdőmérnököt. Zobori kertjében szokatlan időszakban kinyílt az or­gona, szinte megérezve, hogy az idei országos aratóünnepélyt neki is kö­szönteni illik. Mártonvölgyi László : Lučenec (Losonc) köztisztaságát a múltban több kritika érte. Most azonban már rendszeresen takarítják a város utcáit, s szervezetten törté­nik a háziszemét elszállítása is. A városi szervek igyekezetét a jövőben a lakosságnak is jobb hozzáállással kell segítenie. Sólyom László : Közmegbecsülésnek örvend falu­jában, Milanovcén (Nagykér) Borcz István, a Csehszlovák-Szovjet Barát­ság Efsz tagja. Népszerűségét sokrétű társadalmi tevékenységének köszön­heti. Többek között huszonhat éve parancsnoka a helyi tűzoltó-egyesü­letnek.­­ A közelmúltban a Nové Zámky-t (érsekújvári) Építővállalat megkezdte Milanovcén az utak és járdák porta­lanítását. Az útépítők munkájával a község illetékesei és a lakosság is elégedett. Dojcsán Dénes : A CSEMADOK Nové Zámky-i (érsekújvári) Járási Bizottsága a CSE­MADOK salkai helyi szervezetével karöltve Slágerparádé címmel körzeti ünnepélyt rendezett Salkán. A SZNF 33., valamint a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 60. évfordulója je­gyében rendezett ünnepély tartalmas műsora jó szórakozást nyújtott a lel­kes közönségnek. Tóth Gyuláné : A Trnavai Magasépítő Vállalat üzemében az első félévben 55 csoport versenyzett a szocialista munkabrigád- címért. Ebből tizenhárom már el­nyerte az arany-,­ három pedig az ezüstfokozatot. Az üzem dolgozói 89 kollektív kötelezettséget vállaltak. Hat hónap alatt 3280 óra társadalmi munkát végeztek és 42,5 tonna hulla­­dékvasat gyűjtöttek. Záveczky Erzsébet : A Salkai Új Élet Eisz lelédi részlegén nemrég fejezték be a ser­téshizlalda modernizálását. A több mint ötszáz férőhelyes istállóban a sertések napi súlygyarapodása hatvan dkg feletti s ez a gonozójuk, Kormos József lelkiismeretes munkáját is di­cséri.­­ A közelmúltban ünnepelte fenn­állásának 30. évfordulóját a salkai sportegyesület. Az eltelt időszak eredményeit Sós János egyesületi el­nök értékelte, majd a sportdélután keretében labdarúgó-mérkőzések kö­vetkeztek. Majerszky M. 0 Ízletesen és jól főznek & Štúro­­voi (párkányi) Állami Gazdaság üze­mi konyháján. A konyha vezető­je Vavrovics Lászlóné, a szakácsnő pe­dig Száraz Jánosné. Munkájuk a kony­ha gépesítése mellett is fáradtságos, éppen ezért jól esik nekik, hogy so­kan dicsérik munkájuk gyümölcsét — a jó ételt. Száraz Mária : A Losonczi Építkezési Vállalat, mivel a régi szűknek bizonyult, új modern adminisztrációs központ épí­tését kezdte el. A 12 millió korona ráfordítással épülő székházat az üzem saját kivitelezésében készíti s a ter­vek szerint az 1979-es év végén lesz átadva. Sólyom L. : Tevékenyek. Horný Piai (Felső pél) lakossága az elmúlt évben lá­tott hozzá a sportpályához tartozó öltözők és lelátó építéséhez. Az épít­kezési munkában a lakosság össze­sen 3944 óra társadalmi munkát vég­zett. Szorgos igyekezetüknek köszön­hető, hogy a 170 ezer korona értékű­­ létesítményt határidő előtt­­ ez év szeptemberében átadják rendeltetésé­nek. A határidő előtti befejezésért a község lakosságán kívül dicséretet érdemelnek a hnb tisztségviselői, Baj­­novics József elnökkel az élen. Benyák f. 1977. szeptember Vf^ A LÉNYEG. — Csak nem azért akarsz feleségül venni, mit azt a milliót örököltem? — Nem drágám, hogy juthat ilyesmi eszedi én akkor is, ha mástól örököltél volnál CÁFOLHATATLAN VÁLASZ. Az ezredes szemlét tart. Megszólítja az egyik kiskatonát: — Mit­ tenne, ha elpusztulna az első géppuska­ s? — Semmit, jelentem. — Semmit?! — Semmit. Én vagyok az első géppuskás! A FA ÉS AZ ALMA. — Viselkedhetnél egy kicsit rendesebben isi­­­kodott, hogy engedetlen vagy. — A mamának mindkettőnkkel valami baja mesélte a szomszédoknak, hogy pontosan olya te! AZ ELTŰNT IDŐ NYOMÁBAN. — Az az ember, aki mindig pontosan jelenik meg az érte­kezleten. Sohasem veszíthet semmit! — Csak azt a fél órát, amit a többiekre kell járnia. KIVÁNCSI FÉRJ. — Mondja, doktor úr, mi van a feleségemmel — Semmi különös. Neurózis. Ezzel akár száz — És én? — teszi fel a kérdést a férj. ELŐMENETEL. Az orvos azt tanácsolja Rösnernek, hogy résen, így talán sikerül leszoknia a mértékről. Rösner szorgalmasan jár a jógaórákra. Egy iás megkérdi, hogyan halad a kúra. — Nagyszerűen — válaszolja ragyogó arccal flösner. — Most már fejen állva is tudok inni... rz Éva nénitől ? Elvennélek mama panasz­lehet: tegnap vagyok, mint le? évig is elélhet! jól á­zzon rendsze­rn italozásról, után az orvos ! SZEPTEMBER kelte nyugis kelte nyugta 6. p. 6. p6. p. 6. p Szeptember 19 Hétfő VILHELMINA KONSTANTIN 5.26 17.49 12.17 21.48 Szeptember 20 Kedd FRIDERIKA LUBOSLAVA 5.28 17.4' 13.16 22.47 Szeptember 21 Szerda A sajtó napja MÁTÉ — MATÜS 5.29 17.41 14.08 23.52 Szeptember 22 Csütörtök MÓRIC GERTRUDA 5.30 17.4­ 14.52 — Szeptember 23 Péntek TEKLA ZDENKA 5.32 17.4­ 15.31 1.00 Szeptember 24 Szombat GELLÉRT ĽUBOŠ­­ 5.33 17.31 16.05 2.09 Szeptember 25 Vasárnap EUFROZINA VLADISLAV 5.34 17.35 16.35 3.16 — Bátyám, maga itt mire vár? — Földrengésre, édes fiam. Hátha kidobja a­ tavaly földben hagyott krumplit.., — Kiadja az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma a PRÍRODA künyv- és Lapkiadó nemzeti vállalatban. — Főszerkesztő: Pathó Károly. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: 891­27 Bratislava, Krlakova 8. — Telefon: főszerkesztő és titkárság: 47S-08 — telefonközpont: 472-41 — belső vonalak: mezőgazdasági osztály 10 propa­ganda osztály SS. — Nyomja e SVORNOSŤ nyomda, n. v. Bratislava. Odborárska nám 3. — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata — Előfizetéseket felvesz minden postahiva­tal és postai kézbesítő. — Külföldre megrendelhető: PNS, ústredné expedifcia trače 84 4­19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48. — Előfizetési díj egy évre 52,— Kis fél évre 28,— Kčs. — A szerkesztőség kéziratokat és fényképeket nem őriz meg és nem küld vissza. A lap nyilvántartási száma: SÜTI llyl. SZABAD FÖLDMŰVES Indes; 49 831 f *

Next