Szabad Földműves, 1979. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1979-12-08 / 49. szám

Kenderkötegek a diófán Közismert, hogy a kendert már be­takarították a termelőüzemek. A ken­der feldolgozó üzembe történő szállí­tása azonban a későbbi hetekben fo­lyik ... Autóbusszal utaztam Felsőszelibe (Horné Saliby), amikor egy fiatalas­­­szony megszólalt: — Nézzék csak! Kender nőtt a dió­fákon! Az utasok kinéztek, s máris a felü­letes, hanyag terményszállítás, a po­csékolás volt a beszédtéma: —! A minap a Galánta—Bratislava főút mentén mit láttam, vastagon el­szóródott kukoricacsöveket. A sorom­pónál két gyerek és egy idősebb bá­csi rövid időn belül fél zsáknyi ku­koricát szedett össze, meg vagy 30 kilónyi cukorrépát. Hát akkor nem nagy csoda, ha kenderkötegek lógnak a diófákon. Csakhogy az útmenti árkokban is kenderkötegek vártak a sorsukra, ar­ra, hátha lesz olyan becsületes em­ber, aki összegyűjti... Mert kár min­den száláért, hiszen ipari nyersanyag. Kép és szöveg: (krajcsovícs) Gyarapodó nagyközség Kovács Mihály, az ímelyi (ímel) hnb elnöke amiatt füstölög, hogy egy­általán nem elégedettek, ami a vá­lasztási programterv teljesítését illeti. Még annak ellenére sem, hogy közsé­gük néhány középülettel gyarapodott. — Legtöbb gondot a művelődési ház építése okozza. 1974 augusztusá­ban kezdték az építését „Z“ akció­ban.ä. Kiderült, hogy az előirányzott 75 százalékos pénzügyi fedezet nem kielégítő. Végül az illetékes felsőbb szervek ezt az összeget 80 százalékra emelték. A teljes berendezéssel együtt 7 millió korona lesz a költségráfordí­tás. Tulajdonképpen nemcsak a kul­túra hajléka lesz, hanem a hab is ide költözik. Helyet kap benne a tá­gas esketési terem és a községi könyvtár is. Előreláthatólag ez év vé­gén sor kerül majd az épület átadá­sára. A közelmúltban új bevásárlási köz­pont is épült, kétmillió korona beru­házási költséggel, mégpedig a JED­NOTA Fogyasztási Szövetkezet szor­galmazására. Az új üzletben bőséges áru várja a vásárlóközönséget. Működik ugyan egy 60 férőhelyes óvoda, de a férőhelyek iránti kereslet kétszerese a jelenlegi ellátásnak. E­­zért a hab új óvoda építését is el­kezdte, mégpedig a „Z“ akció kereté­ben. Reméli, hogy a lakosság lénye­gesen hozzájárul majd az építés üte­mének meggyorsításához, hogy a ki­tűzött határidőre — 1982 decemberére — elkészüljön. A jövő év elején elkezdődik egy is­kolás napközi otthon építése, kétmil­lió korona értékben. A 340 iskolakö­teles gyerek ilyen irányú problémája oldódik meg, s hozzájárul majd pedagógusok lényeges tehermentesíté­­­séhez. Szó van arról, hogy a hab régi épületében — ahol a posta is van — a posta kap egy helyiséget, s a nyug­díjasok számára klubhelyiséget ren­deznek be. A helyi képviselők nagy többsége jól dolgozik. Megteszi a magáét a Vö­röskereszt, a Nőszövetség helyi szer­vezete, a vadászegyesület, de az Ш- szervezettől nagyobb aktivitást vár­nak a községvezetők. Az utóbbi idő­ben az efsz is sokat segít a község­fejlesztésben. Kép és szöveg: (andriskin) Az új művelődési ház és hnb-épület. Új iskola — új ifi-szervezet A Fogyasztási Szövetkezetek Szlová­kiai Szövetségének tanközpontja vala­mikor Somorján (Šamorín) működött, eléggé elavult épületben. Egynéhány éve készült el az új épületkomplexum, ahol megfelelő környezetbe került a diákotthon és a szakképzést elősegí­tő Csallóköz étterem. Sok pincér és szakács került már ki az iskolából, alapos felkészültséggel. Az új körülmények között létesült SZISZ-szervezet vezetősége megfelelő figyelmet fordít a fiatalok politikai nevelésére. Ennek a nevelésnek a csúcspontja: a diákparlament. A nemzetközi gyermekév is hatás­sal van a fiatalok tevékenységére. Gyakran keresik fel a somorjai gyer­mekotthon kicsi lakóit, s kulturális műsorral szórakoztatják azokat, vagy­­pedig közös programot gyakorolnak be: meséket olvasnak fel, kirándulnak stb. A fiatalok a lehetőségekhez képest látogatják a bratislavai Nemzeti Szín­ház és az Új Színpad előadásait. Miben voltak a diákok a legtevé­kenyebbek? Bekapcsolódtak a nyári és az őszi termésbetakarításba a he­lyi Kék Duna Efsz-ben, rendbehozták iskolájuk környékét. A barátsági hó­nap keretében megrendezték a „Mit tudsz a Szovjetunióról?“ elnevezésű vetélkedőt, továbbá író-olvasó talál­kozót, könyvkiállítást, veterán kom­munistákkal való beszélgetést is ter­veztek. Mózes Imre SZABAD FÖLDMŰVES • PÉLDÁS VÉRADÓK. A tornavár­aljai (Turnianske Podhradie) körzet­ben évente két véradónapot tartanak. Legutóbb 48 önkéntes véradó vett részt a véradáson. Vass Rózsa egész­ségügyi nővér nagyon elismerően szólt az Újbodvai (Nová Bodva) Elsz sok-sok önkéntes véradójáról. Név szerint is említhetők: Soroka J., Gör­csös N., Bodnár B., Kusztyán I., Far­kas G., Bartók I., Andó László, Kó­nya J. és Demeter A. többszörös vér­adók. (fr) • SEGÍTETTEK. A Szenei (Senec) Állami Gazdaságban az őszi termény­betakarítás időszakában igen nagy szükség volt a fiatalok szorgos kezé­re, igyekezetére. Ebből a munkából a helyi magyar tannyelvű gimnázium diákjai is jelentős mértékben kivették részüket: szőlőt, gyümölcsöt szüretel­tek, zöldséget takarítottak be; a Dió­szegi (Sládkovicovo) Konzervgyárban is becsületes munkát végeztek. A két üzem összesen 12 425 koronával jutal­mazta segítségüket. A pénzt tanulmá­nyi kirándulásokra, sportfelszerelés és tanszerek beszerzésére fordítják. (Nagy Mihály, Diószeg) • ELŐADÁSSOROZAT. A Szlovákiai Nőszövetség Érsekújvári (Nové Zám­ky) Járási Bizottságának nevelésügyi albizottsága és az Udvardi (Dvory nad Žitavou) Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet közösen „Kis családi iskola“ címen előadássorozatot indí­tott, több mint 200 fiatal részére. Az első előadást JUDr. Csontos Éva tar­totta Ifjúsági bűnüldözés címmel. A következő témák egyike lesz: A fia­talok szexuális élete és személyi hi­giéniája­ (pipi ) CÉLBA ÉRTEK. A Komáromi (Komárno) Állami Gazdaság ebeli (Okon­Cná na Ostrove) üzemegységé­ben a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 62. évfordulója napján 100,4 százalékre teljesítették a gulyások évi fejési tervüket. A jelzett napig (november 7) 3930 literes hozam­szint-átlagot értek el. Összesen 410 tehén van a fejőgulyások gondjaira jpízva. A legjobb fejek: S­z­i Béla C­s­u­l­á , Lelovics Mátyás, Salma József, József, Bogár Jenő, Nagy Károly és J­a­s­s­a István, akik — sorrendben — 16,71 — 12,12 literes napi tejátlagot értek el tehe­nenként. (kolozsi) • SZERENCSÉS HORGÁSZ. Az utóbbi időben egyre több fiatalnak szenvedélye a sporthorgászat. Ezek közé tartozik az ipolyszalkai (Salka) ifj. Pásztor Sándor is, akinek nemré­giben egy 82 cm hosszú, 4,6 kilo­grammos csukát sikerült az Ipolyban a horgára akasztani és szákolni. Más­nap egy fol kilós csuka gazdagította idei horgászzsákmányát. (majerszky) • A LEGJOBBAK. A SZISZ galántai járási bizottsága értékelte a tanuló fiúságnak az őszi terménybetakarítás­hoz nyújtott segítségét. Ezúttal a Ga­lántai Magyar Tannyelvű Gimnázium ifjúsági szervezete bizonyult a leg­jobbnak: a 360 tagú SZISZ-szervezet a vállalt 12 ezer helyett 20 ezer óra munkát végzett a járás mezőgazdasá­gi üzemeiben. Legtöbbet segítettek a kender, a szőlő és a gyümölcs beta­karításában. (kf) • JOBB ELLÁTÁS. A dunaszerdahe­lyi­­ Dunajská Stredaj termálfürdőben — tekintettel a túlzsúfoltságra — a fürdőzők étkeztetése akadozott. JEDNOTA Fogyasztási Szövetkezet il­­­letékesei úgy döntöttek, hogy a pana­szok csakis úgy orvosolhatók, ha korszerű étkezde épül. Erre a célra kétmillió koronát fordítanak, hogy egy óra alatt legalább 600 vendég zökkenésmentesen csillapíthassa éhét, szomját. (kfg) • ARANYLAKODALOM. A szálkás püt rendezésében nemrég került sor Hangya Károly és neje arany­lakodalmára. A múltban a népes Han­gya-család gyakran volt munka és kenyér nélkül. Számukra is csak a felszabadulást követő időszak hozott lényeges javulást, száműzve a holnap­tól való rettegést. A megható ünnep­ségen hat gyermeke, menyei, tizenhat unokája és egy dédunokája, valamint számos rokon, ismerős köszöntötte az ünnepelteket. (mm) 9 VULKAN. Ismét működik a Llai­­ma vulkán az Andokban, Santiagótól 700 kilométernyire délre. Az elmúlt nyolc évben a tűzhányó nyugalomban volt. Most megindult a lávamozgás, és 800 méter magas füstoszlop tört ki a kráterből. A környező lakosság tö­megesen hagyja el lakhelyét. (esni) • A CIKÓRIÁN KÍVÜL igen szá­mottevő mennyiségű cukorrépát sze­letel és szárít a seregi KAVOVINY üzem. Ezt az alapanyagot a különféle kávápótlók gyártásához használják 1979. december 8, DECEMBER kelte 6. p. nyugta 6. p. kelte ó. p. nyugta ó. p. December 10 Hétfő JUDIT RADŰZ 7 20 15 53 22 42 11 43 December 11 Kedd ÄRPÄD DANA 7 21 15 53 23 42 12 09 December 12 Szerda GABRIELLA OTÍLIA 7 22 15 53— 12 35 December 13 Csütörtök LUCA LUCIA 7 23 15 53 0 43 12 59 December 14 Péntek SZILÄRDA BRANISLAVA 7 24 15.53 144 13'24 December 15 Szombat VALÉR IVICA 7 25 15 53 2 47 13 52 December 16 Vasárnap ETELKA ALBÍNA 7 25 15 53 3 51 14 22 >- MELLÉKONCENTRÄLTAM.., — Melyik a legkisebb háló­•— Egy kicsit gyorsabban ké­szülődj, mert elkésel az iskolá­ból — sürgeti a mama az első osztályos kisfiát. — Nem baj, az iskola egész nap nyitva van. A ebben a gyorstisztító üzemben? ú /j \ s\ — Annyira gyors, hogy a pi­д. \ / ik szoknak még arra sincs ideje, i­­/ к—hogy kimenjen a ruhából... A TITKÁRNŐ ÉRVELÉSE... A titkárnő azt mondja az igazgatónak: —­ Ha nem emeli a fizetése­met, akkor elkezdem... — Na, mit kezd el? *— Írni az emlékirataimat. RUGALMAS ÜGYINTÉZÉS A vezető kiadja az utasítást az ügyintézőnek: — Ennek a Tonkcsnak írja meg, hogy a kérelmét elutasí­tottuk. —­ De vezető elvtárs kérem, pillanatnyilag nincs olyan űrla­punk, amilyenre az elutasítást szoktuk írni. — Akkor adjanak neki enge­délyt! NAGY SZERENCSE A maga hobbiját nem kifo­gásolja a felesége?­­— Dehogy, ellenkezőleg!­­— És mi a hobbija? — Mosogatás és takarítás. KÉT SÖRT! !—i Elnézést kérek, sört csak ételhez szolgálunk fel! ■— Akkor hozzon nekem két sört! Az egyiket megiszom, a másikat megrágom! OnAmItAs Egy nő kérdezi a cukrászdá­ban: ^ / i m­atartalmú sütemény? / y fi — Ez — válaszolja a kiszól­ta l A­­­gáló. 'v Akkor kérek ebből tíz da­s rabot! ÍJ !­­ ABSZURD-VICC (V Ss 4 — Mennyire gyors a tisztítás — Oh, Jimmy, milyen gyönyörű napsütés volt, amikor beköltöz­tünk a Fehér Házból... — Kiadja az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma в PRÍRODA КО­пут- és Lapkiadó nemzeti vállalatban. — Főszerkesztő p­a­t­k­ó Keruly — Szer­­kesztőségi titkár Kádak Gábor - Szerkesztőség és kiadóhivatal: 891­27 Bratislava. Krížkove 9 - Telefon: főszerkesztő ás titkárság 475 08 - telefonközpont 472 41 - Belső vonalak: mezőgazdasági osztály 10, propaganda osztály 55. — Nyomja a Západoslovenské d­aCtarne, о. v. Svomosl Üzeme Bratislava Odborárske ľ.áT «Г,. ľ­ T, * Рп*,в Н1,г|пР**п|*а,,Иа - Előfizetéseket felvesz minden postahivatal és postai kézbesítő - Külföldre megrendelhető PNS ústredné expedícia s ä ь„-.,'й;г £ [UNK]" w GTMи- ш fc~ -4 «-»*«« - «..mJStís arts SZABAD FÖLDMŰVES Index: 49 630

Next