Szabad Földműves, 1981. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-10 / 41. szám

16 Vérbeli juhász-a fiatalok példaképe A lévai (Levice) járás Százd (Saz­­dice) községében úgyszólván mindenki ismeri Menyhár Gézát, a szakképzett számadójuhászt. Munkahelyén, a le­gelőn kerestem fel őt, hogy elbeszél­gessek vele életéről, munkasikereiről, politikai és társadalmi tevékenységé­ről. ... Már a nagyapja és az édesapja is juhász volt; tőlük tanulta el a ju­hászat ismereteit, mesterfogásait. Mi­után már másfél évtizede számadó­­juhász, szükségét érezte szakismere­teinek szervezettebb gyarapítását, tö­kéletesítését. Így végezte el a juh­­tenyésztési mezőgazdasági szakisko­lát, a trenčíni járás Záblatie községé­ben, mégpedig kitüntetéssel. Mindeddig a hajdani földbirtokos elavult istállójában teleltek át a ju­hok, ahová cisternákban hordták a jéghideg vizet, ami több kisbárány pusztulásához vezetett. A deméndi (Demandice) Új Élet szövetkezet ve­zetősége mindenképpen segíteni pró­bált ezen áldatlan helyzet felszámo­lásával. A Bátora-féle dűlőben fel­épült egy korszerű, 500 férőhelyes ruhakol, ahová már csak a vízveze­téket és a villanyt kell bevezetni. Előreláthatólag még az év végéig el­készülhetnek ezzel a munkával, s meg­történhet az anyajuhok áthelyezése. Mit jelentett Menyhár Gézának a számadójuhászok iskoláján­ak az el­végzése? Azóta már ellenőrzik a hasz­nosságot. Az idén már csak egy má­zsával termeltek kevesebb gyapjút az előirányzottnál. Még az eddigieknél is jobb takarmányt (répát és lucer­nát is!) kell biztosítani a kisbárá­­nyoknak, s általában a juhállomány­nak, hogy a hasznosság növekedjék. A 42 éves számadójuhász a párt­­szervezet vezetőségi tagja, lelkes tag­ja továbbá a CSEMADOK és a Vörös­­kereszt helyi szervezetének. Másfél évtizedig volt a hab tanácsának aktív tagja­. Már tizenegy alkalommal adott díjmentesen vért az arra legjobban rászorulóknak. Ugyanakkor a Példás önkéntes Határőr jelvény és díszok­levél birtokosa. Valóban elmondható Menyhár Gézáról: kommunista a ja­vából, az ifjúság példaképe. BEL­ÁNYI JÁNOS Deménd (Demandice) Az újbásti (Nová Bašta) „MEDVES“ szövetkezet nemrégiben aratási- és békeünnepélyt tartott, amelyen Mede Tibor növénytermesztési főágazatve­­zető tájékoztatta az egybegyűlteket az idei eredményeikről. Bár az idei gabonatermés nem volt a legbőségesebb, eladási kötelezettségeiket 100 százalékra teljesítették. Minden jel arra mutat, hogy takarmánytermesztési tervüket túlszárnyalják, s — mint az ország legnagyobb dohánytermesztői i—a dohányból is kitűnő hozamátlagot értek el. Hústermelési éves tervük 520 tonna, minden jel arra mutat, hogy ezt is túlteljesítik. A főágazatvezető beszámolóját követően Csirke Ernő efsz-elnö­k ünnepé­lyesen megszegte az új kenyeret (a felvételen). Az ünnepély alkalmával vették át kitüntetéseiket mindazok, akik 10 évnél többet töltöttek a szö­vetkezetben, tevékeny munkát kifejtve. Az ünnepség záró eseménye a szövetkezet tagjaiból és a besenyőtelki vendégekből verbuválódott labdarúgó-csapatok mérkőzése volt. Kép és szöveg: Pálházy J. SZABAD FÖLDMŰVES. • SEGÍTENEK, a Rimaszombati­­ (Rimav. Sobota) Közgazdasági Szak­­­­középiskola diákjai a tanévet társa­dalmi munkával kezdték, mégpedig a ráhói (Hrachovo) szövetkezetnek nyújtottak jelentős segítséget a bur­gonyabetakarításhoz. A munka ellen­értékeként kapott pénz felét a Szoli­daritási Alap javára fordítják. (Pecsők A., Veľký Blh) • TEVEHATON. Különös módját választotta a turizmusnak négy líbiai tanár, teveháton indultak világot lát­ni. Hajóval érkeztek Olaszországba, majd Jugoszlávián keresztül Magyar­­országra, ahol két hetet töltöttek. Fel­keresik hazánkat is, majd Lengyel­­országot és a Német Demokratikus Köztársaságot, (ms) @ Új HALOTTASHÁZ. A közelmúlt­ban „Z “akció keretében épült halot­tasházat adtak át Krasznahorkaváral­ján rendeltetésének (Krásnohorské Podhradie), a rozsnyói (Rožňava) já­rásban. Az épület belsejét Búš Maxi­­milián akadémiai festő tervezte és festette. Köszönet a nemzeti bizott­ságnak, élén Fábry Lajos elnökkel. (tr) @ NEM DOHÁNYZÓ FALU. A nyu­gat-indiai Hundér nevű falu arról vált nevezetessé az országban, hogy itt a dohányzás nemcsak tilos, hanem bün­tetendő cselekmény is. Ha a falu bár­melyik lakóját dohányozni, vagy pi­pázni látják, 51 rúpia pénzbüntetésre ítélik. Az utóbbi években mindössze egy alkalommal volt szükség a bün­tetés alkalmazására, (­re) • HATÁRIDŐ ELŐTT: Rakovnicén (rožňavai járás) új bevásárló köz­ponttal és vendéglátó üzemmel gazda­godott a település. A lakosság több mint félmillió korona értékű társadal­mi munkával járult hozzá a két lé­tesítmény minél előbbi átadásához. (ge) • GOMBA — KIVITELRE. Japánban egyre nagyobb mértékben foglalkoz­nak a mezőgazdaságban a gomba ter­mesztésével. A rothadó fatörzseken termesztett gombafajták exportja már túlszárnyalta a hagyományos japán tea exportját. (El) 9 IFJÚ MŰVÉSZ TÁRLATA. Az ér­sekújvári (Nové Zámky) Művészeti Képcsarnok Gorkij utcai kiállítóter­mében szeptember 24-én nyílt meg Zíliková-Sládeková Terézia ifjú mű­vész tárlata, amely október 24-ig meg­tekinthető. (HH) • MOTORKERÉKPÁROZÁS — NAP­ENERGIÁVAL. Legutóbb Colombóból, Sri Lanka fővárosából érkezett hír napenergiával működő motorkerékpár megépítéséről. A motorkerékpár fölé szerelt „tetőzeten" helyezték el a nap­elemeket, amelyeket akkumulátorhoz kapcsoltak. A motorkerékpárt kis vil­lanymotor hajtja, az elérhető sebes­ség 55 kilométer óránként. Egy fel­töltéssel 32 kilométeres út tehető meg. (­16­) 9 KEVESEBBŐL — TÖBB. A mező­­gazdasági üzemekben nem mindegy, hogy mennyi abraktakarmányból állí­tanak elő egy kiló sertéshúst. Ezt mérlegelték a legutóbb a kéméndi (Kamenín) Garant völgye szövetkezet­ben is, ahol sikerült a 4,25 kg erő­takarmányt 3,95 kg-ra csökkenteni, egy kilogramm hús előállításához. Mi a titka? Szakszerűbb a takarmányo­zás, jobb a munkához való hozzáállás. (js) Л fákról néha-néha lehull egy sárgult levél. Az erdőkben el-elbőgik magukat a szarvasbikák. A fecskék és a gólyák már hetekkel ezelőtt délre szálltak, hosszú vándorútra. . Jön az őszi A szőlőbogyók zöldje sárgára enyhül, a dióverés már mögöttünk, és csend van a tőkék között, mintha a leve­lek valami nagy titokról hallgatnának. Éjszakánként ködöt ásít a világ. Nappal a rétek felett ezüst pókhálók utaznak dél felé. A virágok megfakulnak az út mellett, a kukorica sásos levele egész éjjel úgy suttog, mintha tolvajok járnának benne. A pásztortüzek füstje tétován leng és kesernyés, mint a tegnapi mámor. A lapályokon lila virágját hinti el a kikerics és a vízparti nyárfákon varjú károg. A károgás szerteszáll a tájon és az öreg nyárfákról peregni kezdenek a levelek. Pedig nincs is szél. A sző­lőkben emberek járnak, hordók konganak, kinyílnak az öreg présházajtók. A délutáni nap aranyos ragyogása megsimogatja a vén falakat, s emlékeket kelt szárnyra, amelyeknek muskotály szag­a van, mint a régi szüretek­nek. Az éjszakák hűvösebbek lesznek s a palacsintaképű hold úgy jár az égen, mintha az egész világ az ő sző­lőskertje lenne, s épp most mustrálná, hogy milyen a termés. A csillagok szeme is szigorúbb lesz, a vizek halkan csobbanva sietnek, s az egész égen áthajlik a Tejút csodálatosan fénylő selyempántlikája. A nappalok még melegek, mintha a nagy búboske­mencében élő lenne a nyári parázs. Megérkeznek a se­regélyek is, mert szüretszaga van a világnak. Az idei rókakölykök megugatják a holdat, s kopog az erdő őszi távírója is. Hullik a makk a tölgyfákról. A kis bölcsők, a magtartó csészék megnyílnak, mert megérett a termés és a földbe kívánkozik. A szőlőt darazsak, seregélyek, meg az éhenkórász rókák dézsmálják. Az ember kimegy, széttekint a tőkék között, szemével megsimogatja az érett fürtöket. — No, ha már mindenki szüretel, lopja a termést, én is elkezdem ... és kezdetét veszi a szüret. Puttonyos emberek jelen­nek meg a tőkék között, térülnek-fordulnak, a darazsak hada követi őket. Néhány nap múltán forr a must, dagadoznak a teli hasú hordók. Az erdő zöldje sárgára, pirosra, barnára vált, és itt az ősz, a—vásárhelyi— SStpí'í&Jihst“ ‘ * 1981. október 10. OKTÓBER ( kelte 6. p. nyugta 6. p. kelte nyugta ó p. 6. p. Október 12 Hétfő REZSŐ, MIKSA i MAXIMILIAN 1 5 58 17 02 17 01 4 07 Október 13 Kedd KALMAN,EDE ' KOLOMAN 5 59 17 01 17 29 5 24 Október 14 Szerda HELÉN i BORIS i 6 01 16 59 18 00 6 44 Október 15 Csütörtök TERÉZ 1 TERÉZIA 1 6 02 16 57 18 33 8 04 Október 16 Péntek GÁL VLADIMÍRA , 6 04 16 55 19 12 9 24 Október 17 Szombat HEDVIG I HEDVIGA 'i 6 05 16 53 19 57 10 40 Október 18 Vasárnap LUKACS LIJKÄ5 -шмпдиJ 6 07 16 51 20 50 11 49 i Ш ■ — Elnök elvtárs, burgonyát betakarítani jöttünk a város­ból ... 1 Ľubomír Nikolíni karikatúrája TÁSKAÜZLETBEN — Egy ilyen táskát adjon ne­kem, mint ami a szemem alatt van. METEOROLÓGIAI ELŐREJELZÉS — önnek viharos ifjúsága lesz. FURCSA FELIRAT — Ez a vonatszakasz nem­dohányzó alkoholistáknak van fenntartva. ROMANTIKA — A szerelmespár virágot szedett a réten — viszontela­dóknak. ÉBREDÉS — Ha reggel kipihenten éb­redek, sokkal könnyebben megy a lazsálás. ŐSZINTESÉG — Remélem, tudja mi a kö­telessége? — Tudom. Csak nem tartom be. UNALOM — Unatkozom. Nem tud egy helyet, ahol rossz társaságba keveredhetnék? SZOKNYABOLOND — Én sohasem veszek a vo­naton retúrjegyet. Hátha meg­tetszik egy nő vidéken és ott maradok. JELLEMZÉS — Z. meggyőződéses, min­denre elszánt megalkuvó. G. Sz. — Ikarusz szárnyakat adott a népnek, Prométheusz tüzet, Einstein relativitáselméletet, de te, Karások mit, tíz megcson­kított műszakotl M. Lipovský rajza — Kiadja az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma a PRÍRODA Könyv- és Lapkiadó nemzeti vállalatban. — Főszerkesztő Bare László agrár­mérnök. — Főszerkesztő-helyettes Csiba László. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: 89127 Bratislava, Križkova 9. — Telefon: főszerkesztő és titkárság 475 08 — telefonközpont 472 41 — Belső vonalak: mezőgazdasági rovat 35, társadalompolitikai rovat 34 és 55. — Nyomja a Západoslovenské tlačiarne, n v., Bratislava, Odbo­rárske nám. 3. — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. — Előfizetéseket felvesz minden postahivatal és postai kézbesítő. — Külföldre a PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlače 88419 Bratislava, Guttwaldovo nám. č. 48. útján rendelhető meg. — Előfize­tési díj egy évre 52,— Kčs, fél évre 26,— Kčs. — A szerkesztőség kéziratokat és fényképeket nem őriz meg és nem küld vissza. A lap nyilvántartási száma: SÜTI 11/6. SZABAD FÖLDMŰVES Index: 49 630

Next