Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-06 / 14. szám
16 Az ember szolgálatában Egészségvédelmünk fejlett s ingyenesen áll a széles néptömegek rendelkezésére. Szocialista társadalmunk évről évre hatalmas összegeket fordít erre a célra. Az egészség közérzetünket, munkánk eredményeit befolyásoló tényező, melynek jelentőségét csak akkor vagyunk képesek felfogni, amikor már elveszítettük azt. Az ember felelősséggel tartozik egészségéért, önmagáért. Evégből törekedni kell az egészséges életmód megtartására, a kiegyensúlyozott családi életre, a jó munkahelyi légkör kialakítására és megtartására, a dohányzás és a mértéktelen alkoholfogyasztás mellőzésére, a rendszeres mozgásra és sportolásra, a helytelen étkezési szokások megváltoztatására stb. E gondolatok jegyében tartotta értékelő közgyűlését a 45 tagú, ipolybalogi (Balog nad Ipľom) Vöröskereszt-szervezet, amelyen dr. Koncz István körzeti orvos is megjelent. A tartalmas beszámolót Török Ferencné, a szervezet elnöke tartotta. Örömmel szólt arról, hogy a szervezet a legfontosabb erkölcsi-politikai és társadalmi küldetését teljesítette. A térítésmentes véradók száma nyolccal gyarapodott az elmúlt évben, s ugyanennyivel a taglétszám. Egy egészségügyi nővér vett részt szakoktatáson. Csekély pénzforrásukból 200 koronát utaltak át a szolidaritási alap javára. Egy politikai és egy egészségügyi témájú előadást tartottak, s szorosan együttműködtek a fogyasztási szövetkezettel. Petrán Julianna a véradás jelentőségét méltatta, Lőrincz Gáborné pedig a nők évtizede, valamint a nemzetközi nőnap jelentőségét hangsúlyozta. Dr. Koncz István körzeti orvos értékes hozzászólásában kitért a betegségmelőzésre, a betegellátásra, a beteglátogatásra és az orvosi szakvizsgálatok fontosságára. A vita keretében hangsúlyt kapott az is, hogy a négy szakorvosi rendelő szükségessé teszi a gyógyszertár egésznapos nyitvatartását, valamint laboráns foglalkoztatását. Ez a Vöröskereszt-szervezet a község legtevékenyebb tömegszervezetei közé tartozik, s munkáját már hosszú évek során az emberek egészségvédelme érdekében példásan teljesíti. Illés József .SZABAD FÖLDMŰVES. Van mit javítani Ipolyszalkán (Salka) a Jednota Fogyasztási Szövetkezet évzáró közgyűlésén Környi István elnök nemcsak az eredményekről, hanem a fogyatékosságokról is számot adott. Az utóbbiak közé tartozik, hogy későn érkezik a tej, a kenyér és a péksütemény, amit a munkába induló dolgozók nem várhatnak meg. A lakosság bejelentései alapján az elnök bírálta a kenyér minőségét, ami rossz fényt vet a Stúrovói Kenyérgyár munkaközösségére. Eltérő minőségű terméket produkálnak az egyes műszakokban. A közgyűlésen sürgették egy új bevásárló központ építését, mert az egyes üzletek egészségügyi szempontból nem megfelelő helyiségekben vannak. Határozatot fogadott el a gyűlésen résztvevő tagság a fogyatékosságok orvoslására. Ugyancsak elhatározták: az osztalékból tagonként három koronát ajánlanak fel a szolidaritási alap javára (400 tagja van a szövetkezetnek!), öttel gyarapítják az év végéig a taglétszámot, s 1000 óra társadalmi munkát végeznek hazánk szovjet hadsereg általi felszabadításának 40. évfordulója tiszteletére. Majerszky Márton Már több mint két éve működik Nádszegen (Trstice) a rokkantak és nyugdíjasok klubja, a helyi nemzeti bizottság kezdeményezése folytán. A klubvezető Irma kultúrfelelős pedig Ďalogová,s a Almási Mária tanítónő. A 83 klubtagból 46 nő. A szépen berendezett klub — amelyért a nemzeti bizottság érdemel dicséretet — hetente háromszor van nyitva, 14-től 18 óráig. A klubtagok hasznosan tölthetik szabadidejüket: rádiót hallgathatnak, tévét nézhetnek, olvashatnak, szórakozhatnak. Ezenkívül megemlékeznek a jeles évfordulókról, s részt vesznek a község különböző rendezvényein. A klub varrótanfolyamot és kézimunkakiállítást rendezett, közösen a helyi nőszervezettel. A könyvhónap alkalmából olvasókört szerveztek. Eszmecserét tartanak a község vezetőivel. Bekapcsolódnak a községfejlesztésicsinosítási társadalmi munkába. Rendbehozzák a klub környékét a parkba virágokat ültetnek. Résztvevőket toboroznak a májusi ünnepségekre. Előadás keretében megismerkednek a közlekedési szabályokkal. Dicséretre méltó a mozgalmas klubélet. A klubvezetőség azon munkálkodik, hogy a klubtagok békés, nyugodt körülmények között, tartalmasan, töltsék szabadidejüket. Baloghné, Gy. Irén 9 Fesztivál-hét. A Szocialista Ifjúsági Szövetség Rozsnyói (Rožňava) Járási Bizottsága március 16-tól 27-ig fesztivál-hetet rendezett, „Részvétel, fejlődés, béke“ címmel, hazánk szovjet hadsereg általi felszabadítása és a Moszkvai XII. Világifjúsági Találkozó tiszteletére. A program keretében sport- és szakmai vetélkedőkre is sor került. (tőth) 9 korai burgonya. A komáromi (Komárno) járás mezőgazdasági üzemei az idén összesen 120 hektáron termesztenek korai burgonyát, hogy ebből a csemegéből elegendő kerüljön az üzletekbe. A vetőgumót előcsíráztatták, főleg a búcsi (Búc), az imelyi (tmel), a madari (Modrany) és a dunamocsi (Moča) szövetkezetben, valamint a Komáromi Állami Gazdaságban. (pjp) . Szakelőadások: A vágkirályfai (Kráľová nad Váhom) kertbarátok szervezete három szakelőadást irányzott elő. Az elsőre március derekán került sor, melyet a járásszerte köz- A vendégek, a város nagy szülöttjeismert Sándor Gábor és neje tartott, nők operett-válogatásából hallgathat- A nagy számú résztvevő rengeteg kor nak ízelítőket. Az idelátogató diabedésére adtak szakszerű, kimerítő vatikusok számára is készítenek sütelaszt. (Bergendi Gy.) ményeket. (vec) 9 Gyarapodó napközik. A rozsnyói járásban eddig a 47 alapiskola keretében 114 napközi otthon működik, nevelőnők hozzáértő, gondos felügyelete alatt. Ez azt jelenti, hogy a járás 1—4 osztályos diákjainak már 61,6 százaléka él a szabadidő ilyen hasznos eltöltésével. Viszont 17 alapiskolában (az idősebb tanulók részére) Iskolai klub működik, szakmailag jól felkészült nevelőkkel. (tr) 9 Együttműködés. 'Az Ipolysági (Sahy) Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet 96 tanulója és szakoktatója vett részt azon a sárői (Sárovce) gépbemutatón, amelyen főleg magyarországi gépgyárak termékei voltak láthatók. Üzletkötésre is mód nyílt. A gépbemutató nagyon hasznosnak bizonyult. (Turczi Árpád, tanuló) 9 Saláta, márciusban. Húszezer salátát vásárolt fel a ZELENINA érsekújvári (Nové Zámky) üzeme, zömét a szímői (Zemné) kertbarát szervezet tagságától. A vitamindús saláta nemcsak a járás üzleteibe jutott el, hanem jutott belőle Púchov, Liptovský Mikuláš, Hava, Považská Bystrica és Ružomberok üzleteibe is. (plavec) 9 Új szórakozóhely. Libresszó néven, Komáromban új szórakozóhely nyílt, mely 60 férőhelyes. Hol? A Lehár Ferenc park szomszédságában. HIRDETÉS Naposkacsát korlátlan mennyiségben elad a Királyrévi (Kráľov Brod) Állami Gazdaság. A kiadás napja: szerda és csütörtök. Kétezer darabon felül a szállítást vállaljuk. Cím: Štátny majetok Slovenské Pnie 925 41 Kráľov Brod, okr. Galanta OBJEDNÁVKA TLAČE V PREDPLATNOM Názov časopisu Počet ob j. výtl. Číslo - dátum zahájenia dodávky Katalógové číslo SZABAD FÖLDMŰfVNS 4 6 3 0 2 I Predplatené výtlačky dodajte na adresu: jj Seno a priezvisko: ulica: í*d.: posch.: č.b#: dodá pošta Dátum: Podpis predplat.: Kérjük, hogy • kitöltött megrendelőlapot küldjék az alibbl címre: Redakcia Szabad Földműves, •IS 73 Bratislava, Križkova t. J 198!). április & Ott, ahol sötétség honol, a legélesebben látó lény: a vakondok. A semmittevés édes — csak a követelményei keserűek. A paráznaság olyan fertelmes bűn, amit mindenki szeretne elkövetni. EGY ROSSZ VEZETŐRŐL Félelmetes tudatlanságával hatalmas tekintélyt szerzett magának. PÁRBESZÉD EGY ÚTONÁLLÓVAL — Pénzt vagy életet!... — Mind a kettőt... • • • éztsakak GYÓGYSZERMÁNIA — Doktor úr, kutya bajom, nem fáj a fogam, nem fáj a fejem. Kérek valami egészségesnek való gyógyszert. EGY KIS SZÍVESSÉG — Uram, megkérhetném, hogy kísérjen át a túloldalra, és aztán maradjon mellettem az egész életben? ÜZEMI ÉTKEZDÉBEN — A bableves, mákostészta helyett nem adna inkább egy fél rumot? SZÜLŐI BÜSZKESÉG — A kisfiam kétéves, de már kívülről tudja a személyi számát. MEGSZOKÁS — A szervezetem úgy megszokta az altatót, hogy reggelenként ! Hátha valaki két kutya benéz a diszkóba. — Ha én így rángatóznék — mondja egyik a másiknak —, a gazdám azon nyomban bedugna a dézsába, és kimosná a bundámat a bolhaellenes samponnal! • • • A fakír és a fia az utcán sétál, amikor a fia váratlanul szögbe lép. Az apa megcibálja a gyerek fülét és így dorgálja: S*S33E £ zssm Aki túl sokat emlegeti a balsorsot, nem érdemli meg a jobb sorsot. Egy férj és feleség reggelente kék és zöld foltokkal jelent meg mindig a munkahelyén. — Mi vad házastársak vagyunk ... — magyarázták a kérdésekre válaszolva. • • • v 1 Egy asszony így panaszkodott: — Sokba kerül nekem ez a televízió. Valahányszor meccs van, a férjem izgalmában mindig szétrág egy ágyterítőt... • • • — Remélem nem vagy féltékeny a szeretőimre? — kérdezte férjétől egy asszony. be kell vennem egy pár szemet, mert csak így maradok egész nap ébren. ELFOGLALT EMBER — Két percnél hosszabb szerelmi vallomásra nincs időm. 1930 AS ÉVEK — Már négyéves koromban megtanultam illedelmesen késsel-villával enni. De nem volt mit. KEDVES ASSZONYKA — A feleségem nem akarja, hogy lakásunk legyen, mert azt időként takarítani kell. AGGLEGÉNY Éjfél után hazament. Megágyazott, lefeküdt, de még mielőtt elaludt volna, kinyitotta a magnót, melyből egy kellemes női hang azt mondta: jó éjszakát! GONOSZSÁG Kötelezővé kellene tenni az emberi gonoszságot. Bizonyos, hogy sokan nem tartanák be a rendeletet. g. sz. nem ismeri — Neked folyton csak a szórakozáson jár az eszedi ! • • • Andriska a papával az állatkertben sétál. Az oroszlán ketrecénél a fiú így szól a papához: — Apu, ha kettőnk közül valamelyiket megeszi az oroszlán, akkor hányas busszal kell hazamennem? • • • Szalay Zoltán karikatúrája • • • аяп [UNK] [UNK] [UNK]к SZABAD FÖLDMŰVES Index: 49 638 — Kiadja az SZSZK Mazógazdasági Ta EtalmazésUgyi Minisztériuma a PRÍRODA Кбпут és Lapkiadó nemzeti vállalatod] — Főszerkesztő Sara László agrármérnök. — Főszerkesztőkaljattas Balba Lánald. — Siszkasitóadgta kiadóhivatal: Its 7* Bratislava, Križkova 9. — Telefon, főszerkasztő és titkárság 475 Og — telefonközpont 472 41 — Nynma a Zépado* slovanské tlaitaraa a. »„ Bratislava, Odborárska námastla ”. — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat — Előfizetéseket felvesz minden postahivatal és postai kézbesíti — Kilifelrtra a PNS Ostredoá espedlcta a devos dala 117 M Bratislava Oottwaldovo aáa. I. I -tén rendelhető meg. — Előfizetési dlagy évre 12,— Kde, fél évre 26,— Kés, A szerkesztőség kéziratokat is fényképeket nem érti magn aem kld vissza. A lap nyilvántartás száma: FÓTI 7100.