Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1985-06-08 / 23. szám
1985. június 8. 23. szám XXXVI. évfolyam fogyasztásunk minősége Az utóbbi évtizedekben a lakosság áruellátása mindinkább az életszínvonal elemévé, szerves részévé vált. A jövedelmek dinamikus növelésének csakis akkor van tényleges értelme — ezt bizonyították az elmúlt időszak tapasztalatai —, ha azt a lakosság az igényeknek és hazánk gazdasági fejlettségének megfelelően árukra és szolgáltatásokra tetszés szerint elköltheti. A belkereskedelem ennek a feladatának eddig alapjában megfelelt, s az áruellátás folyamatosan javult. A nehezebbé és bonyolultabbá vált közgazdasági feltételek, az életszínvonal mérsékeltebb ütemű növekedése nem változtatta meg a fenti alapelvek helyességét, sőt még inkább növeli azok jelentőségét. A rá háruló feladatok megoldását döntő mértékben , meghatározza az a tény, hogy a belkereskedelmi árualap döntő része a belföldi termelésből származik. Így a belkereskedelem hazai árubeszerzését jelentősen befolyásolják a termelés, a gazdasági fejlődés eredményei és általános problémái. A termékszerkezet korszerűsítése például a fogyasztási cikkek termelésében is együtt jár egyes gyártmányok megszűnésével, ami nem ritkán átmeneti hiányokat okoz. Számolnunk kell azzal is, hogy az egyensúly javítását szolgáló export növelése egyes esetekben a világpiac konjnkturális ingadozásai, vagy egyszerűen a vállalati érdekeltség következtében szűkítheti a belföldi árualapokat. A belkereskedelem megrendeléseinek teljesítését gyakran késleltetik vagy megakadályozzák a termelők fokozódó alapanyag-beszerzési nehézségei és az úgynevezett ipari háttér gyengeségének eléggé közismert problémái. Az import bővítése természetesen megoldaná az áruellátás sok gondját, de a népgazdaság — s így a kereskedelem — behozatali lehetőségei is korlátozottak. A szocialista integráció folyamatában a fogyasztási cikkek szakosított gyártására és kooperációjára irányuló együttműködés legutóbbi időkig háttérbe szorult. A a nem kielégítő haladás ezen a területen azzal függött össze, hogy a többi szocialista ország is a hazai áruellátás javítását helyezte előtérbe. A fogyasztási cikkek tőkés importja növelésének pedig külkereskedelmi egyensúlyi gondjaink szabtak határt. Ebben a helyzetben a kereskedelemnek fokozottan ki kell használnia minden lehetőséget, amellyel a nehézségek ellenére is bővítheti árukínálatát, javíthatja az ellátást. Ilyen lehetőség: a KGST tagországok közötti együttműködésen alapuló belkereskedelmi választékcsere, a kishatár menti árucsere, az úgynevezett áruházi csere, és mindazokon a területeken, ahol erre mód van, a kereskedelem termelésszent tevékenységének erőteljes fejlesztése. A kereskedelem feladata tehát a legáltalánosabb mint az ipar által megfogalmazásszemegtermelt áruk raktározása, továbbá az újratermelés folyamatának zavartalan biztosítása, gyorsítása. Ebből következik a kereskedelem hagyományos termelésszervező feladata: a piaci igények gandns felmérése és az iparhoz való továbbítása a szükséges mennyiségű és minőségű áru megrendelése. A prognózisokat nem készítő vállalatok — hazánkban sajnos több van belőlük — gyakran azzal mentegetőznek, hogy nincs saját piackutató apparátusuk vagy akár csak egy, kizárólag ilyen kérdésekkel foglalkozó szakemberük. Ez az érvelés persze nem lehet mentség, ráadásul félreértésen alapszik. Tudni kellene ugyanis, hogy a prognózisok készítését sehol sem lehet egyetlen szakemberre bízni, sőt még önálló piackutató apparátusra is aligha. Az előrejelzés ugyanis messze túllépi piackutatás szokványos határait, s készítése műszaki, közgazdasági, kereskedelmi szakemberek egész sorának együttműködését teszi szükségessé, s általában úgynevezett szakértő csoportmunkát igényel. A tényállás azt igazolja, hogy gyakran megfeledkezünk arról az alapszabályról, hogy az igény, a fogyasztás szüli az árut, ugyanakkor az áru szüli az igényt. Ez az objektíven törvényszerű körforgás nálunk olykor megáll, hol az igény, hol a termelés, s ebből kifolyólag a kínálat miatt. Pedig akár Marxot is idézhetnénk ezzel kapcsolatban: „Szükséglet nélkül nincs termelés. De a fogyasztás újratermeli a szükségletet.“ Áruellátásunk gyengesége mögött az áll, hogy iparunk korántsem kényezteti el a fogyasztóközösséget az új, korszerű cikkeivel. Nem ösztönöz korszerűbb fogyasztásra, s ha meg is teszi, többnyire megfelelő propaganda, csomagolás és reklám nélkül, vagy ügyetlen, kapkodó üzletpolitikával. Például a beharangozott új cikk egy idő múlva hiánycikké válik. Úgy tetszik — ez a fogyasztónak viszont egyáltalán nem tetszik —, hogy bizonyos közszükségleti cikkeket gyártó iparágak, üzemek számára kellemes, kényelmes a mai helyzet, hiszen a nem korszerű, nem igényes termékeiket is el tudják adni. Nem érdekük, hogy igényt keltsenek, mert akkor régi termékük esetleg a nyakukon marad. Bár így is meglehetősen sok nehezen eladható vagy teljesen eladhatatlan termék fekszik ez a különböző nagy- és kiskereskedelmi raktárakban. Fogyasztásunk színvonalának emelése végett mindenképpen szükséges tehát, hogy tovább növeljük a termelővállalatok piaci érdekeltségét — ezt a párt Központi Bizottsága 11. ülésének határozatai is egyértelműen leszögezik —, s az ellátási felelősséget, amit egyesek rendkívül hibásan a belkereskedelemre akarnak korlátozni. A lakosság fogyasztásáért, a fogyasztás színvonaláért — magyarul az áruellátásért — nagyobbrészt az ipar a felelős. Így például minden olyan esetben, amikor az általa gyártott termékekből nincs vagy alig van külföldről behozatal. Ilyen például konkrétan az élelmiszer. Az utóbbi minőségével ezúttal nem kívánunk foglalkozni, néhány hiányosságra viszont feltétlenül fel kell hívni a figyelmet. Tejben például bővelkedünk, s gyakran hangoztatjuk, hogy igyunk több tejet. Gyakran panaszkodunk, hogy tejből és tejtermékekből sokkal kevesebb kerül az asztalunkra, mint amennyit a fejlett táplálkozási kultúrájú országokban fogyasztanak. Közben megfeledkezünk arról, hogy ezekben az országokban nem folyadéktejből nagy a fogyasztás, hanem tejtermékekből, s ebből a választékuk sokkal nagyobb, mint a miénk. Üzleteinkből hiányoznak az új, kelendő sajtok, a túró, a tartós tej, az ízesített joghurt stb. A sort folytathatnánk azzal a problémával, hogy nálunk a vevő az élelmiszerek vásárlása kapcsán gyakran bizonytalan. Nem biztos a dolgában, mert kevés információt kap. Gyakran előfordul, hogy a hivatalos rendelkezések ellenére sincs az áruhoz használati utasítás, vagy ha van is, gyakran megtévesztő adatokat tartalmaz a használhatóságról, az eltarthatóságról. Ráírják a termékre, hogy meddig használható, csak éppen a gyártás idejét felejtik el feltüntetni. Arról már nem is szólva, hogy rosszul vélt üzleti érdekből, még a lejárt határidejű terméket is rásózzák a vevőre, ami vétkes felelőtlenség. Szükségszerű fogyasztásunk minőségi gyengeségeit az eddiginél szélesebb körben, jobban kell vizsgálni, tárgyalni, elemezni, részben azért, mert ez kötelesség a lakossággal szemben, részben pedig azért, mert a szocialista társadalom egyik igen fontos feladata a szükségletek lehetőségekhez mért legjobb kielégítése. Hisz végül is mindannyian fogyasztók vagyunk. CSIBA ZÁSZLÓ C ЯВВ [UNK]’ А [UNK]а 1,— Kčs Asszonyi élet• emberi példa A „lélek tükrének“ szokták nevezni a szemet, de Veronika Špalková arcán a szemmel elvitt a száj is tükrözi a fejőnő lelkét. Szépen ívelt, hosszúkás ajka rendkívül kifejező, olykor figyelő, máskor örömteljes, biggyesztése tudatosságot árul el, ajka sarkában pedig olyan mosoly rejtőzik, mint a madár, amely minden pillanatban elröppenni kész. Az egész arc figyelmet, bizalmat, készséget fejez ki. — Kysucáfi születtem, s gyermekként éltem át a világháború apokalipszisét. Később megfogadtam, hogy annyit teszek az emberekért, a tisztességes életért, amennyi csak telik belőlem. Mert becsületesen, lelkiismerettel dolgozni csak ezzel a távlattal, ezzel az optimizmussal lehet igazán, mert az használja ki jól éveit, aki bármikor elszámolhat róluk. A közösségnek, de elsősorban önmagának — vallja a Szocialista Munka Hőse. Veronika Špalková azon dolgozó nők közé tartozik, akik ha esik, ha fúj, hétköznap, vasárnap napkelte előtt zárják be maguk mögött az otthon kapuját. — Majdnem életem felét, húsz évet töltöttem el az állattenyésztésben, pontosabban a tehenészetben. Ebből tizenkettőt a Chorvatský Grob-i Efsz. ben. A Haladás nevet viselő szövetkezet bernolákovói farmján Vlasta Gázlová társaságában negyvenhét tehenet fej, az állomány takarmányozását a férje, Gabriel Spalek végzi. A szövetkezetben vállalt munka kezdetén 2400 liter volt az évi tehenenkénti fejési átlag, tavaly viszont már elérte a hatezer 424 litert, s a tej minden literje első minőségi osztályba nyert besorolást. Férjem azon 22 tagú ezüstérmes szocialista brigád vezetője, melyhez én is tartozom. A brigádgyűléseken mindig részletesen megbeszéljük azokat a személyre szóló feladatokat, amelyeket a tervezett célok eléréséhez kinek-kinek meg kell valósítani. Ezt nagyon lényegesnek tartom, hiszen a mi hagyományos telepünkön az embernek különösen fontos szerepe van. A termelés mellett a környezet szépítésére is nagy gondot fordítunk. Úgy gondolom, hogy az én kitüntetésem sem csupán nekem szól, hanem kolléganőm, Vlasta Gallová és az egész kollektíva elismerése is. Amikor meghallottam a kitüntetés hírét, őszintén bevallom, sírva fakadtam. Nem akartam hinni a nagy megtiszteltetésnek — fonja az emlékezés háláját a fejőnő, a feleség, az édesanya, aki négy gyermeknek adott életet, négy fiút nevelt fel. — Legidősebb fiam szintén a szövetkezet állattenyésztésében dolgozik. Fiaimat a munka becsületére és szeretetére, s arra neveltem hogy máról holnapra az új, az esetleg lényegesen magasabb követelményekhez igazítsák felkészültségüket — mondja anyai büszkeséggel, majd újra munkakörére tereli a szót. — Gyakori téma, hiszen legtöbb gond, hogy a kiöregedő emberek helyére nagyon nehéz fiatalokat állítani. A műhelybe és a kevésbé kötött munkaterületekre még csak mennek, de az állattenyésztésbe csupán elvétve. Szerencsére mi nem küszködünk ilyen gondokkal. A tehenészetünkben sok a fiatal. Nem agitálásra és csábításra, hanem önszántukból, maguktól jöttek. Matej Laposny agrármérnök elnöksége alatt ugyanis a korszerűsítésnek köszönve könnyebb lett a munka. A siker zálogaként a szívvel-lélekkel végzett munkát említeném. Az állatot nem lehet nem szeretni, s a gondoskodásnak minden nap megvan az eredménye. Enélkül lehet az épület, a technológia akármilyen korszerű is, az eredmények elmaradnak. Gyakran járok tapasztalatcserére, amelyeken nem egy szakosított tehenészeti telep szakembere elmondja, hogy veszteséges az ágazat, vagy éppen, hogy „nullára kifut“. Ezt én gyakorlatilag nem tudom elképzelni, mert hogy ha igazán komolyan veszi valaki a munkáját, akkor hogyan futhatja az erőből veszteségre. Egyébként helyesnek tartom azokat az érveket, amelyek a szocialista brigádok kezdeményező készségének megőrzése, illetve növelése és a formális vonások csökkentése mellett szólnak. Szövetkezetünkben például a vállalt többletteljesítmény és egyegy brigádtag tényleges társadalmi munkája, valamint a munkahelyén betöltött szerepe alapján, a helyi sajátosságok és lehetőségek figyelembevételével ösztönzik a szocialista brigád mozgalmat, így sokkal inkább az élethez szabott szocialista vállalások születnek. Ennek köszönhető, hogy a magunk munkáján kívül egymásra is figyelünk. Úgy veszem észre, hogy ez a szemlélet kollektívánkban egyre természetesebbé válik. Spalekékkal tulajdonképpen nem történt semmi az állattenyésztésben eltöltött húsz év alatt. Dolgoztak , és boldogan éltek. Gyereket neveltek, korszerű családi házat építettek, s munkatársaik a szövetkezet közösségében nevelődtek maguk is. A szocialista brigád tagjaival együtt moziba, színházba és sportrendezvényekre járnak, s Jaltába készülnek nyaralni. Nem emelkedtek ki, milliókkal együtt emelkedtek együtt. Karriert nem csináltak: „karriert“ a közösség csinált, az az osztály, melyhez tartoznak, s melynek tagjai. • • • Az istállóban eligazító csönd honol. A kérődző, fényesszőrű, jámbor tehenek olyan látványt nyújtanak, hogy szinte megigézik az embert. A tejtartályok, amelyekbe délután szinte zengve csurog a tej, hangtalanul sorakoznak. Veronika Špalková, a Szocialista Munka Hőse munkába készül. — Meghatározott harmonogramunk szerint a reggeli és a délutáni műszak egyaránt négy órakor kezdődik. Reggel háromkor kelek, számomra tehát törvényszerű a hajnali álmok föláldozása. A hétköznapi feladatok megoldásához szükségem van a elszántságra, s az akarásra. Mert a köznapok egész embert kívánnak. Nagyobbat annál, mint amilyennek tapasztalat nélkül a kívülállók képzelik. A sokat elsősorban önmagamtól követelem meg, s ilyen erkölcsi alantól várom a közösségtől is a maximumot — mondja búcsúzáskor. S e szavak azt juttatják eszembe, hogy az emberi életet a dolgos hétköznapok aranyszálával szőve lehet igazán megszépíteni. Veronika Špalková élete ezért példázasi sors. A felkészültség és a vállalkozó kedély, a munka és a jó akarat, ami életét meghatározza: asszonyi életből lett emberi példa, mely méltó tevékenységi kört nyervén társadalmilag is hasznos. Megfordítva: elengedhetetlenek az olyan lelki-emberi előfeltételek ahhoz, hogy a társadalomalakító célok sikerrel megvalósulhassanak. —csiba —