Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1985-06-08 / 23. szám

1985. június 8. 23. szám XXXVI. évfolyam fogyasztásunk minősége Az utóbbi évtizedekben a lakosság áruellátása mindinkább az életszín­vonal elemévé, szerves részévé vált. A jövedelmek dinamikus növelésének csakis akkor van tényleges értelme — ezt bizonyították az elmúlt idő­szak tapasztalatai —, ha azt a lakos­ság az igényeknek és hazánk gazda­sági fejlettségének megfelelően árukra és szolgáltatásokra tetszés szerint elköltheti. A belkereskedelem ennek a feladatának eddig alapjában megfelelt, s az áruellátás folyamato­san javult. A nehezebbé és bonyolultabbá vált közgazdasági feltételek, az életszín­­vonal mérsékeltebb ütemű növekedé­se nem változtatta meg a fenti alap­elvek helyességét, sőt még inkább növeli azok jelentőségét. A rá háruló feladatok megoldását döntő mérték­ben , meghatározza az a tény, hogy a belkereskedelmi árualap döntő része a belföldi termelésből származik. Így a belkereskedelem hazai árubeszer­zését jelentősen befolyásolják a ter­melés, a gazdasági fejlődés eredmé­nyei és általános problémái. A termékszerkezet korszerűsítése például a fogyasztási cikkek terme­lésében is együtt jár egyes gyártmá­nyok megszűnésével, ami nem ritkán átmeneti hiányokat okoz. Számolnunk kell azzal is, hogy az egyensúly ja­vítását szolgáló export növelése egyes esetekben a világpiac konjnk­­t­u­­rá­l­is ingadozásai, vagy egyszerűen a vállalati érdekeltség következtében szűkítheti a belföldi árualapokat. A belkereskedelem megrendelései­nek teljesítését gyakran késleltetik vagy megakadályozzák a termelők fokozódó alapanyag-beszerzési nehéz­ségei és az úgynevezett ipari háttér gyengeségének eléggé közismert problémái. Az import bővítése természetesen megoldaná az áruellátás sok gondját, de a népgazdaság — s így a keres­kedelem — behozatali lehetőségei is korlátozottak. A szocialista integrá­ció folyamatában a fogyasztási cik­kek szakosított gyártására és koope­rációjára irányuló együttműködés legutóbbi időkig háttérbe szorult. A a nem­ kielégítő haladás ezen a terüle­ten azzal függött össze, hogy a többi szocialista ország is a hazai áruellá­tás javítását helyezte előtérbe. A fo­gyasztási cikkek tőkés importja nö­velésének pedig külkereskedelmi egyensúlyi gondjaink szabtak határt. Ebben a helyzetben a kereskede­lemnek fokozottan ki kell használnia minden lehetőséget, amellyel a ne­hézségek ellenére is bővítheti árukí­nálatát, javíthatja az ellátást. Ilyen lehetőség: a KGST tagországok közöt­ti együ­ttműködésen alapuló belkeres­kedelmi választékc­sere, a kishatár menti árucsere, az úgynevezett áru­házi csere, és mindazokon a terüle­teken, ahol erre mód­ van, a keres­kedelem termelésszent tevékenységé­nek erőteljes fejlesztése. A kereskedelem feladata tehát a legáltalánosabb mint az ipar által megfogalmazás­sze­megtermelt áruk raktározása, továbbá az újratermelés folyamatának zavartalan biztosítása, gyorsítása. Ebből következik a keres­kedelem hagyományos termelésszer­vező feladata: a piaci igények gan­dns felmérése és az iparhoz való to­vábbítása a szükséges mennyiségű és minőségű áru megrendelése. A prognózisokat nem készítő válla­latok — hazánkban sajnos több van belőlük — gyakran azzal mentege­tőznek, hogy nincs saját piackutató apparátusuk vagy akár csak egy, ki­zárólag ilyen kérdésekkel foglalkozó szakemberük. Ez az érvelés persze nem­ lehet mentség, ráadásul félre­értésen alapszik. Tudni kellene u­­gyanis, hogy a prognózisok készíté­sét sehol sem lehet egyetlen szak­emberre bízni, sőt még önálló piac­kutató apparátusra is aligha. Az elő­rejelzés ugyanis messze túllépi piackutatás szokványos határait, s ké­­­szítése műszaki, közgazdasági, keres­­kedelmi szakemberek egész sorának együttműködését teszi szükségessé, s általában úgynevezett szakértő csoportmunkát igényel. A tényállás azt igazolja, hogy gyakran megfeledkezünk arról az alapszabályról, hogy az igény, a fo­gyasztás szüli az árut, ugyanakkor az áru szüli az igényt. Ez az objektí­ven törvényszerű körforgás nálunk olykor megáll, hol az igény, hol a termelés, s ebből kifolyólag a kíná­lat miatt. Pedig akár Marxot is idéz­hetnénk ezzel­ kapcsolatban: „Szük­séglet nélkül nincs termelés. De a fo­gyasztás újratermeli a szükségletet.“ Áruellátásunk gyengesége mögött­­ az áll, hogy iparunk korántsem ké­nyezteti el a fogyasztóközösséget az új, korszerű cikkeivel. Nem ösztönöz korszerűbb fogyasztásra, s ha meg is teszi, többnyire megfelelő propa­ganda, csomagolás és reklám nélkül, vagy ügyetlen, kapkodó üzletpolitiká­val. Például a beharangozott új cikk egy idő múlva hiánycikké válik. Úgy tetszik — ez a fogyasztónak viszont egyáltalán nem tetszik —, hogy bizo­nyos közszükségleti cikkeket gyártó iparágak, üzemek számára kellemes, kényelmes a mai helyzet­, hiszen a nem korszerű, nem igényes termékei­­­ket is el tudják adni. Nem érdekük, hogy igényt keltsenek, mert akkor régi termékük esetleg a nyakukon marad. Bár így is meglehetősen sok nehezen eladható vagy teljesen elad­hatatlan termék fekszik ez a külön­böző nagy- és kiskereskedelmi raktá­rakban. Fogyasztásunk színvonalának eme­lése végett mindenképpen szükséges tehát, hogy tovább növeljük a ter­melővállalatok piaci érdekeltségét — ezt a párt Központi Bizottsága 11. ülésének határozatai is egyértel­műen leszögezik —, s az ellátási fe­lelősséget, amit egyesek rendkívül hibásan a belkereskedelemre akar­nak korlátozni. A lakosság fogyasz­tásáért, a fogyasztás színvonaláért — magyarul az áruellátásért — na­gyobbrészt az ipar a felelős. Így pél­dául minden olyan esetben, amikor az általa gyártott termékekből nincs vagy alig van külföldről behozatal. Ilyen például konkrétan az élelmi­szer. Az utóbbi minőségével ezúttal nem kívánunk foglalkozni, néhány hiá­nyosságra viszont feltétlenül fel kell hívni a figyelmet. Tejben például bő­velkedünk, s gyakran hangoztatjuk, hogy igyunk több tejet. Gyakran pa­naszkodunk, hogy tejből és tejtermé­kekből sokkal kevesebb kerül az asztalunkra, mint amennyit a fejlett táplálkozási kultúrájú országokban fo­gyasztanak. Közben megfeledkezünk arról, hogy ezekben az országokban nem folyadéktejből nagy a fogyasz­tás, hanem tejtermékekből, s ebből a választékuk sokkal nagyobb, mint a miénk. Üzleteinkből hiányoznak az új, kelendő sajtok, a túró, a tartós tej, az ízesített joghurt stb. A sort folytathatnánk azzal a prob­lémával, hogy nálunk a vevő az élelmiszerek vásárlása kapcsán gyak­ran bizonytalan. Nem­ biztos a dolgá­ban, mert kevés információt kap. Gyakran előfordul, hogy a hivatalos rendelkezések ellenére sincs az áru­hoz használati utasítás, vagy ha van is, gyakran megtévesztő adatokat tar­talmaz a használhatóságról, az el­tarthatóságról. Ráírják a termékre, hogy meddig használható, csak éppen a gyártás idejét felejtik el feltüntet­ni. Arról már nem is szólva, hogy rosszul vélt üzleti érdekből, még a lejárt határidejű terméket is rásóz­zák a vevőre, ami vétkes felelőtlen­­­­­­ség. Szükségszerű fogyasztásunk minő­ségi gyengeségeit az eddiginél széle­sebb körben, jobban kell vizsgálni, tárgyalni, elemezni, részben azért, mert ez kötelesség a lakossággal szemben, részben pedig azért, mert a szocialista társadalom egyik igen fontos feladata a szükségletek lehe­tőségekhez mért legjobb kielégítése. Hisz végül is mindannyian fogyasz­tók vagyunk. CSIBA Z­ÁSZLÓ C ЯВВ [UNK]’ А [UNK]а 1,— Kčs Asszonyi élet­­• emberi példa A „lélek tükrének“ szokták nevez­ni a szemet, de Veronika Špalková arcán a szemmel elvitt a száj is tük­rözi a fejőnő lelkét. Szépen ívelt, hosszúkás ajka rendkívül kifejező, olykor­­ figyelő, máskor örömteljes, biggyesztése tudatosságot árul el, ajka sarkában pedig olyan mosoly rejtő­zik, mint a madár, amely minden pil­lanatban elröppenni kész. Az egész arc figyelmet, bizalmat, készséget fejez ki. — Kysucáfi születtem, s gyermek­ként éltem át a világháború apoka­lipszisét. Később megfogadtam, hogy annyit teszek az emberekért, a tisz­tességes életért, amennyi csak telik belőlem. Mert becsületesen, lelkiis­m­erettel dolgozni csak ezzel a táv­lattal, ezzel az optimizmussal lehet igazán, mert az használja ki jól éveit, aki bármikor elszámolhat ró­luk. A közösségnek, de elsősorban önmagának — vallja a Szocialista Munka Hőse. Veronika Špalková azon dolgozó nők közé tartozik, akik ha esik, ha fúj, hétköznap, vasárnap napkelte előtt zárják be maguk mögött az otthon kapuját. — Majdnem életem felét, húsz évet töltöttem el az állattenyésztésben, pontosabban a tehenészetben. Ebből tizenkettőt a Chorvatský Grob-i Efsz. ben. A Haladás nevet viselő szövetkezet bernolákovói farmján Vlasta Gázlová társaságában negyvenhét tehenet fej, az állomány takarmányozását a férje, Gabriel Spalek végzi. A szövetkezet­­­­ben vállalt m­unk­a kezdetén 2400 li­ter volt az évi tehenenkénti fejési át­lag, tavaly viszont már elérte a hat­ezer 424 litert, s a tej minden literje első minőségi osztályba nyert beso­rolást. Férjem azon 22 tagú ezüstérmes szocialista brigád vezetője, melyhez én is tartozom. A brigádgyűléseken mindig részletesen megbeszél­jük azo­kat a személyre szóló feladatokat, amelyeket a tervezett célok elérésé­hez kinek-kinek meg kell valósítani. Ezt nagyon lényegesnek tartom, hi­szen a mi hagyományos telepünkön az embernek különösen fontos sze­repe van. A termelés mellett a kör­nyezet szépítésére is nagy gondot fordítunk. Úgy gondolom, hogy az én kitün­tetésem sem csupán nekem szól, ha­nem kolléganőm, Vlasta Gallová és az egész kollektíva elismerése is. A­mikor meghallottam a kitüntetés hí­rét, őszintén bevallom, sírva fakad­tam. Nem akartam hinni a nagy megtiszteltetésnek — fonja az emlé­kezés háláját a fejőnő, a feleség, az édesanya, aki négy gyermeknek adott életet, négy fiút nevelt fel. — Legidősebb fiam szintén a szö­vetkezet állattenyésztésében dolgo­zik. Fiaimat a munka becsületére és szeretetére, s arra neveltem hogy m­áról holnapra az új, az esetleg lé­nyegesen magasabb követelmények­hez igazítsák felkészültségüket — mondja anyai büszkeséggel, majd újra munkakörére tereli a szót. — Gyakori téma, hiszen legtöbb gond, hogy a kiöregedő emberek he­lyére nagyon nehéz fiatalokat ál­lí­ta­ni. A műhelybe és a kevésbé kötött munkaterületekre még csak mennek, de az állattenyésztésbe csupán elvét­ve. Szerencsére mi nem küszködünk ilyen gondokkal. A tehenészetünkben sok a fiatal. Nem agitálásra és csábí­tásra, hanem önszántukból, maguktól jöttek. Matej Laposny agrármérnök elnöksége alatt ugyanis a korszerűsí­tésnek köszönve könnyebb lett a munka. A siker zálogaként a szívvel-lélek­kel végzett munkát említeném. Az ál­latot nem lehet­­ nem szeretni, s a gondoskodásnak minden nap megvan az eredménye. Enélkül lehet az épü­let, a technológia akármilyen korsze­rű is, az eredm­ények elmaradnak. Gyakran járok tapasztalatcserére, a­­melyeken nem egy szakosított tehe­nészeti telep szakembere elmondja, hogy veszteséges az ágazat, vagy ép­pen, hogy „nullára kifut“. Ezt én gyakorlatilag nem tudom elképzelni, mert hogy ha igazán komolyan veszi valaki a munkáját, akkor hogyan futhatja az erőből veszteségre. Egyébként helyesnek tartom azo­kat az érveket, amelyek a szocialista brigádok kezdeményező készségének megőrzése, illetve növelése és a for­mális vonások csökkentése mellett szólnak. Szövetkezetünkben például a vállalt többletteljesítmény és egy­­egy brigádtag tényleges társadalmi munkája, valamint a munkahelyén be­töltött szerepe alapján, a helyi sajá­tosságok és lehetőségek figyelembe­vételével ösztönzik a szocialista bri­­gád mozgalmat, így sokkal inkább az élethez szabott szocialista vállalások születnek. Ennek köszönhető, hogy a magunk munkáján kívül egymásra is figyelünk. Úgy veszem észre, hogy ez a szemlélet kollektívánkban egyre természetesebbé válik. Spalekékkal tulajdonképpen nem történt semmi az állattenyésztésben eltöltött húsz év alatt. Dolgoztak , és boldogan éltek. Gyereket neveltek, korszerű családi házat építettek, s munkatársaik a szövetkezet közös­ségében nevelődtek maguk is. A szo­cialista brigád tagjaival együtt mozi­ba, színházba és sportrendezvényekre járnak, s Jaltába készülnek nyaralni. Nem­ emelkedtek ki, milliókkal együtt emelkedtek együtt. Karriert nem csi­náltak: „karriert“ a közösség csinált, az az osztály, melyhez tartoznak, s melynek tagjai. • • • Az istállóban eligazító csönd honol. A kérődző, fényesszőrű, jámbor te­henek olyan látványt nyújtanak, hogy szinte megigézik az embert. A tejtar­tályok, amelyekbe délután szinte zengve csurog a tej, hangtalanul­ so­rakoznak. Veronika Špalková, a Szocialista Munka Hőse munkába készül. — Meghatározott harmonogramunk szerint a reggeli és a délutáni műszak egyaránt négy órakor kezdődik. Reg­gel háromkor kelek, számomra tehát törvényszerű a hajnali álmok fölál­dozása. A hétköznapi feladatok meg­oldásához szükségem van a elszánt­ságra, s az akarásra. Mert a közna­pok egész embert kívánnak. Nagyob­­bat annál, mint amilyennek tapaszta­lat nélkül a kívülállók képzelik. A sokat elsősorban önmagamtól követe­lem meg, s ilyen erkölcsi alantól vá­rom a közösségtől is a maximumot — mondja búcsúzáskor. S e szavak azt juttatják eszembe, hogy az emberi életet a dolgos hét­köznapok aranyszálával szőve lehet igazán megszépíteni. Veronika Špalková élete ezért pél­dázasi sors. A felkészültség és a vállalkozó kedély, a munka és a jó akarat, ami életét meghatározza: as­­­szonyi életből lett emberi példa, mely méltó tevékenységi kört nyervén tár­sadalmilag is hasznos. Megfordítva: elengedhetetlenek az olyan lelki-em­beri előfeltételek ahhoz, hogy a tár­sadalom­alakító célok sikerrel megva­lósulhassanak. —csiba —

Next