Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)
1987-02-07 / 5. szám
16 őükMóilife irtják A türelem gyöngyfüzérei Több mint húsz esztendeje közel díjas asszonyok, sőt még a férjek és száz Ipolyságon (Šahy) és környékén az ügyes kezű gyermekek is besegíélő nő foglalkozik gyöngyfűzéssel, tenek. Gyöngyszemeket a Jablonec! üveg- Az itt készült ékszerek nagy része gyártásadai üzemétől kapnak havon- exportra készül szocialista és tőkésta két alkalommal. Mária Michalná- álamokba. Az ügyes kezű asszonyok korá, az Ipolysági részleg vezetője és évente 100 tonna gyöngyöt fűznek fel, egyben példás dolgozója a gyöngyffl- A legjobb dolgozók közé tartoznak: zés kezdete óta Irányítja az Itt dől- Barian Erzsébet, László Ernőné, Tagozók munkáiét. Elmondta, hogy ez Kis Ilona, Orlai Irénke és Koterik a munka néhány hetes gyakorlat Viera, után elsajátítható és a kereset sem megvetendő. Télen az idősebb nyug Kép és szöveg: Belányi János Michalőák Erzsébet munkatársaival a gyöngyök minőségét ellenőrzi Összefogásban az erő Sáró (Šárovce) község lakosságának közel a felét cigány származásúak teszik ki, amely összetett feladatok elé állítja a helyi nemzeti bizotság vezetőségét. Jozef HUnfiík, a hnb elnökének szavai szerint igényes feladatok teljesítése vár a lakosságra ebben az ötéves tervidőszakban. Z-akció keretében elsősorban a szolgáltatások javításra törekednek, amelyre mintegy 210 ezer koronát fordítanak. Az új élelmiszerüzlet építése 2 millió koronás beruházást jelent, melynek befejezésére két éven belül kerül sor Tovább folytatják a járdák építését, az utak portalanítását, valamint a közvilágítás hálózatának bővítését. A sok feladat mellett a környezetvédelemre is kiterjed figyelmük. Ezt szolgálja az új szeméttelep építése, amely 150 ezer koronába kerül a sáróiaknak. A sportélet fellendítésére is 300 ezer koronát fordítanak. Új futball-, teke- és röplabdapálya épül. A terv teljesítésében rengeteget segítenek a társadalmi szervezetek. Ugyanakkor a helyi essz is óriási, egyben nélkülözhetetlen segítséget nyújt a hnb-nek a választási program teljesítésében. Amennyiben sikerülne elérni, hogy a cigány származású lakosság is aktívabban bekapcsolódjon a társadalmi munkákba, abban az esetben az igényes feladatokkal könnyebben megbirkózhatnának. M. Cimmermannnvá Értékelték munkájukat ró A közelmúltban tartotta meg évzátaggyűlését a Csemadok Bétér (Réca Alapszervezete amely mintegy kétszáz tagot számlál. Egyesek véleménye szerint a tavalyi év kevésbé volt sikeres az előző évekhez viszonyítva. Ez vitatható, hiszen a szervezet munkájéról tanúskodik, hogy az utóbbi időszakban is több színvonalas rendezvényre került sor. Mindezt Macsicza Lajostól, a szervezet elnökétől tudtuk meg, aki az évzáró gyűlésen mondott beszámolójában mindenekelőtt a színjátszó csoport munkáját emelte ki. A csoport tagjai — a helybéli és a környező falvak közönsége előtt — Lovicsek Béla: Ezüstlakodalom című színművét mutatták be nagy sikerrel. Tavaly citerazenekar is alakult, amely különböző akciókon lépett fel. A színjátszók és a citerazenekar munkáját egyaránt Pomichal Lajos irányítja, aki lassan már évtizedek óta egyik leglelkesebb tagja a szervezetnek. A szervezeten belül, a többi szervezethez hasonlóan gondot okoz a fiatalítás Az újonnan megválasztott vezetőség az eddigi tapasztalatokból kiindulva keresi az utat a hatékonyabb munkához és a fiatalokhoz. Az évzáró taggyűlésen a tagság új elnököt is választott Metzner Józsefnél, akinek reméltük sikerül a fiatalokat maga köré gyűjteni. A tehetőségek adottak, csak össze kell fogni Száraz Pál ■ A Szlovákiai Nőszövetség Sládkovičovo Alapszervezete érdekes és színvonalas kiállítást rendezett, amelyen bemutatták azokat a ma már régiségnek számító tárgyakat, melyeket 100—150 évvel ezelőtt a község földművesei és lakosai használtak. A kiállításnak kedvező visszhangja volt, amelyért köszönet illeti a rendezőket Ollé Mancikával, a szervezet elnökével az élen. ■ Példás hozzáállásról tettek tanúbizonyságot a Galántai (Galanta) járás lakosai a szocialista vállalások terén Az elmúlt évben 59 ezer 485 egyéni és 2 ezer 290 kollektív vállalást tettek, amelyek értéke több mint 100 millió koronát tett ki. Ezenkívül a népgazdaság megsegítésére 5 ezer tonna vas-, 200 tonna papír- és 6 tonna üveghulladékot gyűjtötek össze. Az elért szép eredményekben nagy részük van a tömegszervezetek tagjainak is. Nagy Mihály SZABAD FÖLDMŰVES AGROFILM ‘86 A Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Járási Mezőgazdasági Igazgatóság a járási művelődési központtal és a kerületi tudományos-műszaki társasággal közösen az idén harmadízben szervezte meg az Agrofilm '86 kétnapos filmbemutatót. A mintegy harminc rövidfilm elsősorban a legújabb kutatási eredményekről számolt be. A vetítésre a Légi (Léimmé) Művelődési Központ mozitermében került sor. Az első napon növénytermesztéssel és környezetvédelemmel kapcsolatos filmeket mutattak be. Ezen a napon több mint kétszáz érdeklődő nézte meg a rengeteg új információval szolgáló képes tudósításokat. A második napon az állattenyésztéssel foglalkozó filmek, valamint a nem hagyományos energiaforrások kérdését elemző filmek vetítése következett. A szakemberek betekintést nyertek az egyes kutatóintézetek laboratóriumának munkájába. Legtöbb érdeklődő a helybéli és a környező járásokból érkezett, akik többek között a génmanipuláció, az ú hibridek és a fajtanemesítés legújabb eredményeivel is megismerkedhettek. Ezzel kapcsolatban el kell mondani hogy sok esetben hosszú ideig kell várni, amíg az új találmányok a gyakorlatban is megvalósulnak. Éppen ezért a közeljövőben arra kell törekedni, hogy ezeknek az eredményeknek a gyakorlati felhasználására hamarabb kerüljön sor. A tudományos-műszaki haladás gyors ütemben fejlődik, ennélfogva sokkal rugalmasabban kell alkalmazni az új módszereket, csak így tarthatunk lépést a korral. Az elmondottakból egyértelműen kitűnik, hogy a mezőgazdaság minden területén gyorsítani kell a komplex programok végrehajtásának ütemét, a kockázatot is vállalva. Pongrácz Gábor Gondokkal kallódva „Kiküszöbölni a felmerülő hiányosságokat” jelszóval tartotta plenáris ülését a Jednota Fogyasztási Szövetkezet szálkái (Salka) ellenőrző bizottsága, amelyen jelen voltak a faluban lévő üzletek vezetői, valamint a JFSZ járási bizottságának képviselői is. Környi bizottság elnöke István az ellenőrző megnyitó beszédében kifejtette, hogy az élelmiszerüzlet kétszázezer korona értékű hűtőpultjai a legtöbb esetben csak félig rakottan, vagy üresen konganak. Ennek az a magyarázata, hogy az időben megrendelt árura néha egy teljes hónapig is várni kell. A továbbiakban Szentes László a helyi nemzeti bizottság elnöke arról számolt be, hogy a lakosság részéről gyakran hangzik el panasz a kenyér minőségét és annak kései kiszállítását illetően. Valasek István a húsbolt vezetője is szót kért, aki elmondta, hogy sohasem kap annyi árut, mint amennyit rendelt. Többek között utalt arra is, hogy ebben az időszakban a kocsonyának való a legkeresettebb, ugyanakkor ebből eddig szintén nem kapott eleget. Most van a disznóvágások ideje. A szövetkezeti tagok nemcsak saját részükre, de gyakran eladásra is vágnak sertést. Ez komoly konkurenciát jelent, mivel ezáltal kevesebb sertéshús fogy még abból a kevésből is. A tervet azonban teljesíteni kell. Szerinte nincs áruhiány, csak az elosztással van baj. A gyűlés befejező részében Környi István reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben sikerül elérni azt, hogy az áruellátás az igényeknek megfelelő legyen. Majerszky Márton Színvonalas emlékverseny Az udvardi (Dvory nad Žitavou) Auróra Efsz mellett működő SZISZ alapszervezet tagjai immár nyolcadik alkalommal szervezték meg a Balaskó Ferenc emlékére meghirdetett asztalitenisz-versenyt. A versenyre, amelyre a helyi középfokú mezőgazdasági szaktanintézetben került sor, huszonöt versenyző nevezett be. A selejtezők izgalmakban gazdag küzdelmeket hoztak. A döntőben Kubolka György, a verseny esélyese szerepelt a legjobban, aki negyedszer lett az emlékverseny győztese. A második helyen Németh Ferenc, a harmadikon pedig Milan Batalka végzett. A győzteseknek az elhunyt sportoló 72 éves édesapja adta át az értékes díjakat. PjP 1987. február 7. Kit köszöntsünk névnapján ? Nap Hold FEBRUÁR Február 9 Hétfő Február 10 Kedd Február 11 Szerda Február 12 Csütörtök Február 13 Péntek Február 14 Szombat Február 15 Vasárnap ABIGÉL ZDENKO EIVIRA GABRIELA BERTOLD MARIETTA LÍVIA Lídia per la ELLA ARPÁD BÁLINT VALENTIN KOLOS GEORGINA kelte nyugta kelte nyugta 6. p. 6. p 6. p. óp. 7 00 16 57 12 11 04 43 6 59 16 59 13 07 05 33 6 57 17 00 14 11 06 13 6 56 17 02 15 21 06 44 6 54 17 04 16 31 07 08 11П 6 52 17 05 17 42 07 27 6 51 17 07 18 53 07 44 11-----------------------A HOLD FÉNYVÁLTOZÁSAI Első negyed: Holdtölte: @ Utolsó negyed: Cyhold: Szöveg nélkül Elek Tibor rajza ««SaMMMiB A« SZSZK Mezőgazdasági 6* ErelranzesBgyi Minisztériumának hetilapja a mezőgazdasági nagyüzemek vezetői ás dolgozói részére Főszerkesztő: Bare László mérnök Helyettes főszerkesztő: Csiba László Szerkesztőség: 815 75 Bratislava, KrtZkova 0. telefon: főszerkesztő és titkárság: 475—08, telefonközpont: 472—41 Kiadja: PRÍRODA Köny éa Lapkiadó a v„ 815 34 Bratislava, Krt. kova В. Nyomja: Západoslovenská tlačiarne, 812 82 Bratislava, Odborárske nám. 1 Terjeszti: Postai Hírlapszobgálat Előfizethető bármely postahivatalnál ás kézbesítővel Külföldi megrendelések: PNS. Ostred aá expedícia s dovoz daCe. 813 81 Bratislava Gonweldovo nám. é Előfizetési díj: egy évre 52,— KCa, fél évre 28,— KCs. A szerkesztőség kéziratokat és fényképeket nem őriz meg éa пе [UNK]о kérd vissza Index- 49 838 Я lep nyilvántartási száma: FÓTI 7100 ШСЕК A felhőkarcoló huszonötödik emeletén, éjnek évadján, valaki megkocogtatja az ablakot. A férj felül az ágyban és hangosan megkérdi: — Ki az?! — A chicagói asszonygyilkos! A férj felrázza a feleségét: — Ébredj fel, szivecském! Téged keresnek! EGY HIVATALBAN — Maga az új liftes? — kérdi az igazgató a felvonóban. — Nem kérem, én egy ügyfél vagyok, de reggel óta járom az emeleteket. VAD, VAD ... Új kutya tűnik fel a parkban, az eb sárga színű, hatalmas és rettenősen vad. A pincsik, foxik, daxlik vinnyogva menekülnek, ha meglátják. — Tessék mondani, milyen kutya ez? — kérdi valaki a gazdájától. — Fogalmam sincs. Tegnapelőtt vettem az álatkertben, de még arra sem volt időm, hogy nevet adjak neki. Csak éppen levágattam azt a nagy sörényet. KÜZDELEM AZ ALKOHOLIZMUS ELLEN — Ne igyon többet! — mondja szigorúan az orvos a páciensének. — Az alkohol árt magának. — Mit csináljak, doktor úr? Állandóan szomjas vagyok. — Ha szomjas, egyen meg egy almát. Meglátja, mindjárt jobban lesz... A páciens elment, de néhány hét múlva ismét felkereste az orvost. — Nagyon beteg vagyok, doktor úr... — Megfogadta a tanácsomat? Nem ivott? — Egy cseppet sem. Ha szomjas voltam, almát ettem. — S hány almát evett meg naponta? — ötszázat. DICSÉRET — Kovács kartárs, ön halálra dolgozza magát — mondja elismerő, dicsérő hangon a főnök, aztán hozzáteszi: — Csak így tovább! SZERELEM — Te vagy az, drágám? — mondja egy izgatott női hang a telefonban. — A férjem éppen most ment el hazulról. Gyere azonnal! — Végre! — rebegi a férfi. — Végre az enyém leszel! — Hármat kell csengetned, mert ha négyet csengetsz, akkor a Kovácsék mennek ajtót nyitni, és ha kettőt, akkor Verpelétiék ... — Inkább nem megyek — feleli a férfi. — Nekem ez túl komplikált. KÖZÖS TÉMA A híres tudóst, aki hónapokat töltött az Északi Sarkon, egy megfigyelőállomáson, meghívták vendégségbe, de a háziasszony egész este zavarban van: nem tudja, miről beszélgessenek. Végre felragyog az arca és így szól: — Nem óhajtaná megtekinteni a frizsiderünket?