Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)

1987-03-28 / 12. szám

8 c SZABAD FÖLDMŰVES. H­einrich Böll írja egyik jegyze­tében: „Mondjunk köszönetet azoknak, akik iskolákat léte­sítettek, és az olvasást kötelezővé tet­ték". Tudjuk, szellemünket kizárólagos módon determinálja a könyv, legyen az jó vagy rossz. A különbség csak az, hogy az egyik épít, a másik rom­bol. Egyedül a jó könyv van nemesí­tő hatással a befogadó lelkivilágára, a jó könyv formálja tökéletesebbé olvasója erkölcsi értékrendszerét. Meghatározó szerepe van a fiatalkori olvasmányélményeknek. A felelősség tehát elsősorban az iskoláé, a tanároké, hogy megfelelő útravalót adjanak növendékeiknek, hogy azok jó könyvekkel kezükben, az olvasás igényével lépjenek felnőtt életük útjára. Úgy, hogy a többé, jobbá formáló művek ösztönző és fel­kavaró hatását keressék és igényel­jék. Vajon mennyire segítenek eligazod­ni, jól választani a „magánéletben“ a kötelező iskolai olvasmányok? Mi­lyen olvasmányélményekkel és olvas­mányigénnyel felvértezetten készül­nek továbblépni egy szakközépiskola harmadik évfolyamának tanulói, akik jövőre érettségiznek? Az igazgatóság beleegyezésével és a magyar szakos tanár segítségével próbáltuk­­ elmér­ni 29 fiatal ezzel kapcsolatos isme­reteit, véleményét, igényeit. Első kérdésünk a szülők iskolai végzettségére vonatkozott, mivel ar­ra voltunk kíváncsiak, van-e különb­ség az érettségizett vagy a nem érettségizett szülők olvasói, könyv­vásárlási kedve között, illetve, hogy miként hat a szülői példa a gyere­kekre. A válaszokból kiderült, hogy az érettségizett szülők sem olvasnak többet, mint a nem érettségizettek. A huszonkilenc család többségében mintegy 150—200 könyv található. Az ezer könyvvel rendelkező családi könyvtárat feltüntető tanulónak 300 saját könyve van, ami mindenképpen figyelemreméltó az 50—60 könyves osztályátlaggal szemben. A következő kérdés szervesen kap­csolódott az előzőekhez: mennyit ol­vas a középiskolás diák? Nem olvas rendszeresen, még a háromszáz könyv tulajdonosa sem. Szívesebben vesznek kézbe folyóiratot, divatlapot vagy kézimunkát. A kérdésre, hogy vásárolnak-e egyáltalán könyvet, a válasz: egyetlen tanuló vásárol ha­vonta egyet, a többi évente 5—10 da­rabot. Tehát az elolvasott és a vásá­rolt könyvek átlaga egyaránt ala­csony. Fiatalokról lévén szó — ez aggasztóan kevés. Miért csak ennyit olvasnak most, amikor a legnyitot­tabbak a külvilággal szemben, ami­kor a legmaradandóbb az olvasmány­­élmény, amikor a legnagyobb szük­ségük lenne a jó könyv erkölcsi ér­tékrendet alakító erejére, segítségé­re? Kérdések, amelyekre az újságíró egyedül nem adhat választ. De men­jünk tovább: ha már a vásárolt köny­vek száma ilyen alacsony — a járási, illetve országos statisztikák átlagánál viszont magasabb — mi a helyzet a könyvtárakkal? Két diák kivételével valamennyi tanuló a falusi vagy vá­rosi könyvtár tagja, tagsági igazol­vánnyal tehát e kettő kivételével mindnyájan rendelkeznek. Megkérdeztük azt is, kik a ked­venc íróik, költőik. A válaszokban csak itt-ott bukkant fel Victor Hugo, Emile Zola, Móricz Zsigmond, Jókai Mór, Charles Dickens, Karinthy Fri­gyes, Petőfi Sándor, József Attila, Ady Endre és Arany János neve. A fiatalok zöme legszívesebben Szilvássi Lajos, Berkesi András és Mág Bertalan regényeit olvassa. A megkérdezettek hetven százaléka te­hát olyan könyveket emelt ki, ame­lyek semmilyen körülmények között nem nevezhetők művészi értékű, sze­mélyiségformáló műveknek. Kit terhel a mulasztás — tanárt, könyvtárost, szülőt, újságjaink, folyó­irataink könyvajánlatát —, hogy nem hangzott el Déry Tibor, Örkény Ist­ván, Th­urzó Gábor, Nagy László és Weöres Sándor neve? Hogy a cseh­szlovákiai magyar irodalomból is csupán az értékrend legalsó fokáig jutottak el? És a világirodalomról még szó sem esett. Lev Tolsztoj, F. M. Dosztojevszkij, B. Brecht, Thomas Mann vag­y Bulgakov művészete tel­jesen ismeretlen ezek előtt a szak­középiskolás, jövőre érettségiző diá­kok előtt. Ezek után aktuálissá vált, hogy megkérdezzük, mennyi a „kötelező olvasmány" az iskolában. Anélkül, hogy e „kötelző“ pszichológus össze­tevőinek boncolására kitérnénk, ele­ve a­­ pozitív szükségszerűség szem­pontjából tettük fel a kérdést. A vá­lasz egyöntetű volt: kevés! Kevés az óraszám, mivel a tanterv például a nyugatosok tárgyalására egy-egy órát határoz meg. Ennyi idő alatt képte­lenség megismertetni — és megsze­rettetni — Kosztolányi vagy Babits költészetét és prózáját és talán még ennél is súlyosabb gond, hogy nem marad idő az olvasmányélmények megbeszélésére. Így a tanár csak mi­nimális mértékben segíthet a tanulók­nak, nincs mikor elmondania, hogy ezt vagy azt a klasszikus művet miért tartja szépnek és jónak, miért ajánlja elolvasásra. Mert a „kötele­zőn“ túl annak lenne igazán jelentő­sége, amit igaz meggyőződéssel a könyvet értő ember „ajánl“. (Talán éppen ennek az értő aján­lásnak a hiányában — ami a tanár, a szülő és a könyvtáros nemes fel­adata lenne — fogadja el a járatla­nabb olvasó a kortársi javaslatokat és ezáltal terjed a színvonalban könnyebb fajsúlyú, egyszerűbben közelíthető és könnyebben emészthe­tő, továbbgondolkodásra nem ösztön­ző könyvek olvasása?) Utolsó kérdésünkben azt firtattuk, le lehet-e mondani az olvasásról? Az egész osztály — egy kivételével — nemmel válaszolt. Sőt, a magyarázat is elfogadható, miszerint a könyv sokkal gazdagabb élményanyagot tar­talmaz, mint a film vagy a video. Akkor tehát mi a teendő? Mennyi­re általánosítható a felhozott iskola­példa? Bizonyára sokkal szerteága­zóbb, alaposabb és mélyebb felmé­résre, elemzésre lenne szükség, hogy tisztán lássunk. Annyi azonban ebből az egyetlen példából is kitűnik, hogy igazán ér­tő, igényes olvasóvá válhatna fiatal­jaink túlnyomó többsége. A szülői készség sem hiányzik a könyvek vá­sárlására. Olyan „kalauzra“ lenne azonban szükség, akinek segítségével biztosabb kézzel nyúlnának az érté­kesebb könyvekért. Rendszeres olvasás, értő olvasás: tisztázzuk, mit értünk ezen. Ugyanis hajlamosak vagyunk engedményeket tenni csak azért, hogy ebbe a kate­góriába minél több olvasót besorol­hassunk. Az olvasó ember számára egyetlen nap sem telhet el úgy, hogy ne vegyen könyvet a kezébe. A rend­szeres olvasás, az értő olvasás állan­dó éhség a könyv közvetítette gondo­latra, a szépre, a jóra. Azoknak világoknak és élményeknek a megis­­­merésére, amelyek által egyre gazda­gabbak leszünk. MACSICZA SÁNDOR Kedves örülünk, hogy ,minirejtvényünk“-et ilyen érdeklődéssel fogadtátok, és hogy olyan sok helyes megfejtést küldtetek be. Most már — a helyes megfejtéseken kívül — csak azt kérjük, írjátok meg, mit olvasnátok még szívesen. Természetesen várjuk írásaitokat Csa­ládi „ki mit tud“ című pályázatunkba is. A 8. számunkban közölt minirejtvény helyes megfejtése: „tulipán“. Sor­solással könyvjutalmat nyert: Czékus Erzsébet 4. oszt. tan. Madar (Mod­rany), Filip Rolland 4. oszt. tan. Bacska (Barka), v­alamint Pénzes Enikő és Tímea, a szímői (Zemné) alapiskola tanulói, g­yerekek! ■ 4 % 1987. március 28. Ugye, kedves legkisebb Olvasóink, szeretitek a nép­meséket? Rejtvényünk víz­szintes sorában a magyar népmesékben gyakran sze­replő birodalom nevét rej­tettük el. Megfejtésül a bi­rodalom nevét küldjétek be elmünkre. Meghatározások: 1. Merész. 2. Kérdőszó. 3. Forgó mozgást végző géprész. 4. Gramm. 8. Élőlény. 6. A nitrogén vegyjele. 7. Tornác. 8. Ödön. 9. Gyalázato*. 10. Római egy. 11. Emberi testrész. Külön jutalmat kap, aki erről a birodalomról ír egy szép mesét vagy verset, vagy megrajzolja azt­ i ; й kedves nagyapámat Jakab­­i Sándornak hívják. Amikor ^ * nyugdíjba ment, egy füzetbe leírta, mit dolgozott, mit csinált, ho­gyan élt mostanáig. De nekem is sokat mesélt az életéről. 1935-ben a 8. osztály után az iskola igazgatója elvégzése javasolta, hogy tanuljon tovább, de a szüleinek nem telt a taníttatására. Dolgoznia kellett, mint akkor a legtöbb korabeli Halasnak. Kaszált, aratott, mikor mi­re volt szükség. Később a vasútépí­tésnél dolgozott. A második világhá­­borúból szerencsés körülmények kö­zött hazatért, majd az állami erdé­szetben volt munkás, később bérel­számoló. Nagyapámat­­ 1054-ben megválasz­tották a helyi nemzeti bizottság tit­kárának és a járási nemzeti bizottság képviselője lett. Ebben az időben fa­lunkban egyetlen iskolán kívül semmi­féle középület nem volt. Ősszel és ta­vasszal a nagy sár miatt csak a ker­teken keresztül lehetett teni az élelmiszerüzletet, megközelt­egy átépített bikaistállóban amelynek találtak helyet. embereknek három kilo­métert kellett gyalogolni a szomszéd községben lévő buszmegállóig. Községünk, Szirénfabva /Pirtik Saj lakosaival karöltve, az én nagyapám minden erejével ezeknek a körülmé­nyeknek a megváltoztatásáért dolgo­zott. Kiépítették a faluba vezető utat és megindulhatott az autóbuszközle­kedés hozánk is. Huszonhét eszten­dőn keresztül volt a nagyapám a hnb elnöke. Ezalatt teljesen megvál­tozott Szirénfalva. Aszfaltozták az utakat 15,5 km], gyalogjárók épültek (2 ezer 850 folyóméter).­ Új kultúr­otthon, korszerű óvoda, új üzlet, szép park és a sportpálya öltözőkkel, hogy csak néhányat említsek. Aki járt már a Bodrogközben, az tudja, hogy a mi falunk egészen az „ország szélén" található. Hogy kö­zelebb kerüljünk a járási központhoz, a városokhoz, ehhez utakra, jó autó­­buszjáratokra volt szükség, meg — hogy mégse kelljen messzire menni mindenért — helyben jól ellátott üz­letekre. Hozzánk még a villanyáram is „erőtlenül" jutott el, amíg fel nem épült a második transzformátor 1980­­­ ban. De az én nagyapámnak még arra a is volt ereje, hogy közben elvégezze mezőgazdasági szakközépiskolát 1965-ben s leérettségizzen. Ezért pél­daképem nekem a nagyapám. Mindig azt mondja, tanulj fiam, mert aki ta­nul, az boldogul. Nagyapámat igen szeretem. Karácsony első napját, és húsvétot mindig náluk töltöm el. Most már nyugdíjas, pihenhetne, de nagyapám­ most sem bírja ki tét­lenül. Méhészkedik.. Már fiatal korá­ban saját maga készített kaptárakat, melyeknek száma mostanára elérte a hatvanöt. Télen pedig hántott fűzfa­vesszőből szép színes kézikosarakat készít meg díszes kenyérkosárkákat. Kilenc évvel ezelőtt megválasztották a Szlovákiai Méhészek Szövetsége Nagykaposi (Veiké KapuSany) Alap­szervezetének titkárává. Nagyon büsz­ke vagyok, hogy nekem ilyen tevé­keny, köztiszteletben álló nagyapám van, akit szeretnek az emberek. Ifj. Jakab Tibor MEGFEJTÉS­NYERTESEK AÍIňÁSSAJA • »iÄSl. sag* '“*!■ « , s-N-e Az én kedves nagyapám, Jakab Sándor Lor*. s­zerasám Dagály Тота íCettS* b»dl Cl. sává tó Az 'alvilá­g ® *' folyóJ* Vitamin ío­erstattet Ľutrica ŕ­szszezám Svájci Zanten Bácsi Ló­szerszám Magyar grafikus KenficeboD vas 1 Vi.’tajol­i M* OS igazság Тае» abroncá Deciméter Diaapró­zi­m nitrogén Lo­szerszám talmi Aairánti Ló­szerszám tfávelL Lo— szerszám KépztT Vám • aílováci Azixtaim* vegyjel* Sövény* névelave: UtónáT Algái: kösepe cdrtym ilyen papin is van Argon­issek" Ssamárius Vulkáni * kürtő tréne­k klasszika­­filWgUB ezerszám 3815g bstft Indulat-Háziipari eszköz Vállalati forma Visszás gerinc­telen állat Szellős* Amerikai hír­ügyníSkaág In­gyen keltő Ittrium, oxigén ló­szerszám Az egyik ismerette­ i Kalcium Kinin kszepa Ló­szerszám Szassa Liter Vám » néaetOX Antik L.Q.S* Azonos­ betűk A nehézségi gyorsulás jel*

Next