Szabad Földműves, 1988. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)

1988-02-19 / 7. szám

16 A felszabadulástól napjainkig Aki ismerte a zobor­aljat Nyitra­ után azonban a falu rohamos fejlő­­gerencsért (Nitra Hrnčiarovce), ma délnek indult. A negyven év alatt már nem találná meg a térképen, olyan változásokon ment keresztül. A mintegy 2 ezer 200 lelket számláló amilyet csak a szocialista társadalmi község ugyanis Nyitra (Nitra ) egyik rendszer tud biztosítani. 1948 óta az lakónegyede lett Csak a Liszt, Ko­dály, Bartók, Petőfi, Ady, Mikszáth, valamint Kossuth és Dózsa nevéről elnevezett utcák tanúsítják, hogy a város e részén magyar ajkú emberek is élnek. A volt falut egykor szegények lak­ták. Akik nem találtak otthon mun­kát, Csehországba mentek dolgozni. Akik pedig maradtak, a nadrágszij­­nyi földeken verejtékes munkával ke­resték meg a mindennapi betevőre valót. Néhány családnak volt egy te­hénkéje is, de az ökröt, lovat szinte nem is ismerték errefelé A felszaba­dulás, de főleg az 1948-as események ódon házak helyébe — ahol 5—10 család is élt egy udvarban —, szép és korszerű, gázzal fűtött lakások épültek. Szám szerint 350 új, össz­komfortos lakás. Az egykor szegény és elmaradott Gerencsér a negyven év alatt korszerű városrésszé válto­zott Az itt lakók dolgos, szorgalmas emberek, akik megállják helyüket a munkahelyükön, de a háztáji mun­kákban is. Megművelik az egykor meddő földeket. Ismerik őket hazánk nagyobb városaiban is — Brnóban, Ostraván, Prágában —, hiszen oda szállítják a legtöbb szamócát, szőlőt, egyéb gyümölcsöt és a szebbnél szebb virágokat. Szorgalmuk eredményeként mindenük megvan: szép ház, minden családnak van egy vagy két autója, sőt már a három sem megy ritkaság­­számba. Nem újdonság náluk a szí­nes televízió, de a videókészülék sem. Lényegesen megváltozott Gerencsér arculata. A tetszetős házak előtt még virágok is nyílnak, csak egy hiány­zik: a piros rózsa. Pedig a nóta is azt énekli: „Gerencséri utca, vé­gig piros rózsa .Ha Bartók és Kodály élne, vajon mit szolnálnak ahhoz, hogy a gerencséri utcákat már nem díszíti piros rózsa? Czakó Géza Tavaszvárás A tavaszt idéző tél nem kedvez a „fehér évszak", a téli sportok kedvelőinek, de a mezőgazdasági gépja­­vítók örülnek az enyhe időjárásnak Különösen ott, ahol kevés a szerelő- és javítóműhely, hiszen ilyen időjárásban a gépek javítását a gépszínben vagy a szabad ég alatt is végezhetik. Kihasználják ezt a lehetőséget az Óvári (Olovary) Efsz gépjavítói is, akik egyelőre még szűkös körül­mények között végzik a talajmegmunkáló gépek javí­­tását. „Egyelőre“, mert, már épül a korszerű, tágas csarnok, ahol bármilyen gép javítását problémamente­sen végezhetik majd A Javításra kerülő gépek álla­­potáról, a munka menetéről Hlintca Lászlót, a gépja­­vítóműihely vezetőjét kérdeztem. — Szövetkezetünk határa bizony nem ideális mező­­gazadasági terület A meredek lejtők hegyoldalak megművelése ugyancsak igénybe vesz embert, gépet egyaránt. Ezért aztán ilyenkor bőven akad javítanivaló — mondja a mű­helyvezető. — Jelenleg a tavaszi mun­kák első szakaszához szükséges gépek javítását vé­gezzük, ezzel február végéig elkészülünk Helyre kell hoznunk 6 vetőgépet, 8 műtrágyaszórót több kultivá­­tort és boronát, permetezőgépet én még sorolhatnám. Lényegében a növénytermesztéshez, illetve a szőlőmű­veléshez szükséges gépek mindegyike igényel kisebb-na­­gyobb javítást A munkatervben meghatározott ütemet tartani tudjuk Komolyabb alkatrészgondjaink nincsenek, így szakembereink a harmonogram szerint kitűzött idő­re üzemképes állapotba tudják helyezni a gépeket. Szükség szerint alkatrészfelújítást is végzünk, sőt, nem egyet magunk készítünk el Sok az idős szerelő­fik az évtizedek alatt szerzett tapasztalataikkal, szakismere­teikkel igen hasznosan segítik a feladatok elvégzését. Jekkel Laci bácsi, a kovács, például már nyugdíjas, de a kalapácsot még most, hetvenöt évesen is meglepő fürgeséggel forgatja. Slriho László a hegesztés nagy­mestere, de kovácsmunkát szintén végez, ha kell io”at is patkói De a töbiek is Recskó Pál. Sima László. Ba­rton István. Momink Bertalan Zólyomi Zoltán. Gubányi Vladimír. Saranko László kitűnő munkát végeznek. Mindannyiuk igyekezetének köszönhető, hogy a munka eredményesen halad. Az óvári gépjavítók tehát szorgalmasan végzik a „be­teg gépek“ orvoslását, de a munka minőségéről sem fe­ledkeznek meg. Tudják, hogy a hanyagul végzett munka következtében könnyen és gyakrabban meghibásodik a gép, ami aztán gátolja a folyamatos munkavégzést. Ez pedig gazdasági veszteséget eredményez, aminek ők maguk is érzik a hatását. Kép és szöveg: Bojtos János Jekkel László hetvenöt évesen is fürgén dolgozik Rozsnyón (Rožňava) a napokban emlékeztek meg a város felszabadí­tásának 43. évfordulójáról Ebből az alkalomból megkoszorúzták a Felsza­badítók emlékművét, ünnepi nagygyű­lést szerveztek és filmvetítésre is sor került i • * * A rozsnyói Gemerfilm tagjai nem­rég összegezték a tavalyi év munká­ját Az elmúlt esztendőben heten ne­veztek be a kerületi amatőrfilmesek versenyébe A dokumentumfilmek ka­tegóriájában az első díjat Gömöri Zoltán kapta a „Chyžná­ Pál mester oltára" című filmért A második és harmadik díjat szintén a Gemerfilm tagjai kapták. Tóth Rozália .SZABAD FÖLDMŰVES Két hír Gyarapodó város — növekvő igények Gúta (Kolárovo) gyorsan fejlődő­, épülő-szépülő város. Két évtizede, amióta városi rangot kapott, két lakótelep, több új városrész épült fel, portalanítoták az utcákat, járdákat építettek ki. Évről évre nő a víz- és gázvezeték hossza, számos új szolgáltatást vezettek be, bővül az üzlethá­lózat. Az itteniek közül sokan dolgoznak a helyi efsz-ben, a Bálványszakál­­lasi (Balvany) Állami Gazdaságban, illetve a helyi gyárban, ahol a köz­ismert Babetta motorkerékpárokat gyártják. És mit szeretnének még? Elsősorban még tovább bővíteni az üzlet­hálózatot. Az idén megkezdik az áruház bővítését, erre csaknem 3 millió koronát fordítanak Egy új áruház felépítéséről is döntés született négy­millió korona beruházással. Úgy tervezik, ékszer-, könyv-, illatszer- és más szaküzletek kapnak itt helyet. A városban sok a fiatal. Több lakásra lenne szükség és bővíteni kel­lene az egészségügyi központot is. Ezeknek az igényeknek már a közel­jövőben szeretnének eleget tenni. —plavec—‘ I Új épület A Bényi (Bíca) Efsz építkezési csoportja jelenleg a 2 millió 767 ezer korona beruházású, 1985- ben elkezdett adminisztrációs épületen dolgozik. Az Irodákon kívül helyet kap itt még egy ta­nácsterem, egy konyha és 150 sze­mélyes étkezde. Az épület átadá­sát kissé megkésve, márciusra tervezik. Kép és szöveg: P. J. Plavec 1988. február 19. A HOLD FÉNYVÁLTOZÁSAI­ Első negyed: ^ Holdtölte: (Ф) Utolsó negyed: újhold: ^ BALESET — Miért van bekötve a szemed? — A szomszédasszony megsértette egy kötőtűvel. — Véletlenül? — Nem. A kulcslyukon keresz­tül ... RÁDIÓVÉTEL — Milyen rádiót óhajt a kedves vevő, hazait vagy külföldit? — Hazait, nem beszélek idegen nyelvet. VÉDEKEZÉS A clevelandi börtön igazgatója ma­gához rendeli az egyik foglárt és dühösen ráförmed: — Mondja, elment magának az esze?! Hogy jutott arra a gondolatra, hogy szabadon bocsássa ezt a Smith-t, akit ok­irat ha­misít­ásért öt évre ítél­tek? RAVASZ — A róka rendkívül ravasz állat — mondja Aladár az ismerősének — Miért? — kérdi az. — A múltkor lelőttem egyet, és amikor közelebb mentem, mit gon­dolsz mi feküdt a földön? Egy kutya. CSELES — Kérek egy repülőjegyet. — Melyik járatra gondolja? — Melyiken repül az a magas bar­na pilóta? FAVICC — Mit tehettem volna igazgató — Mi az, zöld és azt mondja: vau, úr? Szabályos elbocsátási engedélye van? volt... — Beszédhibás béka. AHOL TÉL VAN tbtfSssiil fnldmiW Az SZSZK Mezőgazdasági ás Élelmezésügyi Minisztériumának hetilapja a mezőgazdasági nagyüzemek vezetői és dolgozói részére Főszerkesztő: BARA LASZI.0 mérnök Helvetia* főszarkesztő CSIBA lASZI.O Szerkesztőség: all 75 Bratislava Kru­kovs S. Telefon: főszerkesztő Ős titkárság­ «75—OH telefonközpont: 172—4L Kiadta: PRÍHODA Könyv áa Lapkiadó a t. 015 34 Bratislava. Kru­­­bava I Nvrm­a: Západoslovanská НмМ [UNK] [UNK]пе 812 62 Bratislava, Odbo­rárske nám S. Teljes* 11. Postai Hírlapszolgálat Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Knnfötdi megrendelések: PNS. Ústred­ná expedície e dovns­t late 613 81 Bratislava, Gottwaldnvo nám. 8. Előfizetést díj: egy évra 52,— KCs fél évre 26,— KCa. A szerkesztésén kéziratokat ás fényképeket nem őriz meg. és nem küld vissza indes: 19 638 A lap nyilvántartási száma: FŰTI 7100 Kit köszöntsünk névnapján ? Nap Hold február kelte nyugta kelte nyugta ép óp Apóp Február 22 Hétfő GERZSON ETELA 06 39 17 17 08 32 23 34 Február 23 Kedd ALFRÉD ROMAN 06 37 17 19 08 55 ---­­Február 24 Szerda SZÖKŐNAP, MATEJ 08 36 17 20 09 25 01 11 Február 25 Csütörtök A FEBRUÁRI GYŐZELEM, GÉZA 06 34 17 22 10 03 02 23 Február 26 Péntek EDINA VIKTOR 06 32 17 23 10 51 03 26 Február 27 Szombat ÁKOS ALEXANDER 08 30 17 25 11 49 04 17 Vasárnap Február 28 ELEMÉR ZLATICA 06 26 17 26 12 53 04 57

Next