Szabad Földműves, 1988. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)

1988-06-24 / 25. szám

6 1988. június 24. SZABAD FÖLDMŰVES Ha­rmincharmadszor került sor május 27—29-én Járán (Le­vice) és Zselizen (Želiezovce) a csehszlovákiai magyar dolgozók nagy ünnepélyére, az országos népművészeti fesztiválra. A fesztivált úgy-ahogy az időjárás is kegyeibe fo­gadta, mert az eső alig „tett kárt“ a szombaton és vasárnap megtartott szabadtéri műsorokban. Pedig varázslatosan eső­vonzó erővel bír a rendezvény, az előkészítés alkalmából már szállóigévé vált: „Jön a fesztivál, lesz végre eső is...“ Most is úgy volt: szombatra virradóra bőségesen esett, délután is egy órácskát, aztán, vasárnap délelőtt fél tízig, s végül dél­után öt óra felé áztatta meg az ég egy kissé a színpadot, s a rajta levőket. A műsort nem borította fel, de a látogatottsá­gon meglátszott. A három nap alatt 13—14 ezer ember volt így is kiváncsi a fesztiválra. S aki eljött, nem bánta meg. A műsorokból, a fesztivál hangulatából, kulturáltságéb­­ől fa­kadó élmény bőséges kárpótlás volt az esetleg átázott cipő­ért. Műsorokban gazdag volt a fesztivál két napja is, de előtte okvetlenül a magyar nemzetiségű együttesek fesztiválhoz kap­csolt országos versenyéről kell szólnunk, amely pénteken este Léván, a Barátság művelődési házban folyt le. Itt — nyilvá­nos műsor keretében — hazánk 10 legjobb magyar népi együttese mérte össze tudását. A versenyben minden együttes önálló 12—20 perces időtartamú műsorblokkal szerepelt. A rendező — Czére Erzsébet — csak az egyes blokkokat fűzte egybe és tette ez által gördülékennyé az est műsorát anélkül, hogy sértette volna az együttesek önállóságát.­ Így is sokszínű, sikeres előadás állt össze. Az országos döntőt három kerületi (területi) verseny előzte meg, melyen 17 együttes versenyzett a döntőbe jutásért. Ez a következőknek sikerült: a Csemadok Rozsnyói (Rožňava) Alapszervezete, a Rozsnyói Állami Gazdaság és a P. I. Šafárik Gimnázium Búzavirág népi táncegyüttesének, a Szepsi (Mol­dava nad Bodvou) Városi Művelődési Központ és a Csema­dok Szepsi Alapszervezete Bódva népi táncegyüttesének, a Csemadok Somorjat (Samorín) Alapszervezete és a városi mű­velődési központ Csal­é Népművészeti Együttesének, a Duna­­szerdahelyi (Duna Streda) Városi Művelődési Központ és a Csemadok Dunaszerdahelyi Vámbéry Armin Alapszervezete Csallóközi Dal- és Táncegyüttesének, a Csemadok Gímesi (Je­­lenec) Alapszervezete leány tánccsoportjának, a komáromi (Komárno) Szakszervezetek Művelődési Háza Hajós Népmű­vészeti Együttesének, a Csemadok Ipolynyeki (Vinica) alap­szervezete, a Béke Efsz és az Ipolynyéki Művelődési Központ által támogatott Hont népi táncegyüttesének, a Csemadok Nagyidat (VeTká Ida) Alapszervezete és a helyi művelődési központ Ilosvai népi táncegyüttesének, a Csemadok Színai (Sefta) Alapszervezete és a helyi művelődési központ Roz­maring népi táncegyüttesének és a Csemadok Kassal (Košice) II. Alapszervezete Új Nemzedék népi táncegyüttesének A legtöbb együttes legalább két fenntartó szerv gondosko­dását élvezheti, sőt, néhányuknak a közvetlen fenntartókon kívül még további mecénásai is vannak. És ez így helyes; az együttesekkel szembeni elvárás, a fokozott igényesség, a komplex műsor, a saját zenekar, a ruhakészítés, a néprajz­­gyűjlői tevékenység, a saját szakmai vezetők, a rendszeres felkészülés, az évi 15—25 fellépés megköveteli a biztos anyagi hátteret. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a társfenntartók és mecénások között szép számmal vannak egységes földműves­­szövetkezetek és állami gazdaságok is, mint az adott telepü­lés általában legjelentősebb termelőüzemei. A verseny magas színvonalú volt. Az együttesek műsora átfogta az egész magyar nyelvterület tánc- és dalkultúráját. Hazai — Mátyusföld, Zoboralja, Ipoly-mente, Nógrád, Gömör, Bódva völgye. Bodrogköz — hagyományaink mellett láthatunk dunántúli, tiszaháti dél-dunántúli, hortobágyi és erdélyi tán­cokat is. A tánctudásra nagyon igényes erdélyi anyag elsajá­títása szükségszerűen pozitívan hatott a táncosok szakmai felkészítésének színvonalára Az igényesebb szakmai felkészí­tés eredménye volt az is, hogy a műsorblokk szerkesztési módja, dramaturgiáié is sokszínűbbé ’vált. Volt, aki megma­radt a klasszkus szerkesztési módnál (Cselló, Búzavirág, Hont, Ű­ Nemzedék), volt aki a szokáshagyomány keretbe fog­lalta műsorát (Rozmaring, Gimes), és volt, aki gondolati egységben szerkesztette előadását (Hajós, Bódva, Ilosvai, Csal­lóközi Dal- és Táncegyüttes) Azt tapasztalhattuk,­ hogy tánc­mozgalmunk színesebbé vált, tartalmilag gazdagodott, művé­szileg értékesebbé, feldolgozási formájában több­rétűvé vált, annak ellenére, hogy ennek ez évadnak is megvolt a kiemel­ten jelenlevő tájegysége. Most az erdélyi tájegység volt az uralkodó. (Az előző évfolyamban Gömör, Mátyusföld, illetve Szatmár. Úgy látszik, a filmhez, a színházhoz és más művé­szeti ágakhoz hasonlóan a táncnak is megvannak a maga „divathullámai“.) A versenyben a Hajós nyerte el a XXXIII. Országos Nép­művészeti Fesztivál Nagydíjának I. fokozatát, a II-al az Ilos­­vai, a Ill-on pedig a Csalló és a „Csallóközi“ osztozott. Az év legjobb táncképe díjat az Ilosvai által bemutatott Imregi karikázó — koreográfus: Furik Rita — kapta, a legjobb ze­nekari kíséret díját a Rozmaring Pótta Géza által vezetett zenekara, a legjobb szólistapár díját pedig Ruzsik László és Nagy Mirtill vehette át Czuczor Péter—Keszegh István: Má­­tyusföldi táncok c. művének előadásáért. Szombaton 11 órakor került sor a néprajzi kiállítás meg­nyitására. Ebben az évben a szőlőtermesztés és borkészítés, -gondozás tárgyi hagyományait (munkaeszközök, a kapától a présig, viseletek, szüretelő, borkészítő,­­tároló edények, külön­böző bormérő kupák, stb.) mutatta be az összegyűjtött gaz­dag és változatos anyag. A városi pionírházban megrendezett kiállítás vendégkönyvébe sok-sok elismerő vélemény került. Bár a kezdettől fogva az egyik szervezője vagyok a feszti­válnak, nem tudnám felsorolni, hogy az elmúlt 35 év alatt mi mindent tárt a nézők elé a rendezvény szerves részét ké­pező néprajzi kiállítás. Tárgyak ezrei éledtek fel aúala egy­két napra, hogy utána a szekrények, kamrák, pajták mélyén aludják tovább csipkerózsika-álmukat, vagy rosszabb esetben az enyészet martalékává váljanak. Pedig egy-egy ilyen nép­­rajzi kiállítás anyagának összegyűjtése minden évben komoly társadalmi összefogás eredménye. Ezek nemzetiségi múltunk, kultúránk, életünk tárgyi hagyományai, tanúi. Vajon mikor érjük már el azt, amit az ukrán nemzetiség Svidniken, az ő népművészeti fesztiváljuk székhelyén már 30 éve élvez: hogy nemzetiségi néprajzi múzeumunk legyen? Egy időben abban bíztunk, hogy a zselizi Schubert-parkban álló kastélyban be­rendezhetünk egy ilyen múzeumot, de sajnos láthatatlan ke­zek „kihúzták a talajt alóla“... Pedig a csehszlovákiai ma­gyar nemzetiség folklórhagyományának itteni évenkénti fel­vonultatása szinte szükségessé teszi, hogy a kastély magyar nemzetiségi néprajzi múzeummá váljon. Ettől még Schubert emléke is „beleférne“ az épületbe. Gondolom, elérkezik an­nak az ideje, hogy e téves döntést felülvizsgálják, és orvos­lást nyer az ügy A kiállítással azonos témát vitt színpadra a vasárnap dél­ben bemutatott Virágba szőtt álmok című műsor is. A 13 fa­lu — Imreg (Brehov), Hidegkút (Studená), Bússá (Busiuce), Ipolynyék, Izsa (kai, Zsitvabesenyő (Besenov), Zsére (2ira­­ny), Lédec (Ladice), Szálka (Salkaj Bény (Bísía), Kálaz (Kla­­sov), Nagycétény (Velký Cet­n), Nyitragerencsér (Nitr. Hrn­čiarovce) — folklórcsoportjai által bemutatott összeállításban a szőlő termesztésével és a bor készítésével kapcsolatos mun­kafolyamatok (metszés, kötözés, szüretelés, préselés, hordó­­ápolás stb.). szokáshagyományok (Orbán járás, szőlőpásztor­­fogadás, szüreti ünnepélyek, borkóstolók, bordézsmák besze­dése), hiedelmek, tréfás versek és dalok elevenedtek fel. A rendező, Méry Margit az elképzelését sikerrel meg is valósí­totta, így a kiállítás és a színpadi előadás valóban összefüg­gő megjelenítése volt a szőlőtermesztésnek és -feldolgozásnak. Hangulatcsináló táncház volt szombat délután a Béke téren. Az együttesek lettek volna a hangulatcsinálók, majd utána táncolva, muzsikálva szándékoztak bevonulni a parkba, be­csalogatva a közönséget is. Ezt a szándékot elmosta az eső. De nem mosta el a Verebély (Vráble) környéki falvak műso­rát, amelynek címe az immár hagyományos Csak tiszta for­rásból volt, s amelyet Jókai Mária rendezett. A műsor kezdete előtt dr. Vladimír LíÉfco, a rnb elnöke üdvözölte a fesztivál szereplőit. Az egyes községek folklór-, éneklő- és tánccsoport­jai megjelenítették a négy évszakhoz kapcsolódó szokásha­gyományokat. Láthattunk farsangi, tavaszeleji szokásokat, ki­­szevisze-vivőket, sárdózókat, pünkösdötöket, szentivány­ tfsz­­ugrást, regrutabúcsúztatást, lakodalmi szokásokat, karácsonyi és újévi köszöntőket stb. Ami nem illett a „tiszta forrásba“, az a berencsiek (BranC) által bemutatott „csinálmány-leány­­tánc“ volt. A többi csoport hűen és színvonalasan tolmácsolta, állította színpadra faluja hagyományát. Bár gyorsan pergett, mégis kissé hosszúra nyúlt a Zselíz köszöntése című, szombat esti főműsor, amely négy részből állt, s amelyet Papp Sándor rendezett. A műsor a tavalyi fesz­tivál nagydíjas gyermek tánccsoportjai — a štúrovói Kisbojtár és a somorjai Nagy Csali — műsoréval indult. Itt mutatko­zott be a szlovák népi kultúrát képviselő kozárovcei Vretien­ko csoport is. Élvezet volt nézni a gyerekeket, akik nemcsak meghódították, de rabul is ejtették a közönséget, őket a leg­utóbbi Tavaszi szél... aranysávos csoportjai és szólistái kö­vették a martosi (Martnvce), a szesztai (Cestice), a losonci (LuCenec), a nagycétényi, a százdi (Sazdice) éneklőcsoportok és citerazenekar, a Csalié és a Csihoiék parasztzenekar, a hi­degkúti folklórcsoport és Sütő Anna néni, az örökifjú koloni (Kolicany) nótafa. Ez a rész mintegy visszaidézte a jubileumi vetélkedő művészi élményét. Az egyes számok azóta csiszol­tabbakká váltak, az előadók magabiztosabban birtokolták a színpadot. A vendégeké: a győri Kisalföld Táncegyüttesé, a budapesti Téka zenekaré és táncosaié, valamint a Csemadok KB új vezetés alatt álló Szőttes Népművészeti Együtteséé volt az est következő része. A ráadás, az est záróképe pedig az ugyan­csak új vezetés alatt újjáformálódott If­jú Szivek Magyar Dal­os Táncegyüttesé, ők a Nyugtalan ének című táncszínházi műsorukat mutatták be. Az est második felét az alkotói fel­fogás sokszínűsége, a tánc-, a zene-, a dal-, és­ a viseletha­gyomány nemzeti és tájjellegének tiszteletben tartása, az elő­adók részéről pedig magas fokú elhivatottság jellemezte. A „hivatásosok“ mellett — Brandt, Richtarčík, Varga — ön­kéntes oktatója is volt a táncháznak, a 68 éves Karsai Zsig­­mond személyében. Zsiga bácsi, feleségével, Mari nénivel együtt két éve e Muzsikás együttessel közösen szerepel a fesztiválon. Azóta volt már Gombaszögön is, s 1986-ban elkí­sérte a Szőttest a tájoló előadásaira a „keleti végekre“. A­ résztvevők nagyon sokat tanulhattak a Kársát házaspártól, mégpedig nemcsak táncban, hanem a mulatás, a szórakozás etikájában is. Vidám szeneszóra ébredt a város, a lévai fúvósok szolgál­tatták a zenét. A hangulatot — a szemerkélő eső ellenére — csak fokozta a Csehszlovák Rádió Magyar Adása előző napi, Hívogató című műsorának ismétlése a helyi hangszóróban. Ezt követte a hősök emlékművének megkoszorúzása, majd a vidám, hangulatos menettánc, amelynek díja is volt, a rozs­­nyói Búzavirág tánccsoport nyerte el, s a díj mellé gomba­szögi meghívás is társult. A menet folytatásaként a parkban már 11 órakor megkezdődött a Téka együttes egy órás mű­sora. Ez teljesebb bemutatkozást biztosított a csoportnak, mely élt is a tehetőséggel, és nyugodtan mondhatjuk, hogy meghódította a közönséget. A vasárnap délelőtti műsort ilyen sokan még talán nem is nézték. Ezt a fellépést követte a már fentebb tárgyalt Virágba szőtt álmok című műsor, melyek kis szünet után a Lévai járás Hont és Bars üdvözlete című műsora következett. Ebben a zsellzi és a farnadi (Farna) is­kolások, a százdi énekesek és citerások szerepeltek, s Itt lépett fel a Vatra szlovák táncegyüttes is, tegyük hozzá, taps­ra érdemes színvonalon. A fesztivál történetében először ka­pott a Lévai Járás ilyen lehetőséget és Kamensky Mária ren­dező élt is vele. Délután a csehszlovákiai magyar dolgozók ünnepi nagygyű­lése vezette be a Február­­ tiszteletére című műsort. Ünnepi beszédet Dušan Lenárt, a Nyugat-szlovákiai Kub elnöke mon­dott. A gyűlésen párt- és állami küldöttség vett részt Helmut Vácha, az SZLKP Nyugat-szlovákiai Kerületi Bizottsága titká­rának vezetésével. A vendégeket a Csemadok KB nevében dr. Lukács Tibor üdvözölte A zselízi vegyeskórus megfelelő hangulatot teremtett az ünnepi eseményhez. A csaknem telt ház előtt lefolyt népművészeti gálaműsor első felében a ver­senyben fellépett táncegyütteseket láttuk. Ezt követte az ün­nepélyes díjkiosztás. A vendégek — a Kisalföld, a tímár és Vatta és a Szőttes — elriasztották a szemerkélő esőt, fokoz­ták a kitűnő hangulatot, gazdagították az élményt, előkészítve a nézőt a Szőttes és az Ifjú Szivek fesztiválzáró közös tánc­számára. Ez az erőtől duzzadó koreográfia az összefogás,az egyet akarás erejét tolmácsolta, ahogyan azt tolmácsolta maga a fesztivál is, mely több mint 1300 szereplő, s számtalan ön­kéntes és hivatásos szervező összefogásából válhatott ünnep­pé. TAKÁCS andrás, a Csemadok KB szakelőadója A NÉPHAGYOMÁNYOK ÜNNEPE VOLT A felvonulás Részlet a „Virág­ba szőtt álmoké­ból A közönség A gálaműsor lánytáncosai (A szerző felvételei)

Next