Szabad Hazánkért, 1953 (1. évfolyam, 1-11. szám)

1953-10-01 / 9. szám

Kedves szüleim tudatom, hogy én jól vagyok■ Aggodalomra semmi ok, telnek a napok, — mert nemcsak úgy csendesen morzsolom időm mint otthon a kukoricát, nem, itt a perceknek szárnya van, már délben az időnek árnya van és alig fordulok; itt az este, mintha csak egész nap erre lesne, — mire a csizma a nadrág az ing szekrénybe, fogasra felkerül mind, s pokrócom alig hogy félrehajtom, jön már a napos és beszól az ajtón: „Takarodó!“ Kattan a kapcsoló, vége a napnak. Jobbra-át, balra-át mind itt maradnak, én valahol túljárok már az éjen, házunkba toppanok, s úgy mint régen, asztalhoz ülök és kenyeret szelek, apám csak rámbólint: „Egyél, gyerek.“ Mert napközben ezermást oktatnak nekünk, haza csak álmunkban kalandot eszünk. Ma is volt a beásás, majd első lettem. Sok fát elültettünk apámmal ketten, így ez az egy gödör semmi volt nekem, ástam jó nagyot, hadnagyunk megdicsért, büszke vagyok. Az elmélés nehezebb, kemény a fejem. Megvallom, bármint is erőltetem kevés az mi bennem emléket hagyott, — de erre a kevésre büszke vagyok! Ha van egy picike szavaninom, lefekszem! — dehogyis! por lepte ma úgyis fegyverem, tisztítom. Eiőször a zavár, majd jön a szurony, lehelem, dörzsölöm s a csőre szúrom, jön a légy, rápillant, a fegyver megcsillan, a koma rászállna, ha tudna megállna, elcsúszik rajta hogy puffan egy nagyot, — a legbüszkébb mégis csak erre vagyok! __________! GALL ISTVÁN: H INCZ G Y U L A I! A J­ AI 2!»

Next