Szabad Hazánkért, 1953 (1. évfolyam, 1-11. szám)
1953-12-01 / 11. szám
MIKSZÁTH KÁLMÁN 1847 január 16-án született Mikszáth Kálmán a nógrádmegyei Szklabonyán. Kevés írónknál játszott olyan szerepet a szülőföld, mint nála. Minden három-négy évben visszatért ide, ha csak néhány napra is. Nemcsak kiejtése palócos mellékzöngéjén lehetett érezni élete végéig a Nógrádban töltött gyermekéveket, írásaiban is mindig kísértettek a „görbeország” tájai, emberei. A szülőföld dallamát lehetett hallani műveiből: népiességének egyik megjelenési formája volt ez. Mint ahogy a késői Arany János számára a szülőföld üzenetét, a nép üzenetét hozta a gyékényes abroncsos alföldi szekér, úgy jelezték Mikszáth életművében is a néphez fűző eltéphetetlen szálakat a folyvást feltáluló gyermekkori emlékek: a Kürtös-patak lágy csobogása, a messze zúgó erdők, a selymes palóc rétek s a lélek virágai, a dalok és a mesék. A mesék hatása nem tűnt el nyomtalanul. A nép látásmódja, képzeletvilága osont be észrevétlenül rajtuk keresztül a gyermek lelkébe, megéreztették vele az anyanyelv ízeit. A mese az első küldött, melyen keresztül a világgal érintkezik az eszmélkedő értelem s a kigyúló fantázia. Ezért kívánta sürgetőn az öregedő Mikszáth egyik késői cikkében, hogy népmeséken „aludjanak el esténként gyermekeink s folytassák tovább álmaikban a királyfiak csodálatos kalandjait”. „A nemzeti lélek összeolvad a gyermek viaszlágyságú lelkével — írta — s egy darabbá keményedik az övével, a fülén keresztül szűrődik be szinte észrevétlenül a magyar nyelv felséges muzsikája, s hamisítatlan elevensége, koloritja.” Ő maga népmeséken nőtt fel, s ez az irodalmi hatás bocsátotta benne legmélyebbre gyökereit. Világnézetét mindvégig a haladó gondolatnak az a típusa határozta meg, amelyet a század első felében küzdöttek ki a magyarság jobbjai, hogy a nemzetet a polgári átalakulás útjára vezessék és megteremtsenek „egy új, nagy, szabad Magyarországot”. Liberálisnak vallotta magát. De eszmevilága közelebb állt a Kölcseyéhez, Vörösmartyéhoz és a Kossuthéhoz, mintsem a Tisza Kálmánéhoz. Liberalizmuson harcot érzett: harcot a középkor erői ellen, a haladás küzdelmét a reakcióval. Mikszáth műveiből általában hiányzott az indulatok forrósága, de a gyűlölet heve csaknem mindig metsző gúnyúvá formálta szavait, mikor a feudalizmus főerőiről, a nagybirtokos oligarchiáról és a klerikális reakcióról szólt. Műveiben nem állt egyedül „A szelistyei aszszonyok” keserű kifakadása: „Az egész világ az oligarchiák béklyójában nyögött — írta a XV. századtársadalomról. — III. Henrik francia királyról most fújta a hír, hogy a Boilant grófoknak azt a privilégiumot adta, miszerint téli vadászatkor csikorgó hidegben három-négy jobbágyhajtót szabad legyen megölniük, hogy azok vérében egy kicsit megmelegítsék fázó tagjaikat. Meg is tették a nemes grófok akárhányszor — és óh Istenem, Robespierre, Marat, Danton még milyen messze vannak a jövendő homályában. Nálunk is packázott a királlyal. .. sanyargatta a népet az oligarchia — de egy kopjáskapujú székely kúria udvarán már akkor ott szaladgált, ott játszadozott egy szőkehajú tömzsi gyermek, aki egy napon lármázó, kaszákkal felfegyverzett, vérszomjas parasztsereg élén fog megérkezni a kastélyok és a várak alá.” Megvetés, gúny tüzelt szavaiban, mikor a „békékről” írt, akik „igazán nem tettek egyebet, minthogy születtek”. Keserűség öntötte el az ellen a társadalom ellen, „hol száz okos plebejusnak kell elnémulnia, ha egy közönséges mágnás a száját kinyitja“, ahol mint a Sipsirica gyilkos szatírája vallotta, a nagy úr a törvények fölött állt. Ugyanilyen szenvedéllyel fordult szembe a klerikális reakcióval is. Nemcsak a „Különös házasság” hatalmas vádiratában, műveiben minduntalan gúnyos, anekdótikus megjegyzések tűntek fel a papi uralom ellen. A „Demokraták” főhősének — Molnár Pálnak — csak azt nem hitték el Amerikában, hogy Magyarországon „a juhokat fejik és hogy a kalocsai érseknek 300.000 forint évi jövedelme van. Az „Új Zrinyiász”ban Zrínyiek feltámadásáról beszélve megjegyezte: „A papoknak pediglen kapóra jött ez a téma. Nagy dolog az. Itt az alkalom bebizonyítani, hogy mégis van feltámadás. Mert ha a tömeggel egészen el tudják hitetni, hogy van másvilág, akkor az nekik hagyja ezt az egyiket. És őnekik ez is elég.” A papi népbutítás titkait fecsegte ki a Prakovszky, a süket kovács Szirotka Sámuelé: „Szerelmetes atyámfiai az Urban — szólta el magát a nagytiszteletű úr a csodát hírlelő cseh muzsikusok előtt — ebben a faluban én vagyok hivatva arra, hogy a másvilágról hazudozzak, nem pedig kentek.” Művelt, gazdag iparú polgári Magyarország után vágyott Mikszáth. Olyannak szerette volna látni hazáját, amilyennek a Jeney Kálmán-féle Jókai-hősök álmodták. Fiatalkori cikkeiben éppúgy, mint Jókainál, Vajda Jánosnál, nála is feltűntek a polgárosodásról szőtt naiv kispolgári, de mégis tiszteletreméltó szép utópiák. A 48-as nagy kor hagyományaiban gyökerezett írói hitvallása is: írónak lenni mindig egyet jelentett számára: a közélet emberének lenni, a nemzeti ügy harcosának lenni. ★ Nagy korok hősi jellemeket szülnek, de a mozdulatlanság néma évei kikezdik a jellem a célját. Távlattalanná válik ilyenkor a lélek, meghajlik a gerinc, az ember, aki nem nagy célokhoz méri magát alatta marad a saját lehetőségeinek is. Züllő társadalmakban bomlani kezd lassan az erkölcs. A jellemek szépsége, tisztasága, önmagában is mutatta a forradalom éveinek nagyságát, a kiegyezés korának elaljasodását a morális rothadáson is mérni lehetett. 48 hősei még éltek és haltak a becsületért, a kiegyezés korának urai csak párbajoztak érte. „Nincsen hová tekinteni többé, nincs hová, meglátni embervoltunk méltóságát” — Mikszáth életművének alaphangját jelzi ez a keserű, panaszos feljajdulás. Az az ember szólalt meg itt bírálón, vádlón, akinek lelki igényessége, az ember hivatásáról táplált büszke tudata tiltakozott a körülötte lévő törpe, kicsinyes világ ellen. De a vád mellett reménytelenség is rejlett szavaiban; ott reszketett a mélyükön az utat nem lelő szomorúság. Ez a két élmény vonul végig uralkodón Mikszáth egész pályáján, egész életművén. Megélte az ellentmondást a múlt fényei és a jelen sötétje közt, de ott élt benne a változtatás szükségessége és a változtatás kilátás