Szabad Hazánkért, 1954 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-01 / 1. szám
Szabad •Ha A MAGYAR NÉPHADSEREG IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRATA 1954 JANUÁR HÓ ÁRA: 3 FORINT 11. ÉVFOLYAM 1. SZÁM A LENIN MAUZÓLEUMBAN ÍRTA: ZELK ZOLTÁN Nem a szememben égő könnyet, azt szégyelném, ha könny télen lépnék most e márványküszöbre, mely előtt a Történelem, minden, mi volt, van és leszen, az egész emberi világ leveti saruját! Megyek a lépcsőn lefelé ... Lefelé? Micsoda magasság felé zihál a szív! Őt látom. Őt látom majd, sorsunknak atyját! Őt látom majd, aki a létnek értelmet, s új nevet adott — aki téged, gyermek-emberiség, beszélni, járni, élni oktatott! E homlok ... századunk kohója ... E világformáló kezek... S mik a jövő csúcsáig láttak, ez aluvó, lehúnyt szemek ... Hazám, miként háláljam, adjam vissza, hogy itten lehetek, ez esztendőknél dúsabb perceket, mikért boldogan fölcseréltem volna, ha kéred, minden, minden évemet! ☆ A tévelygésnek mennyi árkát jártam, botoltam átal én, hány hinár húzott, rántott elmerülni s nem érdem, nem erény, csak a szerencse mentett élni engem s itt állhattok most! Itt! Iljics előtt! — Jó munkára, hűségre, küzdelemre adj nekem sors, adj több, nagyobb erőt! Alkonyodott. Künn álltunk már a Téren. A Kreml tornyai alatt. Álltunk, álltunk a világ közepében. Teli a szív, de néma az ajak. És éreztük, ki mostan szólni tud, annak szíve üres, ajka hazug. Így álltunk még sokáig, szótalan, majd arcunkat a magasba emelve, tekintetünk az ablakot kereste, a Kreml ablakát, hol munkájában néha megpihenve, Sztálin minden földet, tájat belát . S mert oly nagyon szerettük volna látni, mert oly igaz, oly forró volt a vágy, hát úgy hittük, hogy ott áll ablakában, s nézi művét, a boldog, nagy hazát! (1951 január)