Szabad Ifjuság, 1950 (1. évfolyam, 1-45. szám)

1950-09-22 / 31. szám

1950 szeptember 22. Ha­la­dó hagyománya­ink BARTÓK BÉLA Este, sötétedés után hosszú kirándulásról jöttünk hazafelé a Bükk-hegységen keresztül. Messzi­ről nagy tűz fénye vonta magára figyelmünket, aztán távoli énekszó ütötte meg fülünket. Felfigyeltünk. Ismerős volt a dal: „Megyek­ már a hajnalcsillag lefele. .Elértük a nagy tűzforrást: mészégető ke­mence volt. Körülötte dalolgató mészégetők ültek. Letelepedtünk melléjük és együtt folytattuk az éneket, a szebbnél-szebb népdalo­kat. Csodálkozva szólalt meg az egyik: ,,A mi környékünkön ezeket a dalokat már az öregek is tudták. De honnan ismerik maguk, pes­tiek?” Elgondolkoztunk: valóban, hon­nan is ismerjük népdalaink leg­nagyobb részét? Népdalgyűjtemé­­nyekből! S nem gondolhatunk a magyar népdalra és népdalgyűj­tésre, hogy Bartók Béla és Kodály Zoltán neve eszünkbe ne jusson. Az ő érdemük é­s munkájuk méltó eredménye —, hogy a mai ifjúság él népdalainkkal. Az ő érdemük az a nagyarányú népzene­kutatás, mely egész mai zenénket forradalmasította, új, népi alapokra helyezte.* A XX. század elején nagyon sok új zenei irányzat jelentkezik. Ez a művészeti zűrzavar bizonyítja leg­jobban, hogy a polgári művészet kátyúba jutott. Ebben a korban lép fel Bartók Béla. Ő is egy új zenei irányt, s­ogy mindenki számára érthető zenei nyelvet akar megvalósítani. Ezért kezdi el kutatni, gyűjteni a dolgozó nép dalait. Érzi, hogy a népzene­­kutatásnak politikai súlya van, hisz egy politikailag századokon keresz­tül elnyomott réteg — a paraszt­ság — felé fordul. Ezért is támad ellene az uralkodó osztály „hiva­talos irányzata.” Bartók szomorúan tapasztalja, hogy gazdag, ősi zenekultúránk lassan elsorvad. „Kincseinket nem hagyhatjuk elveszni.­” — hirdeti. A drágakövet, az ősi népdalt, a ma­gasrendű műzene méltó ötvözeté­vel emeli ki és teszi közkinccsé. „Hogyan válhat az új magyar zene megteremtésének alapjává egyetlen zenei hagyományunk, a magyar parasztok régi zenéje?” — kérdi egyik tanulmányában. Rögtön vála­szol is rá: „Bizonyára nem olyan mesterkélt módon, hogy egy dalla­mot, vagy dallamfrázist valamely idegen stílusú, vagy nemzetközi jellegű zeneműre átültetünk. Meg­történhet viszont, hogy egy zene­szerző megtanulja egy vidék hagyományos zenei nyelvét és ezzel saját zenei gondolatait oly módon tudja kifejezni, mint a költő, ha anyanyelvével él. Ha a zeneszerző­ben elég szeretet van ahhoz, hogy teljes lélekkel, szabadon átengedje magát ilyen zenének, ha van mon­danivalója s a gondolatai kifejezé­séhez szükséges technikai felké­szültségnek tökéletesen birtokában van, vállalkozása sikerülni fog. Művei nem megharmonizált nép­­daltöredékek vagy népdalokra írt változatok lesznek, hanem a nép­zene belső lényegének kifejezői.” Bartók a zenén keresztül hir­deti a népek békés együttműködé­sét. Hangoztatja, hogy a népzene­­kutatást nemzetközileg kellene meg-­­­szervezni s legalább egyszer évente kölcsönösen kellene a tapasztalato­kat megbeszélni. Ezt az elgondo­lást népi demokráciánk valóra is váltja. Baráti, népi művészegyütte­sek gyakran látogatnak el hazánk­ba, művészeink pedig külföldön ismertetik a magyar zenekultúrát. A Horthy-rezsim azonban nem tar­totta kívánatosnak, hogy a „kisebb­ségek”, a nemzetiségek zenéjét tanulmányozzák és elismerően nyi­latkozzanak róla. A politikailag mes­terségesen szított ellenségeskedést ez aláásná. Érthető hát, hogy Bar­tókot állandóan támadják, ő azon­ban kitartóan, minden nehézséggel, gyenge egészségi állapotával küzd­ve, harcol meggyőződéséért. Tanul­mányozza a környező államok né­peinek zenéjét: román, szlovák, rutén, horvát, bolgár dallamokat gyűjt, sőt az arab, török és más keleti népek zenéjével is foglalko­zik. Itthon mind hevesebb tá­madások érik. Ezért mindinkább magába vonul, elzárkózik a kül­világtól. Szűk baráti körén kívül nem nagyon érintkezik az emberek­kel. Nem találja helyét az „úri” középosztályban. Akkor volt bol­dog, ha falun járt, gyűjtőkörútján, ha a dolgozó nép között volt. Ott felszabadultan beszélgetett, tréfál­kozott. A rendszer nyomasztó hatása azonban minden súlyával ránehe­zedik. Ezért elhatározza, hogy elhagyja Magyarországot. „Nem bírok olyan országban élni, ahol az újságok nem írhatják meg szaba­don véleményüket” — írja már külföldről. Hitler meghívását visz­­szautasítja, Amerikába hajózik a fasizmus elől. Itt azonban keserűen tapasztalja, hogy mit jelent a tőkés rend a művészek számára. Nyo­morban él, néha még arra sem futja pénze, hogy zongorát béreljen. Amikor a háború befejeződik, alig várja, hogy visszatérhessen fel­szabadult hazájába. Ebben a szán­dékában csak betegsége gátolja meg, amely csakhamar végez vele: öt évvel ezelőtt, 1945 szeptember 26-án, Amerikában, örökre lehunyja szemét. Bartók Béla egész életét, szívós munkásságát annak szentelte, hogy felfedje saját népe kincseit és az emberiség közkincsévé tegye. Em­beri célja az volt, hogy a népek között — zenéjükön keresztül — szoros baráti, békés kapcsolat, köl­csönös megbecsülés és szeretet szülessék. Bartók élete művét népi­demokráciánk váltja valóra. Mi visszük tovább és erősítjük­­ az ő szellemében is a béke ügyét. Csillag Gizella a Zeneművészeti Főiskl­a hallgatója. Jegyeztünk mi tervkölcsönt, Nincs annak egy éve, A mi államunknak adtuk Ötéves tervére. Hej, az ellenség már akkor is Súgdolódzva mondta:­­„Nosza, ebből semmi sem­­lesz”. Terjesztette nyomba, öntudatos dolgozóink Úgy feleltek erre, Túljegyezték az első nap, Felment sokezerre. Hej, abból, amit végrehajtott A mi munkás Pártunk, Dolgozóink javára Sok eredményt látunk. Kovács István nem bízott a Nyereménykötvénybe, Eladta egy társának, Keveset kért érte. Hej, erre aztán a guta üti, Meg a hideg rázza, Mikor most a Szabad Népben A sok ezrest látja. Azt, amit mi kölcsönadtunk, Százszor visszakapjuk A nép közös pénztárába, Önmagunknak adjuk. Hej, több termeléssel­­csapunk rá, Ki utunkat állja,­­ Szocializmust építünk, Népünk ezt kívánja. Ezen a héten a MÁVAG Szivattyúgyárának DISZ-csoportja küldte be a legjobb csasztuskát. Ezt is a „Megismerni a kanászt'’ című népdal dallamára énekeljük. Várjuk a többi szervezetek rigmusait! ! SZAMMÁSSÁG 9 Somlyó György: IFJÚ K­ŐMÍ­VE­SEK (Az Ú rÉpítők­‘ című sorozatból) A kőmíves messzire ellát az épülő falak között: előtte erdőszegte dombhát, alatta villogó tetők. Jobbra erdőként sűrűsödnek Újpest suhogó gyárai — itt vasasoknak és szövőknek épülnek új lakásai, kikre tán még a régi, vásott falak néznek s vak udvarok: most nekik vágnak itt az ácsok magas ajtót, tág ablakot. Mélyen kezdi a kőmives, művét a földbe alapozza, de a saját munkája lesz, amin felér mind magasabbra. S itt, a hetedik emelet ormáról már büszkén nevet le: vörös zászló feje felett, alatta a ház s azt ő emelte. Mélyről kezdtük az építést mi, pincék homályán, föld alatt, de a kommunizmus méri tervünk a számításokat. Mélyen a föld alatt lakott az igazság, mely most fölrepül minden épülő fal habarcsos csúcsára győzhetetlenül. S még most is van, hol másnak­­épül a napsütötte, tág lakás, s az építőknek heti börül sortü­zet oszt a rombolás. Van, hol sínre fekszik a bátor a fegyverszállítmány elé, s a nép kemény akaratától csikorgón áll meg a kerék. Van, hol egy szabad népre zúdul a bombát ontó szolgahad, de földön innen s tengeren túl velünk küzd fegyver s munkapad. S itt is a szabad Koreáért küzd minden újabb százalék. Ki mondta, hogy: elég? ma ráérsz? Minekünk semmi sem elég. Falaink a felhőket érik? Tovább akarunk szállani. Ifi-brigádok! fel! az égig! Így mondta nekünk Rákosi. Erről a filmről — mint alkotásról — bírálatot írni nem az én felada­tom, ezért itt inkább munkámról sze­retnék egyet-mást mondani, mivel magam is játszom benne. Az a tény, hogy filmen játszom, nem volt új számomra, hiszen a „Ludas Matyi”-ban sok gyakorlati tapasztalatot szereztem. De a feladat új volt és izgalmas, mert a ma dolgozó fiatalsága elé akartam állítani valakit — Torma Feri alakját —, akiről munkájukban példát vehetnek. Ez nem jelenti azt, hogy Torma Feri teljesen hibátlan, mert ez nem volna reális, valószerű. Az életben — és így a szocialista­­realista színjátszásban, amely nem más, mint az élet valóságos ábrázo­lása —, nem lehetnek egyoldalúan tökéletes emberek. Torma Feri mégis pozitív hős: pozitívvá teszi harcos magatartása, amely elsősorban a munkáján, munkája szeretetén ke­resztül nyilvánul meg. Torma Feri szeretetét, hűségét a Párt iránt, fejlődő osztályöntudatát — s ebből következően nagy és lel­kes szeretetét a munkája iránt — ezt akartam ábrázolni. Elkeseredését a film elején — mert újítása nem si­kerül —, éppen ezért tudatosan áb­rázoltam. Munkája szeretetével indo­koltam meg ezt a letörést, azzal, hogy szívügye, amit csinál — nem jelleméből fakad a kesergés. Hibája azonban, hogy nem fogadja el az öregebb szakember segítségét, túlzó lendületességében elbízza magát. Az ifjúmunkásoknak ezt a hibáját, hogy nem eléggé tisztelik és értéke­lik az idősebbek szakmai tapaszta­latát, — az életben is megfigyelhet­tem, amikor az esztergályos­munkával, a gyári élettel ismerkedtem. Mindezt eddig nem ismertem, hisz tanyán nőttem fel. S itt szeretném megmondani az összes ifjúmunkás­nak — bárhol, bármilyen szakmában dolgoznak —, hogy a régi, „öreg szakik” tudását, tapasztalatát ne ér­tékeljék le, hanem igyekezzenek ta­nulni tőlük, hogy ők maguk is minél jobb szakemberekké válhassanak. Egy hónapon át a MA­VA­G-ban mindennap részt vettem a gyár éle­tében. Megismertem elvtársakat, megismertem szeretetüket munká­juk, műhelyük, gépeik, szerszámaik iránt. Egy műhelyen keresztülmenve — egyszer — felvet­terít egy csavart és nézegettem. A kezem olajos, po­ros volt, a csavart összemaszatol­­tam­ — így tettem vissza a helyére. Továbbléptem, de mikor visszanéz­tem, láttam, hogy az egyik elvtárs felemeli a csavart, kabátja tiszta részé­vel megtörölgeti. — így teszi vissza a többi fényes csavar közé. Utánam is szólt: — Erre nagyon kell ám vigyázni, Soós elvtárs! A másik műhelyben boldogan mu­tatták az új szovjet gépeket, lelkesen magyaráztak minden alkatrészükről, pedig magyarázatukból csak lelkese­désüket értettem meg, — sajnos a gépekhez nem értek. S még egyet: a filmnek lényeges mondanivalója, hogy egy üzem éle­tében fontos szerep jut a kultúr­­munkának. A közös tanulás, éneklés, népi táncok összekapcsolják a fiatal­ságot —­ de a többi dolgozókat is — és vidámabban, közvetlenebb hangu­latban végzik munkájukat. Az üzemben megismerkedtem az élmunkásokkal, beszélgettem velük, gratuláltam fő munkájukhoz, — ők viszont gratuláltak nekem a Ludas Matyihoz. Boldog voltam. Éreztem, hogy mindenki — bárhol dolgozik —, egy célt szolgál: a szo­cializmus építését. Ehhez gratulál­tunk egymásnak kölcsönösen és en­nek örültünk. Ezt mondta a kézszo­rításunk, ha szavakkal nem is mond­tuk. S ha a film nyomán — bárhol, ahol a szocializmust építik — az ifjúság dalolva és lelkesen fog mun­kájához, akkor a film jó munkát vég­zett s én — egyik munkása — szív­ből örülök ennek. Soós Imre, a Színművészeti Főiskola hallgatója, a DISZ Központi Vezetőségének póttagja ....................................................... TORMA FERI ÍRJA: „DALOLVA SZÉ Kilencven­h­áz új kultúrotthon Kilencvenegy vidéki városban és faluban kilencvenhat kultúrotthon létesült az utóbbi időben, térképünk minden egyes házikója egy-egy olyan helységet jelöl, amely egy vagy több kultúrotthonnal rendelkezik. Az ötéves terv során többszáz új kultúrotthon épül, mintegy százat már most építenek. A kultúrotthonok építésében és berendezésében nagy szerepe van a helyi tanácsoknak. Október 22-én, ami­kor népünk az urnák elé járul, hogy megválassza a helyi tanácsokat, arra is szavaz, hogy országunk térképét még jobban benépesítsék a kultúra otthonai. Mátészalka Mező­csat Millanytatra szenilbárton Szi.gotthárd Nagykőrös Nagyzetke­­Ofö/deák, *- -A A # Bakácsa Magyarboly

Next