Szabad Ifjuság, 1950 (1. évfolyam, 1-45. szám)
1950-09-22 / 31. szám
1950 szeptember 22. Haladó hagyományaink BARTÓK BÉLA Este, sötétedés után hosszú kirándulásról jöttünk hazafelé a Bükk-hegységen keresztül. Messziről nagy tűz fénye vonta magára figyelmünket, aztán távoli énekszó ütötte meg fülünket. Felfigyeltünk. Ismerős volt a dal: „Megyek már a hajnalcsillag lefele. .Elértük a nagy tűzforrást: mészégető kemence volt. Körülötte dalolgató mészégetők ültek. Letelepedtünk melléjük és együtt folytattuk az éneket, a szebbnél-szebb népdalokat. Csodálkozva szólalt meg az egyik: ,,A mi környékünkön ezeket a dalokat már az öregek is tudták. De honnan ismerik maguk, pestiek?” Elgondolkoztunk: valóban, honnan is ismerjük népdalaink legnagyobb részét? Népdalgyűjteményekből! S nem gondolhatunk a magyar népdalra és népdalgyűjtésre, hogy Bartók Béla és Kodály Zoltán neve eszünkbe ne jusson. Az ő érdemük és munkájuk méltó eredménye —, hogy a mai ifjúság él népdalainkkal. Az ő érdemük az a nagyarányú népzenekutatás, mely egész mai zenénket forradalmasította, új, népi alapokra helyezte.* A XX. század elején nagyon sok új zenei irányzat jelentkezik. Ez a művészeti zűrzavar bizonyítja legjobban, hogy a polgári művészet kátyúba jutott. Ebben a korban lép fel Bartók Béla. Ő is egy új zenei irányt, sogy mindenki számára érthető zenei nyelvet akar megvalósítani. Ezért kezdi el kutatni, gyűjteni a dolgozó nép dalait. Érzi, hogy a népzenekutatásnak politikai súlya van, hisz egy politikailag századokon keresztül elnyomott réteg — a parasztság — felé fordul. Ezért is támad ellene az uralkodó osztály „hivatalos irányzata.” Bartók szomorúan tapasztalja, hogy gazdag, ősi zenekultúránk lassan elsorvad. „Kincseinket nem hagyhatjuk elveszni.” — hirdeti. A drágakövet, az ősi népdalt, a magasrendű műzene méltó ötvözetével emeli ki és teszi közkinccsé. „Hogyan válhat az új magyar zene megteremtésének alapjává egyetlen zenei hagyományunk, a magyar parasztok régi zenéje?” — kérdi egyik tanulmányában. Rögtön válaszol is rá: „Bizonyára nem olyan mesterkélt módon, hogy egy dallamot, vagy dallamfrázist valamely idegen stílusú, vagy nemzetközi jellegű zeneműre átültetünk. Megtörténhet viszont, hogy egy zeneszerző megtanulja egy vidék hagyományos zenei nyelvét és ezzel saját zenei gondolatait oly módon tudja kifejezni, mint a költő, ha anyanyelvével él. Ha a zeneszerzőben elég szeretet van ahhoz, hogy teljes lélekkel, szabadon átengedje magát ilyen zenének, ha van mondanivalója s a gondolatai kifejezéséhez szükséges technikai felkészültségnek tökéletesen birtokában van, vállalkozása sikerülni fog. Művei nem megharmonizált népdaltöredékek vagy népdalokra írt változatok lesznek, hanem a népzene belső lényegének kifejezői.” Bartók a zenén keresztül hirdeti a népek békés együttműködését. Hangoztatja, hogy a népzenekutatást nemzetközileg kellene meg-szervezni s legalább egyszer évente kölcsönösen kellene a tapasztalatokat megbeszélni. Ezt az elgondolást népi demokráciánk valóra is váltja. Baráti, népi művészegyüttesek gyakran látogatnak el hazánkba, művészeink pedig külföldön ismertetik a magyar zenekultúrát. A Horthy-rezsim azonban nem tartotta kívánatosnak, hogy a „kisebbségek”, a nemzetiségek zenéjét tanulmányozzák és elismerően nyilatkozzanak róla. A politikailag mesterségesen szított ellenségeskedést ez aláásná. Érthető hát, hogy Bartókot állandóan támadják, ő azonban kitartóan, minden nehézséggel, gyenge egészségi állapotával küzdve, harcol meggyőződéséért. Tanulmányozza a környező államok népeinek zenéjét: román, szlovák, rutén, horvát, bolgár dallamokat gyűjt, sőt az arab, török és más keleti népek zenéjével is foglalkozik. Itthon mind hevesebb támadások érik. Ezért mindinkább magába vonul, elzárkózik a külvilágtól. Szűk baráti körén kívül nem nagyon érintkezik az emberekkel. Nem találja helyét az „úri” középosztályban. Akkor volt boldog, ha falun járt, gyűjtőkörútján, ha a dolgozó nép között volt. Ott felszabadultan beszélgetett, tréfálkozott. A rendszer nyomasztó hatása azonban minden súlyával ránehezedik. Ezért elhatározza, hogy elhagyja Magyarországot. „Nem bírok olyan országban élni, ahol az újságok nem írhatják meg szabadon véleményüket” — írja már külföldről. Hitler meghívását viszszautasítja, Amerikába hajózik a fasizmus elől. Itt azonban keserűen tapasztalja, hogy mit jelent a tőkés rend a művészek számára. Nyomorban él, néha még arra sem futja pénze, hogy zongorát béreljen. Amikor a háború befejeződik, alig várja, hogy visszatérhessen felszabadult hazájába. Ebben a szándékában csak betegsége gátolja meg, amely csakhamar végez vele: öt évvel ezelőtt, 1945 szeptember 26-án, Amerikában, örökre lehunyja szemét. Bartók Béla egész életét, szívós munkásságát annak szentelte, hogy felfedje saját népe kincseit és az emberiség közkincsévé tegye. Emberi célja az volt, hogy a népek között — zenéjükön keresztül — szoros baráti, békés kapcsolat, kölcsönös megbecsülés és szeretet szülessék. Bartók élete művét népidemokráciánk váltja valóra. Mi visszük tovább és erősítjük az ő szellemében is a béke ügyét. Csillag Gizella a Zeneművészeti Főiskla hallgatója. Jegyeztünk mi tervkölcsönt, Nincs annak egy éve, A mi államunknak adtuk Ötéves tervére. Hej, az ellenség már akkor is Súgdolódzva mondta:„Nosza, ebből semmi semlesz”. Terjesztette nyomba, öntudatos dolgozóink Úgy feleltek erre, Túljegyezték az első nap, Felment sokezerre. Hej, abból, amit végrehajtott A mi munkás Pártunk, Dolgozóink javára Sok eredményt látunk. Kovács István nem bízott a Nyereménykötvénybe, Eladta egy társának, Keveset kért érte. Hej, erre aztán a guta üti, Meg a hideg rázza, Mikor most a Szabad Népben A sok ezrest látja. Azt, amit mi kölcsönadtunk, Százszor visszakapjuk A nép közös pénztárába, Önmagunknak adjuk. Hej, több termelésselcsapunk rá, Ki utunkat állja, Szocializmust építünk, Népünk ezt kívánja. Ezen a héten a MÁVAG Szivattyúgyárának DISZ-csoportja küldte be a legjobb csasztuskát. Ezt is a „Megismerni a kanászt'’ című népdal dallamára énekeljük. Várjuk a többi szervezetek rigmusait! ! SZAMMÁSSÁG 9 Somlyó György: IFJÚ KŐMÍVESEK (Az Ú rÉpítők‘ című sorozatból) A kőmíves messzire ellát az épülő falak között: előtte erdőszegte dombhát, alatta villogó tetők. Jobbra erdőként sűrűsödnek Újpest suhogó gyárai — itt vasasoknak és szövőknek épülnek új lakásai, kikre tán még a régi, vásott falak néznek s vak udvarok: most nekik vágnak itt az ácsok magas ajtót, tág ablakot. Mélyen kezdi a kőmives, művét a földbe alapozza, de a saját munkája lesz, amin felér mind magasabbra. S itt, a hetedik emelet ormáról már büszkén nevet le: vörös zászló feje felett, alatta a ház s azt ő emelte. Mélyről kezdtük az építést mi, pincék homályán, föld alatt, de a kommunizmus méri tervünk a számításokat. Mélyen a föld alatt lakott az igazság, mely most fölrepül minden épülő fal habarcsos csúcsára győzhetetlenül. S még most is van, hol másnaképül a napsütötte, tág lakás, s az építőknek heti börül sortüzet oszt a rombolás. Van, hol sínre fekszik a bátor a fegyverszállítmány elé, s a nép kemény akaratától csikorgón áll meg a kerék. Van, hol egy szabad népre zúdul a bombát ontó szolgahad, de földön innen s tengeren túl velünk küzd fegyver s munkapad. S itt is a szabad Koreáért küzd minden újabb százalék. Ki mondta, hogy: elég? ma ráérsz? Minekünk semmi sem elég. Falaink a felhőket érik? Tovább akarunk szállani. Ifi-brigádok! fel! az égig! Így mondta nekünk Rákosi. Erről a filmről — mint alkotásról — bírálatot írni nem az én feladatom, ezért itt inkább munkámról szeretnék egyet-mást mondani, mivel magam is játszom benne. Az a tény, hogy filmen játszom, nem volt új számomra, hiszen a „Ludas Matyi”-ban sok gyakorlati tapasztalatot szereztem. De a feladat új volt és izgalmas, mert a ma dolgozó fiatalsága elé akartam állítani valakit — Torma Feri alakját —, akiről munkájukban példát vehetnek. Ez nem jelenti azt, hogy Torma Feri teljesen hibátlan, mert ez nem volna reális, valószerű. Az életben — és így a szocialistarealista színjátszásban, amely nem más, mint az élet valóságos ábrázolása —, nem lehetnek egyoldalúan tökéletes emberek. Torma Feri mégis pozitív hős: pozitívvá teszi harcos magatartása, amely elsősorban a munkáján, munkája szeretetén keresztül nyilvánul meg. Torma Feri szeretetét, hűségét a Párt iránt, fejlődő osztályöntudatát — s ebből következően nagy és lelkes szeretetét a munkája iránt — ezt akartam ábrázolni. Elkeseredését a film elején — mert újítása nem sikerül —, éppen ezért tudatosan ábrázoltam. Munkája szeretetével indokoltam meg ezt a letörést, azzal, hogy szívügye, amit csinál — nem jelleméből fakad a kesergés. Hibája azonban, hogy nem fogadja el az öregebb szakember segítségét, túlzó lendületességében elbízza magát. Az ifjúmunkásoknak ezt a hibáját, hogy nem eléggé tisztelik és értékelik az idősebbek szakmai tapasztalatát, — az életben is megfigyelhettem, amikor az esztergályosmunkával, a gyári élettel ismerkedtem. Mindezt eddig nem ismertem, hisz tanyán nőttem fel. S itt szeretném megmondani az összes ifjúmunkásnak — bárhol, bármilyen szakmában dolgoznak —, hogy a régi, „öreg szakik” tudását, tapasztalatát ne értékeljék le, hanem igyekezzenek tanulni tőlük, hogy ők maguk is minél jobb szakemberekké válhassanak. Egy hónapon át a MAVAG-ban mindennap részt vettem a gyár életében. Megismertem elvtársakat, megismertem szeretetüket munkájuk, műhelyük, gépeik, szerszámaik iránt. Egy műhelyen keresztülmenve — egyszer — felvetterít egy csavart és nézegettem. A kezem olajos, poros volt, a csavart összemaszatoltam — így tettem vissza a helyére. Továbbléptem, de mikor visszanéztem, láttam, hogy az egyik elvtárs felemeli a csavart, kabátja tiszta részével megtörölgeti. — így teszi vissza a többi fényes csavar közé. Utánam is szólt: — Erre nagyon kell ám vigyázni, Soós elvtárs! A másik műhelyben boldogan mutatták az új szovjet gépeket, lelkesen magyaráztak minden alkatrészükről, pedig magyarázatukból csak lelkesedésüket értettem meg, — sajnos a gépekhez nem értek. S még egyet: a filmnek lényeges mondanivalója, hogy egy üzem életében fontos szerep jut a kultúrmunkának. A közös tanulás, éneklés, népi táncok összekapcsolják a fiatalságot — de a többi dolgozókat is — és vidámabban, közvetlenebb hangulatban végzik munkájukat. Az üzemben megismerkedtem az élmunkásokkal, beszélgettem velük, gratuláltam fő munkájukhoz, — ők viszont gratuláltak nekem a Ludas Matyihoz. Boldog voltam. Éreztem, hogy mindenki — bárhol dolgozik —, egy célt szolgál: a szocializmus építését. Ehhez gratuláltunk egymásnak kölcsönösen és ennek örültünk. Ezt mondta a kézszorításunk, ha szavakkal nem is mondtuk. S ha a film nyomán — bárhol, ahol a szocializmust építik — az ifjúság dalolva és lelkesen fog munkájához, akkor a film jó munkát végzett s én — egyik munkása — szívből örülök ennek. Soós Imre, a Színművészeti Főiskola hallgatója, a DISZ Központi Vezetőségének póttagja ....................................................... TORMA FERI ÍRJA: „DALOLVA SZÉ Kilencvenház új kultúrotthon Kilencvenegy vidéki városban és faluban kilencvenhat kultúrotthon létesült az utóbbi időben, térképünk minden egyes házikója egy-egy olyan helységet jelöl, amely egy vagy több kultúrotthonnal rendelkezik. Az ötéves terv során többszáz új kultúrotthon épül, mintegy százat már most építenek. A kultúrotthonok építésében és berendezésében nagy szerepe van a helyi tanácsoknak. Október 22-én, amikor népünk az urnák elé járul, hogy megválassza a helyi tanácsokat, arra is szavaz, hogy országunk térképét még jobban benépesítsék a kultúra otthonai. Mátészalka Mezőcsat Millanytatra szenilbárton Szi.gotthárd Nagykőrös NagyzetkeOfö/deák, *- -A A # Bakácsa Magyarboly