Szabad Ifjuság, 1951. január-márcus (2. évfolyam, 1-13. szám)

1951-01-05 / 1. szám

3 Győzelmes hadműveletek Koreában Az ó év utolsó hete és az új év első napjai újabb súl­yos kudarco­kat hoztak az amerikai interven­ciósoknak Koreában. A diadalmas koreai néphadsereg és a kínai ön­kéntesek egymásután szabadítják fel immár Dél-Korea falvait és városait. Az amerikai és délkoreai csapatok, valamint az erősítésükre küldött japán és Kuomintang egy­ségek a front egész szélességében rendezetlenül visszavonulnak, az imperialista hírügynökségek csak „sikeres elszakadó hadműveletek­ről’’ hazudhatnak olvasóiknak. A koreai néphadsereg és a kínai önkéntesek december végén meg­indított támadásuk eredményeként felszabadították a 38. szélességi foktól északra fekvő valamennyi várost és falut. December 27-én fel­szabadult az utolsó amerikaiak által megszállt rész, az északkeleti partvidéken fekvő Hamhin város is. A várost az amerikai 8. hadsereg tartotta megszállva, melyet a nép­hadsereg és a kínai önkéntesek november 26-i támadása szorított ebbe a térségbe. A városban az amerikaiak rémuralmat vezettek be. Kivégezték a Munkapárt vala­mennyi tagját, a koreai asszonyo­kat és gyermekeket puskával kerget­ték az első vonalba lövészárkokat ásni. A néphadsereg fokozódó nyo­mása mlatt december 22-én az ame­rikai főparancsnokság megkezdte a város kiürítését. Elsőnek Almond tábornok, hadtestparancsnok mene­kült el az ostromlott Hamhin város­ból, hadtestének szétvert marad­ványai pedig éppen karácsony elő­estéjén nyitották meg „a fürdőzési évadot”, csónakokon és tufátokon mentve meg nuszta életüket. Amint Almond tábornok biztonságos helyre került Hamhinból, jelentést adott ki, amelyben megállapította, hogy „befejezte az összes ENSZ­­csananik kivonásait Északkelet- Koreából." Ez a kiürítés volt az amerikaiak egyik legnagyobb vere­sége eddig Koreában. A néphadsereg egységei és a kínai önkéntesek valamennyi arc­vonalon folytatják előnyomulásukat. December 31-én és január elsején a néphadsereg azon egységei, melyek felszabadították Szanmak és Han­cson városokat, folytatva előre­nyomulásukat, kiűzték az ellenséget Ka­dze városából, a 38. szélességi foktól délre. A néphadsereg egyes egységei együttműködve a Szöul környékén tevékenykedő partizán­csapatokkal 35—40 kilométernyire megközelítették Szöult. A koreai harcok története bővel­kedik a hősi tettekben. Az I'Jj Kína hírügynökség különtudósítója egyik jelentésében leírja a két erődítmény elfoglalásának történetét. „A két erődítmény makacsul tartotta ma­gát, a néphadsereg több rohama sikertelen volt. Ekkor egy kínai és egy koreai kommunista harcos jelentkezett az erődítmények meg­semmisítésére. Aknával a kezükben kúsztak az ellenség felé. Az ameri­kai tüzérség rájuk összpontosította veszett tüzét. A harcosok azonban folytatták útjukat, az erődítményekre vetették magukat és az ellenséget magukkal együtt a levegőbe röpítet­ték. A közelben tartózkodó amerikai csapatok, amelyeket teljesen demo­ralizált a harcosok hősi cselekedete, fejvesztetten elmenekültek.” Az amerikai katonák nem akarnak harcolni. Ahol mód kínálkozik, meg­szöknek — már a bevet­és-■ előtt. Nap mint nap szájával adják meg magukat. Az imperialista sajtó maga is kénytelen beismerni ezt. A Wall­ Street Journal így­ ír az ame­rikai csapatok harci készlé­géről: „Hogy a front ilyen nagymértékben délre tolódott, az elsősorban a csa­patok szakértelem nélküli vezetésé­nek és a katonák rossz harci szelle­mének köszönhető. Sokan közülük csak a kedvező alkalmat várják, hogy megszökhessenek. Jobban meg kellene válogatni kit küldünk Koreába harcolni." Trumannak nincs nagyon miből válogatnia. Az amerikai­iatalok nagy többsége nem hajlandó meg­halni Trumanért. Virginia állam­ban nyolcezer amerikai fiatal tilta­kozott az imperialista kormány koreai agressziója ellen. Missouri államban íveket köröznek a demo­kratikus fiatalok. Az íven a követ­kező szöveg olvasható: .J Nem va­gyok hajlandó Koreában idegen érdekekért harcolni és tiltakozom a koreai békés lakossággal szemben elkövetett rémtettek ellen.” Az ívet már több mint tízezren írták alá. Az USA dollárral locsolja a mákvirágokat... ...mégis el fognak száradni ülönvonatunk Mandzsúria teljesen újjáépí­­tett vasúti vonalain robog. Vál­óznak a városok, az emberek. Reggel megérkezünk egy­­egy városba, délelőtt előadás és városnézés, délután üzemlátogatás, nagygyűlés, este fogadás a küldöttség tiszteletére. Éjjel a vonat zakato­lása kíséri álmainkat és reggel ismét egy újabb város, új emberek, új benyomások. Elszáll az első két nap szokatlansága és kezd­jük magunkat otthon érezni Kínában. Küldött­ségünkben sok a külföldi újságíró. Minden egyes nap újabb csalódást hoz azoknak, akik telkük mélyén arra vártak, hogy Kínában nagy különlegesség-vadászatot folytathatnak. A finn demokratikus ifjúság képviselője, Unto Mielli­­nen, rádióriporter hevesen helyteleníti, hogy az egyik állomáson a Nagy Kínai Falat csak né­hány száz méter távolságról mutat­ják meg. Lázasan bizonyít­ja, hogy a Finn rádióhallga­tókra és olvasókra sokkal nagyobb hatást gya­korol, ha ő azt mondhatta, hogy ott állt e Kínai­ Fal letétén. Próbáljuk neki megmagya­rázni, hogy a Falnak csupán néhány ezer évvel ezelőtt volt védelmi szerepe és most már csak történelmi emlékműnek számít, de Unta állítja, hogy a riportban a Falat nagyszerűen össze lehetne kapcsolni a Felszabadító Háborúval és így egy ilyen kirándulás nagyon is hasznos lehetne. Jóval később, egy fegyveres alakulatnál tett látogatáskor az alakukat egyik tisztjének a finn riporter feltette az oldalát fúró kérdést. — Milyen szerepet játszott a Nagy Kínai Fal a Felszabadító Háborúban? — Semilyent, — válaszolt csodálkozva a tiszt —, hiszen mindenki részére világos, hogy a több ezer évvel ezelőtt épíett fal romjai semi­­lyen szerepet sem játszhattak egy olyan modern háborúban, mint amilyen a Felszabadító Há­ború volt. Harsány nevetés tört ki belőlünk, am­kor láttuk a rádióriporter csalódott arcát. Ugyanilyen csalódás érte azokat, akik külön helyet szenteltek megírandó cikkeikben a „láb­­nyomorítás“ problémáinak. Általában már az első napokban alkalmunk volt meggyőződni arról, hogy a Kommunista Párt felvilágosító munkája és az önfeláldozó nélkülözésekkel teli fegyveres harc éves hatására a kínai nép életé­ből eltűnt a sok maradi, haladás­­gátló sallang. Többek között erősen háttérbe szorult a Buddha-hi­t. Nem tapasztaltuk a regényekből és tréfás történetekből ismert „kínai udvariassá­got“ sem.• Ahogy lártuk a különböző városokat, az előadásokból, beszélget­ésekből és a látot­takból kibontakozott előttünk a 475 milliós kínai nép története és helyzete. Új-Kína története rendkívül vonzó, érdekes­­csodálatos. A számunkra tartott előadásokon csak úgy ittuk az előadó szavait, íme néhány sor kínai történetem: Az 1911-es Szun Jat-Szen­­féle forradalom megdöntötte az évezredes császári hatalmat és a feudális rendszert. A föl­det azonban nem osztották szét. A gyarmati sorban lévő Kína munkásosztálya akkoriban a lakosság tíz százalékát sem tette ki és még önálló politikai párttal sem rendel­kezett. Így nem ragadhatta magához a forra­dalom vezetését­ A forradalom vezető pártja a kis- és középpolgári tömegekre támaszkodó Kuomintang volt. A forradalom élén Szun Jat-Szen állott. Pol­gári forradalmár létére rendkívül messzelátó és haladó szelemű politikus volt, világosan látta, hogy Kína nem képes megőrizni politikai és gazdasági önállóságát az amerikai és angol imperialistákkal szemben. Ezért mindenáron a Szovjetunióval és az 1921-ben megalakult Kínai Kommunista Párttal való együttműködésre töre­kedett. Ezt természetesen nem nézték jó szemmel az amerikai-angol és egyéb nagytőkések, akiknek hatalmas tőkebefektetéseik voltak Kínában és akik nem akartak elesni attól a hatalmas ha­szontól, amit a kínai dolgozók véréből és verej­tékéből tettek zsebre. "B­orzalmas és szennyes történet következett. ** Szun Jat Szen halála után a Kuomintang élére a nemzetközi tőke hű lakója, a tőzsdeügy­nökből lett milliomos Csang Kai Sek kerü­l. Egy darabig Csang Kai Sek még puffogtatta a forra­dalmi frázisokat és ezt az időt arra használta fel, hogy a Kommunista Párt vezetőségébe be­furakodott árulók segítségével kiszorítsa a had­­seregből és a hatalomból a kommunistákat. Ugyanakkor igyekezett teljesen elszigetelni a Kuomintang balszárnyát. Amikor Csang Kai-Sek úgy érezte, hogy biz­tosan ül a nyeregben, jelt adott az amerikai pénzből bérelt bűnözőkből álló bandáinak és hátbatámadta a forradalmát. Egyenként és tíz­ezrével, kötéllel és gépfegyverrel irtottak az ellenforradalmi bandák mindenkit, aki szerintük „vörös“ volt, vagyis mindenkit, aki a feudaliz­must és az imperializmust ellenezte. „Jobb ki­végezni ezer ártatlant, mint kihagyni egy bű­nöst“ — ez volt Csang Kai-Sek jelszava. Bű­nösnek számított ez esetben mindenki, aki sze­rette Kínát és nem akarta kiszolgáltatni hazáját az idegen nagytőkéseknek. Hozzávetőleges becs­lések szerint többmillió kínai hazafi pusztult el ezekben az időkben néhány hónap alatt. Csang Kai-Sek személyében az amerikai imperialimus­­sal nyitó szövetségben álló, az egész Kína nagyiparát kézben tartó és a feudális urak ér­dekeit képviselő „négy család“ került hata­lomra. Megkezdődött az etilén forradalom sötét, borzalmas harmincéves korszaka... • E­­zerk­iliencszázhuszonnyolc májusában Szín­­gansang hegyei között történelmi találko­zásra került sor. A Kuomintang hadsereg egy forradalmi csoportja fellázadt Nankingban és hosszas harcok után Csu-Teh vezetésével idejött, hogy egyesüljön Mao Ce-Tung vezette hunani parasztokból és hubei bányászokból álló csa­pattal. Nagyon kevesen voltak. Talán 3—400-an. De „a sziklából lesz a láng“ és a Kommmu­­nista Párt hívó szavára egész Kínából egyen­ként vagy egész kis csoportokban gyülekeztek a forradalmi munkások és parasztok, hogy fegyverrel a kezeikb­en harcoljanak a nép el­nyomói ellen. Megalakult a Negyedik Kínai Vörös Hadsereg, amelynek Csu-Teh lett a parancsnoka és Mao Co-Tung a politikai biz­tosa. Megindult a szívós, véres harc a szabad­ságért és függetlenségért. Ennek a harcnak az eredménye a többi között az is, hogy ma mi kínai földön utazha­tunk és éppen Zsan-Csuanba, a híres partizán­­faluba érkezünk. BIRMAN JENŐ Negyven nap az új kínában 6. A Kínai Fal­­ és néhány sor modern történelem 1951 Januáer 8. Az olasz ifjúság Nemzeti Demokratikus Frontja Irtás Enrico Bertinguez­ia Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség főtitkárt. Az olasz ifjak és leányok milliói­nak életét napról-napra nehezebbé teszi, jövőjüket pedig egyre kilátás­­talanabbnak tünteti föl a De Gas­­peri-kormány politikája, amely a háború előkészítésére irányul és se­gíti az amerikai imperializmust az ország leigázásában. Az egész mun­kásságnak még a 6 százalékát sem haladja meg az ország összes ipar­ágaiban foglalkoztatott fiatalok száma. A munkanélküli fiatalság szám­a már régen túllépte az egymilliót. Olaszországban ma igen olc az rlyan ifjú és leány, akinek nemcsak munkája, hanem még szakmája sincs. Ugyanakkor fokozódik és ni­nd embertelenebb formát ölt a fiatal munkások kizsákmányolása. Havi keresetük 3184 és 17.000 óra között ingadozik. 3184 lírát kapnak például­­ a délolaszországi fiatal mezőgazda­­sági munkások; a fém- és textil­ipar fiatal munkásai 17.000 lirát keresnek. Viszont hivatalos ki­mutatás szerint egy embernek legalább 20.000 lirát kell keres­nie ahhoz, hogy csak az élel­mezését biztosíthassa. A kisko­rúakra vonatkozó munkásvédelmi törvényeket a nagyiparosok és nagy­­birtokosok minduntalan megszegik. A megélhetési viszonyok romlása miatt növekszik az ifjúság elégedet­lensége a kormány politikájával szemben. A fiatalok mindinkább be­kapcsolódnak abba a harcba, ame­lyet a munkások és parasztok mun­káért, a földért és a bérek emeléséért folytatnak. A vatikáni „Actio Catholica” ifjú­sági szervezeteihez tartozó ifjúság közett is felütötte fejét az elégedet­­lenség és a kritika a kormány politi­kájával szemben. A katolikus veze­tők „türelemre” hívó intelmeikkel és „bizalomra” buzdító szózataikkal egyre nehezebben tudják az orránál fogva vezetni a dolgozó ifjúságot, el­altatni osztályöntudatát és elfojtani harci szellemét. De sok olasz ifjú és leány nem ta­lálta még meg a helyes utat abban a harcban, amely mind saját érde­keikért, mind az egész nép életbe­vágó érdekeiért folyik, nem találta meg a helyes utat a reakciós vezető klikk nemzetellenes politikája ellen vívott küzdelemben. Még igen gyön­gén érvényesül közöttük a demokra­tikus ifjúsági szervezetek befolyása. Meg kell találni annak módját, hogy széles körben és nyíltan megvitat­hassák velük az Olaszország ifjú­nemzedéke előtt felmerült alapvető problémákat, meg kell értetni velük, hogy e kérdések csakis egységes ak­ciókkal oldhatók meg. Az Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetségnek elég ereje van ahhoz és elegendő tapasztalatra tett szert a tömegek közt végzett munkája so­rán, hogy kapcsolatot teremtsen az ifjúság legszélesebb rétegeivel és megvitassa velük a legfontosabb po­litikai és gazdasági kérdéseket. A Szövetség taglétszáma az utóbbi hónapokban napról napra je­lentékenyen emelkedett. Ma 470 ezer ifjú és leány tagja van. A Szövetség politikai tevékenységének köre is jelentősen kiszélesedett. A kommunista ifjúság a demo­kratikus ifjúság élén komoly sike­reket ért el a livornói kongresszus óta. Az ifjúkommunisták a demo­kratikus ifjúság élén nagy lel­kesedéssel vettek részt a dolgozók jogai és létérdekei ellen indított tá­madás visszaverésében, a békeharc­ban. A k­ommunista ifjúság négy és félmullió aláírást gyűjtött a stock­­e­mi felhívásra. A „Pattaglia” és „Gioventa Nueva” ifjúkommunista folyóiratot egyre nagyobb példány­számban terjesztik. Fokozott munka folyik tömegszervezetekben, pél­dául az Olasz Népi Sportszövetség­ben, amelynek taglétszáma 12.906- ról 66.385-re emelkedett, az Olasz Úttörő Szövetségben, amely taglét­számát 30 ezerről 120 ezerre nö­velte, ezernél több csapata van és „Ploner” című újságja 75 ezer pél­dányban jelenik meg. Ilyen ered­mények láttán az olasz ifjúság el­lenségei — főként az „Actio Catho­­lica” és a reakciós sajtó — aljas rágalomhadjáratot indítottak az Út­törő Szövetség, de különösen az Olaszországi Kommunista Ifjúsági Szövetség ellen. Az olasz ifjúsági körökben nagy visszhangra talált Szövetségünknek Olaszország összes ifjúsági szerve­zeteihez, minden ifjúhoz és leány­hoz intézett felhívása arra, hogy nyíltan és minél szélesebb körben vitassák meg, milyen veszedelem fenyegeti hazánkat, találjanak utat­­módot a haza megmentésére és olyan módszereket, amelyeknek se­gítségével az ifjúság harcot indít életbevágó követeléseinek teljesíté­séért. Az ifjúkommunisták és szocia­listák Bolognában, Reggio Emiliá­­ban, Massa Carrarában és sok más városban nemcsak megkezdték ez­­e­k­ek a kérdéseknek a katolikus de­mokrata, liberális, köztársasági, jobboldali szocialista, újfasiszta és független ifjúsági szervezetek tag­jaival való megvitatását, hanem már abban is megegyeztek, hogy kidol­goznak, egy közös platformot. Arez­­zóban az egyik gyűlés befejeztével az összes politikai áramlatokhoz tartozó ifjúság egyhangú határoza­tot fogadott el, amelyben a gyűlésen résztvevő ifjak többek között kifeje­zésre juttatják „elutasító álláspont­jukat olasz csapatoknak esetleges külföldre szállításával szemben, ide­gen csapatoknak saját területünkön való elszállásolását illetően, mert így olyan helyzet állhat elő, hogy Olaszország vétkén elveszti fűn-­Tét­lenségét és kénytelen lesz automa­tikusan résztvenni egy esetleges agresszióban”. Az Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség három fő feladatra össz­pontosítja figyelmét. Az „Actio Catholica” vezetői azért csaptak olyan nagy hűhót az Olaszország határait sehonnan sem fenyegető veszély körül, azért szí­tották a háborús hangulatot, hogy ily módon talán sikerül az ifjúság egy részét felsorakoztatni az ameri­kai imperialisták támadó politikája mellett. Ebből következik az első feladat: harcolni kell a háború elő­készítése ellen, a békéért és a nem­zeti függetlenségért. A békevédelmi mozgalom fejlesztése során különö­sen nagy figyelmet kell fordítani a hatmilliós tanulóifjúság és főisko­lai ifjúság körében végzendő mun­kára, de ugyanakkor a fiatalság anyagi követelményeiről és kulturá­lis igényeiről sem szabad megfeled­kezni. Az Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség munkájának másik fon­tos feladata, hogy még szélesebb alapokra helyezze azt a harcot, amelyet az ifjúság a munkához való jogáért, az ifjúmunkások és a munkanélküli ifjak helyzetének megjavításáért, a vállalatoknál al­kalmazott ifjúmunkások számának növeléséért, szaktanfolyamok léte­sítéséért, mnkanélkülisegély biz­tosításáért, az ifjú dolgozók érde­keit szolgáló szerződések és munka­­védelmi törvények betartásáért folytat. Végül a kommunista ifjúság minden szervezete komoly figyelmet fordít az ifjúság pihenésének, sport­lehetőségének és különböző műked­velő tevékenységének megszervezé­­sére. Nagy jelentősége van a leány­ifjúság körében végzett munkának. Ezért, tekintetbe véve a leány­­ifjúság sajátos követelményeit, meg kell találni a szervező munka leg­alkalmasabb formáit, szorosabbá kell tenni kapcsolataikat az Olasz Nőszövetséggel. E feladatok megoldása szorosan összefügg az Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség összes szerveze­tében, de főként az alapfokú szer­vezetekben, a sejtekben végzett ideológiai és szervező munka meg­javításával. Ugyancsak minden erőt latba kell vetni, hogy gyarapodja­nak az ifjúsági alapszervezetek amelyeknek száma jelenleg 12.729, helyezzük szélesebb alapokra az olasz ifjúságnak a szövetségbe való bevonása érdekében folyó munkán­kat és a kritika és önkritika alap­ján indítsunk kíméletlen harcot a szeretaszel­lem, bürokratizmus és a pártmunka egyéb fogyatékosságai ellen, amelyek még tanasztalhatók némely kommunista ifjúsági szer­vezet munkájában. Megjelent a „Tartós békéért, népi de­­mokráciáér­t” december 24 i számában.

Next