Szabad Ifjuság, 1951. január-márcus (2. évfolyam, 1-13. szám)
1951-01-05 / 1. szám
4 Szftuetus Ag Dolgozó paraszt vezetőség — 1200 új tag! A falusi SPiSIE-esvitisségek összfetétele Debrecen, január 1. (Kiküldött munkatársunk jelenti.) A DISZ Központi Vezetőségének levele, amelyet a falusi szervezetekhez küldött, felhívta a figyelmet arra, milyen fontos, hogy „a falusi DISZ- szervezeteket elsősorban a dolgozó parsztfiatalok vezessék.” A levél megjelenése óta a debreceni járásban javult is az új vezetőségek összetétele. A járási bizottság aktivistái négyöt napot töltöttek egy-egy alapszervezetben, megmagyarázták az ifjúgárdistáknak, hogyan használják fel munkájukban a DISZ Központi Veetetőségének levelét. Az ifjúgárdisták, a Párt segítségével jó agitációs munkát végeztek. Azóta a járásban 17 falusi szervezetben volt vezetőségválasztó taggyűlés, s mindenütt helyes öszszetételű vezetőségeket választottak a fiatalok. Balmazújvárosban Kányási Sándor ötholdas dolgozó parasztfiatalt választották a szervezet titkárának. Vezetőségi tagoknak: Juhász Péter nyolcholdas, Béres Júlia nyolcholdas középparasztfiatalokat, Szabó Ferenc, Koroknár Béla szegényparaszt fiatalokat, Kunkli János tszcs tagot, Arany Béla üzemi munkást, Ócska László tanítót és Pokrócz Erzsébet kereskedelmi alkalmazottat választották. A vámospecséri DISZ tagságnak 45 százaléka tszcs tag, 40 százaléka szegény- és középparaszt fiatal, s ennek megfelelően a vezetőségbe három tszcs-tagot, s két középparasztot választottak a fiatalok. A debreceni járás falusi DISZ- szervezeteiben a KV levele után megválasztott új vezetőségi tagok nyolcvan százaléka dolgozó parasztfiatal, s ezen belül a dolgozó középparasztok aránya harmnc százalék. A Lczl V £1 J,CL,DZ/ICLOO/V ménye: a járásban 1200 fiatal jelentkezett DISZ-tagnak, s ebből közel 900 a dolgozó szegény- és középparaszt fiatalok száma! A járásban még nyolc falusi szervezetben van hátra a vezetőségválasztó taggyűlés. Ezeknél az eddigi tapasztalatokat felhasználva a Debreceni Járási Bizottság még alaposabban segít a taggyűlések előkészítésében. Azt akarják elérni, hogy rövid időn belül a DJSZ-szervezetek tagjai sorába lépjen a falu dolgozó parasztifjúságának többsége. A DISZ-ben tanulhatunk, szórakozhatunk Dömösi középparaszt fiatal, vagyok. Most léptem be a DISZ-be. Holafer Mária, a DISZ kultúrfelelőse győzött meg arról, hogy nekem is a DISZ-ben van a helyem. A DISZ-ben tanulhatunk, szórakozhatunk és olyan tapasztalatokra tehetünk szert, amik otthon mindennapi munkánkat is elősegítik. Én mint dolgozó középparaszt fiatal ki akarom venni részemet a szocializmus építéséből. Segítségére akarok lenni az új vezetőségnek, hogy Pártunk kongresszusára minél jobb munkát tudjon végezni. Kapumat Julianna Dömös Egy napon léptem be Vidéki fiatal vagyok. Most jöttem Budapestre, hogy szakmát tanuljak. Január 2-ától dolgozom a Danuvia gyárban. Mikor felvettek a gyárba, azonnal jelentkeztem a DISZ-titkárnál,ahogy DISZ-tag szeretnék lenni. Úgy érzem, hogy nekem is ki kell venni a részemet a termelő és szervezeti munkából. De csak akkor tu a gyárba és a DISZ-be dém megállni a helyemet, ha tanulok. Olvastam a minisztertanács határozatát. Megértettem, hogy ha takarékoskodunk az anyaggal, azzal is emeljük életszínvonalunkat, az imperialistákon ülünk és előbbre segítjük a szocializmus építését KUTI ISTVÁN, a Danuvia gyár ifjúmunkása 210 százalékos teljesítménnyel ünnepeltem a DISZ-tagságot Néhány héttel ezelőtt tagja lettem a DISZ-nek. Hamarosan tagja lettem az agitációs gárdának is. Azt hiszem jóldolgoztam, mert két társamat, Kovács Árpádot és Nagy Imrét meggyőztem arról, hogy ők sora maradhatnak szervezeten kívüliek, nekik is az ifjúsági szövetségben a helyük. Nagyon büszkévé és lelkessé tett ez a tudat, hogy DISZ-tag lettem és az elvtársik fontos mozgalmi munkát bíztak rám. Ez a lelkesedés munkámon is meglátszott. Az első héten, amikor DISZ- tag lettem, 210 százalékos eredményt értem el, a következő héten 230 százalékot. Most tovább akarom fokozni termelési és mozgalmi munkámat. Horváth János asztalos Lingel Bútorgyár Munkában az új vezetőségi tagok -erősödő szervezetek,lüktető mozgalmi élet Szervezeteink zömében már lezajlottak a vezetőségválasztások. Az új vezetőségek, az új vezetőségi tagok felelősségük tudatában nagy lendülettel láttak feladataik elvégzéséhez. Az Új agitációs gárda A Kismotor és Gépgyár gépműhelyében a fiatalok Tóda Jánost választották meg az alapszervezet agitációs felelősének. A negyvenöttagú alapszervezetben eddig egyáltalán nem működött agitációs gárda. Tóda elvtárs azzal kezdte munkáját, hogy Ifjú Gárda megszervezéséhez. Ma már öttagú agitációs gárda működik és Tóda elvtárs továbbra is azon dolgozik, hogy a gárdát kiszélesítse és megerősítse. Az ifjúgárdisták részt vesznek a tagtoborzásban és a politikai körre való a imitációban. Munkájuknak eredményeként a politikai kör munkája nagyban megjavult. A „Szabad Ifjúság" az ifjúgárdisták fegyvere A tatai Textilgyár új DISZ-titkára rendszeresen összehívja a heti vezetőségi üléseket. Ezeken rendszeresen ismerteti és a reszortfelelősök között felosztja az elkövetkező hét feladatait. Az agitációs felelőssel együtt hetenként összehívja a tizenöt tagú agitációs gárdát és megbeszélik a Szabad Ifjúság és a „Lássunk tisztán” legfontosabb cikkeit. A jó munka eredménye, hogy a vezetőségválasztás óta újabb tizenöt fiatal jelentkezett a szervezetbe. Az ifjúgárdisták vállalták, hogy a szervezeten kívül álló negyvenöt, fiatalt is soraik közé állítják. Ugyanitt a kultúrfelelős vasárnap délutánonként a helyi honvéd alakulat DISZ- szervezetével közös klubnapokat szervezett. Mindenki befizette a tagsági díjat Az Épületszerelő Vállalatnál az új vezetőség gazdasági felelőse első munkájának tekintette, hogy az eddig rendszertelenül fizetett tagsági tagja rendezze. Munkájának eredménye: az alapszervezet tagjai 100 százalékig rendezték tagdíjukat. Ezzel egyiidőben 15 szervezeten kívüli fiatalt vont be a DISZ-be. DISZ-kultúrgárda a Szabad Föld Téli Estéken Mezőszilas községben fellendült a kultúrmunka a vezetőségválasztás óta. Az új kultúrfelelős megszervezte a DISZ kultúrgárdáját és eddig a fiatalok háromszor adtak jól sikerült műsort a Szabad Föld Téli Estéken. Száz új DISZ-tag A debreceni AMG DISZ-szervezetének eddig 104 tagja volt. A vezetőségválasztó taggyűlésen újabb harminc fiatal kérte felvételét. Az új vezetőség legfontosabb munkájának a tagtoborzást, a szerkezet megerősítését tekinti. Különösen nagy lendülettel látott ehhez a munkához az új szervező, Marton Béla elvtárs, aki vállalta, hogy az agitációs felelőssel közösen az ifjúgárdisták segítségével egy hét alatt 100 fiatalt von be a szervezet tagjai közé. Új SZHSZ-szakasz A Ganz Villanygyár tanműhelyében az új sportfelelős lelkesen kezdte munkáját. Rövidesen befejezik a második szabadságharcos szakasz szervezését is és már hozzálátott a rendszeres, állandó sportmunka megteremtéséhez. Munkájához felhasználta az ifjúgárdisták segítségét és nyolc csapatot — óévenként tíz-tíz taggal" — szervezett meg az elkövetkező tornászcsapatbajnokságra. Rendszeres vezetőségi ülések A Magyar Pamutipar Fonó I. alapszervezetében Solymosi Jánosnét választották meg a fiatalok DISZ-titkárnak december 7-én. Az öttagú vezetőség azóta háromszor tartott vezetőségi ülést és az ifinapokat is rendszeresen megtartják. Solymosi elvtársnő jó irányító munkájának eredménye, hogy az alapszervezetben létrejött a jól működő hattagú Ifjú Gárda. Eddig politikai kör sem működött, ma már tizennégyen vesznek részt rajta. A szer-vezetben az új ifjúgárdisták segítségével eddig huszonnyolc tagot toboroztak be. Solymosi Jánosné rendszeresen segíti a vezetőségválasztásra alakult DISZ-ifibrigád munkáját és jórészt ennek köszönhető, hogy a brigád ma már 102 százalékos átlagot ér el. a titkár .SÖL kisértével hozzálátott az.irUiai.al aj. al.ing-zervezet miatta... Öt fiatalt szerveztet be a DISZ-be Egy hónapja vagyok a DISZ- szervezet tagja és a Szabad Ifjúság előfizetője. Azóta megismertem a DISZ-szervezet munkáját és látom, hogy milyen hatalmas feladatok állnak a fiatalok előtt: meg kell védenünk a békét, fel kell építenünk a szocializmust. Ezt úgy tudjuk elérni, ha a fiatalok tízezreit vonjuk be a szervezetbe. Én az utóbbi hetekben öt fiatalt szerveztem be a DISZ-be. Zsámár János Kisbabot. ÚTTÖRŐ VOLTAM, BILÉPTEM A DISZ-BE A Telefongyár ifjúmunkása vagyok, idáig úttörő rajvezető voltam. Most elhatároztam, hogy DISZ-tag leszek, mert úgy érzem, hogy én is közéjük való vagyok. A DISZ-ben fejleszthetem elméleti tudásomat és mint ifjúgárdista, szeretném megmagyarázni ifjúmunkás társaimnak, hogy minél több anyagot takarítanak meg, annál több ruha és cipő jut a dolgozóknak és ezzel előbbre segítik a szocializmus építését. OLÁH GYÖRGY Hogyan dolgozik a Komszomol területi bizottság Irta: A. Poronyik, a Komszomol podolszki bizottságának titkára számos formája van a Komszomol-munka terjesztésének. Most csak néhányról beszélek. Mindenekelőtt aktivistáink szemináriumairól. Igen nagy figyelmet szentelünk ennek. A szemináriumokon elsősorban maguk a Komszomol-funkcionáriusok tartanak előadásokat. Kremer elvtárs nemrégen beszámolt arról, hogy körzetének kolhozaiban „könyvnapokat”, olvasókonferenciákat, irodalmi esteket, vitákat rendeznek. Kremer beszámolóját sokszorosítottuk és szétküldtük a körzeti bizottságoknak. Tapasztalatai gyorsan elterjedtek. Számos körzeti titkár látogatta meg a szamcsiki szörnyvnapot Rendszeres módszertani értekezleteket szerveztünk az alapszervezetek titkárai számára is. A Párt területi bizottsága titkárának, Tomkacsejev elvtársnak „A komszomolisták feladatairól a vetés gondozásában és az aratásban, terménybegyűjtésben és beartásban” címmel tartott beszéde uján a konferencia résztvevői értékes javaslatokkal és alapos kritikával álltak elő. Brdicsenko elvtárs és Sztaszjuk elvtárs elmondta, hogyan látták el villannyal a komszomolisták és az ifjúság a cséplőgépállomást, hogyan szerelték fel a gépesített szállítószalagokat, hogyan alakították át a kaszálógépeket, hogy az aratásnál is használhatók legyenek. Hogyan építettek betontereket a gabona szállítására ... sajtó és a rádió is segítségünkre van az élenjáró tapasztalatok terjesztésében. Arra törekszünk, hogy minden egyes kezdeményezésről részletesen szó legyen a területi és körzeti lapokban és a rádióhírekben. Az újságok és a rádió például kellően megvilágították azoknak a Komszomol-szervezeteknek tapasztalatait, melyek a traktoros brigádok számára jól felszerelt kultúrkocsikat rendeztek be. Azóta a komszomolisták összesen hatszázhuszonöt ilyen kultúrkocsit szereltek fel, amelyekben minden megtalálható, ami a traktoristák szabadidejét látja el: a Komszomolszervezetek rádiókészülékeket, kis kézikönyvtárat, hangszereket, dominót, sakkot szereztek be, vagy készítettek számukra. A mezőgazdaság és az ipar fiatal élenjáró dolgozói, az ukrajnai Komszomol alapszervezeteinek és k fizeti bizottságának titkárai egytőgyig szoros kapcsolatban állanak podolszki újságokkal. A területi bijottság emellett havonta sokszorlott tájékoztatót ad ki, amelyben ad mindarról az új és élenjáró A reményezésről, ami a Komszomol■rvezetekben születik. A tájékozó anyaga a legkülönbözőbb fonásokból származik: területi bizottságoknak vidéki utazásokról visszatérő funkcionáriusaitól, az alapszervezeteiek titkáraitól, egyszerű Komszomol-tagoktól, fiatal kolhozparasztoktól. Amit eddig végzett a területi bizottság, ez csupán a kezdet, az első lépéseket jelenti. Azt a feladatot állítjuk magunk elé, hogy minden Komszomol-funkcionáriusba, minden aktivistába beleneveljük az ifj kezdeményezések megbecsülését, a bolsevikoknak ezt az értékes tulajdonságát. ,jj! 1951 január 5. 45 új DISZ-tag, 120 új tszcs-tag Túrkeve, Vörös Csillag-termelőcsooort. január 2. (Kiküldött munkatársunk jelenti). A termelőcsoport DISZ- szervezetében december 15-én volt a vezetőségválasztó taggyűlés. A fiatalok tagtoborzással és új tszcs-tagok toborzásával harcoltak a vezetőségválasztás sikeréért A Párt két népnevelőjének segítségével tizenegy ifjúgárdista 120 egyénileg dolgozó parasztot, köztük harminc dolgozó parasztfiatalt győzött meg a kollektív gazdálkodás előnyéről, s vont be a tszcB-be és a DISZ-be. Ifjú Acsádi Lajos, tizenkét új tagot, Simon Zsuzsanna nyolc, Vad Mihály DISZ-titkár kilenc. Várnai Pál ifjúgárdista tíz új tagot vont be a termelőcsoportba. Árvai János a, saját példájával agitált. Tízholdas középparasztfiatal volt. Februárban lépett be a csoportba. Az évi elszámolásnál bőven megkapta munkája jutalmát: 9500 forintot, kenyérgabonából fejadagot, s egy 160 kilós disznót. Az új csoporttagok között van Dorog Margit hétholdas, Vincze Zsuzsanna ötholdas parasztfiatal. Acsédi Lajos dolgozó középparasztfiatal huszonöt hold földet vitt be a termelőcsoportba. A fiatal, újonnan belépett tszcs-tagok közül néhányat a DISZ új vezetőségbe is beválasztottak a DISZ tagjai A Vörös Csillag-tszcs fiataljai öszszesen 45 új taggal erősítették a DISZ- szervezetet is. IMSZ-tag lettem, mert jobban akarok dolgozni én. Babály Mihály, a békésmegyei csorvási tszcs-ből jöttem bányamunkára Pilisvörösvárra, ahol fel is vettek. Most én is beléptem a DISZ- be, mert úgy gondolom, hogy minden dolgozó magyar fiatalnak ott a helye. A DISZ-en keresztül fogok többet tanulni és a több tudásomon keresztül jobb munkát tudok végezni az ötévesterv sikeréért. Mint ifjúmunkás, ki fogom venni a részemet a takarékossági mozgalomból is. És itt a bányában nem fogok igazolatlanul kimaradni a munkából. Mint új bányász, legrövidebb idő alatt el fogom sajátítani a bányászat tudományát és azon leszek, hogy mint DISZ-tag a széncsatában is megálljam a helyem. BABALY MIHÁLY Altáróbánya pilisi szénmedence VALECZ ILONA, JAMRIK SÁNDOR, a MÁVAG esztergályos tanműhelyének DISZ-titkára. A vezetőség választások alatt jól dolgozott, a tagtoborzásban nagy eredményeket ért el. 69 új tagot szervezett be a DISZ-be, a Szabad Ifjúságnak 160 előfizetőt szerzett. a bácsbokodi DISZ-szervezet tagja, a tagtoborzás során kiemelkedő eredményt ért el. Harminchét új tagot szervezett be a DISZ-be. Jamrik elvtárs a kitűnő eredményt fáradságot nem ismerő, meggyőző, felvilágosító munkával érte el