Szabad Ifjuság, 1951. július-szeptember (2. évfolyam, 27-82. szám)
1951-09-28 / 80. szám
Jegyeznek a Dunai Vasmű ifjú építői.. Ünnepnapra ébredt csütörtök reggel az ifjúság városa. Vidám énekszó, lobogó zászlók selyme kísérte a fiatalokat munkahelyeikre. Egy éve még alig egy-két ház állt a várossá bontakozó poros falu, Dunapentele helyén. Ma mindenütt hosszú sorokban állnak a frissen épített emeletes házak. Este ha kigyulladnak a lámpák, kilométerekről meglátszik az új élet ezernyi fénylő jele. A fiatalok büszkén néztek végig városukon csütörtök reggel. Büszkeség töltötte el szívüket, hogy itt, a Dunai Vasműnél építhetik a szocializmust. Hogyne jegyeznének most! Hiszen arról van szó, hogy még gyorsabb ütemben nőjjenek ki a házak, hogy jól felszereljék a Vasművet, hazánk egyik erős békebástyáját. A jegyzési ívekre egymásután kerültek fel a nevek és a jegyzett összegek. A DISZ- fiatalok vidáman és boldogan jegyeztek, Farkas Miklós, a III-as DISZ-szervezet titkára 600 forint fizetésére 1200 forintot jegyzett. Molnár Bálint DISZ-fiatal 700 forint fizetése mellett ezer forintot írt a gyűjtőívre. A IV-es főépítkezésnél dolgozó Prím Károly 1800 forint fizetésre 2200 forintot jegyzett. A Gépgyárnál Ihász János és Hantos Andor DISZ-tag, népnevelő 10.700 forintot jegyeztettek a jegyzés első órájában. Az ifjúgárdisták élre törnek a Dunai Vasműnél is. Példamutató tettekkel tesznek hitet a béke ügye mellett. Azt akarom, hogy még gyorsabban épüljön a szocializmus Csütörtökön reggel, amikor gépállomásunkon megkezdődött a Második Békekölcsön jegyzése, siettem, hogy az első jegyzők között legyek. Tudom, hogy nekem mindenképpen példát kell mutatnom. Mint a párt és a DISZ tagjának, kötelességem élenjárni. De nekem személy szerint is annyit adott a párt az ötéves tervben, hogy azt semilyen nagyösszegű kölcsönjegyzéssel sem tudnámeléggé meghálálni. 1200 forintot jegyeztem. Néhány évvel ezelőtt még kovácssegéd voltam, aztán, amikor népi demokráciánk létrehozta az első gépállomásokat, én is jelentkeztem traktorosnak. Igyekeztem jól dolgozni, hogy méltó legyek a traktorista névre. Teljesítményem hosszú időn keresztül állandóan 200 százalékon felül volt. Ennek jutalmául mezőgazdasági akadémiára vittek. Ott tanultam 14 hónapig. Amikor elvégeztem az akadémiát, elhatároztam, hogy az eddiginél még jobban dolgozom, mert csak így tudom igazán védeni a békét, erősíteni népi demokráciánkat. Úgy érzem, a mostani békekölcsönjegyzésem is ennek a munkának egyik része. Nyugodtan, egyre fokozottabb lendülettel dolgozom tovább, mert tudom, hogy a kölcsönjegyzésből is méltóan kivettem részemet. Horodzák István, a mezőtúri gépállomás vezető mechanikusa I Lenin és Sztálin elvtárs arra tanít, hogy a forradalmi ifjúsági szövetség fontos feladata, hogy minden időben és minden eszközzel harcoljon hazája függetlenségéért, dolgozz népe szabadságáért. A DISZ-nek is a lenini-sztálini tanítások mutatnak irányt hazánk védelmében. Lenin elvtárs mondotta a KomszomolII. Kongresszusán: „A Kommunista Ifjúsági Szövetség csak akkor igazolja elnevezését, hogy valóban a kommunista ifjú nemzedék szövetsége, ha tanító, nevelő munkájának minden lépését egybekapcsolja azzal, hogy részt vesz a dolgozók közös harcában, a kizsákmányolók ellen. Mert önök nagyon jól tudják, hogy amíg... a világ többi részében fennáll a burzsoá rendszer, addig minden alkalommal újabb támadás veszélye fenyeget bennünket, s a további harcokban csak úgy győzhetünk, ha összetartást és egyetértést tanulunk s ekként megerősödve tényleg legyőzhetetlenekké válunk.” S a fiatal szovjet hatalom 1917 és 1922 között győzelmesen visszaverte az eltiprására törekvő 14 imperialista állam és az ellenforradalmi bandák támadását. Ebben a harcban esett át a tűzkeresztségen a Komszomol és fényesen megálltaa próbát, teljesítette a lenini megbízatást. Kirov elvtárs, a nagy bolsevik vezető mondotta: „Azok, akik közülünk akkor a fronton voltak, emlékeznek arra, hogy milyen hatalmas, sőt mondhatnám rendkívüli szerepet játszott , azokban az időkben a Komszomol. Meg kell mondanom, elvtársak, hogy még mi, kommunisták is, akik pedig általában jól tudunk harcolni és nem igen féltjük az életünket, nem egyszer irigykedve néztünk azokra a hősökre, akiket akkor a Komszomol adott” A Komszomol hőstetteiért a legnagyobb kitüntetést kapta a párttól és a szovjet néptől, fel Vörös Zászlórendet. A Komszomol VIII. Kongresszusa esküvel fogadta meg: „Sohase fogunk szégyent hozni a Vörös Zászlórendre, esküszünk, hogy méltók leszünk rá és a Vörös Hadsereg zászlójára, a Vörös Flotta lobogójára új dicsőséget fogunk hozni.” A Komszomol egész munkájának a békés építés időszakában is vezérelve volt a Komszomol V. Kongresszusának határozata: „Az ország minden komszomolistájának tudnia kell, hogy a mi Kommunista Ifjúsági Szövetségünk még a béke napjaiban sem engedi le horgonyát a csendes kikötőben. Állandóan készenlétben vagyunk, hogy elhárítsuk a világ rablóinak minden kísérletét (bárhonnan jöjjön is), mely a munkások és parasztok országának rabul ejtésére irányul.” Sztálin elvtárs ismételten figyelmeztette az ifjúsági szövetség vezetőit, hogy miközben sikeres harcra vezetik az ifjúságot a szocialista iparosításra, a mezőgazdaság kollektivizálására, az ötéves tervek megvalósítására, harcot folytatnak a tudomány, a technika meghódításáért, sohasem szabad megfeledkezniük arról, hogy ezzel egyidőben szüntelenül „erősítsék országunk védelmét a kapitalista invázió ellen”. A Komszomol Sztálin elvtárs útmutatása nyomán egyik legfontosabb feladatának tartotta, hogy az ifjúság és a hadsereg között a legszorosabb kapcsolatot építse ki. A Komszomol védnökséget vállalt a légierők és a flotta felett, a legjobbjait küldte ezekbe a fegyvernemekbe s a legjobbjaival erősítette a Vörös Hadsereg tisztikarát. Nagy gondot fordított az ifjúság tömegeinek fizikai és katonai kiképzésére a hadseregben való szolgálatot megelőzően is. Kalinin elvtárs erre így tanította a Komszomol vezetőit: „Az ellenséges támadás lehetősége, állandóan fennáll. Ezt mindennapi békés munkánk közben egy pillanatra sem szabad elfelednünk. Mindig résen kell lennünk, mindig harcra készen kell állnunk...” Vorosilov elvtárs mondotta, hogy „a Szovjet Hadsereg egyik legfontosabb ereje, aranyalapja a Komszomol”. A hadseregben lévő Komszomol szervezetek segítik a pártszervezeteket és a parancsnokokat a katonai vasfegyelem és a minél tökéletesebb kiképzés alapos elsajátításában. Vorosilov elvtárs az egyik fegyvernemnél szolgálatot teljesítő komszomolistákról mondotta: „A munkában kimeríthetetlen az energiájuk, találékonyak, példamutatóak tanulásukkal és életükkel, hatalmas hozzáértéssel kezelik a technikát és végtelen szívósak a párt általános célkitűzéseiért vívott harcban. Ezek a flottánál szolgáló komszomolisták megkülönböztető jellemvonásai.” A hatalmas nevelőmunka eredményeiből érthető meg az a csodálatraméltó hősiesség és elszántság is, amelyet a szovjet ifjúság a fasizmuselleni harcban, a Nagy Honvédő Háború idején tanúsított. Matroszov, Gasztelló, Zója, a krasznodoni Ifjú Gárda, Mareszjev és a többi komszomolista hős harci tette ragyogó példaképe az egész világ haladó ifjúságának. A Nagy Honvédő Háború idején három és félmillió Komszomol-tagot tüntettek ki hősiességéért éremmel, rendjellel. A Szovjetunió Hőse kitüntetés viselőinek 70 százaléka a Komszomol neveltje. Kiváló harckészségről tettek tanúbizonyságot a szovjet lányok, is. Több,mint 300.000 szovjet lány teljesített szolgálatot a hadseregben, a légvédelmi és egészségügyi osztagoknál. A partizánosztagokban, az ellenség hátában is hősiesen harcoltak. A hátországban a szovjet lányok és a fiatalabb fiúk a férfiak helyére álltak, nem ismertek munkaidőt, többszörösen teljesítették normájukat, hogy megvalósítsák a sztálini parancsot. ..Mindent a frontnak!” Sztálin elvtárs mondotta róluk: „A történelem lapjaira örökre feljegyezték a szó■ jet nők és derék ifjúságunk példátlan munkahőstetteit, akik a gyárakban és az üzemekben, kolhozokban és szovhozokban a legsúlyosabb munkákat vették vállukra. A munka frontján, a haza becsületének és függetlenségének nevében a szovjet nők, ifjak és lányok hatalmas bátorságot és hősiességet tanúsítottak. Méltóknak mutatkoztak apáikhoz, férjeikhez, fivéreikhez, akik a német fasiszta szörnyeeteg ellen a fronton védik a hazát.” A Komszomol nagyszerű példáját követi munkájában a kínai és koreai ifjúsági szövetség is, fényesen vizsgáznak napjainkban a hazájuk békéjére és függetlenségére törő imperialista támadókkal szemben. Az amerikaiak koreai támadását követően két hónap alatt 1 millió 300.000 koreai ifjú jelentkezett önként a frontra. A kínai egyetemi hallgatóknak ugyancsak 90 százaléka jelentkezett, hogy az agresszorok ellen harcoljon. Az ifjúsági szervezetek hatalmas munkát fejtenek ki mind a hadseregben, mind a hátországban a termelés területén. Pártunk és dolgozó népünk azt várja ifjúsági szövetségünktől, hogy hasonló szerepet töltsön be hazánk védelmében, néphadseregünk erősítésében, az ifjúság szocialista szellemű honvédő nevelésében. Szövetségünk pedig csak akkor tudja megtisztelő feladatét betölteni, ha minden vezetője és aktivistája ezen a téren is magáévá teszi Lenin és Sztálin elvtársak tanítását, követi a hősi Komszomol példáját. Szécsi András A FORRADALMI IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG A HAZA VÉDELMÉÉRT Biztosítsd családod jövőjét, takarékoskodj, jegyezz békekölcsönt! Schell János ifjúmunkás mérnök lesetelért jegyzett ezer forintot A Dinamó Elektromotor- és Gépgyár homlokzatán egész falat betöltő szélességben olvassuk a lelkesítő feliratot: „Építsd a nép országát, védd a magyar függetlenséget, oltalmazd a békét, jegyezz békekölcsönt.” Az üzem dolgozói már a kora reggeli órákban megkezdték a békekölcsön jegyzését. Schell János egy évvel ezelőtt, mint szerelőmunkás dolgozott az üzemben. De egy év alatt, az ő életében is nagy változás történt. Sztahanovista lett, munkairányító a szerelőműhelyben és jó munkája jutalmául a Műszaki Főiskola esti tagozatán mérnöknek készül. — Tudom, hogy az ötéves tervben 45.000 új műszaki dolgozóra lesz szükség — mondja. — Azért tanulok, hogy belőlem is jó, tervünket építő mérnök legyen. Államunk minden segítséget megad ehhez, de magam is hozzá akarok járulni jövőm biztosításához. Schell János fiatal sztahanovista ezért jegyzett 1000 forint békekölcsönt, Tamarisz Stratinx görög fiatal 1200 forintja... A Láng-gépgyár dolgozóit az üzem zenekara üdvözölte reggel a gyár bejárata előtt. A hangulatbrigádok együtt jártak a jegyeztető csoportokkal, harmonikaszóval tettékünnepélyessé a békekölcsön jegyzését. A fiatalok élenjártak a békekölcsönjegyzésben: Kálovics Gyula esztergályos és Balázs Géza fiatal műasztalos 1000—1000 forint békekölcsönt jegyeztek. A gyárban dolgozik Támadsz Stratisz, fiatal görög fúrómunkás, aki népi demokráciánk, a párt erejének köszönheti, hogy hazánkban menedéket kapott a görög fasiszták kegyetlen üldözései elől. Édesapja, mint partizán harcol hazája szabadságáért, ő itt, nálunk ismeri meg a szabad népek életét, fejlődését, mun★kájukat. A fiatal görög fiú a békekölcsön jegyzésnél 1200 forintot jegyzett. — Ezzel is kifejezem hálámat és szeretetemet a magyar nép iránt — mondotta. — És azért jegyzek, mert az ország megerősödésével erősödika béketábor, előbb tudjuk hazámat felszabadítani az elnyomás alól. Az új gépekért jegyeztek a Budapesti Szemzégépgyár fiataljai A Budapesti Szerszámgépgyár hatalmas ajándékot kapott a Szovjetuniótól. A „Vörös Proletár”-gyár dolgozói szeretettel szállítottak a gyár dolgozóinak öt új típusú, szovjet esztergapadot. Az öt gép egyikén dolgozik három műszakban Körösztös András, Helgninger István és Papp István ifjúmunkás. A békekölcsön- jegyzésénél Körösztös András ifjúmunkással beszéltünk, aki társaival együtt nagy kitüntetésnek veszi, hogy a szovjet emberek által készített gépeken dolgozhat. — Ez a gép adott lehetőséget arra, hogy régi százalékaimat túlteljesítsem, fokozzam a termelékenységet. Ezzel párhuzamosan a fizetésünk is emelkedett. Tudjuk jól, hogy az ötéves terv beruházásainak köszönhetjük, hogy ezek a gépek gyárainkba kerülhettek. Most jegyzett forintjainkkal járulunk hozzá gyárunk korszerű gépesítéséhez, jövőnk felépítéséhez. 1000 forint békekölcsönt jegyzek. Ahogy végighaladunk a Váci úton, az új gyárépületek, a korszerű műhelycsarnokok között, mindenhol a békekölcsön lelkes jegyzésének nagy ünnepi készülődésnek jeleivel találkozunk. A béke szeretetének az ereje, a jövőbe vetett szilárd hit egy erővel kovácsolja össze a dolgozók millióit. Egy gondolatként vésődött valamennyi dolgozó ifjúmunkás emlékezetébe a gyárak kapuira, a házak falaira kiírt jelszó: „A magad hasznára, a haza javára jegyezz békekölcsönt!" Jegyezzen mindenki békekölcsönt! A Váci út így válaszol a kormány felhívására Nagy napra ébredt csütörtökön reggel hazánk dolgozó hazafias lelkesedéssel eleget téve, békekölcsön jegyzésével népe. A gyárak munkásai, a széncsaták hősei, dolgozója tegyenek hitet a béke elszánt megvédése mellett, rasztjaink, értelmiségiek, fiatalok és öregek milliói vették A Váci-út pattogó indulók hangjával, zászlóerdőbe bőkezűkbe a ceruzát, a tollat, hogy kormányunk felhívásának rízvse várta már korán reggel az üzemek dolgozóit. ERRE ADJUK... A Horthy-Magyarország egyik átka az iskolahiány volt. Falvak százaiból dermesztő téli időben 4—5, sőt sokszor 10 kilométereket gyalogoltak a parasztgyermekek, hogy eljussanak a legközelebbi iskolába. A meglévő iskolák nagy része is sötét, egészségtelen volt. Most az ötéves tervben számos magyar falu ilyen világos, egészséges iskolát kap majd, amelyben gondtalanul, jó körülmények között tanulhatnak a falusi dolgozók gyermekei Közlekedésünk is korszerűsödik a terv során. Új mozdonyok gyártását is megkezdtük már ebben az évben. A képen látható 303-as típusú gyorsvonati mozdony nemsokára már közlekedik A mozdony legnagyobb sebessége 120 kilométer órránként, így gyorsítja meg a terv közlekedésünket . A dolgozók tízezrei üdülnek hazánk legszebb vidékein, a Balaton partján, Mátrában és másutt. Az ötéves terv során tovább növeljük az üdülőhelyek számát is. Ilyen típusüdülők épülnek majd szerte az országban és ezekben a dolgozók újabb tízezrei pihenhetik ki az évi munka fáradalmait